- Megjöttünk - lépett be anya, a nyomában pedig egy szőke hajú, barna szemű, nálam egy fél fejjel alacsonyabb lány jött. Arcán halvány mosoly látszott.

- Szia, én Stephanie vagyok, de hívj csak Stephnek.

- Szia, Nelly vagyok.

- Uh, tetszik az akcentusod. Gyere, megmutatom a szobád.

Azzal elindultam a vendégszoba felé. Remélem nem ijesztettem rá, a lelkességemmel. Általában nem is vagyok ilyen, csak olyan barátságos kisugárzása van, hogy nem lehet nem pörögni mellette.

- Remélem tetszik. Én rendeztem be.

- Nagyon szép. Hasonlít az otthoni szobámra.

- Huh, akkor jó. Féltem, hogy más az ízlésed - nevettem.

Ezután anyáék behordták a bőröndöket, amikből segítettem kipakolni és végigbeszélgettük a napot.

Másnap délelőtt körbevezettem a környéken, délután pedig elmentünk moziba. Estére pedig egy pizsiparti szerűséget terveztünk.

- Eddig hogy tetszik a város? - kérdeztem az ágyon ülve, a csoki csomagolásával szenvedve.

- Nem rossz. Spanyolország is szép, de kellett egy kis környezet változás. Amugy milyen a suli?

- Tök átlagos. Itt is megvannak a jellegzetes szerepek.

- És te milyen szerepben vagy? - kérdezte és tört egy kicsit a csokiból, amit végre sikerült kiszabadítanom.

- Nem a tipikus népszerű csaj, de mindenkivel jól kijövök. Mellesleg a focicsapat kapitányával járok.

- Hát akkor tényleg nem az a tipikus népszerű csaj vagy - mondta szarkasztikusan és elnevette magát.

- Oké, olyannak tűnik, de viselkedésre más vagyok mint azok a tipikus kis libák. Legalábbis nagyon remélem.

- Ezek szerint vannak tipikus libák is?

- Sajnos igen. Kim a neve. Van két követője is, de azok nevét nem jegyeztem meg. Nem olyan fontosak - vontam vállat.

- És Kim miért olyan fontos, hogy megjegyzed a nevét?

- Még elsőben szemet vetett Danielre, és azóta is ellenségek vagyunk.

- Vagy úgy... És milyen ez a Daniel?

- Barna hajú, barna szemű, jófej és laza. Biztosan ki fogtok jönni.

- Remélem. Figyi, nem a herceged dobálja az ablakot? - bicentett az ablak felé. Eddig nem is hallottam semmit...

- Nem. Dan az ajtón szokott közlekedni. Ez a seggfej új srác lesz - kinyitottam az erkélyajtót és kimentem az erkélyre. Igazam volt.

- Mit akarsz? - kiáltottam le.

- Beszélni szeretnék veled.

- Nagy kár, de nem tudsz bejönni. A szüleim már alszanak.

- Akkor felmászok itt - mutatott a fára.

- Sok sikert - azzal visszamentem a szobába.

- Miért vagy ilyen szegénnyel? Szerintem aranyos, hogy minden áron veszélni akar veled.

- Ja, emelett minden filmben a srác a lány ablakán mászik be, hogy éjszaka titokban beszélhessenek. Nagyon cuki - fintorogtam.

- Na, ne legyél már ilyen. Amugy mit lehet tudni erről a seggfejről?

- Barna hajú, zöld szemű, magasabb, kissé egoista, de valahol azért jófej. Az ember agyára tud menni, de egy idő után már zavaró ha csend van, és nincs a közeledben. És megvan az a tipikus ellenállhatatlan rosszfiús stílusa - annyira belemerültem a jellemzésébe, hogy csak egy magasabb kuncogást, és egy mélyebb, visszafolyott nevetést hallottam.

- Nem is tudtam, hogy ezt gondolod rólam - szólt a mély hang. Nelly mindent tudóan mosolygott, Jessere pedig rá se mertem nézni.

- Te csak ne nevess - néztem szúrósan Nellyre - Te pedig még annyira se - fordultam meg.

- Asszem hagyom, hogy beszélgessetek - hátrált Nelly, majd elhagyta a szobát.

- Szóval? - fordultam ismét Jessehez.

- Beszélni akartam valamiről, de az nincs olyan érdekes, mint az elmúlt egy perc - a pofátlan mosolyát egyre kevésbé kezdem utálni. Ez a tény pedig megijeszt. Nagyon.

- Az elmúlt egy perc meg sem történt, oké? Miről akartál beszélni?

- Jó, nem akarok vitázni. De akkor is megjegyeztem - kacsintott.

- Szóval? - sürgettem, bár én is kezdtem elmosolyodni.

- A múltkori esetről szetetnék beszélni...

- Sajnálom, oké. Nem is tudom mi ütött belém. Vagyis tudom, de arról nem akarok róla beszélni.

- Csajszi, nincs harag. Nem erről akartam dumálni.

- Hát akkor miről?

- Ha nem szólnál folyton közbe, elmondanám. Szóval... - kezdte és leült az ágyamra.

- Helyezd magad kényelembe - szóltam gúnyosan és leültem mellé. Rám nézett, még mindig mosolyogva, és amolyan "nem mondod komolyan?!" fejjel nézett. Védekezés képpen feltettem a kezeim, és végre befogtam a szám.

- Szóval, a cukrászdában láttam anyám egyik barátnőjét, egy férfival beszélni.

- És emiatt akadtál ki? A nő házas, vagy ez miért baj?

- Anyám halála után nem vállalta a gyámságom, mert szerinte nem alkalmas az "anyaságra". Így kerültem egy intézetbe. Aztán Jenn, anyám barátnője, tegnap felkeresett, hogy talált megoldást arra, hogy ne kelljen az intézetben laknom. Ehhez viszont az kell, hogy az apámhoz költözzek. Ahhoz az emberhez aki 17 évig nem is keresett. 17 évvel ezelőtt lemondott rólam, most meg hirtelen meg akar keresni.

- Sajnálom, ami anyukáddal történt - nem is tudom miért, de átkaroltam őt - De nem tudom, mit mondhatnék.

- Nem baj. Igazából nem is tudom miért mondtam el. Csak egyszerűen ki kellett beszélnem magamból. Nem tudom miért pont veled beszéltem ezt meg. Sajnálom, megyek is.

- Ne, várj! Szeretnék segíteni, de nem tudom mit mondhatnék. Nem akartalak megbántani semmivel.

Válasz nélkül kilépett az erkélyre, és bezárta maga után az ajtót. Nem értettem ezt a hirtelen hangulat ingadozást, de már megszoktam. Épp a szobából indultam ki, amikor kopogtatást hallottam. Megfordultam, és Jesse állt az erkélyajtóban. Odaléptem, és szemforgatva kinyitottam az ajtót.

- Istenem, de nehéz eset vagy...