Grace Miller

Az emberek csak úgy nyüzsögnek a kávézóban, alig bírjuk szusszal. Szerencsére az új rendszer miatt mindenkinek megvannak a saját asztalai és vannak akik a pultban dolgoznak pénztárosként, meg rendeléselkészítőként. Az én asztalaim minden nap másikok, fel vannak osztva. Egy teljes heti órarend szerűséget kaptunk, hogy tudjuk hányra kell jönni és mi az, aznapi munkánk. Vasárnaponként az étterembe fogok dolgozni. Én vagyok az egyetlen, aki mindkettő helyen dolgozik valamilyen szinten.

Az első hétfői dolgozó napunk lassan letelik, aminek kifejezetten örülök. Lassan öt napot dolgozok le, de a szívemet már most darabokba érzem. Kifele mosolygok, de belül pedig szorongok. Mindenki azt hiszi, hogy milyen nagy erőre kaptam az új év alkalmából. Csak a szorgos énemet látják, ami soha meg nem áll. Precízebbnél, percízebben próbálok mindent csinálni és minden apró hibát is próbálok kijavítani. A munkám lett a menedékem. Amíg dolgozom megállás nélkül, addig nem gondolkozok, de ha csak egy pillanatra is van időm, minden rám borul. Így mindig próbáltam valami elfoglaltságot keresni magamnak.

- Tessék! - tettem le kedvesen egy idős hölgy elé a rendelt gyümölcsös teáját, amit meg is köszönt, én pedig otthagytam. Had fogyassza nyugalomba, addig én leszedem az éppen megüresedett asztalomat. A tálcára téve a mosogatóhoz viszem, ahol egy lány szorgosan dolgozik. Leteszem neki, mire rám mosolyog, amit viszonozok. Ezután az új vevőimre koncentrálok, akik most érkeztek az előbb takarított asztalomhoz. Hozzájuk sietek és megállva mellettük rájuk mosolygok.

- Sziasztok! Mit hozhatok? - kérdeztem meg a körülbelül velem egy idős párt, akik rám emelték a tekintetüket az itallapból.

- Én egy zöld teát szeretnék, két teasütivel - mosolyog rám a lány, mire bólintva feljegyzem és a férfi felé fordulok, aki felvonja az egyik szemöldökét.

- Nem ismerhetlek valahonnan? - kérdezi, mire én is összevonom a szemöldökömet.

- Nem tudom - csóválom meg a fejem, hogy egyáltalán nem rémlik a kinézete.

- Nem jártál véletlen a közeli egyetemre? - kérdezi, mire bólintok.

- De, pszichológusnak tanultam - mondom egy mosollyal, mire a fejére csap.

- Igen, te jártál David Parkerrel! - mondja lelkesen, mire a név hallatára összeugrik a gyomrom.

- Talált, süllyedt - nevetek fel kínosan, mire elmosolyodik.

- Adam Summers - nyújtja a kezét, amit esetlenül elfogadok.

- Grace Miller, de szerintem erre rájöttél - húzom félmosolyra a számat, mire bólint.

- Igen, nagy féreg David Parker - ért velem egyet, úgy is, hogy nem említettem ezt meg. - Ő pedig a barátnőm Kaily Evans - mutat a lányra, mire egy őszinte mosolyt küldök felé, amit viszonoz. - Együtt jártunk egészség tanra - mondja tovább a srác, mire csak bólintok. Sajnos nem emlékszem rá.

- Értem. Amúgy mit hozhatok neked? - kérdezem nevetve, mert kínosnak érzem, hogy fogalmam sincs ki ő. Soha nem néztem más fiúkra az egyetemen, mert már az elejétől kezdve ott volt nekem David. Amikor pedig szakítottunk, akkor pedig fiúra se tudtam nézni. Hányingerem volt igazából mindenkitől és a tanulásba menekültem, aminek meg is lett a gyümölcse.

- Egy hosszú fekete kávét szeretnék - mondja ki végül a rendelést, mire felírom és sietős léptekkel megyek a pulthoz, hogy leadjam a kért rendelést. Aztán pedig a két megüresedett asztalomhoz mentem gyorsan, hogy letakarítsam és elhozzam az üres csészéket és tányérokat. A pultra letéve elvette az egyik lány és odaadta cserébe a fiatal pár rendelését. Megköszöntem és mosolyogva vittem ki az asztalhoz.

- Tessék! - tettem le, amit megköszöntek. A fiatal nőre néztem, akinek fekete haja kontyba volt kötve. Aztán pedig Adamre, aki csillogó szemekkel nézte a barátnőjét.

- Grace! - szólított meg Adam, amikor indulni készültem. Kérdőn fordultam vissza feléjük, mire a lány arca elvörösödött.

- Igen? - kérdezek vissza, mire megfogja a barátnője kezét és megszorítja biztatóan, de Kaily csak az ajkába harap.

- Tudom, hogy kedves lány vagy, ezért megkérhetnélek arra, hogy Kailyvel lógj egy kicsit? Csak nemrég lakik itt velem és még nincsen sok barátja - mondja mosolyogva, mire bólintok.

- Szívesen barátkoznék veled Kaily - nézek kedvesen a lányra, aki csak lesütött szemmel egy apró mosolyt ejt. - De nincs sok időm - rázom meg a fejem, mire a lány az ajkaiba harap. - De ha gondolod felhívhatsz - jut hirtelen eszembe. - Akkor megbeszélhetünk egy időpontot, amikor találkozhatnánk - mosolygok rá, mire hirtelen felkapja a fejét és lelkesen a szemeimbe, majd a barátja szemébe néz. A jegyzettömböm felső lapjára ráírom a számomat és letépve azt a papírt a lány kezébe adom.

- Köszi - mondja hálásan, mire csak megvonom a vállam.

- Semmiség. Új barátok mindig jól jönnek - kacsintok rá, mire felkuncog. - Majd csörgess, meg, hogy eltudjam menteni a számodat! - szólok rá, mire bólogat. - Na megyek, mert hív a kötelesség - mondom és egyet intve otthagyom őket kettesben. Cukik voltak, és jól esett ez a gesztus féleség.

***

Negyed kilenckor fáradtan léptem ki a Lee kávézó részlegéből és vettem rá a lábaimat a hazavezető útra. Az út csöndesen telt és a kivilágított utcák megnyugvást keltettek számomra. A lábaim nagyon fájtak a sok járkálástól és a magas sarkú sem segített ki, amit reggel húztam fel. Szerencse, hogy a kávézóban lapos talpú cipőben flangálok, mert amúgy már nem is érezném a két végtagomat.

Megkönnyebbülve estem be az albérletem ajtaján és vettem le a magas sarkú cipőmet. Táskámat felakasztottam a fogasra és a kabát zsebemből kivéve a telefont a farzsebembe helyeztem, míg a szövet anyagból készült, meleg ruhát is feltettem az akasztóra. A sálamat pedig csak rádobtam. A nappali és konyhai villanyt sikeresen felkapcsolva léptem a hűtőhöz egy joghurttért. Azt kivéve fogtam egy kis kanalat és elkezdtem eszegetni, miközben a laptopomat az asztalon bekapcsoltam. Alig telt el pár pillanat, de már Skype hívást kaptam Calebtól, amit el is fogadtam.

- Szia! - köszönök teli szájjal, mire fintorogva néz rám.

- Először egyél, aztán dumálj! - szól rám, mire bólintok és lenyelem a számba lévő joghurtot. - Szia! - köszön ő is végül, mire elmosolyodom.

- Hol van Harry? - kérdezem kíváncsian, mire nevetve megforgatja a szemeit.

- Lecserélsz? Azt hittem én vagyok a legjobb barátod - mondja megjátszva a sértettet, mire felkacagok.

- Téged, soha - játszom én is a szerepem, mire elvigyorodik. - De komolyra fordítva a szót - kezdtem el komorrá válni. - Mi lett vele? - vonom össze a szemöldökömet, mire megforgatja a szemeit.

- Ne parázz ennyire, csak boltba ment - mondja, mire aprót bólintok.

- Értem - motyogom, mire elmosolyodik.

- Velünk minden rendben, de veled mi van? Olyan nyúzottnak tűnsz - mér végig képernyőn keresztül, mire bekapom az utolsó falat joghurtomat és félreteszem.

- Sok erőt vesz ki belőlem a munka - adom meg az egyszerű választ.

- Remélem is, hogy csak ennyi az oka - mondja fenyegetően, mire elmosolyodom.

- Persze, csak ennyi - hazudok neki. Képernyőn keresztül simán megy a hazudozás Calebnak. Élőben már nem sikerülne és most ha itt lenne sírva mesélném el neki az elmúlt pár hetet, ami velem történt.

Még egy órán keresztül beszélgettünk filmekről, sorozatokról, amiket ő vagy éppen én néztünk meg az elmúlt hetekben. Kibeszéltük, hogy melyik a helyesebb csávó a sorozatába, amibe már Harry is csatlakozott hozzánk. Teljesen elfelejtettem mindent és olyan beleéléssel videochateltem velük, mintha itt lennének velem élőben. Mintha nem választana el minket több ezer kilométer.

Aztán pedig végül elköszöntem tőlük és az esti rutinomat még gyorsan elvégeztem. Letusoltam, pizsibe bújtam és fogat mostam. Megnéztem az Instámat, amin semmi különöset nem találtam és végül letettem az éjjeliszekrényemre. Nyugovóra tértem, de mint mindig, most sem sikerült egyből az elalvás. Az agyam egyből elkezdett kattogni és nem akarta abba hagyni, ezzel engem őrültbe kergetve. Megint alig fogok öt órát aludni az éjjel, ami újabb nyúzott kinézetet jelent számomra holnap reggelre.

***

Nyúzottan másztam ki az ágyból öt óra tizenhárom perckor. A fejem sajgott és a szemeim fájtak. Egy újabb álmatlan éjszakával volt dolgom. Lett volna időm még aludni egy bő háromnegyed órát, de visszatekintve rájöttem, hogy jobb ha nem próbálkozok tovább. Így is rengeteget kattogott az agyam az éjjel.

A szekrényemhez lépve kivettem egy fekete nadrágot és egy fehér blúzt. Aztán a fehérneműs fiókomból kivettem a megfelelő ruhadarabokat és úgy vánszorogtam a fürdőszobába, ahol egy felfrissítő tusolást végeztem. Azután gyorsan megtörölköztem és magamra kapkodtam az aznapi kiválasztott ruhadarabjaimat. A hajamat egy szoros copfba kötöttem és belenéztem a tükörképembe. A látvány még így is borzalmas volt. Szemeim alatt húzódó kék karikák és kicserepesedett szám szörnyű kinézetet adtak. Fáradtan felsóhajtottam és megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel, míg végül megtöröltem. A szempillaspirált kezembe vettem és kentem belőle a pilláimra. Megfogattam, nem használok ezen kívül semmilyen sminket az évben. A természetes szépségemmel kell beérnem, akkor is, ha nincs olyanom. A smink árt, még ráérek ráncosnak lenni.

Egy nagy levegőt vettem és kivettem a mérleget a helyéről. Becsukott szemmel ráálltam és a tükörképembe néztem. Sokkal soványabb voltam, mint egy hete, ez látszott rajtam. Január nyolcadika van, egy hét alatt rengeteget esett be az arcom. Túl kevés idő alatt fogytam rengeteg kilót. Alig eszek, csak kávén és joghurton élek, mely nem igazán hoz jó végeredményeket. Közben egész nap föl-lejárkálok és még ha megyek is valahova azt is sétálva teszem meg. Bár már lassan összeszerzem a pénzt a kocsira. A kevés evés által kevesebb kaját kellett vennem. Mivel csak éjszakánként vagyok itthon, így a számlámon a számok is csökkentek.

Végül lenéztem a mérlegre, ami ötvenhat kilót mutatott, amitől egy nagyot sóhajtottam. Négy kilót fogytam szilveszter napjához képest. Az ajkaimba haraptam és leszállva a mérlegről, azt betoltam a helyére. Jobb nem ráállni egy ideig. Így még gyorsan fogat mostam és sietősen hagytam el a fürdőszobámat. A szobámba bemenve kivettem egy pár zoknit, amit egyből a lábfejeimre is húztam. Aztán a nappali-konyhába lépve elvettem egy almát az asztalról és a mosogatóra néztem, amiben elmosatlan kiskanalak sorakoztak. Még bőven ráérek megcsinálni, így az almát kezembe fogva a kis előszoba felé tartok. Felhúzom a sálam, kabátom és a bakancsomat. A piros almámat pedig a táskámba tettem. Még jól jöhet a nap folyamán.

Peck kávézóba belépve megcsap a kávé jellegzetes illata. Mélyen beszippantom és mosolyogva megyek a pulthoz, ahol kikérem a szokásos reggeli kapucsínómat. Kifizettem és rá pár percre már meg is kaptam a rendelésemet. Mosolyogva elköszöntem és kiléptem a hideg utcára a gőzölgő italommal. Az órámra nézek, ami hat óra nyolc percet mutatott. Fáradtan felsóhajtottam és elindultam a munkahelyem felé. Igaz, csak nyolckor nyitunk, de hétre ott kell lenni és innen még húsz perc séta. Inkább előbb odaérek, mintsem kések.

Az üvegajtóhoz érve kinyitottam azt és beléptem a már meleg helységbe. Még senki nincs itt, bár nem is számítottam rá. A kávés poharamat kidobva tartottam az öltöző felé, hogy a kabátomat és a sálamat felakasszam és a cipőmet átvegyem. Amikor ez megtörtént a telefonomba megnéztem, hogy ma melyik asztalokat kapom és milyen teendőm van még. Aztán egyik pillanatról a másikra hevesebben kezdett verni a szívem. Az ajkaimba haraptam, ahogy másodszor is elolvastam, hogy ma én viszem Alexandernek az ebédjét, az irodájába.

Amióta szó szerint kijelentette, hogy problémás nő vagyok, azóta kerüljük egymást. Legalábbis én biztos. Amint megpillantottam ebben az egy hétben bármikor is az ő alakját, egyből más elfoglaltságot találtam magamnak. Nem bírtam a történtek után szembe nézni vele, rosszul voltam magamtól. Tudtam, hogy igaza van. Tényleg sérült vagyok a fedél alatt és hogy ezt ő észrevette még jobban kikészített. Nem szabadott volna tudomást szereznie róla. Figyelmetlen voltam és engedtem a gyenge oldalamnak, ami soha többé nem fordulhat elő, csak a szobám négy fala között, ahol egyedül vagyok. Megfogattam, nem hagyom, hogy bárki ebben az évben meglássa a belsőmet. Olyan vagyok, mint a romlott tej. Amíg meg nem kóstolód, jónak hiszed.

- Maga mit keres itt ilyen hamar? - kérdezi hirtelen egy hang a hátam mögül, mire megugrok. Ahogy fölpattantam a padról szembe találtam magam vele. Gesztenyebarna szempárja engem méregetett, melytől a gyomrom egyből összeugrott. A magázása elszomorított, de nem mutathattam ki, így az ajkaimba haraptam és megráztam a fejemet.

- Így jött ki - vonom meg a vállam, mire csak lassan bólint. - Jó reggelt! - köszönök illedelmesen, mire belép az öltözőbe és felakasztja a kabátját.

- Még bőven lett volna ideje ideérni - mondja, mire nagyot sóhajtok.

- Mint mondtam, így jött ki. Jobb inkább előbb itt lenni, mint késni - motyogom, mire újból végigmér.

- Nem gondoltam, hogy ezt valaha hallom az ön szájából. Szeretett mindig az utolsó pillanatban beesni - mondja keményen, mire az alsó ajkamba haraptam. Ha ez így folytatódik mindjárt elsírom magam...

De aztán a telefonom fülsüketítő hangja megmentett ettől a kínos helyzettől. Meg sem nézve ki hívott felvettem és kérdőn beleszóltam a telefonba.

- Igen? - kérdeztem kicsit boldogabban a kelleténél, amit a főnököm is észrevett és felvont szemöldökkel nézett rám. Próbáltam nem figyelni rá és a telefonban lévő másik félre szentelni magamat.

- Szia Grace, Adam vagyok! Tudod, akivel tegnap... - nem hagytam, hogy befejezze, egyből válaszoltam.

- Szia Adam! Emlékszek rád, azért még annyira nem rossz a memóriám - mosolyodom el, mire felnevet.

- Akkor jó - mondja jókedvvel. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor érsz rá. Kaily mobiljáról hívlak amúgy - mondja esetlenül, mire egy halvány mosoly jelenik meg a számon, hogy milyen fontos neki a barátnője helyzete. Davidnek nem számított soha, hogy vannak e barátaim vagy nem, csak a saját dolgai. Mindig ő volt előtérbe, bármennyire is próbálkoztam sokszor magamról beszélni. Nem érdekelte, csak az, hogy ő legyen számomra a legfontosabb és mindig őt tegyem előre a listámon.

- Holnap három után ráérek - mondtam kisegítve őt a számára nehéz helyzetből.

- Kösz - mondja hálásan. - Kaily magától soha nem hívott volna fel, gondoltam cselekszem - nevet fel, mire még szélesebb lett a mosolyom.

- Jól tetted - bólintok, bár ezt ő nem látja. - Szerencsés lány - mondom őszintén, mire a másik oldalon elhalkul minden. Az ajkaimba harapok. Kimondtam már megint, amit nem szabadott volna. A sérelmemet...

- Igen az. Örülök, hogy lehet majd egy ilyen jó barátnője - szólal meg végül, mire felnevetek. Úristen, de aranyos!

- Köszönöm! Tényleg - mondom hálásan, és az előttem álló férfira nézek, aki végig a falnak dőlve bámult engem. Tekintetünk találkozott, arcát apró düh felhő fedte, de ezt nem tudom biztosra mondani. Annyira kiismerhetetlen volt.

- Akkor holnap reggel már ő fog felhívni, szia! - köszönt el Adam és letette. De én Alexanderről le nem tudtam venni a szememet és annyira megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Fekete nadrágja és fehér inge mindig olyan jól állt neki, ez most se volt kivétel. Haja be volt állítva és az arca a kiismerhetetlen alakját mutatta.

- Mi van Davidel? Nem kell összeházasodnod vele? - kérdezi hirtelen, mire felvonom a szemöldökömet. Honnan ez a sok kérdés? Egyáltalán mért érdekli? Azt mondta nem kíváncsi rám és a problémáimra...

- Amíg nem megyek haza, nem jöhet fel témának - motyogom, de a szemkontaktusunkat nem szakítom meg, ahogy ő sem. - Nem jöttem össze senkivel, ha azt hinnéd. Csak egy szívességet kért tőlem Adam - kezdtem el magyarázkodni, bár nem is tudom miért. Úgyse érdekli, meg nem is kíváncsi rá, mondta. Bár valamiért késztetést éreztem, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet.

- Megbeszéltük - mondja keményen, mire az ajkamba haraptam. - Ne tegezz! - köpi oda, mire bólintok.

- Elnézést! - mondom lesütött szemmel és az órámra nézek. - Megyek, vár a munka - mondom és kifelé veszem az irányt.

Szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna, vagy elszaladtam volna a világ végére, de várt rám a munka. Nem mehettem sehova. Nagyot sóhajtottam és elkezdtem dolgozni. A pénzt nem adják csak úgy a kezembe.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam a részt, de nem volt netem.
De mivel ma már van, így ez volt az első dolgom, hogy feltegyem az új részt!
Remélem tetszett ez a fejezet :)
Puszi: LittyLoly
2019.01.21.