Aznap amikor megtudtam, hogy nem sikerült a galériás pályázatom, Rhia szülinapjának ellenére eszméletlenül szomorú voltam. Letörtnek, csalódottnak és legfőképpen szánalmasnak éreztem magam amiatt, hogy egy ilyen egyszerű feladatot sem tudtam sikeresnek megélni. Így hát azt a napot Rhiával, Nickkel és pár ismeretlen sráccal töltöttem akik Nicknek a haverjai voltak. Nem mondom, hogy nem éreztem jól magam, mert akkor hazudnék, de nem volt olyan felhőtlen a kedvem amilyen általában szokott lenni. Na meg az is rátett egy lapáttal, hogy minden egyes pillanatban a szemeim Nicknek a tekintetét keresték megállás nélkül, amit a barátnőm is észrevett, ezért néhányszor oldalba is lökött. Elegem volt az életből, az emberekből és nagyobb részben inkább a szerelemből.

Hülye érzések, jobb lenne ha inkább...

- Lyn! Az Isten szerelmére, csak egyszer figyelnél rám! – szakít ki egy férfias hang az elbambulásomból, amire hirtelen kapom fel a fejemet. – Min gondolkoztál?

- Ja, semmin – legyintek majd felkönyökölök a pultról. – Csak a keddi napról.

- Még mindig szarul vagy a galériás ügy miatt? – Nick aggódó tekintettel vizslat miközben tovább pakolja ki a műanyag poharakat.

- Már nem – füllentem, majd a fülem mögé tűröm az elkószált tincseimet.

- Lyn!

- Komolyan! – teszem fel a kezeimet védezekés képpen majd elveszem Nicktől a poharakat és átveszem tőle a feladatot, így én pakolgatom tovább a piros poharakat. – Biztos nem baj, hogy nálad tartjuk a bulit? – váltok témát gyorsan.

- Miért lenne baj? Amúgy is ideje volt már egy házi bulinak – mondja miközben eltűnik a mellettem lévő konyhában.

Egy pillanatra fellélegzek, hisz egyre nehezebben bírom már Nick társaságát az idióta érzéseim miatt. Amint felpakolgattam a poharakat háromszög alakba a sörponghoz, elmegyek kirakosgatni a piákat és a kísérő italokat a pultra. Nick közben pont fordul vissza ezért egyenesen nekicsapódok a mellkasának ami miatt szétkáromkodom az életemet de persze mindezt csak magamban.

- Bocsi – suttogja és rögtön ki is kerül, én pedig ott maradok mint valami nyomi tízennégy éves kislány akihez elsőnek hozzászólt a legnagyobb crushja.

Túlteszem magam a történteken majd tovább segítkezek Nicknek, hogy mihamarabb elkészüljünk Rhiának a meglepetés bulijával.
Szombat van, ezért nagy a valószínűség arra, hogy a meghívottak közül mindenki el fog jönni, szóval fullon lesz az egész ház. Robinson beüzemeli a hangszórókat, én pedig miután elvégeztem a fontos dolgokat lecsüccsenek a kanapéra. Lassan nyolcat üt az óra, és már sötétedik is, szóval hamarosan elkezdenek megjelenni a vendégek. Rácsatlakozom a hangszórókra Nick kérésére, hogy megnézzük, jól működnek-e. Berakok valami full random számot ami rögtön a hangfalakból kezd el szólni az szoba összes sarkából. Nick bólint, hogy okés, én pedig felemelem neki a hüvelykujjam.

Rá negyed órára elkezdenek az ismerős arcok megjelenni Nick házában, mi meg mosolyogva üdvözöljük őket. Mikor már egyre többen vannak, Robinson mellém csapódik a bejárati ajtó mellé, ahol a welcome drinkeket osztogatom minden egyes éppen akkor belépő embernek.

- Akkor ugye nem baj, hogy meghívtam Chelseat is?

Említette, hogy elfogja hívni Rhia szülinapjára de nem gondoltam volna, hogy meg is teszi. Igaz, én is megemlítettem Chelseanak Rhia buliját, de nekem nem mondott rá normális választ. Magamra erőltetek egy mosolyt, és rápillantok.

- Miért lenne baj? Ez a te házad, azt hívsz meg ide akit akarsz.

- Jó de Rhia bulija igazából.

- És?

- Mindegy – von vállat. – Valószínű, hogy az este folyamán nem tudok majd veletek lenni sokszor de próbálkozok.

- Mi? – mondom ki hirtelen. – Ja, Chelsea miatt? Nick, hisz ez jó ha vele leszel, ez az első lépés az újrakezdéshez! – pocsék színésznő lennék.

- Akkor nincs harag? – teszi a vállamra a kezét. – Néha azért lecsekkolom, hogy miújság van veled.

- Nincs harag – mondom, és belenyomom a következő csaj kezébe az alkohollal töltött poharat.

Miután meguntam az osztogatást, én is töltök magamnak valamit, hogy picit ellazuljak. Épp az italomat kortyolgatom, amikor észreveszem Nick mellett Chelseat aki épp ebben a pillanatban érkezhetett meg. Félrenyelem az alkoholt ami miatt egy kisebb fulladozás tör rám. Szerencsére egy full random srác hátba vereget ezért megúszom a megfulladást. Mire feleszmélek már nem is látom a gerlepárt. Az órámra pillantok ami kilenc órát mutat, szóval hamarosan megérkezik Rhia is az egyik csoporttársával akit beleavattunk a meglepetés megszervezésébe. A telefonom pittyen egyet, ami azt jelzi, hogy itt az idő ezért megkérek mindenkit, hogy maradjon csöndbe. Előre állok, és a tömeggel várom Rhia megérkezését ami másodperceken belül meg is történik. Kinyílik az ajtó, és elénk tárul a barátnőm meglepődött arca, mi pedig elordítjuk magunkat a szokásos szöveggel, ezután pedig be is indul a dübörgő zene. Odamegyek Rhiához és szorosan magamhoz ölelem.

- Na, gondoltad volna?

- Azt gondoltam, hogy tervezel valamit... de azt, hogy Robinsonnal, ráadásul az ő házában egy bulit... – gondolkozik el majd megkeresi a tömegben az említett személyt. – Kivel van?

- Na vajon? – forgatom a szemeimet.

- Chelsea? – kérdezi mire bólintok. – Akkor mondom a következőt... ma bepasizunk!

- Én nem hiszem, de te attól még követheted a terved – nevetek fel, majd együtt vegyülünk el a tömegbe Rhiával.

Bárhova megyek az egész este, mindig a szemem elé kerül Nick és Chelsea ahogy egyre jobban feloldódva egymáshoz simulnak. Nick keze a lány derekán pihen, miközben a fülébe suttog valamit. Chels ezeken nagyot nevet, vagy éppen csak mosolyog. Legközelebb amikor újra látom őket, már együtt sörpongoznak. Amikor sikerül nyerniük összepacsiznak és boldogan hagyják el a pultot.

Utálom ezt az érzést, hogy nem tudok örülni Nick boldogságának. Minden percben csak arra tudok gondolni, hogy Nick sosem fog rám úgy tekinteni mint Chelseara. Én neki csak egy barát vagyok, és az is maradok.

Újból a sarokba pillantok, ahol eddig Nickék csak egymás mellett álltak de most egymásba fonódva ölelkeznek. Nagyot sóhajta csapom le az asztalra az italomat, majd elindulok a kijárathoz. Miközben kerülgetem ki az embereket, dobok egy üzenetet Rhiának, hogy nem érzem jól magam és ezért haza megyek. Éppen kiérek az előkertbe amikor a nevemet hallom.

Nick.

- Hova mész?

- Haza – kiáltom vissza és kinyitom a kaput, ám egy kéz állít meg a vállamnál fogva.

- Miért?

- Nem érzem jól magam – hazudom, de kerülöm a fiú tekintetét. – Holnap írok! – ezzel pedig ott hagyom Robinsont a kapuban aki még valamit mond nekem, de már nem igazán figyelek rá.

A hideg éjszakában sétálok haza, miközben kívül-belül megfagyok. A szívemtől kezdve... az összes porcikámig.