Niki szemszög

A reggeli napfényben a csapat reggelizett a közös étkezőben. A levegő tele volt friss kávé illatával és a finom pékáru illatával. Még mindig az előző este történései jártak a fejemben, de ahogy a nap kezdett felkélni, és a srácok nevetgéltek körülöttem, valami elkezdett oldódni bennem. Charles, Carlos, Lewis, és Lando mind ott voltak, és a mosolygásuk, a beszélgetésük valahogy mindent könnyebbé tett. Ahogy ott ültem, próbáltam elfelejteni a tegnap történéseit, és a csapattal való együttlétet élvezni.

De ahogy ránéztem Charles-ra, az érzések, amiket próbáltam elfojtani, hirtelen még inkább felerősödtek. Az arca, a mosolya, a pillantásai… mindent elmondtak. Az a kapcsolat, ami már nem csupán barátság volt, mindkettőnk számára egyre világosabbá vált. Ahogy ott ültem, és próbáltam figyelni a beszélgetésre, a szívem egyre gyorsabban vert, és észrevettem, hogy én is egyre inkább másképp tekintek rá, mint bárki másra.

- Jó reggelt, Niki! – mondta Charles, miközben odaült mellém. A hangja annyira kedves volt, és a tekintetében ott volt az az ismerős mosoly. Mindig is könnyű volt vele beszélgetni, de most valami más is volt. Talán mindketten éreztük ezt a különleges pillanatot, amikor egy kapcsolat új szintre lép.

- Jó reggelt, Charles! – válaszoltam, miközben próbáltam elmosolyodni. Ő mosolygott vissza, és észrevettem, hogy a hangja is más volt, lágyabb, mint az előző napokban.

Az egész reggeli alatt egy kicsit furcsa volt a légkör. A fiúk beszélgettek, nevettek, de a figyelmem egyre inkább elkalandozott. Charles mellettem ült, és bár próbáltam figyelni, az érzések mindent elnyomtak. Mindig is volt valami különleges köztünk, de most valahogy egyre inkább úgy tűnt, hogy ezek az érzések valami mélyebbé kezdtek válni.

Az egyik pillanatban Charles hirtelen megfogta a kezemet, miközben egy kicsit összegabalyodtak a tálcák az asztalon. Az érintése forró volt, és nem tudtam megállni, hogy egy pillanatra ne nézzek a szemébe. A szívem egy apró gyorsulással reagált, és hirtelen minden körülöttünk mintha eltűnt volna. A világ körülöttünk zajos volt, de mi ketten csak ott voltunk. És akkor jött az a pillanat.

Charles gyengéden megemelte a kezét, és az arcához nyúlt. Meglepetésemre egy gyors, de kedves puszit adott az arcomra. Nem számítottam rá. Az érzés olyan volt, mintha az idő megállt volna egy pillanatra. A csók, bár nem volt semmi különleges, mégis mindent elmondott.

A srácok körülöttünk megjegyezték, hogy mi történik, de én nem törődtem velük. Ahogy Charles visszahúzta a kezét, egy pillanatra csak néztük egymást, és a szívem tovább gyorsult. Az a kis puszi többet jelentett, mint bármi más. Őszinte, egyszerű, és valami mélyebb érzelem öntötte el az egész pillanatot.

Charles szemszög

Miután reggeliztünk, Niki mellett ültem. Láttam rajta, hogy egy kicsit el van merülve, talán a történtek még mindig nyomot hagytak rajta. Még mindig nem tudtam teljesen kifejezni az érzéseimet, de azt éreztem, hogy itt az ideje, hogy tegyek valamit. Egy apró gesztus, talán egy puszi, ami nemcsak a barátságunkat, hanem valami többet is kifejezhet.

Ahogy figyeltem őt, észrevettem, hogy valami megváltozott benne. A tekintete már nem volt olyan szomorú, és a mosolygása is egy kicsit őszintébben ragyogott. Miközben őt néztem, észrevettem, hogy egyre jobban kezdtem érezni azt, amit talán mindig is kellett volna éreznem.

A fiúk körülöttünk beszélgettek, de én nem tudtam figyelni rájuk. Csak Niki volt számomra. Az a kis mosoly, amit magának adott, a könnyed pillanatok, amiket velem osztott meg, mind azt mutatták, hogy egyre jobban kezd visszatalálni önmagához.

Amikor kezemet az asztalon pihentettem, és Niki kezét megfogtam, úgy éreztem, hogy ez egy kis lépés az irányba, ahol mindketten szeretnénk lenni. Egyre inkább egy olyan személy lett belőle, aki nemcsak a versenyeken, hanem az életben is velem tart.

A puszi, amit adtam neki, hirtelen nemcsak egy baráti gesztusnak tűnt. Minden érzésem abban a pillanatban összpontosult.

A nap végére, miközben együtt nevetgéltünk, éreztem, hogy a kapcsolatunk tényleg elérte azt a pontot, amikor valami többet kell tennem. De hogyan? Hogyan mondjam el neki, hogy mindaz, ami eddig történt, nem csupán barátság, hanem ennél sokkal több?