Három héttel ezelőtt

Keith magában morogva haladt végig a galra hajó folyosóin. A sötétben lépdelt, minden egyes új hangra összerezzenve.
De miért volt ideges? Nos, egyedül kellett elindulnia, nem volt vele senki. Nem mintha ez akkora baj lett volna, ugyanis Keith sokkal jobban szeretett egyedül dolgozni, de nem akkor, ha éppen az ellenség területén kellett egy értékes fegyvert megtalálniuk. Rajta kívül csak Shiro és Lance volt még a hajón, mégis úgy érezte, mintha teljesen egyedül lett volna. Mintha az egész világ sorsa rajta állt vagy bukott volna.

De nem így volt? Nem vártak el tőle mindig többet, mint amennyit teljesíteni tudott?

Nem akart újabb és újabb vitát indítani a barátaival, de néha tényleg azt érezte, hogy csak a bűnbaknak jó, s túl sokszor helyezték pont belé a reményt. Miért? Ő egyáltalán nem ért annyit, nem volt olyan jó és nem is számított olyan sokat. Csak egy árva fiú volt a sivatagból, aki soha nem felelt meg senkinek. Hiába küzdött az elismerésért, az emberek egyszerűen csak átnéztek rajta, mintha nem is létezett volna. Keith csak egy szellem volt a mindenségben, akit nem hallott és látott senki.

De Keith mégis ott volt. Ott maradt és ment tovább, pedig annyiszor megállhatott volna. Akadt pillanat, amikor megtette, de most még nem fáradt el annyira. Még volt némi ereje, még nem adhatta fel. Ez az ismeretlen fegyver fontos volt számukra, így kitartott. Ha megtalálják, visszaviszik Allurának és elmennek az ellenség területéről jó messzire, na akkor majd darabokra törhet, de nem most.

Hirtelen Keith teljesen megdermedt, s olyan nagyon a falhoz tapadt, hogy szinte eggyé vált vele. Léptek zaja közelítette meg, s egyre hangosabbá vált. Tudta, hogy még nem bukhatott le, illetve, ha csak egy valaki tart felé, akkor még el is tud bánni vele, feltéve, ha nem csapda. Mégis, Keith nem mert mozdulni. Maga sem értette miért, de nagyon félni kezdett. Ha valami balul sülne el, s őt elfogják, akkor a társai nem tudják megmenteni. El kell majd menniük, ő meg ki tudja meddig fog ott raboskodni. Persze, nem sok esély volt arra, hogy egyetlen ellenséges galra le tudja győzni, de nem volt lehetetlen.

– Pidge? – szólalt meg hihetetlenül halkan, suttogva Keith. Reménykedett abban, hogy a sisakjába szerelt mikrofonnak köszönhetően hallani is lehet a hangját.

– Most nem érek rá, Keith – érkezett Pidge irritált hangja, de a fiú érzékeny fülei számára úgy hatott, mintha a lány kiabált volna vele. – Épp Lance-nek segítek kikerülni egy egész horda galrát!

Hát persze – gondolta Keith magában. Neki nem kell segíteni, hiszen minden helyzetből ki tudja vágni magát, nem igaz? Ő Keith, a nagy hős! Nem... Nem, ő egy senki. Nincs szuperereje, amivel megmenthetné a világot. Sem szuperesze, amivel bármit megfejthet. Nincs semmije, csak a tőre meg egy robot oroszlánja, amivel ugyan igazán szoros a kapcsolata, mégis tart attól, hogy egyszer neki is csalódást okoz, s akkor aztán repülhet az űrben addig, míg el nem fogy az oxigén.

Keith elkövetett egy hibát. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy teljesen elfeledkezett arról az aprócska tényről, hogy egy ellenséges galra harcos volt a közelében, talán már észre is vette őt. Keith óvatosan nézett körbe. Valami megmagyarázhatatlan szerencsének köszönhetően még nem lepleződött le, ugyanakkor ez kevésbé nyugtatta meg őt. Jobban örült volna annak, ha egyedül marad, de a kívánságai ritkán teljesülnek.

Alig tíz méterre tőle ott állt az ellensége, s Keith nem tudta, hogy mi tévő legyen. Ha megmozdul, vége mindennek, ugyanakkor nem is maradhat ott a falnak dőlve örökké. Cselekednie kell, mégpedig gyorsan. A társai segítségére nem várhatott, mert lényegében meg sem hallgatták őt, így a saját ötleteiben bízhatott egyedül. Újra kinézett a sötét folyosóra. A magas, s izmos harcos továbbra is egyedül volt. Ha Keith ügyes, még le is tudja győzni. Nem volt lehetetlen, de könnyű sem.

Mielőtt azonban bármit is tehetett volna, egy halk léptet hallott meg a háta mögött, azonban mire megfordulhatott volna, valami éles eszköz találkozott a fejével, s Keith a kemény padlón találta magát. Nem veszítette el teljesen az eszméletét, de nem is igazán volt magánál. A világ homályosan és színesen kavargott előtte, minden egyes zaj egyszerre ezerszer élesebbé és hangosabbá vált, Keith pedig legszívesebben a fülére tapasztotta volna a kezeit, de egyik végtagját sem tudta megmozdítani.

Érezte viszont, hogy valaki durván megragadta a karját, s vonszolni kezdte arra a folyosóra, amelyiken azt a galrát látta. Keith próbált küzdeni, de a fejéből kiinduló fájdalom átvette az elméje felett az irányítást, s nem tudott tisztán gondolkodni. Minden egyes apró, a padlóból kiálló darab beleállt a fiú testébe, ahogy végighúzták őt az egyenetlen talajon. Valaha eltörött üvegcsék elfeledett maradványai sértették fel a védtelen bőrét, s a feje is belevágódott egy fémdobozba, de még mindig nem elég erősen, hogy elmerülhessen a gyerekkorából már ismerős, fekete világban.

Hamarosan aztán megállt vele a világ, s lár perccel később kirúgták a folyosóra, de akkor erővel, hogy Keith a szemközti falig gurult. Halkan nyöszörgött párszor, de felkiáltani nem mert. Visszanyelte a feltörni készülő, a túl sok fájdalom miatt előtörő sírást, s csak arra próbált koncentrálni, hogy valahogy meglógjon onnan. Ha el tudna jutni az oroszlánjához, akkor már nyert ügye lenne, de a helyzete egyelőre lehetetlennek látszott.

Hallotta, hogy a galrák beszéltek valamiről, de nem tudta kivenni a szavak értelmét a ködös elméje miatt. Abban is biztos volt, hogy a csapattársai is mondtak valamit, de a kivételesen aggódó kérdések elvesztek a roncsolódott sisakjának statikus zajában. Egyedül maradt az elviselhetetlen sípolással a fülében, meg a szörnyű fejfájásával, s végre, végre valahára a sötétség megérkezett. Egy kevésbé érzékelte maga mögött a külvilágot, s mire Keith felfoghatta volna, hogy mi történik, addigra a világ eltűnt a szeme elől, ő pedig elvesztette az eszméletét.

_○○•○○_

Hurt Keith? Voltron? Angst????? Mi kell még?!

Igen, itt vagyok, s lesz itt minden más, ezt megígérhetem. Nos az, hogy mi is fog történni a továbbiakban még titok, nem szeretném lespoilerezeni a dolgokat, de izgalmas lesz, remélem. Pár hasonló elemet fog tartalmazni az előző történetből, de azért igyekszem majd ismeretlen vizekre is evezni.

Véleményt szívesen fogadok! <3