Walt szeme alatti sötét folt már rég eltűnt. Kinézett az utcára a buszból. Milyen szép is a tavasz! Az idő felmelegedett, a madarak csiviteltek, és a földből virágok százai dugták ki a fejüket.
Walt úgy érezte, Olivia nem is ember, hanem egy angyal. Minden nap, ugyanúgy köszönt neki.
- 'Reggelt!
Finomabbnál finomabb édességeket hozott, és mindig mesélt valamit.
Ha nem beszélt, Walt akkor is jól érezte magát mellette. Elég volt neki az is, ha a lány köszönt, és mosolyogva leült mellé. De ha beszélt, mintha a nap is fényesebben sütött volna. Megállt a busz, Walt pedig várakozva nézett a felszállókra. Olivia sehol sem volt. Walt kinézett a házukra.
Semmi mozgás.
A fiú szomorúan hajtotta a fejét az ablakra.
Két hete semmit nem tudod a lányról.

Magának is alig vallotta volna be, de hiányzott neki. Gondolkodás nélkül felpattant, megragadta a táskáját, és leugrott a buszról.
Molly és Alex abban a pillanatban szintén felpattantak a helyükről, és csodálkozva meredtek Walt után, aki egyenesen Oliviáék háza felé szaladt. De sajnos a többit már nem láthatták, mert a busz csikorogva elindult.

Walt megállt a piros kis ajtó előtt.
Szíve a torkában dobogott. Még ő se tudta biztosan mit akar tenni.
Óvatosan bekopogott az ajtón.
Olivia nyitott ajtót. Kissé sápadtabb volt, mint általában, de a szeme ugyanolyan kéken ragyogott. Rózsaszín ajkai elnyíltak a meglepetéstől. Kérdőn nézett az ajtó előtt álló fiúra.Walt melegköszörülte a torkát, és egy kicsit rekedtes, de határozott hangon...megszólalt.
- 'Reggelt!