Kedd van. Túl vagyok az összes vizsgámon, ami azt jelenti, hogy nekem hivatalosan is elkezdődött a szünet. Mostmár egészen szeptemberig nem kell viszontlátnom az egyetem kapuit, csak ha ma nem próbálom rávenni magamat arra, hogy elmenjek Nick látogatható vizsgájára ami pontosan két óra múlva kezdődik, de én még itt fekszem az ágyamon és azon töröm az agyam, hogy érdemes lenne elmenni Nickhez, megnézni, úgy ahogy megígértem neki, majd tisztázni a dolgokat. Márha rá tudnám venni, hisz hétfőn egész áldott nap került az egyetemen, mintha attól félne, hogy elmondom Chelseanek a dolgokat. Egy szörnyű embernek érzem magam. Nick miattam csalta meg a barátnőjét akit úgy visszaakart kapni, és amikor visszakapta én belerondítottam a kapcsolatukba.

Úgy látszik mégis lett következménye a tetteinek...

Elcsitítom magamban a kárörvendő gondolataimat, majd lassan feltámaszkodok és küldök egy üzenetet Rhiának, hogy hol van jelenleg. Amint elküldtem az ajtóm abban a pillanatban nyitódik ki és a barátnőm kukucskál be rajta.

- Itthon – ad választ a kérdésemre. – Na mi van, hogy döntöttél? Vagy semmit sem segített a tegnap esti lányos beszélgetés?

- Nem tudom mi legyen! – morgom és az arcomba nyomom az egyik puha párnámat. – Szerinted?

- Szerintem menj el. Kerüld el jó messzire a barátnőjét majd beszéld meg vele a dolgokat.

- Tuti?

- Én ezt csinálnám a helyedben – von vállat majd ott hagy engem a szobában, egyedül az idióta gondolataimmal.

Még fél órányi gondolkozás után elhatározom magam, hogy úgy teszek ahogy Rhia ajánlotta, ezért kikászálódok az ágyból és neki állok elkészülni. Egy órámba telik rendbehozni a fejemet, és kiválasztani a ruhámat, de amint kész vagyok, elindulok az egyetem felé, ahova egész hamar oda is érek. Belépkedek, majd megnézem a lapon található kiírásokat, ahol meg is találom Nick nevét, na meg azt is, hogy melyik teremben fog vizsgázni. Az utolsó kis négyzetben bele van írva, hogy az első húsz embernek látogatható a vizsga ezért elkezdek felsietni az első emeletre. Már elég sokan ülnek a terembe de szerintem pont beférek még, így gyorsan elfoglalom az egyik helyet ami a hátsó sorban található. A vizsgáztatók is hamarosan helyet foglalnak az első sorban, majd elkezdenek sorban bejönni a vizsgázó diákok. Néhány így ismerős arcból de a többsége nem nagyon rémlik, hogy kik is ők. Tíz perc telik el, amikor egy újabb diákot szólítanak be.

- Nicholas John Robinson – mondja a középen ülő őszülő pasas, mire Nick belép a kis emelkedőre.

- Jó napot! – köszön a mély hangján, mire engem kiráz a hideg. Végigmérem, bár aligha látom az arcát, hisz elég távol ülök.

A pasas mellett ülő vöröses nő elmondja Nick feladatát, aztán Nicknek húznia kell egy tétel félét. Igazából annyi a lényeg, hogy milyen szerepet kell eljátszania. Robinson odalépked a vizsgáztatókhoz és az asztalon lévő papírok közül kihúz egyet majd hangosan felolvassa.

- Egy férfi, aki elvesztette a feleségét és mindkét gyerekét egy karambol következtében, amit csak saját maga élt túl – olvassa fel hangosan, magabiztosan Nick, és visszarakja a papírt a többi közé.

Kap öt percet ami alatt felkészülhet. Nick össze-vissza járkál, majd amint úgy gondolja, hogy készen áll, középre lépked és bólint egyet.
A jelenetet amit kitalált, egy rendőrörsön mutatja be. Hajába túr, az arcán lehet látni a meggyötörtséget, amit egy ilyen esetben tényleg látszódna egy emberen. Nagyon ügyesen válogatja meg a szavait, ziháltan beszél miközben lehet látni, hogy mindkét keze remeg az idegtől. Hirtelen előre fordul, egyenesen az emberekre néz akik a teremben ülnek. Érdeklődve figyelem tovább, ám el is felejtkezem arról, hogy kiszúrhat a tömegből. Így is történik, hisz Nick tekintete megtalálja az én arcomat, de azonnal elrántja a fejét, majd mintha mi sem történt volna, befejezi a színdarabot amit leimprovizált. A teremben lévők elkezdenek tapsolni, mire én is így teszek. Szívcsavaróan eljátszotta, csodálkoznék ha erre nem kapná meg az össz pontszámot. Nick eltűnik, mire én gyorsan kifurakodva próbálom utól érni, bárhova is tart éppen. Amint kijutottam, meglátom a fiút ahogy besiet az egyik előadóba. Utánamegyek és belépkedek a terembe.

- Hali – köszönök, mire a hangomra azonnal megfordul és már azzal a lendülettel indulna is kifele. – Nick!

- Mit akarsz?

- Mi az, hogy mit akarok? – háborodok fel. – Megszeretném beszélni a dolgokat!

- Milyen dolgokat? Úgy érzem, eléggé a tudtodra adtam, hogy én semmiféle dolgot nem szeretnék megbeszélni – sóhajt fel és megdörzsöli az arcát. – Beszéltél Chelseaval, mi?

- Miért beszéltem volna vele? Hülye vagy? – nevetek fel. – Nick, én csak tudni szeretném, hogy pontosan benned mi zajlott le abban a pillanatban. Éreztél valamit, vagy mi...?

- Tudod mit éreztem? A piát. De azt nagyon – mondja komoly arccal, egyenesen bele a szemeimbe, nekem pedig darabokra törik a szívem már most sokadjára.

- Nick, kérlek...

- Mit szeretnél hallani Gwendolyn? Hogy ott hagyom Chelseat, akivel már olyan régóta együtt vagyok, pont azelőtt, hogy elköltözne Európába? Ezt te sem gondolhattad komolyan – rázza meg a fejét. – Sajnálom.

- Ne sajnáld, döntöttél és ezzel választottál is, Nick.

- Rendben – biccent, majd ott hagy engem a nagy előadó teremben.

Öt perc kell ahhoz, hogy összeszedjem magam majd miután ez megtörtént, elindulok haza fele. Az út közben elejtek pár telefonhívást, amint pedig belépek a házban, felrohanok a másik szobámba, hogy befejezzem a festményem. Hat óra hosszán át állok egy helyben, és csak festek. Az arcom és a kezem is már tiszta maszat, de nem érdekel mert mindenképp beszeretném fejezni még ma. Rhia közben ki-be járkál hozzám, hogy biztos jól vagyok-e, én pedig mindig egy igennel válaszolok. Amikor az utolsó vonást csinálom meg kékkel, hátrébb állok és onnét kémlelem a kész festményt. Behívom a barátnőmet, hogy csekkolja le, mert valami nagyon nincsen rendben.

- Most mi van? – értetlenkedik. – Szerintem nagyon szép lett, sőt az egyik legszebb műved.

- Nem a festménnyel van baj.

- Akkor mivel? A vászon? Figyelj, szerintem...

- Nem! – vágok bele a szavába és lecsapom az festékes ecsetemet az asztalra.

- Jézusom, Lyn... Fogalmam sincs, hogy akkor mi a problémád, de tudod, lehet tudnék segíteni ha beavatnál – mondja.

- Velem van a baj.

- Hogy mi van?

- Velem van a baj – ismétlem meg.

- Miért lenne veled baj? Csodaszép festmény lett, se ezzel, se senkivel nincs baj – próbálna nyugtatni, de az a baj, hogy a bennem dúló vihar nem akar csillapodni.

- Nick miatt van ez a kép.

- Nick miatt? De hát az egy faszarc, miért szólna róla ez a kép? – értetlenkedik a mellettem álló barátnőm mire én idegesen fogom meg azt a rohadt festményt.

- Azért mert mind végig miatta festettem ezt. Egész végig amikor bármi bajom volt miatta, és csak rajta gondolkodtam, ő volt az inspirációm, hogy ezt a képet befejezzem. Miatta kezdtem el, és miatta folytattam. Most meg miatta fejeztem be. Minden miatta volt. Vidd innen kérlek! – nyomom bele azonnal Rhia kezeibe a holdas képet.

- De akkor miért van rajta egy hold? – veszi át a művem és kikerekedett szemekkel néz rám. – Mit akarsz, mit csináljak ezzel?

- A moteles estén jöttem rá pontosabban, hogy beleszerettem egy idiótába. Azon az estén ahol épp telihold volt, és mi kimentünk a kocsijához egy telefontöltőért. Akkor már tudtam, hogy nem közömbös érzéseket táplálok iránta, csak nem vallottam be még magamnak sem. De mostmár tudom, és ezért szeretném ha ezt elvinnéd a szemeim elől. Dobd ki, vagy nem tudom, de nem szeretném ha ez a házban maradna! – hadarom el a végére a monológomat, és berohanok a másik szobámba.

Rhia követ, majd ahogy meglátja, hogy a bőröndömbe kezdem el beledobálni a ruháimat, azonnal megállít.

- Állj! Te most hova akarsz menni?

- Felhívtam mamámat. A szünetet Santa Monicában fogom tölteni, ahol tudom, hogy nem fogok összefutni Robinsonnal.

- Oh, oké – ezzel pedig el is tűnik az ajtómból, én meg folytatom a pakolást, hisz ha egy órán belül elindulok, akkor már az estét ott fogom tölteni a nagyimnál.

Ki fogom zárni a külvilágot, és embereket arra az időre még ott leszek, de legfőképpen Nick Robinsont fogom kizárni az életemből.