-Sirius-

Allison nevetett a viccemen.
Kíváncsi vagyok, hogy vajon teljesen ugyanolyan-e a személyisége, mint Ágasé. Azt már tudom, hogy szereti a csínytevést, és hogy hihetetlenül csinos, de ez minden, amit eddig sikerült kiderítenem róla. Szóval itt az idő, hogy teszteljem, utálja-e, ha össze be kell mocskolnia a kezét.
Éppen meg akartam kérdezni tőle, hogy akkor most itt fog állni egész nap vagy pedig kezd valamit ezekkel a szárnyas lószerűségekkel, de megelőzött:
-Nem kéne megetetnünk a szárnyas lószerű izéket?
-De. Hol van a kaja?
-Ott.
Ideje megvalósítani a tervemet. Meg fogom kérni, hogy menjen el az "ennivalóért", és aztán meglátjuk. Valószínűleg azonnal sikítozni kezd majd, amint meglátja, hogy az a bizonyos kaja nem más mint nyers hús. Aztán- mint a legtöbb lány- arról fog papolni, hogy én vagyok a férfi, szóval etessem meg az állatokat én, mert ő nem fog ezeknek a szörnyetegeknek a közelébe menni.
Meglepetésemre azonban odasétált a húshoz, felvette, és etetni kezdte azthesztrálokata.
-Ilyen nehéz megetetni őket? Siri.
-Nem, és felejtsd el ezt a hülye becenevet.
-Hogy máshogy kéne hívjalak? Sisinek?
-Sisinek semmiképpen sem. De hívhatsz mondjuk... Tapmancsnak.
-Rendben, Tapmancs, toldd ide a segged, és segíts megetetni ezeket a fekete, szárnyas lószerűségeket.
Felnevettem, és közelebb léptem a thesztrálokhoz.
Várjunk csak! Allison honnan tudta, hogy hová kell mennie? Hiszen a thesztrálok láthatatlanok, ő azonban itt babusgatja őket. Kit láthatott meghalni?
-Hogy a francba látod őket?
Habozott, mielőtt válaszolt volna:
-Senkim nem halt meg, miért gondoltad, hogy igen?
-Egy láthatatlan állatot dédelgettél...
-Király a hallásom.
Nyilvánvaló, hogy hazudik, de biztosan nem akar róla beszélni. Majd később kiderítem, hogy mi történt. Eltereltem a témát, és megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve velünk vacsorázni.
-Igen, szeretnék.

~Vacsora~

Majdnem készen álltunk rá, hogy megtréfáljuk a mardekárosokat, már csak a legapróbb részleteket kellett megvitatnunk. Én fogom elvarázsolni őket, hogy mindig az ellenkezőjét mondják, annak, amit szeretnének. Ágas megbűvöli őket, hogy rendes beszéd helyett sikítozzanak, ha kinyitják a szájukat. Holdsáp pedig a kinézetüket veszi majd kezelésbe: szivárvány színűre változtatja a hajukat. (Remus és a színes haj? Haha, Tonks, pls- ford.)
-Miről van szó, srácok?
Mikor ült le Allison mellénk? Figyeltem, amint zöldségeket és krumplit pakolt a tányérjára.
-Minek ennyi zöldség?
-Vegetáriánus vagyok, de én kérdeztem előbb. Szóval, James?
Ágas szemében megcsillant az a bizonyos huncut fény, de válasz helyett csak jelentőségteljesen Allison szemébe nézett, aki hirtelen elvigyorodott. James felhúzta a szemöldökét, és a Mardekár asztala felé pillantott. Az egész olyan volt, mintha szavak nélkül kommunikálnának.
Újabb perc telt el, mire Allison végre megszólalt:
-Olyan varázsigét használtok, amivel tartós eredményt érhettek el?
Holdsáp és én úgy bámultunk a lányra, mirtha hirtelen nőtt volna egy második feje. Hogy tudhatott a csínyről? Egyikünk sem mondott semmit róla. Vagy esetleg Ágas mindent előadott neki az előbb, amikor csak nézték egymást? Ez lenne az egyetlen magyarázat.
Holdsáp valószínűleg ugyanezt a következtetést vonta le, ugyanis azt mondta:
-Nem.
-Milyen színeket használtok.
-Szivárvány. Miért?
-Jobb ötletem van... A mardekárosok utálják a griffendéleselet, igaz?
-Persze, de ez miért olyan fontos?
-Jobb lenne ha inkább valami más színűre változtatnátok. Szerintem...
Ágas félbe szakította:
-Arra gondolsz, amire én is?
-Attól függ. Ha arra gondolsz, amire én gondolok, akkor arra gondolok, amire te is gondolsz. És nem, James, ne kérd, hogy megismételjem.
-Semmit nem mondtam, viszont igen, arra gondolsz, amire én.
Holdsápra pillantottam, akin tisztán látszott, hogy semmit sem ért abból, amiről azok ketten beszélnek. Ágas és Allison pedig egyre követhetetlenebbek voltak,- már szinte veszekedtek,- egészen addig amíg én közbe nem- gyakorlatilag- kiabáltam:
-Hé, ugye nem csak én vagyok, aki nem vágja, hogy miről van szó?
Allison és James úgy néztek rám, mintha hirtelen megőrültem volna. Aztán egymásra pillantottak, és röhögni kezdtek. Komolyan nem értettem, hogy miért is nevetnek, Dumbledore gatyájára, mi ez az egész?! Látva az értetlenkedésemet, Allison magyarázni kezdett:
-Viccen és a "gondolok, amire gondolok" dolgon kívül, eredetileg azt akartam ajánlani, hogy a szivárvány színei helyett használjátok inkább a Griffendél színeit: a skarlátvöröset és az aranyat.
Ágas jelére mindannyian nekiláttunk, hogy kivitelezzük a ránk jutó feladatokat. Holdsáp skarlátvörös és arany színűre változtatta a mardekárosok haját. Allison azt a varázsigét motyogta el, aminek köszönhetően a varázslataink tartósak maradnak. Ágas jóvoltából áldozataink sikítozni kezdtek, és én pedig megbűvöltem őket, hogy pontosan az ellenkezője hagyja el a szájukat annak, amit amúgy mondani szerettek volna.
Allison színváltoztatásával az eredmény fenomenálisra sikerült. A mardekárosok pánkiolva sikoltoztak random dolgokat, a Griffendél asztalánál ülők pedig tapsviharban törtek ki.
Mi- Allisonnal egyetemben- fölálltunk, és meghajoltunk. A tanárok úgyis tudták, hogy mi voltunk a tettesek, fölöslegesen próbáltuk volna titkolni.
-Black, Potter, Potter, Lupin, büntetőmunka!
Allisonra vigyorogtam, és megjegyeztem:
-Gratulálok, épp most nyerted meg életed első büntetőmunkáját Minnie-vel.
Ő pedig visszagrimaszolt, és adott egy pacsit.

____________________

Új történetet fordítok! Pontosabban ezek inkább novellák. Remus és Nymphadora címmel találjátok meg a "könyveim" között.

Úgy szeretem ezt a gif-et (fönt). :D

Em Black