Niki szemszöge

A reggel izgatottan indult. Ahogy felkeltem, még mindig nem hittem el, hogy végre versenyezhetek. Az egész hét annyira gyorsan eltelt, mintha csak tegnap érkeztem volna Monacóba, hogy először csatlakozzak a Ferrari csapathoz. Még mindig emlékeztem arra, amikor Carlos és Charles mellettem voltak a bemutatkozásnál, és mindent elmondtak arról, hogyan kell hozzáállni egy versenyhez, hogyan tartsam a fókuszt.

De most itt voltam. A szabadedzésen.

Ahogy kiléptem a boxba, a szél az arcomba csapott, és a friss levegő olyan érzést keltett bennem, mintha az egész világ a lábam előtt hevert volna. Az autókat az utolsó simításokkal készítették elő, és én még egyszer átfutottam a stratégiámat a fejemben.

Ahogy a sisakomat felvettem és beszálltam a kocsiba, a hangulat minden egyes mozdulatomat egyre inkább megerősítette. Ezt meg tudom csinálni.

A versenyzők sorban elindultak, és én a többiekkel együtt elkezdtem kört futni. Az adrenalin hatására az első köröm rendkívül simán ment. Az autó jól reagált, a beállítások tökéletesek voltak, és a sebesség minden egyes kanyarban egyre inkább megerősítette azt, amit egész életemben akartam: hogy versenyezhessek.

A rádión hallottam Carlos és Charles hangját, akik folyamatosan bátorítottak. Carlos hangja határozott volt.

- Jól csinálod, Niki! Csak maradj koncentrált, ne pánikolj, és élvezd a pályát.

Charles hangja egy kicsit mélyebb volt. - Ugyanaz a ritmus, amit mindig is csináltál, Niki. Ne felejtsd el, hogy nem kell mindent az első körben megoldani.

Minden egyes kanyar után egyre biztosabbá váltam, hogy a helyem itt van, és nemcsak azért, mert Carlos és Charles bíztak bennem, hanem mert én is úgy éreztem, hogy ez az én világom. Az autó olyan könnyedén reagált, és a kanyarokat is egyre jobban kezdtem uralni. Az időm folyamatosan javult, és ahogy a körök teltek, egyre magabiztosabb lettem.

Mikor végre letelt az időmérő, a kommentátor izgatottan kezdte kommentálni a nap eseményeit.

- Niki Sainz, aki ma debütál a Ferrari csapatban, szenzációsan teljesít a szabadedzésen! Az utolsó körében megdöntötte saját legjobb idejét, és ezzel az eddigi legjobb időt futotta! Az ifjú tehetség, aki a legnagyobb név, Carlos Sainz húga, egy szoros versenyben elérte a legjobb eredményt.

- Ez hihetetlen! Niki Sainz már az első alkalommal megmutatta, hogy itt a helye a Forma-1-ben. Mi lesz a következő lépése? Mindenki figyeli őt most.

A kommentátor hangja folyamatosan emelkedett, és én csak álltam a boxban, az adrenalin még mindig az ereimben lüktetett. Nem hittem el, hogy sikerült. Elértem a legjobb időt, és valójában úgy tűnt, mintha minden eddigi versenyem kulminálódott volna ebben a pillanatban.

Ahogy kiszálltam az autóból, Carlos és Charles azonnal oda jöttek hozzám. Carlos elmosolyodott, miközben elismerően bólintott.

- Tudtam, hogy meg tudod csinálni. Remek voltál, Niki! - mondta, miközben megölelt.

Charles a vállamra tette a kezét. - Tökéletes volt. Most már csak a versenyre kell koncentrálnod. Nagyon büszkék vagyunk rád.

- Köszönöm - feleltem, és próbáltam elnyomni a lelkesedést, hogy ne tűnjek túl felszabadultnak. De nem tudtam elrejteni a mosolyt.

---

Miután elvégeztük a kötelező interjúkat és az edzés végéhez közeledve pihentünk egy kicsit, megbeszéltük, hogy közösen elmegyünk vacsorázni. Egy közeli étterembe mentünk, ahol a hangulat laza és barátságos volt. Carlos, Charles és én leültünk egy asztalhoz, és rendeltünk néhány fogást. De mielőtt elkezdhettük volna az étkezést, valaki más is csatlakozott hozzánk:

- Sziasztok, fiúk, lányok! - köszöntött minket Lewis Hamilton, miközben egy széles mosollyal leült mellénk. - Azt hallottam, hogy a Ferrari csapatban most van egy új tehetség.

- Üdv, Lewis! - mondta Carlos mosolyogva. - Hát persze, most már itt van Niki is, a csapat új tagja.

Lewis kezet nyújtott Nikinek, aki kicsit megilletődve fogadta a barátságos üdvözlést.

- Nagyon örülök, hogy végre találkozhatunk - mondta Lewis, miközben biztatóan mosolygott. - Szép munka volt a szabadedzésen. Tartsd meg ezt az iramot a versenyre is.

Niki elpirult, majd bátorságot vett és mosolygott. - Köszönöm! Próbálok mindent kihozni magamból.

A beszélgetés vidám és könnyed volt. Lewis is beszélgetett a fiúkkal a legújabb fejlesztésekről, és Niki mesélt nekünk a pályán szerzett tapasztalatairól. Én is hozzájárultam a beszélgetéshez, és ahogy így együtt nevettünk, egyszerűen elmondhatatlanul boldog voltam, hogy itt vagyok, és ilyen társaságban tölthetem az estét.

---

Visszaemlékezés - Charles szemszöge

Ahogy a tengerparton játszottunk, a nap már lemenőben volt. Az egész család ott volt - Carlos, Niki, én, és a szüleink. A meleg homok, a friss tengeri levegő, és a szórakozás mind-mind a legjobb pillanatok voltak. Niki és én együtt futottunk a víz felé, és próbáltuk megviccelni egymást, de akkor... akkor történt meg a legnagyobb ijedtségünk.

Niki, aki akkor még nem tudott jól úszni, egy kicsit túl messzire merészkedett a vízben, és nem tudta visszaverekedni magát. Én és Carlos már a parton voltunk, de azonnal észrevettük, hogy valami nincs rendben. Niki pánikba esett, és már nem tudott lábra állni.

Abban a pillanatban Lorenzo, a bátyám, aki éppen ott volt a vízben, észrevette, hogy Niki bajban van. Azonnal kiúszott hozzá, és sikerült megmentenie.

- Niki, minden rendben? - kérdezte Lorenzo, miután a partra hozta őt.

Niki levegőt kapott, és remegve bólintott. - Igen, köszönöm... nem tudom, mit csináltam...

Miután a vízből kijöttünk, Niki egy pillanatra megölelt, és elmondta, hogy sosem felejti el ezt a napot. És igazából, én sem. Az egész nap örökre bennem maradt, mint egy fontos emlék, és mindig eszembe jutott, hogy mi történt azon a nyáron, amikor még gyerekek voltunk.

Visszaemlékezés - Charles szemszöge, folytatás

Ahogy Lorenzo visszahozta Nikit a partra, a szívem úgy zakatolt, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Az ijedtség, amit akkor éreztem, megmagyarázhatatlan volt. Annyi időt töltöttünk a tengerparton, hogy az ember azt hinné, egy kis vízben való pancsolás nem jelenthet problémát. De Niki még csak akkor kezdte el igazán tanulni az úszást, és én, Carlos és a családunk mind figyeltünk rá, hogy ne legyen semmi baj. Most pedig ott volt, a vízben, pánikolva, és én... én ott álltam, tehetetlenül.

Az emlékeim tisztán élnek bennem, ahogy Niki ott feküdt a parton, remegve, a vizes hajjal, és képtelen volt megszólalni, annyira sokkolta az élmény. Még most is érzem az ijedtséget, amit akkor átéltünk. De amit utána láttam, az mindent megváltoztatott. Niki ugyanis hamar magához tért, ahogy a vízből kimászott, és határozottan elmondta, hogy nem engedheti meg magának, hogy legyőzze a félelem.

Ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Ahogy ott ültünk a homokban, ő pedig visszafogottan nevetett, próbálta eloszlatni a feszültséget, és én csak figyeltem, ahogy próbál visszanyerni egy kis önbizalmat. Az egész család ott volt, de egy pillanatra mégis úgy éreztem, hogy én és ő ott egyedül vagyunk. Carlos és a szüleink már kezdtek újra a vízbe menni, de Niki és én még egy kicsit a parton maradtunk. Emlékszem, hogy akkor, aznap, a naplemente fénye alatt úgy tűnt, hogy minden rendben lesz.

Niki szemszöge - visszaemlékezés folytatása

A víz hideg volt, a szél a hajamba kapott, miközben próbáltam egy kicsit visszanyerni a lélekjelenlétemet. De éreztem, hogy minden rendben lesz. Ott voltak a családom, és a bátyám, Carlos, meg Charles is. A legnagyobb megkönnyebbülést akkor éreztem, amikor Lorenzo, Charles bátyja, segített nekem kimászni a vízből. Én pedig ott ültem, a homokban, miközben Charles és Carlos aggódva néztek rám.

- Túl messzire merészkedtél, Niki - mondta Carlos, de éreztem, hogy inkább megértés volt a hangjában, mintsem düh.

- Nem gondoltam, hogy ekkorára nő a víz - próbáltam mentegetőzni, de nem igazán találtam meg a megfelelő szavakat.

Charles ekkor odaült mellém, és egy kicsit távolabb húzta a homokot, mintha valami titkot akarna közölni. - Ne aggódj, Niki. Én sem tudtam jól úszni, mikor először vízbe mentem. És nézd, most itt vagyunk.

A szavai megnyugtattak. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Nem számított, hogy egy kicsit féltem attól a víztől. Charles és Carlos mellett úgy éreztem, hogy bármit elérhetek. Ezt az érzést azóta is őrzöm, mert azok a pillanatok meghatározták a kapcsolatunkat. Különösen Charles-szal.

Charles szemszöge - visszaemlékezés folytatása

A családunk mindig is nagy hatással volt rám. De nemcsak azért, mert a versenyzésről szólt az egész életünk, hanem mert valóban fontos volt, hogy mindig támogassuk egymást. Miután Niki kimászott a vízből, a család minden tagja ott állt körülötte, és biztattuk. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a világ megáll, de közben Niki szemében ott volt az a határozott fény, amit nemcsak én, hanem mindenki láthatott. Az, hogy nem adta fel, hogy újra próbálkozott, valójában az egyik legnagyobb erőssége.

És ebben a pillanatban világossá vált számomra, hogy Niki sokkal több, mint egy fiatal versenyző. Ő valójában egy olyan személy, aki képes inspirálni másokat, aki képes legyőzni a félelmeit, és nem hagyja, hogy bármi megállítja. Ezt az erőt sosem felejtem el.

Most, amikor a pályán együtt dolgozunk, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, úgy érzem, hogy minden apró részlet és élmény, amit megosztottunk, csak erősíti a köteléket. És a vízben történt esemény csak megerősítette azt, amit mindig is éreztem: hogy Niki mellett nemcsak versenytárs, hanem egy igazi barát is lehetek.

---

Vissza a jelenbe - Charles szemszöge

Miután elhagyjuk az éttermet, mindannyian a paddock felé indultunk. A versenyek mindig zajosak, mindig tele vannak versenyzőkkel, mérnökökkel és újságírókkal. De én, ha most ránézek Niki arcára, akkor valami különleges érzés tölti el a szívemet. Az ő energiája és lelkesedése mindent áthat, és bárhol is vagyunk, egy pillanatra mindig úgy érzem, hogy mi vagyunk a világ közepe.

Ez a nap biztosan hosszú lesz. De az a pillanat, amit most épp megélek, örökre velem marad.

A szabadedzés eredményei, a kommentátorok elismerő szavai, és az a pillanat, amikor Niki megmutatta, hogy itt a helye a Forma-1-ben - mindezek az emlékek örökre megmaradnak bennem.

Miközben Niki a következő versenyekre készül, tudom, hogy ő még sokra viheti. És talán, mikor elérjük a célt, talán egy másik emlék fog előtérbe kerülni. A víz, ami először elbizonytalanított bennünket, végül most sokkal inkább egy erőforrássá vált, ami a jövőbe vezet.