* A boldogság kezdett kicsúszni a lábam alól. A kép homályosodott majd elszállt. A szemem felpattant majd ajtó nyikorgásra lettem figyelmes...*

Már este volt. A lámpák se világítottak. Az ajtó felé néztem. Lassan kinyílt és egy fekete csuklyás alakot pillantottam meg. Mikor rám emelte tekintetét gyorsan becsuktam a szememet, nehogy megtudja, hogy ébren vagyok. Fel se tűnt az a tény, hogy újra hallok. Résnyire nyitott szemmel követtem az ágyam felé közeledő alakot. Nem tudtam ki lehet! Már fölém tornyosulva vizslatott. Hatalmas mosoly terült szét az arcán, ahogy végignézett a sérüléseimen.

-Megígértem valamit. Te kis ribanc. Nem állhatsz az utamba!-suttogta az orra alatt. Nem hozzám intézte a szavakat, inkább maga biztatására szánta.

A félelemtől megdermedtem. A lány csuklyája alól egy rózsaszín tincs lógott ki. Tudtam ki ő. A rajongó, aki elakar távolítani. Sikítani akartam, de megelőzött. Egy párnát szorított a fejemre. A levegőt kapkodtam. Ez volt a legrosszabb dolog, amit tehettem. A tüdőm kiürült. Levegőre szomjaztam. Elkezdtem rázkódni. A testével rám nehezedett, nem tudtam mozdulni. A kezemet nem fogta le így azzal tapogattam a körülöttem lévő dolgokat, hátha rálelek valamire, ami megmenthet.
A tüdőm összeszorult. Az utolsó csepp levegő is kikerült a szervezetemből. Kezdtem elveszíteni a körülöttem lévő teret. A fájdalom mindenem marta. Összeszedtem minden erőm és a tőlem jobbra lévő asztalon lévő szekrényt  újra végig pásztáztam a kezemmel míg nem egy gombra leltem. Egy hangos sípolást hallatott, mire a támadóm leugrott rólam a párnát meg elhajította. A levegő újra betódult a tüdőmbe. A nyakamhoz kaptam. Köhögtem, annyira hogy abba is majd megfulladtam. A rajongóra szegeztem a tekintetem. Dühtől szikrázó szemekkel nézett rám.

-Még találkozunk ribanc! Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! Még nem végeztünk!

Hallottam, hogy nővérek rohannak a folyosón majd be a szobába így a fejemet oda fordítottam. Mikor szememet újra a rózsaszínű hajú lány felé irányítottam, már sehol nem láttam. Eltűnt. Az egyik ablak nyitva tátongott. Kimászott az az elmebeteg!

A nővérek odaszaladtak hozzám. A köhögésem csillapodott,de még mindig sokkos állapotban néztem magam elé.

Pár percig szótlanul ültem. A levegőt szaggatottan vettem. Majd lefeküdtem az ágyba háttal és  néztem a plafont. A nővérek körülöttem sürögtek, de én semmit nem vettem észre belőle. Végül valami szúró fájdalmat éreztem a bal kezemben majd a szemhéjam kezdett elnehezedni, míg nem teljesen lecsukódott.

~°°~

Fény, vakító fény árasztotta el az íriszemet. De nem akartam becsukni a szemem. Felültem. A sarokban ott ült egy fiú. Ki lehet? Jobbra néztem. Mellettem egy szekrény állt melyen három virágcsokor foglalt helyet. Körbenéztem. Mégis hol vagyok?
Próbáltam lábra állni, de amint rájuk nehezedtem összecsuklottak és  én a földre estem. Egy fehér köpenyes nő szaladt oda hozzám.

- Úristen! Felébredt!-ordított ki a folyosóra-Gyorsan jöjjön az orvos!

-Destiny nem szabad felállnia! Nagyon gyenge,mivel nagyjából két hétig kómában feküdt! Nagyon örülünk, hogy felébredt!- mosolygott rám.

De hozzám csak tompán értek el ezek a mondatok. Destiny? Ő kicsoda? Kómában? Meddig?

Majd felnéztem rá.

-Ki az a Destiny?- kérdeztem. Hangom alig volt. De a nővér hallotta és lefagyott a mosoly az arcáról.

-Te vagy az Destiny!

Én lennék? Tenyeremet jobbra balra forgatva nézegettem. Ki vagyok én?

Az ágyhoz kísért majd az orvos is megjelent mellettem. Minden féle kérdéseket tett fel. Megtudtam, hogy véget akartak vetni az életemnek. Mit tehettem?

Később végre békén hagytak és egyedül lehettem a gondolataimmal. De az csak kérdésekből állt. Valamit megtudtam magamról, de idegennel hatottak az információk számomra.

Az ajtó becsapódott, a tekintetemet oda kaptam. Egy göndör hajú fiút láttam meg az ajtóban.

-Bocsi nem akartalak felkelteni!- mondta kedvesen.

Hangja ismerősnek tűnt. Próbáltam gondolataim közt kutatni, de csak a fejem fájdult meg.

-Ö hello!Te ki is vagy?-kérdeztem félénken.

Hirtelen megtorpant. Szemeiből a csalódottság tükröződött.

-Harry vagyok!

-Harry, harry. -formáltam a szavakat. Micsoda szép név.

-Nem bánod, ha oda ülök melléd?

-Nem dehogy!- majd a mellettem lévő székre mutattam.

Lassú bizonytalan léptekkel jött felém. Mikor leült a tekintetét az enyémbe fúrta. Ekkor pillantottam meg a gyönyörű zöld szemeit. Majd megláttam egy arcot benne. Az arcomhoz nyúltam és ő is azt tette. Ez az én arcom lenne? Borzongás futott végig rajtam. A saját arcom is idegen számomra! Lehajtottam a csalódottságtól a fejemet. Majd egy apró könnycsepp gurult végig az arcomon. Elfordítottam a fejem, hogy ne vegye észre, de lassú volta. Hatalmas kezét karomra fektette, majd elkezdte simogatni. Ismeretlen érzés futott végig a testemen. Melegség járt át. Majd hirtelen ez eltűnt. Pánik tört rám, hogy egy idegen fogzod. Elkaptam a kezemet, becsuktam a szemem majd mély levegőt vettem, hogy lenyugodjak.

-Ne haragudj! Nehéz elfogadni, hogy nem ismersz! Sajnálom, hogy hozzád értem! Figyelni fogok!

-Semmi baj!-motyogtam magam elé miközben a takarómat birizgáltam.

-Elmennél kérlek?Egyedül szeretnék lenni!

-Persze! -mondta szomorúan.

Ahogy kifelé lépdelt éreztem, hogy elkezd körülöttem hűlni a levegő. A takarót jobban összehúztam magamon. Az ablakon néztem ki, mintha kifelé bámulva rátalálnék önmagamra...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!:))

Ahogy ígértem itt az új rész!:) Remélem tetszik!:) Az bizros, hogy egy hatalmas fordulat Destiny életében!:)

Maradjatok továbbra is velem!:)

Véleményeitekre nagyon kíváncsi vagyok!:))

Köszi, hogy elolvastad!^^ Pusziii*-*