Grace Miller

- Mit keresel itt? - nézek kérdőn a húgomra, aki a pokróc alatt didereg.

- Szerintem most ez a legkisebb gond, hogy mért vagyok itt - nyögi ki remegő ajkai közül, mely már lilára színeződtek a hidegtől.

A számat elhúzva mérlegeltem a dolgokat, bár elég nehezen ment. Túl hirtelen vált minden búskomorrá. Az előbb még vígan nevetgéltem Alexszel, most meg már komoly arccal próbálom rendezni a gondolataimat.

Be kell vallanom elég nehézkesen megy, hiszen már ittam pár pohár bort. Nem vagyok berúgva, de sokkal színesebb minden. Önfeledten tudok nevetni és nem ragaszkodok annyira ahhoz, hogy mindenkinek megfeleljek. Az álarcom is eltűnt, mely a külvilágtól védett.

- Menjünk be, a húgod mindjárt szét fagy - hajolt hozzam közelebb Alex, mire bólintottam egyet. Igaza van, a húgom egészsége a legfontosabb.

Kulcsomat elővéve belehelyeztem a zárba, majd elfordítva kinyitottam az ajtót. Alex felsegítette a húgomat, majd besétáltak. Sid is elindult befele, mire megállítottam.

- Kérlek, menj haza! - szólalok meg lesütött szemekkel. Nem akartam, hogy a húgomon kivül még vele is keljen foglalkoznom. Főleg, hogy itt van Alex is.

- Persze az az idegen fickó bemehetett - fújtatja dühösen, mire elhúzom a számat.

- Nem idegen, ismerem. Meg a húgom is - mondom halkan, hogy megnyugodjon, de csak jobban felkapta a vizet.

- Én nem! Nem bízok benne! - megragadja a karomat és maga fele fordít. - Grace, én vagyok a barátod! - szól élesen, mire én is dühös leszek.

- Nem vagy a barátom! Ezt meg nem beszéltük meg! - rivallok rá, majd kirántom a csuklómat a szorításából. Hitetlenkedve néz rám, majd idegesen a hajába túr.

- Mi történt veled? Eddig olyan kedves és aranyos voltál! Tuti ez a pasas csinált veled valamit!

- Hallod mit beszelsz? Ez nem normális! - világosítom fel, mire lemondóan legyint egyet.

- Majd ha nem bűzlesz a bortól, akkor megbeszéljük - mondja, de latom rajta, hogy türtőzteti magát.

- Jó - válaszoltam és az orra előtt becsaptam az ajtót. A megkönnyebbüléstől hangosan felsóhajtottam, mire az albérletemben lévő két váratlan személy rám kapta a fejet.

- Jól vagy? - kérdi egyből Alexander, miközben aggódva néz rám. Csak egy aprót bólintok és hozzájuk sétálok.

- Mi történt? - ülök szembe a húgommal fáradtan, majd a hajamba is túrok jelzésképp.

- Mindegy - dünnyögi, mire megrázom a fejemet.

- Egyáltalán nem mindegy, ha itt vagy! - kelek ki magamból és idegesen felállok, hogy neki álljak mosogatni, hogy lefoglaljam magamat. - Szóval ójbol megkérdem, mi történt? - szólalok meg nyugodtabban, mint az előbb.

- Anyáék összevesztek - válaszolja végül és egy pillanatra Alexre sandít.

- Addig be megyek a szobádba - mondja egyből és feláll, hogy távozzon. Csak egy apró mosolyt küldök felé, majd végleg elhagyja a helységet.

- Min vesztek össze? - fordulok vissza a húgomhoz.

- Min nem - sóhajtott fel fáradtan Annie, mire elhúzom a szám. - Apa szoba hozta a pszichológust anyának. Mostanság elég furán viselkedik - vallja be, mire csak egy aprót bólintani tudtam. Hiszen engem mindig is csak szidni tudott. - Ő persze nem ment bele és akkor szóba kerültél te is egyből. Te lettél a veszekedés tárgya és meg mindig te vagy. Titokban léptem le - mondja halkabban, mire fáradtan felsóhajtok.

- Mit mondtak rólam? - kérdem félve, bár tudom a válaszokat.

- Anya elhordott mindennek. Legfőképpen azért, mert megaláztad a Parker család előtt...

- Nem én csaltam meg a hülye gyermeküket! Ő tette, David tette velem! Nem tehetek róla, hogy annyira idióta volt, hogy mivel összevesztünk ő így akart bosszút állni, vagy tudjam is én! - fakad ki belőlem és türtőztetnem kell magamat, nehogy elsírjam magam.

- Tudom, de elméletileg David egy újabb esélyt akart...

- Feldughatja magának! - fortyogom, majd dühömbe lecsaptam a tányért a mosogatóba, ami el is tört. - Remek - motyogom és a hajamba túrok fáradtan. Ez nekem már túl sok. - Azt hiszem nekem ennyi elég volt mára. Menj, fürödj le jó meleg vízzel, mielőtt megfázol nekem. Szekrényembe találsz ruhát és a fürdőben van törölköző is - magyarázom. Csak bólint feláll, míg én kimegyek a jó hideg levegőre. Magam után becsukom az ajtót és leülök a jó hideg lépcsőre. Fejemet neki döntöm a korlátnak és úgy bámulom az elhaladó autókat.

A lágy szellő belekap a hajamba, míg én egyre jobban fázni kezdek kabát nélkül. Bár nincs kedvem megmozdulni és igazából nem is akarok. Túl jó így egyedül, márcsak a gondolataimat kellene száműzni, melyek mindenhova elkísérnek.

Nagy huppanásra észlelek mellőlem, mire odakapom a fejemet. Alex bámul előre a nagy sötétségbe, míg én az arcát vizslatom. Túlságosan is jól állt neki a gondolkozás. Ahogy álla íve megfeszült és arca felismerhetetlen képbe torzult.

- Minden rendben? - kérdi egy idő után, mire csak bólintok.

- Persze - mondom, majd a telefonomért nyúlok és anya ikont kezdem el hívni. Harmadik csöngésre fel is veszi.

- Nem érek rá a hülyeségeidre, Annie eltűnt! - hadarja idegesen anya, mire egy keserű mosoly jelenik meg az arcomon. A húgomat mindig is jobban szerette.

- Ne aggódj tovább, itt van. Nálam - mondom halkan, majd egy hangos sóhajt hallok.

- Nem hiszem el, hogy minden rosszba belerángatod.

- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Miattatok jött el otthonról és nem az én hatásomra.

- Jól van? - kerüli ki a témát, mire félmosolyra húzom a számat.

- Jól lesz - pontosítok. - Pár nap múlva hazaviszem, de most tér kell neki. És nekem is - teszem hozza mellékesen.

- Elég teret kapsz így is, nem gondolod? - érzem a hangjában az élt, de nem riadok meg tőle, mint kiskoromban.

- Úgy értettem ne hívj, ne keress minket. Idő kell neki, nekem meg energia, hogy hazavigyem.

- Jó - egyez bele. Túl egyszerű volt...

- Szia anya! - köszönök el.

- Grace! - kiállt fel a tulsó vonalba, mire elmormolok egy igent. - Vigyázz rá! És...

- Rendben - mondom, majd kinyomom a hivást. - Azt hiszem meg nem állok készen dolgozni - fordulok oldalra, Alexszal szembe.

- Szerintem pedig igen. Rég nem láttalak ennyire összeszedetnek. Talán meg sohasem - mondja biztatóan.

- Nincs Caleb, semmi sincs rendben - mondom bágyadtan.

- Helyre hozod.

- Remélem - nevetem fel fáradtan, majd újból barna íriszeibe vezetem a tekintetemet.

- Tudod régebben azt mondtam nem akarlak a szárnyaim alá venni - bólintok, hogy emlékszek. - Megváltozott a véleményem. Ha tehetem veled akarok lenni, akkor is ha segítség kell, a cégemet is odaadnám - motyogja, mire lágyan elmosolyodtam.

- Miért változott meg a véleményed? - kérdem kíváncsian, mire felém fordul és az ajkaimra néz, majd a szemeimbe.

- Ezért - suttogja és közelebb hajol hozzam, mire elvigyorodtam. Majd szépen lassan megízleltem az ajkait harmadszor is a nap folyamán.

- Nem csinálhatjuk ezt - mondja, majd elfordul. - Te egy alkalmazott vagy én pedig a főnököd. Nem lehetünk együtt, mert azt fogják hinni kivételezek veled - sóhajt fel, majd szomorúan rám néz.

- Ezen a héten amúgy se tudok menni dolgozni - rázom meg a fejem, mire a combomra csap.

- De. Holnap már jössz, a húgod el lesz, ne aggódj! Max elhozod és ott lesz mellettem - vonja meg a vállat, mire az ajkamba harapok.

- Épp azt mondtad nem kivételezhetsz velem - húzom apró mosolyra a számat.

- Majd ha mar a húgod nem lesz képbe - mondja, mire bólintok. - Menj be, szét fagysz - mosolyog rám, mire összeráncolom a szemöldökömet.

- Te nem jössz? - kérdem.

- Nem itt lakom. Haza kell menjek.

- Maradj - suttogom, mire újból az ajkaimra tapad. Megilletődve nézek előre, majd mikor felfogom visszacsókolom.

- Bocsi - motyogja, mire én csókolom meg őt. Végül az egész egy hosszú csók csatává vált, ami az egész testemet felhevítette és már nem is fáztam.

***

- Jó reggelt! - köszönök mosolyogva a húgomnak, aki összevont szemöldökkel, takaróval a hátán battyog az asztalhoz reggelizni. - Tojásrántotta és narancslé jó lesz? - kérdem, miközben már a elé pakolásztam a dolgokat.

- Igen, köszi - motyogja. - Olyan fura vagy - suttogja maga elé, miközben szemeivel árgusan méregetett.

- Készen vagytok?  - lép be a konyhába Alexander, aki hazaugrott átöltözni már.

- Mire lennénk készek? - fordul felé a húgom kérdőn, mire jó szorosan megölelem.

- Jössz velem a munkába, mert nem hagyhatlak itthon, egyedül - mondom, mire megrökönyödve rám néz.

- Már tizenöt elmúltam, lassan tizenhat leszek - motyogja az orra alatt.

- Nem baj, jössz velünk és kész. Biztonságba akarlak tudni - mondom, úgy, mint aki nem tudja elfogadni a nemleges választ.

- De én sorozatot szeretnék nézni - akad ki a húgom, mire elé lépek és mélyen a szemébe nézek.

- Elszöktél otthonról, elvonatoztál hozzám, kint ültél a hidegben több órán keresztül és még neked áll feljebb? Most nálam tartózkodsz és ha nem akarsz rosszat magadnak, vagy hogy hazavigyelek most, akkor úgy lesz, ahogy én mondom. Nekem sem tetszik ez az egész, de ez van. Érted? - kérdem, mire a húgom nyel egy nagyot és bólint.

- Értem, értem - emeli fel mind a két kezét a magasba. - Megyek öltözni - áll fel az asztaltól és bement a szobámba, hogy ruhát keressen magának a szekrényemből.

- Nem voltál kicsit kemény vele? - húzza össze a két szemöldökét Alex, mire a mellkasára böktem.

- Te erőltetted, hogy dolgozzak már ma! Szóval, ha a húgommal megromlik a kapcsolatom, akkor az a te hibád! - fúrom teljesen a mellkasába az ujjamat és szúrós szemekkel nézek fel rá.

- Nyugi, ne legyél ennyire ideges - duruzsolja a fülembe és gyengéd csókot lehel a nyakhajlatomba, amitől teljesen kirázott a hideg.

- Nem vagyok ideges - motyogom magam elé, de inkább magamnak, mintsem neki.

- Ó dehogynem - húzza nyertes vigyorra a száját, mire már épp akarnám lekiabálni, amikor Annie kilép a szobámból és inkább magamba tartva a húgom felé fordulok.

- Mehetünk? - kérdem, mire csak bólint és cipőjét magára kapva, már indultunk is Alexander kocsijába ülni.

- Mi lesz a szomszéddal? - kérdi Alex, mikor már Annie beült az autóba, de mi még nem.

- Semmi - mondom a szám szélét rágva, mire csak megcsóválja a fejét és beül az autóba. Sóhajtva felpillantok az ég felé és nagy erőt véve magamon bólintok. - Mennyetek előre, majd jövök én is - nyitom ki a kocsi ajtaját, mire Alexander mosolyogva bólint. Erre a válaszra várt.

Annie már nem is reagál másképp, mintsem mosolyog. Azt hiszem mindent összerakott a fejében, ami miatt még beszélnem kell vele.

- Menj - mondja Annie nevetve, majd ezután megvártam, míg az autó kihajt az utcából és átcsöngettem a szomszédba.

- Szia! - köszönt kedvetlenül Sid, mikor kinyitotta az ajtót nekem.

- Szia! Van időd? Beszélnünk kellene - vágok egyből a közepébe.

***

Mikor beértem a Lee Kávézóba, azóta megállás nélkül dolgozok. Egyik rendelést alig vettem át, de már jött a következő vevő és még a sok el nem készített kávé. Szerintem régen volt ilyen nagy forgalom, ami az esti elszámoláson is megmutatkozott.

Mindenki fáradtan hagyta el a kávézót takarítás után, míg én Alexander irodájába tartottam. Annie ott volt vele egész nap és eléggé aggódtam már a húgomért. Mennyire unta szét magát?

- Sziasztok! - léptem be az irodába, miközben hangosan nevetek éppen valamin.

- Szia Grace! - köszönt a húgom csillogó szemekkel és az ajkairól nem lehetett letörölni azt a fránya vigyort.

- Mi ez a jó kedv? - kérdem kíváncsian, mire mindketten megvonják a vállukat. - Ha nem akartok, nem kell beavatni - emelem fel a kezemet kicsit sértetten, mire összemosolyognak.

- Nem megyünk haza, már nagyon fáradt vagyok - mondja végül a húgom, mire bólintok.

- Persze, menjünk - értek vele egyet és mind a hárman elhagyjuk az épületet.

A rövid út során csöndben ültünk az autóba, zenét hallgatva. Fáradt voltam és nehezemre esett nyitva tartani a szememet is, így alig vártam, hogy hazaérjünk és bedőljek az ágyamba aludni.

De a másik irányba mentünk, nem az albérletem felé. Alexander háza előtt álltunk meg.

- Miért jöttünk ide? - kérdem egy ásítást elnyomva.

- Mert Annie ma itt alszik - mondja Alex, mire egyből kinyílnak a szemeim.

- Mi? - akadok ki egyből, mire Alexander a kézfejemet megfogva lenyugtat.

- Grace, nyugi. Az egész családom itt van és azt hiszem jót tenne neki, ha egy vele egykorú lánnyal beszélgethetne, vagyis a húgommal - közli velem a tervét, melybe egyáltalán nem avatott be.

- DE...- kezdeném, de Annie is közbe szól.

- Tudtam már róla. Minden rendben van - mondta, mire hátrafordultam hozzá. - Majd köszönd meg holnap reggel, jó? - mondja és kiszáll a kocsiból, én pedig értetlenül nézek utána.

- Mi ütött belétek? - kérdem elképedve. - Agyatokra ment ez a mai nap, hogy így... - nem tudtam befejezni, mert Alexander egy csókkal elhallgattatott.

- Csak bízz bennem - suttogja az ajkaimra, mire beleegyezően bólintok egyet. Mosolyogva elhajol tőlem és beindította a motort.

Mikor kihajtottunk az útra a kezét a combomra helyezte és utaztunk egészen az albérletemig, ahol mindketten kiszálltunk és bementünk a kis épületbe.

- Öltözz át, vacsorázni megyünk - suttogta a fülembe, mire ledermedtem és elképedve fordultam hátra. - Nem akarsz menni, mi? - kérdezi és idegesen a hajába túr. - Nem is kérdeztem ki volt a szomszédsráccal. Francba! Kibékültetek, mi? - mondja és arcán ezernyi érzelem futott át.

Nem tudtam megszólalni, semmit sem tudtam reagálni. Olyan gyorsan történt minden és az agyam kihagyott. Szükségem volt egy kis időre, hogy felfogjam Alexander, a főnököm randira hívott engem az előbb.

- Én...én - nézek magam elé még mindig sokkolódva. - Szívesen mennék veled vacsorázni, de...

- De együtt maradtál a szomszéddal, értem. Egyáltalán mikor is jöttetek össze? - húzta össze a szemöldökét.

- Nem jöttünk össze, nem vagyunk együtt. Nem is leszünk - néztem a szemeibe, mire meglepődöttséget pillantottam meg rajta.

- Akkor mi az a de? - nézett le rám visszatartott levegővel, mire elmosolyodtam.

- De nem lehetünk együtt. Te magad mondtad - idézem fel mondandóját, mire csalódottan bólint.

- Igen, teljesen igazad van... - ért velem egyet. - Csak a húgod meg én beszélgettünk és...

- És? - pillantok fel rá, mire lágyan megvonja a vállát.

- ÉS azt hiszem rádöbbentem, hogy szerelmes lettem beléd - harapja be az alsó ajkát idegességében, mire bennem megáll az ütő.

- Tessék? - kérdek vissza, mint aki rosszul hallja.

- Azt mondtam szeretlek - mondja, mire megilletődve állok előtte és próbálom rendezni az egyre cserben hagyó gondolataimat.

- Mért most mondod ezt? - kérdem csillogó szemekkel, miközben érzem, hogy legördül az első könnycsepp az arcomon.

- Mért, mikor  máskor kellett volna? - kérdi idegesen, mire megvonom hanyagul a vállam.

- Bármikor, máskor - mondom halkan és elkezdek sírni.

- Ezt nem értem - sokkolódik le, mire én karjaiba vetve magamat sírdogálok tovább. - Mit rontottam el? - motyogja maga elé, de nem tudok rá válaszolni, csak letörlöm a könnyeimet és felnézek rá.

- Mindegy- suttogom, majd felnézek rá. - Egy estéd van. Csak ez az egy - nyomatékosítom, mire értetlenül néz rám. - Kérlek - suttogom megsemmisülve és az ajkaira tapadok.

- Miről beszélsz? Milyen egy este? - tol el magától rémülten, mire szomorúan lehajtom a fejemet.

- Holnap hazaviszem Anniet és... - elfordítom a fejemet, nem tudok a szemébe nézni. Pontosan tudja mire akarok kilyukadni.

- Miért viszed haza? - kérdi megsemmisülve Alexander, mire hátat fordítok neki és megvonom a vállamat.

- Mert anya ma felhívott és...

- Nem úgy volt, hogy nem fog hívogatni? Ad időt nektek? - akad ki, mire keserű mosolyra húzom a számat.

- De, így volt.

- Akkor mi változott meg egyetlen hívás alatt? - fordít maga felé.

- Szüleink el fognak válni és ezt ők akarják személyesen közölni Annievel. Ami azt jelenti el kell menjünk innen - nézek rá, mire még mindig értetlenül bámul le rám.

- Nem értem miért csak ez az egy esténk van. Mit akarsz mondani? - kérdezi félve a választól, pedig ő is tudja.

- Elmegyek a városból végleg. Annienek szüksége lesz rám, mert senki más nem tud neki segíteni, mint a nővére, akinek pszichológus végzettsége van - közlöm vele a tényeket, mire idegesen a hajába túr, majd a karjaimat megragadva megráz.

- És rajtad ki fog segíteni? Ki lesz ott melletted? - kérdi kétségbeesetten, mire újból könnyek gyűlnek a szemeimbe.

- David Parker - suttogom és újból sírógörcsöt kapok.

Alexander megsemmisülve áll egy helybe és nem tudja jól hallott e vagy sem. Nem akar hinni a füleinek, hogy ez történik. Ez volt az utolsó dolog,a mit hallani akart, pedig pontosan tudta, hogy ezt a nevet kapja válaszul.

- Anyukád egy igazi kígyó - mondja majd átölel és jó szorosan von magához.

- Egyetértek - nyögöm ki nagy nehezen a sírástól, mire felemeli a fejemet és letörli a könnyeimet.

- Utolsó este, mi? - kérdi újból egy keserű félmosollyal, mire csak bólintok.

- Igen. Utolsó este, utolsó nap - suttogom rekedtes hangon, mire durván az ajkaimra tapad és nem enged. De jobb is ez így, mert én is erre vágyom. Csakis ő rá vágyom.

Szép lassú léptekkel haladtunk a szobám felé, de egy másodpercre se megszakítva a csók csatánkat.

- Szeretlek - suttogtam, miközben a pólóm alá vezette a kezét.

Teljesen ledermedt és lenézett rám egy apró mosollyal. Majd újból az ajkaimra taapdt és folytattuk ott ahol abbahagytuk.

Nem féltünk attól, hogy bármit is megbánunk, mert tudtuk, hogy nincs mit veszítenünk. A mi kapcsolatunk sosem jöhetett volna össze. Sosem lehetett volna ennél több, mert tiltott gyümölcsök voltunk egymás számára... Csk erre az egy estére nem. De holnaptól megint, és visszaáll a rend. Mikor ő még egy gazdag ficsúr volt, én pedig egy összetört álmodozó leány, aki mosolyába folytotta a fájdalmát.

De addig is minden egyes érintésétől a mennybe éreztem magamat, és megértettem, hogy Éva miért is vágyott annyira annak a fának a gyümölcséből evéséből...

- Örökké - suttogja halkan a fülembe, mire hangosan felnevettem és megcsókoltam Akexandert.

- Örökké - kulcsoltuk össze a kis ujjainkat a pecsét jelképeként....

Halihóóó!
Meghoztam az újabb részt, ami egyben egy záró is. Bár erre már számíthadtatok a végéből.
Nem azért lett záró rész, mert így terveztem, hogy csak ennyi lesz a történetük. Hanem azért, mert nincs időm írni és nem akarok megint ilyen hosszú csússzással részt hozni. Nem tartom értelmét és tudom, hogy egy kis szünet után sem lenne időm írni.

Fájó beismerni magamnak, de a magánéletem annyira zsúfolt, hogy már csak gondolatban játszadozhatok történetek megírásával. Már papírra se tudom vetni, nemhogy begépeljem a dolgokat...
Sajnálom, hogy ez így történt. De köszönöm a sok támogatást és hogy végig olvastátok eddig a történetemet/történeteimet.

Lehet egyszer még visszatérek, de nem akarok hitegetni senkit. Most az elsó és legfontosabb dolog számomra, hogy helyre tegyek egy két dolgot, amit már fejben rengetegszer elterveztem, de megvalósításra sosem került, mint ahogy az ötleteim se a történethez.

Köszönök  mindent: LittyLoly
2019.11.09.