- Bryan Williams. Nem rémlik? – nagyra kerekedett szemekkel kémlel a legjobb barátnőm miközben próbálja nekem elmagyárazni, vagyis emlékeztetni arra, hogy ki is az a Bryan.

- Öhm... Nem? – a válaszom hangzik kérdésnek, mint kijelentésnek, ezért a hangom is bizonytalanul csenghet.

- Ahh istenem! – égnek emeli a nagy kék szemeit, majd újra belém vési őket. Elég ijesztően tud festeni ilyenkor. – Magas, izmos, elképesztően helyes, zöldes barna szemek, sötét szőke haj. Egy szóval egy 21 éves szex isten! Még mindig fogalmad sincs róla, hogy kiről beszélek? – vonja fel íves szemöldökeit az előttem ülő lány.

- Hanyadik szemeszterben van? – kérdem.

- Harmadik, de körülbelül ezt már vagy ötödjére mondom el.

- Asszem' vágom mostmár, hogy kiről beszélsz. Na és mi van vele? – támasztom meg a fejem, miközben minden figyelmemet a barátnőmnek szentelem. Igazából egyáltalán nem vágom, hogy kiről beszél, de mostmár nem is fírtatom.

- Bulit rendez. Ma. Este. És meghívott! Szóval te is jössz, remélem leesett.

- Inkább kihagynám – motyogom. Menjek el egy ismeretlen srác házába, mert Rhiát meghívták? Kizárt.

- Na ne szórakozz már!

- Engem nem is hívott! – erősködöm.

- És?? Azt mondta, hogy én is hívjak embereket. Na én téged hívlak.

- Nem.

- De! Téma lezárva – nyomatékosítja az utolsó mondatát, miközben egy nagy mosoly terül szét az arcán ami nekem is egy apró jó kedvet visz az arcomra.

- Legyen! De nem hagysz egyedül!

- Én? Soha – mondja határozottan ami miatt egy picit megnyugszok.

Aha. Elhittem, hogy Rhia egész végig velem marad. Ahogy beléptünk az egyetemistákkal túl tömött házba maximum egy-két órát tölthettem a társaságában, mert amint meglátta a házi gazdát, el is tűnt a szemem elől. Ezek szerint ilyen jóban lennének? Még sosem mesélt Byranről, vagy hogy ők ilyen baráti szinten lennének. De mindegy is, mert eldöntöttem, hogy én ma igenis jól fogom érezni magam. Igaz, nem iszok alkoholt, mert hát valahogy még is csak haza kell vezetnem a Rhiával való közös lakásunhoz. De szerintem pia nélkül is el tudom engedni magam.

Nagyon sok ismerős arccal találkozok miközben próbálok elvegyülni a tömegben. Időközben idecsapódik mellém Margaret, az egyik csoporttársam, meg pár ismerős, és kevésbé ismerős alak. Az egyik elég közel férkőzik hozzám, és felvéve a ritmusomat elkezd velem táncolni. Életemben nem beszéltem még ezzel a sráccal, de mint elnézem azt az aranyos pofiját, egyáltalán nem bánom, hogy ilyen közel van hozzám.

- Hogy hívnak? – dörmögi bele a fülembe, mire egy picit megremegek.

- Lyn vagyok. És te? – nézek fel a zölden fénylő szemeibe félénken.

- Bryan.

Oh... Rögtön arra gondolok, hogy akkor merre lehet a barátnőm, ha nem Bryannel. Elnézést kérek a szépfiútól, majd a konyhába veszem az irányt mielőtt Rhia keresésére indulnék.

Próbálok valami tiszta poharat keresni, hogy vízet önthessek magamnak, amikor hátulról valaki átölel és el kezd duruzsolni hülyeségeket a fülembe.

- Chelsea, kérlek... – motyogja az illető, és hallatszik a hangján, hogy már nem éppen józan. – Ne haragudj már – szavai furán hangzanak. A testéből irdatlan mennyiségű pia szag árad, szóval kétség kívül biztos vagyok benne, hogy ő sem tudja, hogy miről beszél.

- Nem Chelsea vagyok – jelentem ki, mire el is enged, én pedig végre megfordulhatok, mivel eddig a pulthoz voltam teljesen nyomva. A srác szemei megtalálják az enyémet, és ekkor jön rám a felismerés, hogy nem is akárki áll velem szembe. De mint látom, ő is rájön, hogy nem az vagyok akinek hitt.

- Oh, ne haragudj, azt hittem, hogy... – kezd bele a magyarázkodásba, de én egy apró fejrázással megszakítom a mondandójába. Biccentek egy aprót, majd szólásra nyitom a számat.

- Ha most megbocsájtasz, megkeresem a barátnőmet – hangom elveszik az egyre dübörgő zenébe, de nagyon remélem, hogy legalább valamennyire felfogta amit mondtam.

Megkerülöm a barna, -kicsit hosszabbra megnövesztett- hajjal rendelkező srácot, majd neki indulok a tömegnek, hogy megkeressem a barátnőmet, aki valószínűleg már a sárga földig leitta magát.

- Amúgy Nick vagyok! – kiált utánam.

Tudom.