Ahogy számítottam, este fél kilenckor már be is kanyarodok nagymamám háza elé, majd a sporttáskámat a vállamra kapva, fellépkedek a verendára és bekopogok az ajtón. A ház alapvetően nem nevezhető régimódinak, sőt elég modern ahhoz képest amit egy nagyis háznak eltudnátok képzelni. Elég rég jártam itt, azt hiszem utoljára még Oliverrel, - a bátyámmal -, pedig mikor még kisebb voltam, nagyon sok hétvégét itt töltöttem. Már akkor is érdekelt a festészet, így a házban lévő szobában van egy külön sarok amit kifejezetten a festéshez használhattam.

Mire észbe kapok, már a nagyim mosolygós arca tárul elém és nagyokat sóhajtozva magához ölel. Elmosolyodok és viszonzom az ölelését, majd amint elengedett, elkezdi fürkészni az arcom.

- Mi a baj? – fején találta a szöget.

- Mi lenne? Boldog vagyok, hogy láthatlak – mondom ki őszintén. Utoljára februárban látogattam meg, most meg már június eleje van.

- Jól van, nem faggatlak ha nem szeretnéd, de tudod, kicsim, hogy nekem bármit elmondhatsz – simít végig az arcomon, majd betessékel a házba. – Édesanyáddal pont tegnap beszéltem telefonon, rég hallott felőled... Miért nem hívod fel néha?

- Mert nem volt időm, nagyi. Most fejeztem be a vizsgákat, szóval most a szünetben mindent bepótolok, ígérem – húzom el a számat szomorúan, hisz tényleg elhanyagoltam a családtagjaimat. Azt sem tudom, hogy Oliverrel mi van egyáltalán. – De most itt vagyok, szóval eltölthetjük ezt a pár hetet együtt.

- Ennek nagyon örülök! – tapsol egyet, majd a konyhába szaladva kihoz a nappaliba egy tálca süteményt. A kedvencemet. – Oliver megnősül! Tudtad?

- Hogy mit csinál? – nyelem félre a meggyes piskótát amit időközben levettem a tálcáról. A finom falat a torkomon akad én pedig köhögni kezdek. – Oliver Jones... a bátyám? Megnősül? Hülye ez? Várj... ki a csaj? Inkább ő a hülye, hogy hozzámegy egy ilyen idiótához – morgom.

Nem mintha nem szeretném a bátyámat, mert ez nem igaz, csak tudom róla, hogy milyen és sosem néztem volna ki belőle, hogy egyszer megkéri valakinek a kezét. Egyáltalán mióta van csaja, hogy most így megházasodik?

- Gwendolyn! Inkább örülnöd kéne! Augusztus végén esküvő lesz, még a meghívókat nem küldték ki de hamarosan megkapjuk szerintem – fecsegi a nagyi.

- És hol lesz az esküvő?

- Itt Santa Monicában a tengerparton! Hát nem csodás?

- De, az – motyogom. Még a bátyámnak is bejött az élet, én meg szerencsétlenkedem.

- Na és drágám, mesélj... Hogy állsz a fiúkkal?

- Ahj, nagyi – morgom és hátra dőlök a kanapén, hogy ne kelljen ránéznem a nagyira. – Sehogy.

- Sehogy? Olyan nincs, hogy sehogy. Tudod, én a te korodban... – kezdi el, de én folytatom helyette.

- Már rég volt egy párod akivel az esküvőt terveztétek. Tudom nagyi, de sajnos nekem nincs ilyen ember az életemben. Vagyis volt, de rájöttem, hogy egy barom, ezért inkább úgy vagyok vele, hogy nem kell nekem senki – mondom.

- Mi történt vele? Ezért vagy akkor szomorú? – húzódik közelebb hozzám a nagyim, és megsimogatja a karomat.

- Talán egy picit – sóhajtom, majd kiegyenesedek. – Ő mást szeret, én pedig eldöntöttem, hogy nem szerethetek egy olyan embert akinek a szíve már másé.

- Ez így van, édesem. De majd találsz mást, aki csak téged fog szeretni a teljes szívével – nyugtat.

- Ebben reménykedem én is – mondom ki halkan, majd felállok és felveszem a táskámat a vállamra. – Kipakolok, és alkotok valamit.

- Rendben, aztán holnap elmehetünk sétálni egyet a parton, ha lesz kedved hozzá! – ajánlja fel az ötletét nagyi, majd miután még váltok vele pár szót, belépkedek a "szobámba".

Semmi sem változott, a falak ugyanolyan tejeskávé színűek, néhol egy-két általam festett aprósággal díszítve. A bútorok ugyanott helyezkednek el, szóval tényleg minden úgy van hagyva mint amikor utoljára itt aludtam, az pedig nagyon régen volt. Ledobom a földre a táskám és bevetem magam az ágyba. Előveszem a telefonomat és a fejem fölött kezdem el nyomkodni. Rhiától egy nem fogadott hívásom van, és egy olvasatlan üzenetem.

"Nick piercinges nagy menő haverja, Damien, itt volt nálunk"

Tíz perce írta, szóval reménykedem, hogy hamar visszaír a következő üzenetemre.

"mi? miért volt nálunk? mit keresett ott?"

"Még, hogy nem érdekel téged Robinson..." – kapom vissza a cinikus választ.

"neked Nick és Damien az egy ember? mert akkor nagy gondok lehetnek a fejedben. mesélj már!!!"

"Nickről mesélt valamit... engem is meglepett, szóval felhívlak és elmondom. Egy pillanat"

"ne hívj" – írom.

"Mi? Nem akarod tudni??"

"nem, nem akarom"

"Oh"

"de azért köszönöm, hogy szóltál" – ezután pedig lezárom a telefonomat.

Egész este miközben festegetek, ezen kattog az agyam amit Rhia írt, de próbálom elvonni a figyelmemet mindenféle dologgal miután befejeztem az alkotást. Elmegyek veszek egy forró fürdőt, majd kimegyek a nagyihoz valami filmet nézni amit éppen a tévében adnak. Elbeszélgetünk az adás közben, majd miután érzem, hogy már csukódnának le a szemeim, mielőtt még a kanapén aludnék el, elköszönök a nagyitól majd elmegyek lefeküdni aludni.

Másnap reggel zihálva kelek fel, és automatikusan a telefonomat keresem, hogy megnézzem az időt. Még csak nyolc óra van, szóval ahhoz képest egész hamar felkeltem. Bár mit vártam, Nickkel álmodtam egész éjjel így örülök, hogy véget vetettem az alvás közbeni gyötrődésnek is. Miután rendbe szedtem magam, kimegyek a konyhába reggelizni egyet, de mire kiérek a nagyi ott áll a konyhában és palacsintát süt. Elmosolyodok, elmotyogok egy jó reggeltet, majd leülök az asztalhoz. A nagyi nem sokra rá csatlakozik hozzám és együtt falatozunk a finom palacsintából. Amint befejeztem az evést, töltök egy pohár vizet magamnak és a pohárral a kezembe megyek ki a verandára kiülni egy kicsit gondolkodni. A zsebemben lévő telefonom pittyen egyet, én pedig az egyik kezemmel kiszedem a helyéről és megnyitom az üzenetet.

Damien Frewen egy üzenetet küldött neked

Ez Nicknek a haverja. Hát nem igaz, hogy nem hagy békén.

A kíváncsiságom győz és megnyitom az engedélykérésekben lévő üzenetet.

"figy lyn, tudom, hogy semmit sem szeretnel hallani nickrol... de szeretnem ha tudnad azt, hogy aznap ejjel semmit sem ivott amikor atjottetek, csak azt az egy felest amit veled lehuzott. nem a pia miatt csinalta azt, amit csinalt. hazudott, magat mentette"

A pohár másodpercek alatt esik ki a kezemből és érintkezik összetörve a padlóval. Újra és újra olvasom az üzenetet, és az első dolog, hogy tárcsázom a legjobb barátnőm számát. Szinte azonnal fel is veszi, én pedig bele is szólok.

- Ez igaz? Amit Damien mondott? – kérdezem remegve.

- Nagyon úgy tűnik, Lyn. Az egész este folyamán egyszer sem láttam inni, Damien pedig azt mondta, hogy mielőtt megérkeztünk volna, akkor sem ivott semmit.

- Miért mondja el ezt nekem?

- Mert Nick a legjobb haverja, és látja rajta, hogy azóta a saját démonjaival küszköd. Lyn, szeret téged, de Nick túl hű ahhoz, hogy ott hagyja Chelseat, pont amikor már nagyon kevés idejük van hátra – válaszol Rhia.

- Nem tudom, hogy mit csináljak – suttogom.

- Semmit, Lyn. Döntött, nem emlékszel? Lépj túl rajta.

bocsánatot kérek mindenkitől a hosszabb kihagyásokért, de valamiért tényleg nem megy most az írás mint pár hónappal ezelőtt, de igyekszem! ha esetleg megint későn jelentkeznék, ne haragudjatok, be lesz fejezve a sztori, ígérem, hisz már nincs sok hátra!!
barbi