Grace Miller

A hűvös szél megcsapta az arcomat, ahogy kiléptem a kávézóból egy műanyagkávés bögrével. Hosszú szőkés-barna hajam egy laza kontyba volt felkötve, amiből a babahajszálaim kilógtak és egyéni életet kezdtek el élni. Sálam a nyakamba lógott, míg a kabátom begombolatlanul volt rajtam. Így a sálam alatt látni lehetett a fekete ingemet és a fekete csőnadrágomat, ami szépen feszült a lábamon le a bokámig, ahol a fekete magas sarkú csizmám váltotta le.

Arcomon a levakarhatatlan mosollyal sétáltam az új munkahelyem felé. Izgatott vagyok, mert imádok dolgozni és pincérnek lenni iszonyat jó! Rengeteg emberrel találkozhatok, akik boldogan beülnek egy vacsorára vagy egy ebédre. Hihetetlen jó nézni a boldog embereket és látni, hogy mennyire vidámak, hogy együtt beülhettek egy kis időre és élvezhetik egymás társaságát. Embereket szolgálhatok ki, akik mind kedvesek és aranyosak, ez által én boldog leszek, hogy segíthetek nekik.

Közben pedig finomabbnál-finomabb ételek vesznek körül, amiket céges rendezvényeken megkóstolhatunk. Rátérve a céges bulikra, amik minden ünnepkor meg vannak rendezve és iszonyat jól érezhetjük magunkat a munkatársainkkal. Kész boldogság az egész.

De amiért még is nagyon várom a munkahelyemet, az-az, hogy a Lee Étterem és Kávézóban fogom tölteni a mindennapjaimat. A város egyik legjobb étterme. Mely a legjobb kiszolgálásról és ételekről híres.

Ha sikerül az állásinterjúm, akkor ott dolgozhatok, ami életem legjobb napjait jelentheti majd. Mivel nem csak egy sima étteremről beszélünk, így rengeteg pénzt is kaphatok majd, amiből végre telhet egy jó kocsira és nem kell a lábaimat vagy a tömegközlekedést használnom. Persze, ahhoz rengeteget kell spórolnom, de már érzem az ereimben, hogy csodás nap vár rám. Belekukkanthatok a gazdagok életébe és remélhetőleg nem csak egy kis időre.

A bejárat ajtójához lépve egy nagy levegőt vettem és még szélesebb mosolyra húztam a számat. Ahogy kinyitottam az ajtót elváltak az ajkaim egymástól és már most a gyomrom görcsbe ugrott a hatalmas kávézótól. Vajon mekkora lehet az étterem részlege?

A pulthoz sétáltam, ahol éppen egy lány sürgött-forgott és amikor meglátott, akkor rám mosolygott. Szőke, hullámos haja egy copfba volt kötve, míg egy fehér inget és egy fekete nadrágot viselt, és csípőjére egy fekete kötény volt kötve, ami combközépig ért neki.

- Szia, mit adhatok? - szólalt meg aranyos hangján, mire én szélesen elvigyorodtam.

- Szia! Köszönöm, nem kérek semmit! Az állásinterjúra jöttem - mondom, mire visszafordul felém és a rendelt kávéja valakinek elkészült.

- Értem - mondja bólintva. - Sajnos még korán jött. A főnök még nincs itt - mondja és az italt megfogva kiviszi a megfelelő asztalhoz és utána visszasétál hozzám. - Addig csak ülj le ide nyugodtan - mondja fáradtan és velem szembe felkönyököl a pultra.

- Tíz órára volt meghirdetve, tíz óra 3 perc van - néztem az órámra, aztán pedig vissza a lányra.

- Pontos vagy - bólint. - Jó jel - mosolyodik el. - De a főnöknek rengeteg dolga akadt, hétvégén esküvő lesz megtartva itt és csak tegnap szóltak neki telefonon. Kicsit ideges - mondja és fogott egy rongyot, amivel letörölheti a bárpultot.

- Ilyet szabad? - vonom össze a szemöldökömet kérdőn. A lány elmosolyodik és megvonja a vállát.

- Ha gazdag vagy bármit megtehetsz - húzza félmosolyra a száját. - Ashley. Ashley Anderson - nyújtja felém a kezét, amit mosolyogva elfogadok.

- Grace, Grace Miller - rázom meg és felkönyökölök a pultra. - Még meddig kell várjak? Még találkozóm van a barátnőmmel is - mondtam egy kis gondolkodás után.

- Azt hiszem nem kell többet - néz az ajtó felé Ashley. - Megérkezett, de jobb ha megvárod, míg Liam szól neked - mondja, mire bólintok. Bárcsak tudnám ki az a Liam, talán előrébb lennék ezzel a ténnyel.

- Ashley! - szólt a távolból egy férfias hang a lánynak és közelebb sétált hozzánk. Fekete haja oldalra volt fésülve és csillogó kék íriszei a lányt nézték. - Eljött valaki az állásinterjúra? - kérdezi mély hangján, ami olyan jól állt neki. A lány csak bólintott és rám nézett.

- Sok sikert! - mondta egy gyors mosollyal és a fiú felé biccentette a fejét, hogy menjek arra, és kövessem Liamet, ha jól emlékszem a nevére.

Egy hosszú folyosón jártunk, amikor befordultunk hirtelen balra és ott szembe nézett velem az a felirat, hogy "A hely tulajdonosa". Nem tettem megjegyzést a hülye feliratra, pedig lett volna mit. Inkább csak nyeltem egy nagyot és az ajtó kilincset lenyomva beléptem az irodába. Magam után becsuktam az ajtót és magammal szembe megpillantottam a jövendőbeli főnökömet ha minden jól megy. Jaj, csak menjen minden jól!

- Kopogni nem tanították meg? - kérdezi mogorván, mire az ajkamba haraptam. Basszus, azt elfelejtettem. Már egy rossz pont, ahj...

- De, csak mivel úgy is állásinterjúra jöttem, azt hittem csak simán bejöhetek, mert... - kezdtem el magyarázkodni, mire idegesen felnézett rám és bennem megakadt a levegő. Sötét barna haja a szemébe lógott, de így is észrevettem gesztenyebarna szemeit, amik szikrákat szórtak felém. Nyeltem egy nagyot és próbáltam nem arra gondolni, hogy élve fel tudna falni már a tekintetével, olyan ijesztő.

- Ne higgyen semmit itt, azt a templomba kell! Két utcányira megtalálja innen - mordul rám, mire egy mély levegőt veszek és mosolyogva bólintok.

- Értettem - mondtam és az asztalához sétáltam. - Grace Miller vagyok, a pincéri állásra jelentkeztem - mondom és felé nyújtom a kezem boldogan, mire felhorkan és belenéz az én szemeimbe. Egy pillanatra megingok, de a következő pillanatban megfogja a kezemet, bár nem áll fel.

- Alexander Lee - mondja, mire elmosolyodom. Elengedjük egymás kezét és utána leülök a vele szembe lévő székre, mire kérdőn felvonja a szemöldökét.

- Ugye nem gondolta, hogy végig állom az állásinterjút? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn. De az arca rezzenéstelen volt. - Én vártam magára és még elvárja, hogy álljak? Maga meg van veszve - mondom elképedve, de a mosolyt nem lehet levakarni az arcomról.

- Biztos szeretné ezt az állást? - vonja fel a szemöldökét, mire bólintok. - Akkor beszélhetne szebben is - böki oda nekem, mire újból biccentek egyet. - Még egyetlen egy alkalmazottam nem beszélt így velem, nem hiszem, hogy most kellene elkezdenem felvenni, ilyen munkaerőt - a szívem összeszorult a hallottakra és a mosoly ráfagyott az arcomra. Kellett ez neked Grace? Már megint elbasztál mindent...

- Értem - és már álltam is fel, ezt is elcsesztem.

- Kap egy próba hetet, bizonyítson! - mondta, mire teljesen lefagytam. - Persze csak akkor, ha nem lesz más jelentkező vagy jobb - mondandójában szín tisztán érzem a gúnyt, de ezzel nem törődve megfordulok örömömbe és csillogó szemekkel a szemeibe nézek, amik annyira ridegek, mégis csodásnak tartom őket valamiért. Talán benne is fel villant egy kis szeretet, mint az összes többi emberbe.

- Köszönöm, nem fogja megbánni! - mondom széles mosollyal az arcomon. - Tessék, itt van pár lap a végzettségemről és hogy miért kellene felvenni. Olvassa majd el! - mondom csillogó szemekkel, de ő csak rezzenéstelen arccal nézi a papírokat.

- Nekem nincs erre időm - tolja arrébb és felnéz rám. Csak mosolyogva bólintottam, de nem vettem el a papírokat. Minden esélyt ki kell próbálni.

***

A kedvenc bulizóhelyünkre érve Jessicával leültünk a bárpulthoz és mosolyogva fordultunk a jól ismert pultoshoz. Connor Petersonhoz, aki nem mellesleg a barátnőm jegyese. Igen, eljegyezték egymást négy év ismertség után, végre. A barátnőm Jessica, teljes nevén Jessica Brown teljesen odáig van a fiúért, de ez fordítva is így van. Valakiknek jó dobókockát dobot a sors.

- Szia Connor! - köszöntem mosolyogva, míg Jessicával egy gyors csók váltás végeztek el. A fiú rám mosolygott a zöld íriszeivel, amik hasonlítottak az enyémekhez és most rövidre vágott szőke hajába beletúrva elmosolyodott.

- Szia Grace! Hogy vagy? - kérdezi mosolyogva, mire még szélesebb vigyor terül el az arcomon.

- Nagyon jól és te? - kérdezem érdeklődve.

- Már csak a jövőhéten segítem ki apát, aztán a tesóm veszi át a helyemet - mondja mosolyogva. - Aztán végre elfoglalhatom az ügyvédi helyemet - pillant oldalra a barátnőjére, vagy más néven a menyasszonyára, aki a szájához kapott.

- Úristen! Felvettek?! - inkább hangzott kérdésnek, mint válasznak, de a barátja csak bólintott neki. Jessica boldogan borult a nyakába, amit én mosolyogva végig néztem.

- Gratulálok! - mondtam bólintva, mire halványan elmosolyodott.

- Köszi. A szokásost? - pillantott ránk kérdőn, mire egyszerre bólintottunk. Gyorsan idehozott két poharat és nekem töltött kólát, míg Jessicának, egy kis pohár jégert. Ő bírja a piát, én nem.

- Képzeld, már tudjuk az esküvő napját! - mondja vidáman Jessica, mire csillogó szemekkel ránéztem. Úristen, de jó hír!

- Mikor? - néztem rájuk felváltva csillogó szemekkel. Mire a barátnőm hangos visításba kezdett és Connor elröhögte magát.

- Január 31-e - mondta barátnőm helyett a vőlegénye, mire még szélesebb mosoly terült el az arcomon.

- De jó! Mi, hogy lesz? Úristen, de örülök! Hol lesz megtartva? Ki lesz a pap és a tanúitok? Úúú, koszorúslány szeretnék lenni! - mondom tapsikolva, mire ők összemosolyognak.

- A Lee étterembe szeretnénk megtartani és tanúnak gondoltunk. Az én tanúmnak - mondja vidáman Jessica, mire teljesen leesik az állam és könnyek gyűlnek a szemembe. Annyira boldog vagyok, hogy van egy ilyen jó barátnőm!

- Úristen! Jesszusom, igen, igen, igen! Leszek a tanúd! Már hogyne lennék?! - kérdeztem és nevetve megöleltem a legjobb barátnőmet. Nála nincs jobb a Földön!

- Amúgy - szólal meg Connor, mikor valakit kiszolgált. - Nem a Lee étterembe jelentkeztél most? - kérdezi.

- Tényleg - csap a barátnőm a fejére. - Hogy ment ma az állásinterjú? Felvettek? - kérdezi, mire elmosolyodtam.

- Egész jól ment - bólintok. - Én voltam az első, szóval azt mondták várjak, majd szólnak - mondom részben az igazságot. Mégsem mondhatom nekik, hogy már az első nap mindent elrontottam és próbálhatok egy új állást keresni magamnak, mert valószínűleg ez fog történni.

- De gyorsan kiszaladok a mosdóba - mondom, hogy a kellemetlen helyzetet elkerüljem, mire ők csak bólintottak, én pedig elindultam a dolgomra.

Beérve a mosdóba a tükör elé álltam és ránéztem magamra. A mosolyom ott ült az arcomon, mint mindig. De bármennyire is elakartam hitetni magammal, hogy boldog vagyok, nem sikerült. Az emlékek a szemem előtt minden percben lepörögnek, amitől a gyomrom örökös görcsbe van. Vajon mikor nem fogom magam rosszul érezni? Egy év, vagy kettő? Vagy még ugyanígy három év, vagy több kell ahhoz, hogy csak egy kicsit is csillapodjanak a feltörekvő emlékek. Csak egy kicsit...

A plafonra emelem a tekintetem és utána vissza a tükörbe. Senki más nem volt itt rajtam kívül, így elengedtem az arcomon egy-két könnycseppet útjának és elnevettem magam. A tükörképem láttán legszívesebben a föld mély poklaiba vetném magamat csak, hogy megszabaduljak ettől a látványtól. A sok alapozó, korrektor, és smink nem segít semmit. Látom alatta a több éjszakás fekete karikákat, a szemeim alatt. A felcserepesedett számat a piros rúzs alatt és a csontos arcomat. Hiába híztam fel már több kilókat, az arcom ugyan úgy beesett volt, mint három évvel ezelőtt. Ugyan olyan szerencsétlennek érzem magam.

Ahogy néztem magam legszívesebben betörtem volna a tükröt, de helyette letöröltem a könnyeimet és belemosolyogtam a tükörképembe. Boldog vagyok és ennyi.

Hirtelen megrezzent a telefonom a zsebembe és feloldva a képernyőt egy üzenetem érkezett. Ismeretlen számról, de ami ott állt teljesen vérfagyasztó volt. Nagy levegőt vettem és felsikítottam.

Ismeretlen szám: Megkaptad az állást. Próbahét hétfőn indul!

Sziasztok!

Meghoztam a bevezető részt, remélem tetszett nektek!

Annyira boldog vagyok és annyira felemelő újra írni, el nem tudjátok hinni! Kész boldogság az egész és remélem nektek is tetszik/tetszeni fog ez a történet. :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Csóközön: LittyLoly

2018.12.23.