- Szia Lyn! – köszön nekem nagy vigyorral az arcán az ajtóban várakozó fiú.

Halkan elmotyogok egy köszönés félét, majd rápillantok Nickre aki kelletlenül ácsorog mellettem. Istenem mennyire kínos szituációba keveredtem! Nick is rám néz én pedig kihasználva az alkalmat eltátogok egy bocsit és megkerülve a másik srácot, kikísérem a lakásból.

- Csá Nick! – veregeti meg a vállát Bryan miközben elmegyünk mellette.

Elfordulva tőlük megforgatom a szemeimet, hogy még véletlen sem lássa meg egyikük se. Most őszintén, Bryan hogy került ide?

- Williams – biccent neki Nick menet közben, én pedig kimegyek vele a nappaliból.

Megállunk az ajtó mögött, immár kint a fedett terasz szerűségnél.

- Sajnálom Nick! Fogalmam sem volt arról, hogy ő – mutatok a nekem háttal álló fiúra aki már Rhiával társalog. – Eljön ma hozzánk.

- Ne magyarázkodj! Felesleges, hisz amúgyis csak pár percre akartam beugrani. Köszönöm a fánkot, meg, hogy megmutattad a festményed – mosolyodik el féloldalasan, ezzel megvillantva az aranyos gödröcskéit.

- Nincs mit – vonom meg a vállaimat, hisz ez tényleg semmiség volt.

Még váltunk pár szót, majd megbeszélve, hogy az egyetemen holnap összefutunk, elköszönünk egymástól. Intek egy aprót Nicknek mielőtt még beszállna a kocsiba, majd ahogy elhajt a lakás elől, visszamegyek a házba.

- Bryan! – kezdem, mire az említett fiú megfordul és abbahagyja a beszélgetést a barátnőmmel.

- Lyn! Szia! Kerestelek telefonon, de nem vetted fel, szóval gondoltam beugrom hozzátok.

Keresett telefonon? Még is mikor? Egyáltalán... várjunk csak!

- Honnan tudtad a telefonszámom? – vonom kérdőre Bryant.

- Az egyik haverom adta meg, akivel van valamilyen közös órátok.

- Oh, értem – nézek fel rá. Mindig is ilyen jól nézett ki? – És mi szerettél volna?

- Ja hát... – kezdi el kémlelni a melleimet, amiket csak egy póló választja el Bryantől. Automatikusan fonom magam elé a kezeimet ezzel eltakarva azt a területet. Kanos 21 éves férfiak! — Gondoltam valamikor elmehetnénk valahova... ketten, tudod.

Hogy mi? Jól hallottam? A híres nevezetes Bryan Williams, akiről Rhia már annyit áradozott, elhív valahova? Ez még nekem is szokatlan.

- Öhm, persze, menjünk – végülis mi bajom lehet belőle? Nekem is kell egy kis szórakozás.

- Holnap suli után? – keresztbe teszi a kezeit maga előtt, ami miatt az izmai kidudorodva égetik ki a szemeimet.

A gondolataimból Rhia hevesen mozgó feje ránt ki. Közvetlen Bryan mögött áll, és azt próbálja elmutogatni, hogy nemet mondjak a holnapra. Rázza a fejét, miközben a kezeivel összevissza kapinpál.

- Nem jó – vágom rá.

- Akkor kedd delután? – egy újabb fejrázás.

- Sajnos nem – tettetek szomorúságot, hogy ne bántsam meg.

- Szerda? – végre egy bólogatás.

- Az tökéletes!

- Akkor szerda délután az óraim után megvárlak az épület előtti parkba – mondja Bryan, majd egy kacsintás kíséretében elhagyja a lakást. Én pedig ahogy becsukódik az ajtó, a földön kötök ki ugyanis Rhia rám ugrik és leteper.

- BRYAN SZEXISTEN WILLIAMS ELHÍVOTT RANDIRA!! – ordibálja a fülembe, és én elkönyvelem, hogy bizony a dobhártyáim már tuti nem élnek.

- Egy, ez nem egy randi. Kettő, kit érdekel Bryan? Három, neked tényleg ennyire bejön? – óvatosan lefejtem magamról Rhia kezeit, és legurítom magamról. Teljesen összenyomott, pedig Rhia egy eléggé vékony lánynak könyvelhető el.

- Ha nem is randi, akkor is ketten elmentek valahova és beszélgettek, szóval ez felér egy randival. Hogy kit érdekel Bryan? Lyn, körül belül mindenkit aki nőnemű, sőt még vannak férfiegyedek akik odáig vannak Williamsért.

- Az utolsó kérdésemre nem adtál választ – ülök fel és szembefordulok Rhiával.

- Ja... Hát igen, bejön. Uh, de még mennyire bejön, te jó ég! – az arca hirtelen a piros egyik árnyalatában kezd el pompázni, és bennem pedig azonnal bűntudat támad.

- Nem megyek el vele szerdán!

- Mi? Miért? De! El kell menned! – kezd el azonnal tiltakozni és megrángatja a vállamat, mélyen a szemeimbe nézve.

- De neked ez nem esik rosszul, hogy én találkozgatok vele, te pedig bele vagy esve?

- Nem mondom, hogy olyan jól érint lelkileg, de ki kell derítenünk, hogy milyen komoly kapcsolatot akar veled.

- Rhia, maximum csak egy éjszakára kellek neki, remélem tudod. Csak egy dugás, és aztán pá-pá Lyn! – forgatom a szemeimet.

- És? Akkor legalább volt egy jó estéd – vigyorodik el. – Na meg beszámolhatsz nekem... mindenről.

- Jaj nem! Inkább kihagynám – pöckölöm meg az orrát a barátnőmnek aki átveszi a duzzogós arckifejezését.

- Mindegy, az a lényeg, hogy tudni akarom mit akar veled Bryan.

- Mi vagyok én? Valami kísérleti patkány?

- Valami olyasmi – heves bólogatásba kezd mire én hangosan kezdek el nevetni. – Most pedig, mi van Robinsonnal?

- Robinsonnal?

- Nick Robinsonnal.

- Elsőnek is tudtam, hogy kire gondolsz – fújtatok. – Mi lenne vele? Semmi.

- Aha, semmi. Akkor miért hagytad a kocsijában a napszemüvegedet, és miért jött el hozzánk, ja és a legfontosabbat ki is hagytam! Miért engedted be abba szobádba, holott még nekem sem szoktad megengedni, hogy oda bemenjek.

- Csak megakarta nézni az egyik alkotásom — adok egy egyszerű választ a kérdésre.

- Én hányat akartam már megnézni? És mindig azt mondtad, hogy bizos nem megyek be oda!

- Jó, az régen volt.

- Egy hete volt, Lyn. Egy hete!

- Azóta változtak a dolgok.

- Akkor most bemegyek a szobádba és hozzányúlkálok az ecsedeidhez – kezd el felállni a padlóról Rhia de én megfogom a kezeit és újra visszarántom magamhoz.

- Na na na! Elfelejtheted – mondom elfogadást nem tűrő hangon.

- Na látod, mondtam – vigyorog. – Ideje, hogy elkezd a mesélést.

Felsóhajtok, majd eleget téve Rhia kérésének, -bár ez inkább parancs volt-, elkezdem a bulitól való történteket elmesélni. Az ilyen Chelseas kényes témákat átugrom, hisz ezeket csak nekem mondta el Nick, nem pedig Rhiának. Bár akármennyire is úgy tartja a mondásunk, hogy amit én tudok azt Rhia is, és amit Rhia tud azt én is, most ezt így érzem jónak, hogy kihagyom a sztoriból. Elmondom, hogy kitisztítatta a kocsimat, és hogy együtt megebédeltünk még az autóm a mosóban volt. Kikotyogom azt is, hogy milyen témákat boncolgattunk Nickel, és hogy hol született, meg a húgáról is mesélek egy kicsit aki egy tünemény kislány Nick elmondása alapján. Amint végére érek a mondandómnak, Rhia csak tátott szájjal néz rám.

- Ennyi.

- Azta! Ez igen, Jones! Jóba lettél a színészek csapatának az egyik menő tagjával. Minden elismerésem – veregeti meg a vállamat Rhia én pedig csak nevetek rajta.

- Azért ez nem akkora dolog.

- Hát szerintem meg az. Tudod, hogy az ilyen dolgok mindig is fontosak voltak a sulis élettörténetünkben.

- Hát Nicknek nem fontos – mondom.

- Azért nem fontos neki, mert ő ebbe csöppent bele az elejétől fogva.

- Jól van már – végre felállok a földről és lehuppanok a kényelmes kanapénkra.

- Úúú! Azt hallottad, hogy szakítottak a csajával? Hogy is hívják? C...

- Chelsea – vágom rá, majd folytatom. – Igen hallottam, de nem nagyon beszélgettünk róla.

- Ja tényleg, Chelsea a neve. Nagyon szép csaj – terül el a padlón, majd féloldalasan rám néz. – Mindig látom a folyosókon és húha! Mint egy modell komolyan mondom.

- Én is láttam már párszor, és egyet értek.

- Van még fánk? – vált témát hirtelen majd felugrik, és elrohan a konyhába. Öt másodperc alatt tűnik el a szemeim elől, de lehet így is sokat mondok.

- Asszem' van még kettő – kiáltom neki.

- Hol van az oreos?

- Nick megette!

- A fenébe! – morogja, de még a nappaliból is kihallatszik a bosszankodása. – Jó akkor megeszem a mogyoróvajasat – duzzog továbbra is.

- Nekem is hozzál egyet! – most, hogy így mondta, én is megkívántam.

- Már csak csokis van.

- Tökéletes!

holnaptól osztálykiránduláson leszek egészen vasárnapig, ezért úgy gondoltam, hogy gyorsban még megdoblak titeket egy résszel. remélem elnyerte a tetszéseteket!♡
barbi