Monstro melankolikusan baktatott ki egy szombati napon a Roxfort körüli birtokra. Február lévén fogcsikorgatóan hideg volt, de a Mardekár klubhelyiségében senki sem akadt, akivel múlathatta volna az idejét; Draco eltűnt Harryvel, Pansy meg kipampucolta magát, és iszonyú parfümfelhő kíséretében elment Lunával randevúzni. Mióta mindenki párra lelt, valahogy nem találta a helyét. Unalmában úgy döntött, kimegy, hátha ráakad valakire, akivel elbeszélgethet. Valentin nap volt, ezért még a szokottnál is céltalanabbnak és magányosabbnak érezte magát, mivel a többiekkel ellentétben neki nem volt párja. Csak kullogott szomorúan, egyre bánatának okozóján gondolkodva. Az erdő szélén járt már, amikor meglátta kicsit beljebb, egy dombszerűségen legjobb barátját, Crakot. Egy pillanatig csikorgatta agya fogaskerekeit, hogy odamenjen-e hozzá; az utóbbi időben kerülték egymást. Na de ezt nem is lehetett csodálni azok után...
Végül is bevette magát a fák közé, és felsétált a dombra. Crak egy kidőlt fán ült, és láthatóan kiválóan szórakozott valamin, mellette pedig egy nagy díszdobozos csokoládé volt felbontva. Monstrón ennek láttán egy halvány kellemetlen érzés suhant át.

– Nem szégyelled magad? Megmondtam, hogy nem lopunk! – hallatszott odalentről a domb tövéből Harry Potter hangja, miközben a fiú egy fehér színű macskát üldözött. – Ron nem azért vette Hermionének azt a csokoládét, hogy te befald!
– Mióta összejöttek, ugyanúgy gyepálják egymást, ha nem jobban – szólalt meg Crak, szemét le sem véve a jelenetről.
– Ettől a rengeteg rohangálástól meg kimerítő szexuális élettől Draco nagyon le fog fogyni. Máris olyan kis girhes, mint egy kóbor macska – mondta erre Monstro, és leült mellé, nézni a műsort. – Viszont animágiából már tutira penge lett.
– Neked sem ártana egy kis fogyás, ami azt illeti – vetette oda Crak.
– De nekem nincs, akivel kimerítő szexuális életet folytathatnék – nézett rá Monstro szemrehányóan.
– Ne kezdd megint! – vágta rá ingerülten Crak.

– Jól van már, jól van, meg sem szólaltam – mondta amaz békítően. – Honnan van ez a bonbon? – kérdezte aztán, másra terelve a szót.
– Az előbb ejtette el Draco menekülés közben. – Ettől Monstro mintha megkönnyebbült volna.
– De most Harry azt hiszi, hogy még őnála van.
– Igen, ezért üldözi.
– És nem mondjuk meg neki, hogy közben megtaláltuk?
– Dehogy mondjuk – felelte Crak, és kivett egy bonbont a dobozból, feldobta a levegőbe, és aláhajolva elkapta a szájával. Ezen Monstro felröhögött, és ő is ki akart venni egy darabot, ám nem nézett oda, és keze véletlen a másikéra tévedt. Amaz villámgyorsan kapta el a kezét az övé alól, ő pedig erre elpirult.

Eközben a fehér macska felszaladt egy fára, és most fújva nézett lefelé.
– Tudod, Monstro, igazán gáz ez az egész – mondta egyszer csak Crak.
– Micsoda gáz? – kérdezte amaz félve.
– Hát ez a szitu, amiben vagyunk – csámcsogta Crak. – Ez, hogy te a legjobb haverom voltál – folytatta. – Most meg... – Monstro inkább nem válaszolt, csak bekapott még egy csokoládét, ami már nem is ízlett neki annyira. De azért legyűrte. – Szóval... ez így annyira vacak. Teljesen megszoktam már, hogy mindig mellettem vagy, együtt mászkálunk mindenhová, még a budira is, és ez, hogy most meg folyton kerülnöm kell téged, ez nagyon fárasztó.
– Nem muszáj kerülnöd – sietett Monstro a válasszal.
– Persze, és állandóan attól rettegjek, hogy rám veted magad egy óvatlan pillanatban, ahogy a múlt héten, meg azelőtt is.
– Sajnálom... – motyogta a másik nagydarab mardekáros.

– Draco, azonnal gyere le a fáról, nem hallottad? – harsogta Harry teli torokból, hogy még a dombon ülő fiúk is tisztán hallották. – Vagy azt akarod, hogy én menjek fel érted? – Erre Crak és Monstro szívből felröhögtek.
– Szerintem nem tud lemenni! – kiáltotta oda a griffendélesnek Crak, kezéből tölcsért formálva.
– Ó – mondta erre Harry. – Szóval felmenni megy, de lejönni már nem! – kiáltotta a macskának. – Akkor nem marad más hátra, tényleg nekem kell leszednem téged. – Szavait olyan mérges és vészjósló morgás követte, hogy Harry hátra is hőkölt egy kicsit. De a fiú nem hagyta magát megfélemlíteni; feljebb húzta a nadrágját, és felkapaszkodott a fára.

– Nem akartam, vagyis nem direkt, vagyis... – magyarázkodott Monstro, folytatva az előbbi beszélgetésüket. – Teljesen hülye leszek tőled; ha a közelemben vagy, egyszerűen megőrülök, és nem tudom, hogy mit csinálok. Pedig próbálom visszafogni magam, tényleg. Azt hiszem, hogy ha csaj lennél, elvennélek feleségül – tette hozzá végül. Ettől Crak félrenyelte a likőrös bonbont, amit az előbb kapott be, és fuldokolva harákolni kezdett. A másik rémülten veregette őt hátba. – Hé, jól vagy?
– Jól... – válaszolta Crak elhalóan. – Csak feleségül ne vegyél.

– Draco, ha nem húzod ki a karmaidat a hátamból, szőrtelenné átkozlak! Ez nem vicc! – hallatszott oda Harry hangja, miközben a fiú már a fa egyik ágán lógott a macskát markolva egy rendkívül összegabalyodott pózban. – Na, jól van Draco, kész, itt a vége a türelmemnek. Megyünk, elkérjük Hermione manikűrkészletét – mondta a szemüveges egy pár perc birkózás után. A két mardekáros fiú harsogó nevetésébe belezengett az erdő.

– Nem veszlek feleségül, azt csak úgy mondtam – szabadkozott Monstro. – De akkor is te vagy számomra a tökéletes. Mert pont olyan vagy, mint... én. – Crak erre inkább nem válaszolt, és másfelé nézett.

A griffendéles, miután leküzdötte magukat a fáról, a magasba emelte a macskát, és egy cuppanós puszit nyomott a salapálva tiltakozó állatka pofájára.
– Te rosszcsont, teee! – mondta neki. – Imádlak!
– Tisztára, mintha macska alakjában még jobban szeretné, mint emberként – tűnődött Monstro.
– Perverz ez a Harry – vágta rá Crak. – Én mindig is mondtam neked. Igaz, hogy mondtam?
– Tényleg mondtad – válaszolta Monstro. – Mekkora mázlista ez a Draco – tette még hozzá. Ez Craknak mintha nem tetszett volna.
– Vannak más perverz emberek rajta kívül is – mondta enyhén sértődött hangszínezettel.
– Igen, biztosan, de sajnos egyik sem énrajtam akarja kiélni a hajlamait – felelte Monstro kicsit élesen, rá sem nézve a másikra. – Azt hiszem, ha majd szétmennek, megkörnyékezem ezt a Pottert. – Erre Crak mérgesen fészkelődni kezdett.

– Szerintem arra még várhatsz, hogy ők szétmenjenek. És egyébként is, nem akarok kötözködni, de szerintem Potter túl komolytalan hozzád. – Monstro ennek hallatán felhúzta az egyik szemöldökét.
– Azt mondod?
– Igen, azt.
– Hmm – Monstro elgondolkodott a hallottakon, de semmi értelmeset nem tudott kihámozni belőlük. – És lenne valami tipped, hogy akkor ki illene hozzám? Aki megfelelően komoly is?
– Hát ööö... nem is tudom. Talán egy olyan valaki, aki már jobban ismer téged, aki meg tud becsülni, értékeli a humorérzékedet, akinek a szemében a testméreteid tekintélyt keltőek, akivel egy húron pendülsz, és mindent meg tudsz beszélni, aki szinte már legjobb barát...
– Crak, most magadat jellemezted.
– Igazán? Nem is figyeltem... – hebegett a fiú, és direkt nem nézett a másikra. Közben Harry diadalittasan cipelte be a kastélyba az immár könyörgőn miákoló macskát.

– Rajtad kívül nem ismerek olyasvalakit, akire passzolna ez a leírás.
– Na jó, azt hiszem, kicsit elhamarkodtam a dolgot – bökte ki Crak, amikor már kettesben maradtak.
– A jellemzést?
– Nem. Hanem... – A fiú habozni kezdett. Monstro erre érdeklődve fordult feléje.
– Hanem?
– Öhh... Hát... Azt, hogy elhajtottalak a búsba. Hiányzol, na.
– Vagyis hiányzik a haverod.
– Így is mondhatjuk.
– Ha csak azért mondod, hogy elhamarkodtad a dolgot, mert magad mellett akarod tartani a haverodat, akkor kár a gőzért.
– Nem csak azért mondom – nézett most már rá Crak. – Tényleg belegondoltam, és igazából nem is tűnik annyira szörnyűnek a gondolat, hogy... khm... te meg én...
– Annyira szörnyűnek? Hát ez jól hangzik – fintorgott a fiú.
– Na jól van! Egyre vonzóbbnak tűnik! Ezt akartad hallani? – kiáltotta a másik.
– Nahát. Tényleg? – álmélkodott Monstro bambán. – És erre mikor jöttél rá?
– Nem is tudom, nemrég. Vagy talán csak most – felelte Crak. Amaz örömében ismét egy bombonért nyúlt, és véletlenül megint amannak a kezét találta meg. Crak viszont most már nem húzta el. Ezen Monstro még jobban elképedt. Nem tudta hirtelen, mit is tegyen, de aztán hamar feltalálta magát, és rendesen megfogta a másik mardekáros kezét, aki még most sem húzta el, sőt, viszonozta a kézszorítást.

– Akkor ez azt jelenti, hogy most már rád vethetem magam egy óvatlan pillanatban? – kérdezte Monstro vigyorogva. Crak először elsápadt, aztán elvörösödött, majd végül elnevette magát.
– Igen – nyögte ki nagy nehezen. Erre amaz lassan, nagyon lassan közelebb hajolt, hogy megcsókolja.

* * *

– Nagyon vidám itt valaki – szólt oda a kicsit megviseltnek kinéző Draco a fütyörészve elsétáló Monstrónak a klubhelyiségükben. – Csak nem történt veled valami örömteli esemény? – A kétajtós mosolyogva ment oda hozzá, és suttogva kezdett beszélni, hogy a körülöttük tartózkodók ne hallják.
– Ami azt illeti, igen.
– Nofene! És mi? – érdeklődött a szőke.
– Hát, az történt, hogy – és itt még jobban lehalkította a hangját –, Crak végre beadta a derekát.
– De hát ez nagyszerű hír!
– Nekem mondod! – vigyorgott Monstro. – Már mióta erre vártam. Annyira ki voltam, hogy enni is alig bírtam emiatt.
– Pedig ez nagy szó – válaszolta Draco csendesen, de amannak nem tűnt fel a cinikus él.
– Már szinte lemondtam a dologról, amikor ma délelőtt kimentem az erdőszélre, és Crak ott ült egy farönkön, nem messze attól a helytől, ahol Harryvel balhéztatok – röhögött. – Beszélgetni kezdtünk, aztán szóba került ez is. Aztán valahogy egyszer csak tök féltékeny lett, és szinte maga ajánlkozott fel. Kicsit azért furcsálltam, de végül is...

– És fogadjunk, ti találtátok meg a bonbont, amit közben felzabáltatok.
– Ehh... pontosan így volt – vörösödött el Monstro. – Ne haragudj.
– Na, jó, Monstro, figyelj. Bevallok neked valamit.
– Csak nehogy te is azt mondd, hogy szerelmes vagy belém – kezdett feszengeni a másik.
– Isten ments! – nézett rá Draco rémülten. – Én csak azt akarom mondani... szóval... Tudod, amikor lenyúltam a Weasley bonbonját, azt azért tettem, hogy telenyomjam szerelmi bájitallal, és utána odaadjam Craknak.
– Te is Crakba vagy szerelmes? Draco, ezt nem mondhatod komolyan! – Monstro bociszemeiben már szinte meggyűlt a könny.
– Dehogy vagyok bele szerelmes, te isten barma! – kiáltott fel a szőke, mire mindenki feléjük fordult. – Abban a bonbonban a bájitalt a te hajszáladdal spéciztem fel – vette lejjebb a hangerejét. – Pont a Mardekár felé tartottam az üres tanteremből, ahol megcsináltam a műveletet, mikor Potter elkapott. Mikor végre leráztam, a csoki sehol sem volt, és csak remélni tudtam, hogy nem került rossz kezekbe. Akkor ezek szerint Crak találta meg.
– Szóval Crak a bájital hatására esett belém? – kérdezte Monstro. Arckifejezéséből nem lehetett megállapítani, mi járhat a fejében, vérbosszú, vagy csak simán kiakadt a fiú az információtól, és most üresjáratban volt.

– Nézd, azt gondolom, a végeredmény a fontos; hogy Crak beléd legyen zuhanva. A hogyan s miként már mellékes, nem? – kérdezte Draco bátortalanul. Monstro nem tudott megszólalni. A szőke már megragadta ruhája alatt a varázspálcáját, és szeme sarkából felmérte, mi van közelebb; a kijárat, vagy a hálóhelyiségek ajtaja, mert nem hétköznapi kitörésre számított a kétajtós részéről. Ám amit a fiú ekkor produkált, az még jobban meglepte.
– Igaz barát vagy, Draco! – kiáltotta Monstro elérzékenyülve, és keblére vonta az amúgy is gyenge lábakon álló szőke hajút, hogy Hagridot megszégyenítő ölelésben részesítse.
Épp jókor lépett be a klubhelyiségbe Crak, mert Draco már megfulladni készült. A nagydarab mardekáros, amint megpillantotta a jelenetet, elkomorult, és fagyos hangon megszólalt.
– Akkor, Monstro, megyünk fürödni, vagy ölelgeted még Dracót? – kérdezte, és mérgesen átvetette a másik vállára a törölközőjét.
– Öhh... én csak – engedte el végre Monstro a szőkét. – Ééén... azért ölelgettem, mert...
– Mert kiderült, hogy megkaptam az Önzetlenül a diákokért különdíjat – nyögte Draco, ahogy levegőt tudott venni. Crak arcáról azonnal eltűnt a mogorvaság, és vidám meglepődöttség vette át a helyét.
– Nahát, tényleg? Hiszen ez csodálatos! Akkor én is gratulálok! – rikkantotta, és törölközőjét elhajítva zárta gorillakarjaiba a tiltakozni is elfelejtő fiút. – Ez nem kis megtiszteltetés!
– Van ilyen díj is? – vakarta közben a fejét Monstro. Aztán megelégelte, hogy imádottja Dracót szorongatja, és most ő vágott mogorva ábrázatot. – Jól van, most már tényleg mehetnénk fürdeni – mondta, és felvette az eldobott törölközőt. Erre Crak eleresztette a szőkét, aki a legközelebbi kanapéra szédült.
– Igazad van, menjünk – nézett rá sokat sejtetően. – Mondjuk, meglátogathatnánk a prefektusi fürdőt – súgta még oda alig hallhatóan, mire Monstro füle is elpirult, aztán a két fiú kisétált a kőfal ajtón Draco fájdalmas vigyorától kísérve.

Vége