Niki szemszög

A reggel hűvös volt, a nap még csak éppen elkezdte megvilágítani a pályát. A kezemet összefontam magam előtt, miközben végignéztem az üres aszfalton. Minden olyan csendes és nyugodt volt, mintha a világ is szünetet tartana. Talán erre volt most szükségem – egy kis időre egyedül, távol mindentől és mindenkitől.

Matteo, a versenymérnököm, már a boxban állt, és a laptopját böngészte, amikor megérkeztem. Ahogy meglátott, elmosolyodott.

- Korán keltél, Niki  – jegyezte meg, miközben lehajtotta a laptop képernyőjét.

- Kellett. Szükségem van erre, Matteo  – feleltem őszintén.

Tudta, hogy min mentem keresztül az elmúlt hetekben, és nem kérdezett semmit. Csak bólintott, és a kocsim felé intett.
- A pálya a tiéd. Kezdhetünk? - kérdezte Matteo és halványan elmosolyodott

Kezdjünk ! – válaszoltam határozottan.

Ahogy beültem az autóba, és a kormányt a kezembe vettem, egyfajta furcsa megnyugvás áradt szét bennem. Ez volt az én helyem. Ez volt az a hely, ahol szabad lehettem, ahol nem számított semmi más, csak a sebesség és az adrenalin. A motor felbőgött, és éreztem, ahogy a vibráció végigfut az egész testemen.

- Készen állsz? – hallottam Matteo hangját a rádióban.

- Mindig készen állok  – válaszoltam, és megnyomtam a gázpedált.

Az autó szinte eggyé vált velem, ahogy az első kanyar felé száguldottam. A pálya kanyargós szakaszain úgy haladtam, mintha sosem hagytam volna abba. Az adatok szerint jó időket futottam, és Matteo hangja folyamatosan biztatott a rádión keresztül.

- Ez az, Niki! Tartsd ezt az ívet! Nagyon szép volt a fékezés! - mondta Matteo .

Egy mosoly kúszott az arcomra. Nem volt tökéletes, de éreztem, hogy visszatérek. Az elmúlt hetek káosza lassan távolodni látszott, ahogy teljesen a vezetésre koncentráltam.

Matteo szemszög

Nikit figyeltem, ahogy újra és újra végigment a pályán. Az elmúlt hetekben látott bizonytalanság eltűnt a mozdulataiból. Újra magabiztosan fordult a kanyarokba, és az autó minden rezdülésére reagált.

- Ez az, Niki!” – szóltam bele a rádióba, amikor az egyik kanyart tökéletesen vette be.

- Hogy állunk, Matteo? – kérdezte lihegve, miközben lassított a célegyenesben.

- Őszintén? Jobban, mint vártam. Egyre jobb vagy. Ezt még Charles is megirigyelné  – mondtam mosolyogva.

Niki nevetett a rádió túloldalán. -Köszönöm. Ez most tényleg jól esett.

Ahogy lehúzódott a boxba, és kiszállt az autóból, láttam rajta, hogy elégedett. Az arca kipirult volt az izgalomtól, és a szeme újra ragyogott. Ez volt az a Niki, akit megszoktam – a harcos, aki sosem adja fel.

- Szeretnéd még egyszer megpróbálni? – kérdeztem, bár már tudtam a választ.

- Hogyne! Ez még csak a bemelegítés volt – válaszolta határozottan, és visszaszállt az autóba.

Niki szemszög

Az edzés végére teljesen kimerültem, de ez a jóleső fáradtság volt. Matteo elégedett arccal mutatta az eredményeket, és bár voltak még hibák, tudtam, hogy jó úton haladok.

- Ez már sokkal jobban ment – mondta, miközben összecsukta a laptopját.

- Köszönöm, Matteo. Nagyon sokat segítettél  – mondtam hálásan.

- Ez a dolgom, Niki. De a munka nagy részét te végezted el. Büszke vagyok rád – tette hozzá, és barátságosan megveregette a vállamat.

Ahogy kiléptem a boxból, és a napsütés megcsapta az arcomat, éreztem, hogy valami változott. Visszatértem. És most már tudtam, hogy készen állok a következő kihívásra.

Matteo szemszög

Ahogy Niki elindult a parkoló felé, még egy pillanatra utána néztem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű számára visszaszerezni a teljes önbizalmát, de a mai nap bebizonyította, hogy képes rá.

- Visszatértél, Niki – motyogtam magam elé, miközben összepakoltam az eszközeimet. Tudtam, hogy a következő versenyen újra a legjobbját fogja nyújtani.

Niki szemszög

Ahogy beültem az autómba, és elindultam a hotel felé, egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Ma nem csak a pályára tértem vissza, hanem önmagamhoz is. A legnagyobb csaták mindig belül zajlanak, és én most nyertem egyet.

Charles szemszöge

A paddock egyik sarkában álltam, ahonnan ráláttam a pályára. Figyeltem, ahogy Niki végigszáguld az aszfalton, és minden egyes kanyart egyre magabiztosabban vesz be. Nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire másképp vezet most, mint az utóbbi hetekben. A mozdulataiban újra ott volt az a szenvedély, ami mindig is jellemezte.

Egy darabig csak figyeltem, miközben Matteo hangja hallatszott a rádión keresztül. A mérnök folyamatosan biztatta Nikit, aki egyre jobb időket futott. Látszott rajta, hogy végre újra önmaga.

Ahogy véget ért az edzés, és Niki kiszállt az autóból, nem tudtam tovább távol maradni. Lassan elindultam felé, de megálltam néhány méterrel arrébb, amikor Matteo barátságosan megveregette a vállát. Láttam Niki arcán az elégedettséget, azt a ragyogást, ami régóta hiányzott róla.

Elgondolkodtam azon, mennyire bonyolulttá vált minden köztünk. Egyszerre akartam mellette lenni, támogatni őt, és elkerülni, hogy még több fájdalmat okozzak neki. Az elmúlt időszakban elkövettem néhány hibát – nagyokat. És bár Niki próbálta magát erősnek mutatni, tudtam, hogy még mindig sebeket visel magában.

Amikor Niki elindult a parkoló felé, összeszedtem a bátorságomat, és utána siettem.

- Niki! – szólítottam meg, mire megállt, és felém fordult.

- Charles… – mondta kissé meglepődve. A hangjában nem volt harag, de távolságtartóbb volt, mint korábban.

- Láttam az edzésedet. Nagyon jól mentél – mondtam, próbálva elrejteni a büszkeséget, ami valójában feszített belülről.

Egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - Köszönöm. Szükségem volt erre. Újra éreztem, hogy mit jelent nekem a vezetés.

Bólintottam, és próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat.
- Tudom, hogy az elmúlt időszak nem volt könnyű… és talán nem mindig segítettem, ahogy kellett volna.

Niki egy pillanatra elhallgatott, majd halkan megszólalt:
- Tudom, hogy te sem akartál rosszat, Charles. Csak… néha nehéz volt.

Nem tudtam, mit mondhatnék erre. A bűntudat újra rám nehezedett, és csak azt éreztem, hogy valamit helyre kell hoznom.

- Bármi is történik, Niki, én itt vagyok neked – mondtam végül, a hangomban több érzelemmel, mint szerettem volna.

Niki egy pillanatra rám nézett, majd bólintott.
- Köszönöm. Most már tényleg szükségem van arra, hogy újra a versenyzésre koncentráljak.

- És ebben biztos vagyok , hogy  sikerülni fog – mondtam, próbálva biztató lenni.

Ahogy néztem, ahogy elindult a hotel irányába, még mindig ott volt bennem az érzés, hogy valamit helyre kell tennem. De talán azzal, hogy most mellette vagyok, már egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy visszaszerezzem a bizalmát – és talán valami többet is.