Nick Robinson szakított Chelsea Woodsonnal. Nem igazán tudom, hogy erre hogyan kéne reagáljak. Örüljek? Vagy ilyenkor nem szabadna? Hisz mégis fájdalmat okozott Nick Chelseanak, ami nem minden esetben olyan fényes dolog. Annyi biztos, hogy most teljesen össze vagyok zavarodva. Megfordult a fejemben, hogy beszélnem kéne Nickkel de nem tudom, mit mondhatnék neki. Rhia szerint ma lehetne rá alkalmam beszélni vele, de könyörgöm! Nem rég még sírva zártam rá nagymamám házának az ajtaját, most meg fecsegni akarok vele mindenféle dologról? Mégis miről? Hogy mostmár együtt lehetek vele egészen addig míg meg nem halunk? Mostmár megízlelhetem akármikor azokat a csodálatos cseresznyepiros ajkakat?

- Haló! Lyn! – kocogtatja meg a vállamat a velem szemben álló barátnőm. – Minden okés?

- Persze – szívom be élesen a levegőt, majd hátat fordítok neki és elindulok a szobámba de még mielőtt ezt megtenném, elkiáltom magam. – Mikor is lesz ma ez az összejövetel?

- Fél kilenckor találkozik mindenki az egyetem parkjában! – kapom meg a választ. Bólintok egyet és bezárom magam mögött a fehérrel lefestett ajtómat.

Lehuppanok az ágyra és előveszem a telefonomat. A régi üzeneteinket kezdem el visszatekerni. Nick vajon mikor kezdett más érzéseket táplálni irántam? Sajnos az eddigi üzenetekből ez nem derül ki, hisz minden egyes majdnem flörtölésnek hitt szöveg csak poén.

"egy ilyen jó csajjal ma ebédelni? viccelsz? a válaszom mindenképp igen"

"van egy sejtésem, hogy a kiscica miért szeret annyira melletted aludni délutánonként"

"Bryan mégegyszer hozzád mer szólni, tuti, hogy megverem"

Apropó Bryan! Nem rég írt nekem, hogy ott leszek-e ma este ezen az egyetemi találkozón. Mivel még akkor nem tudtam, hogy mi ez, mert Rhia nem tájékoztatott, ezért nem írtam neki vissza, de úgy döntök, hogy most sem fogok. Majd odamegyek hozzá, ha meglátom a helyszínen. Utána nézek ennek az eseménynek, hogy mire kell számítani, mert ha valami tanár-diák összejövetel, tuti, hogy ki nem teszem a lábam a házból. Már rég vége az utolsó szemeszternek ebben az évben, szóval tényleg halvány lila gőzöm sincs, hogy miért csinálnak ilyen programot mára. A pár sornyi álló szöveget amit egy facebook csoportba raktak ki, figyelmesen olvasom végig. Hála az égnek nem lesz ott semmilyen tanár, csak mi, a diákközösség. Megnyomom az "ott leszek" gombot és lezárom a telefonomat. Kimegyek Rhiához a nappaliba aki sorozatot néz, ezért lehuppanok mellé és belemarkolok az ölében lévő pattogatott kukoricás tálba. Kapok egy "ne nyúlj a kajámhoz" nézést, de aztán megbékél és középre rakja a tálat.

- Mit nézel?

- Vámpírnaplókat, utolsó évad – vágja rá szinte azonnal.

Rhia nagy Vámpírnaplók fanatikus, már vagy negyedjére nézi újra az egész sorozatot, és még mindig nem unja.

- Jaj ne!

- Kuss, vagy nem kapsz a kukoricából! – csap rá a karomra.

- Még mindig Damon Salvatore fan vagy? – kérdem meg, miközben a képernyőt nézem.

- Ühüm, de mostmár sh! – csitít le, mire halkan elnevetem magam.

Három rész megnézése után, együtt kelünk fel a kanapéról – Manóval együtt –, és kezdünk el készülődni, ugyanis hamarosan el kell indulnunk. Nem telik olyan sok időbe egyikünknek sem, hisz én csak a hajamat mosom meg, amit később hagyok, hogy magától megszáradjon mert így ilyen hullámok képződnek benne, Rhia meg csak kisminkeli magát. Átvergődünk másik ruhába, majd együtt lépünk ki az ajtón.

Mivel nem igazán volt arról szó, hogy lesz-e alkohol a helyszínen ezért taxival közelítjük meg az egyetemet. Mire odaérünk már a fél park tele van. Még szerencse, hogy az egyetemünk nagy térrel rendelkezik. Kifizetjük az öreg pasasnak a fuvart, majd kiszállunk a kocsiból és elindulunk a tömeg felé. A kis asztalokon kaják, és mindenféle italok találhatóak. A fákon világítós füzérek lógnak, néhol elvétve egy-egy lampion. Nagyon jól megcsinálták a szervezők, na meg persze aki ezt az egészet kitalálta. Rhia meglöki az oldalamat a könyökével és óvatosan odamutat a jobb oldalamra. A szívem hirtelen kihagy egy-két ütést mert amint odanézek, Nicket pillantom meg. Az összes levegő kiszökik a tüdőmből amikor az a fiú akiért erős érzelmeket táplálok, mintha megérezné, hogy őt nézem és rám vezeti a tekintetét. Megfordul a fejemben, hogy flegmán elvezetem a szemeimet más irányba, de végül nem így döntök. Intek egy aprót neki, amit ő egy mosollyal ajándékoz meg. Szép lassan leveszem róla a szemeimet és Rhiát követve, üdvözlöm a többieket.

- Lyn! Hallom, hogy az egyik festményedet elárvereztetitek a GG-nél! – jön oda hozzám az egyik lány az évfolyamomból. – Ez olyan szuper! Döntöttél már? – szinte azonnal Rhia felé lövök egy mérges pillantást. Rhia eltátog nekem egy bocsit, és a vállait megvonva eliszkol a helyszínről. Na szép!

- Ühm... hát még nem tudom. Legszívesebben megsemmisíteném az egész képet – adok egy őszinte választ a csajszi kérdésére.

- Oh – mondja. – Pedig ez olyan jó ajánlat!

- Hát jónak jó, de ha már választani kéne akkor inkább rakják ki a falukra, és ne valami gazdag hapsi kezébe kerüljön – még váltok pár szót a lánnyal, majd egy itallal a kezemben külön vonulok a társaságtól és helyet foglalok egy padon.

A telefonomat a kezemben tartva olvasgatom az emailt amit a Golden Gallerytől kaptam. Leírtak benne minden fontos dolgot, és már csak a válaszomra várnak.

- Én a helyedben igent mondanék az ajánlatra – érkezik egy ismerős hang mögülem.

Lehunyom a szemeimet amikor érzem, hogy a pad másik végére egy súly nehezedik. Nem válaszolok, nem is nézek fel, csak lehunyva tartom a szemeimet. Összesen három percet lehetünk így, amikor megemberelem magam és felnézek a személyre. Teljesen más mondat hangzik el a számból mint amit kigondoltam, hogy mondani fogok.

- Szakítottatok Chelseaval?

- Váó, Gwen – nevet fel Nick. – Bele a levesbe.

- Csak kíváncsi voltam, hogy igazak-e a pletykák – vonok vállat.

- Te is tudod, hogy igazak – veszi komolyabbra a hangját. Elmosolyodom, egyszerűen nem tudok nem mosolyogni. Lehet fullra gáz ez a helyzet mégis, végre most, elsőnek boldogságot okoz. – Megtennéd kérlek, hogy befejezed a mosolygást és mutatsz egy kis együttérzést vagy sajnálatot? – hallom Nick hangján, hogy ő is mosolyog.

- Jaj bocsi! – nevetem el magam halkan. – Nagyon sajnálom tényleg.

- Nem, egyáltalán nem sajnálod – ránézek és valamiért muszáj még hangosabban nevetnem.

- Nem, az a baj, hogy tényleg nem sajnálom – törlöm meg a szemeimet az idő közben kicsordult könnyeim miatt. – Ne haragudj.

- Rád sosem tudnék – suttogja.

Jaj ne! Csak ezt ne csináljuk!

Mintha az égiek meghallották volna a segélykitáltásom, és ideküldtek volna nekem egy megmentőt. Történetesen a barátnőmet, Rhiát.

– Csajszi, Riley keres téged, gratulálni szeretne a Moonlight-hoz! – felállok.

- Moonlight? – áll fel velem egyszerre Nick.

Mintha neki is eszébe jutna az az este amikor a motelban szálltunk meg. Mintha egy pici felismerést látnék végig suhanni a csodálatos arcán. Mintha rájött volna. De nem, azonnal elhesegetem ezeket a gondolataimat.

- Ühümm – bólintok egy aprót, majd otthagyom a gondolkozó Nick Robinsont.

Riley nagy lelkesedéssel gratulál nekem, pedig még tényleg nem döntöttem a válaszommal kapcsolatban, de már egyre jobban hajlok az "igen" felé. Valószínüleg tényleg egy gazdag hapsi kezei közé fog kerülni. Miután befejeztem a társalgást, Bryan kerül velem szemben. Érződik rajta az alkohol rettenetes szaga, de elég jól bírja magát, mert nem látom annyira vészesnek még. Kezen ragad, és elhúz a többiektől. Furcsálom a tettét és próbálom kiszedni a kezemet a szorítása közül de nem sikerül.

- Bryan, mi bajod van?

- Miért nem válaszoltál az üzenetemre? – nyom neki egy fának. A mellkasára teszem a kezeimet és eltolom magamtól.

- Mert későn láttam, és gondoltam akkor majd itt beszélünk – válaszolom. – Nem vagyok a csajod, hogy számon kérhess, Williams.

- De lehetnél – morogja.

- De nem vagyok, és nem is leszek – próbálok elmenni de nem hagyja. Két keze közé szorít és közel hajol hozzám.

- Robinson miatt, ugye?

- Mi? Nem! – ellenkezek. – Nem miatta, de ha még miatta is lenne, akkor sem lenne hozzá semmi közöd.

- Csak egyetlen egy éjszakát tölts el velem, Lyn! Egyetlen egyet – végigcsókolja a nyakamat egészen az államig.

- Bryan! Állj le! – kiáltom. Próbálom eltaszítani, de azért mégis csak egy 190 centiméter magas emberről beszélünk. – Bryan, kérlek!

- Nem hallottad mit mondott, haver? – egy kéz csúszik Bryan vállára és elszakítja tőlem ami miatt fellélegezek.

- Oh, Robinson... – nevet fel gúnyosan Bryan. – Lynnel elvoltunk, nem zavar?

- Nem zavar hidd el – és ekkor elszabadul a pokol.

Nick keze lendül, és ököllel belever egyet Williams arcába, amit én hátulról nézek végig. Felsikítok és a szám elé kapom a kezemet. Bryan azonnal reagál és ő is megajándékozza Robinsont egy öklössel ami miatt pár pillanat múlva a földön kötnek ki. Minden olyan gyorsan történik. Nick kerül felülre és úgy veri tovább Bryannek az arcát. Lesokkolódva nézem a történéseket és megpróbálok odamenni. Amint lehajolnék, hogy megérintsem Nick vállát, Bryan letaszítja a földre a fiút és úgy lendíti a kezét ami hátulról engem is eltalál. Az ajkaimhoz kapom a kezeimet. A fájdalom egy pillanat alatt éri el az agyamat, és ekkor veszem észre az ujjaimon csordogáló vért ami a számról származik. Ekkor tömörül be egy csomó ember körénk. Az egyik srác az évfolyamomból leszedi Bryant a földön fekvő Nickről. Azonnal odaszaladok és megemelem a fiú fejét. Az arca csupa vér. A szemöldöke felszakadt, egyszerűen borzalmasan néz ki. Nem mintha Bryan szebb lenne nála, neki még durvábban néz ki az arca. Williams tovább ordibál a földön fekvő Nicknek aki csak az ajkaimat kémleli.

- Ő volt?

- Mi? – kérdem.

- Ő ütött meg?

Aprót bólintok, mire Nick rekordsebességgel pattan fel mellőlem és újra Bryannek ront. Ismét felsikítok, mire Rhia telepedik le mellém és öleli át a vállamat. Időközben veszem észre, hogy az egész társaság idegyűlt. Öten próbálják szétszedni a srácokat ami végre sikerül is.

- Még egyszer kezet emelsz rá, tuti, hogy kinyírlak! – ordítja Nick.

Bryan ugyanilyen hangszínben magyarázza, hogy véletlen volt és, hogy észre sem vette. Rhia feltámogat a földről és szó nélkül kivezet a tömegből. Kilépkedünk a főútra, ahol leintünk egy taxit, és beszállva a járműbe, elhagyjuk a helyet.