Niki szemszög

Az elmúlt napok eseményei teljesen kimerítettek. Charles-szal való furcsa helyzet, Max viselkedése és az, hogy még mindig próbáltam feldolgozni az érzéseimet, mind-mind ott motoszkáltak a fejemben. Most, hogy a következő versenyhelyszín felé tartottunk, csak egy dolog járt az eszemben: valahogy túl kell élnem ezt az utazást.

Ez volt az első alkalom, hogy repülőre ültem. Mindig is kerültem ezt a fajta utazást, mert féltem a magasban. Most viszont nem volt más választásom. Ahogy a gép felszállásra készült, szorosan fogtam az előttem lévő ülés karfáját.

Charles mellettem ült, és természetesen rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben.

– Jól vagy? – kérdezte, miközben egy pillanatra megérintette a kezem.

– Persze, csak... nem igazán szeretem a repülőket – mondtam, próbálva könnyed hangot megütni, de a remegésem mindent elárult.

Carlos a másik oldalamon ült, és azonnal beszállt a beszélgetésbe.

– Te még sosem repültél? – kérdezte hitetlenkedve.

Megráztam a fejem.

– Nem, soha. Mindig kerültem, de most... nincs más választásom.

Carlos és Charles összenéztek, láttam rajtuk, hogy aggódnak értem.

– Ne aggódj, Niki. Ez biztonságosabb, mint autóba ülni – mondta Carlos, megpróbálva megnyugtatni.

Próbáltam mosolyogni, de ahogy a gép motorjai felbőgtek és elkezdtünk felszállni, a szívem a torkomban dobogott. Behunytam a szemem, és megpróbáltam légzésemre koncentrálni, de a félelem nem akart elmúlni.

Charles szemszög

Ahogy Niki szorosan fogta a karfát, és láthatóan küzdött a félelmével, ösztönösen felé nyúltam, hogy megnyugtassam. Soha nem láttam még így, és őszintén szólva, bántott, hogy ennyire szenvedett.

– Hé, csak lazíts. Minden rendben lesz – mondtam neki halkan, közel hajolva hozzá.

Niki rám nézett, és aprót bólintott, de láttam, hogy még mindig küzd a szorongással.

Carlos is próbált viccelődni mellette, hogy elterelje a figyelmét, de nem sok sikerrel. Lando és Lewis, akik mögöttünk ültek, időnként felénk fordultak, és láthatóan élvezték, hogy Niki mennyire nincs a helyzet magaslatán.

– Ha nem lenne ekkora magasságfóbiád, talán élveznéd is az utazást – jegyezte meg Lando vigyorogva, miközben hátradőlt az ülésében.

– Köszi, Lando. Pont erre volt szükségem – mormolta Niki keserűen, de egy halvány mosoly mégis megjelent az arcán.

A felszállás után próbáltam beszélgetni vele, hogy eltereljem a figyelmét, de egy idő után láttam rajta, hogy annyira kimerült, hogy kezdett elbóbiskolni. Halkan odaszóltam Carlosnak:

– Jobb lenne, ha hagynánk pihenni. Szüksége van rá.

Carlos bólintott, és mindketten csendben maradtunk, hogy Niki végre megnyugodjon.

Lewis szemszög

A repülés számomra már annyira megszokott volt, hogy szinte fel sem tűnt, hogy épp a levegőben vagyunk. Niki viszont teljesen más tészta volt. Már az első perctől kezdve láttam rajta, hogy nincs jól.

– Szegény, még sosem repült – mondtam Landónak, miközben figyeltem, ahogy próbálta visszanyerni a nyugalmát.

Lando felvonta a szemöldökét, majd hátradőlt.

– Legalább lesz egy jó sztorink, ha valaha visszaemlékezünk erre az útra – vigyorgott.

– Ez nem vicces, Lando – szóltam rá kicsit komolyabban. – Ha ennyire fél, akkor inkább támogassuk, ne gúnyolódjunk rajta.

Lando sóhajtott, és felemelte a kezét, mintha védekezne.

– Nyugi, nem akartam bántani. Tudod, hogy csak poénból mondtam.

Nem akartam tovább vitázni vele, ezért inkább hátradőltem, és megpróbáltam másra koncentrálni. De amikor láttam, hogy Charles mennyire törődik Nikivel, akaratlanul is elmosolyodtam. Egyértelmű volt, hogy neki Niki több, mint egy egyszerű barát. Hogy többet érez iránta , mint egyszerű barátság.

Lando szemszög

Figyeltem, ahogy Niki próbálja elviselni az utazást, és ahogy Charles mellette ült, szinte már-már védelmezően viselkedett. Kicsit irigyeltem őt ezért. Nem mintha nekem bármi más célom lett volna Nikivel, de jó érzés lehetett ilyen közel lenni valakihez, aki fontos számodra.

– Szerinted Charles és Niki között van valami? – kérdeztem halkan Lewistól, aki mellettem ült.

Lewis rám pillantott, és megvonta a vállát.

– Fogalmam sincs. De ha van is, az nem a mi dolgunk.

Elgondolkodtam egy pillanatra. Charles sosem beszélt az érzéseiről, de most, hogy láttam, mennyire törődik Nikivel, talán mégis volt valami igazság a gondolataimban.

Carlos szemszög

Ahogy láttam, hogy Niki végül elszundít, egy kicsit megnyugodtam. Tudtam, hogy nagyon kimerült, és megértem, hogy fél a repüléstől. De ami igazán aggasztott, az Charles viselkedése volt. Láttam rajta, hogy még mindig őrlődik valamin, és biztos voltam benne, hogy ez Nikivel kapcsolatos.

Amikor Niki feje lassan Charles vállára dőlt, és ő finoman igazította meg, hogy kényelmesebben legyen, elmosolyodtam.

– Vigyázol rá, ugye? – kérdeztem halkan, hogy ne ébresszem fel Nikit.

Charles rám pillantott, és bólintott.

– Persze, Carlos. Vigyázok rá.

Bíztam benne, hogy így is lesz. Bár Charles néha nehezen fejezte ki az érzéseit, láttam, hogy mennyire fontos neki a húgom. És ha valaki megérdemelte, hogy boldog legyen, az Niki volt.

Ahogy Niki nyugodtan pihent, úgy tűnt, a repülőút többi része eseménytelen lesz. De persze, amikor Charles és Lewis beszélgetni kezdtek, rájöttem, hogy tévedtem. Eleinte csak halk szavakat váltottak, de ahogy az utazás folytatódott, a feszültség közöttük egyre nőtt.

– Nem értem, miért nem mondod el neki, Charles – kezdte Lewis, miközben keresztbe fonta a karjait.

– Nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolod – válaszolta Charles halkan, de az arca feszült volt.

– Nem olyan egyszerű? – ismételte meg Lewis, ezúttal kicsit élesebb hangon. – Niki egy csodálatos lány, és te is tudod, hogy mit érez irántad. Mégis mi tart vissza? Az, hogy néhány napja engedted, hogy az  exed meg csókoljon?

Charles arca egy pillanat alatt elsötétült, és láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezét.

– Ez nem volt szándékos, Lewis. Te is tudod, hogy nem én kezdeményeztem azt a csókot.

– De nem is állítottad meg azonnal, igaz? – vágott vissza Lewis.

– Elég! – szólaltam meg hirtelen, hogy meg szakítsam a vitát. – Nem ez a megfelelő hely és idő erre a veszekedésre.

Mindketten rám néztek, de láttam, hogy a feszültség még mindig ott vibrál közöttük.

Charles szemszög

Carlos közbe lépése után próbáltam le nyugodni, de Lewis szavai még mindig ott visszhangoztak a fejemben. Tudtam, hogy igaza van. Niki megérdemelte volna, hogy őszinte legyek vele az érzéseimről, de egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogyan tegyem meg ezt a lépést. Egyszerűen képtelen voltam elmondani neki , hogy mit érzek.

Ahogy Niki nyugodtan aludt mellettem, az arca békés volt, és ez még jobban össze szorította a szívemet. Nem akartam bántani őt, de attól féltem, hogy ha meg nyílok, mindent el rontok.

Lewis felállt, és visszament a helyére, de előtte még egy utolsó megjegyzést tett:

– Hozzd rendbe, Charles, mielőtt túl késő lenne.

Ahogy ezek a szavak elhangzottak, úgy éreztem, mintha egy súly nehezedett volna a mellkasomra.

Carlos szemszög

Amikor Lewis visszaült, Charles pedig némán bámult maga elé, én nem tudtam tovább türtőztetni magam.

– Mondd el neki, Charles. Ha igazán törődsz vele, akkor ne hagyd, hogy ez a dolog így maradjon – mondtam neki halkan, hogy ne ébresszük fel Nikit.

Charles rám nézett, és láttam, hogy küzd magával.

– Mit mondjak neki, Carlos? Hogy sajnálom, hogy nem voltam elég bátor? Hogy többet érzek iránta, mint amit eddig mutattam?

– Igen – feleltem határozottan. – Ha ez az igazság, akkor mondd el neki.

Charles nagyot sóhajtott, és a kezébe temette az arcát.

– Néha úgy érzem, hogy csak össze zavarnám őt. Már így is túl sokat kellett átélnie, és én nem akarok még több bonyodalmat hozni az életébe.

– Charles, Niki erős, de ő is ember. És ha te is érzel iránta valamit, akkor tartoztok egymásnak azzal, hogy őszinték legyetek.

Egy hosszú csend következett, amit csak Niki halk légzése tört meg. Charles végül bólintott, bár még mindig látszott rajta a bizonytalanság.

Ahogy a gép landolt, egy dologban biztos voltam: mindkettejüknek szüksége lesz bátorságra, hogy megoldják ezt az egyre bonyolódó helyzetet.

Lewis szemszög

A beszélgetés már nem volt csupán baráti szóváltás, hanem egyre inkább veszekedéssé vált. Charles és én már elég régóta ismerjük egymást, de az utóbbi időben valami mintha megváltozott volna köztünk. Elmondhatom, hogy sok mindent látok a srácba, de most úgy éreztem, hogy a hallgatása és a nem-törődés bizonyos dolgokkal kezd egyre inkább elviselhetetlenné válni. Én is csak egy egyszerű ember vagyok, és ha barát vagy, akkor az ember elvárja, hogy őszinte legyél vele. De most nem voltam biztos abban, hogy Charles teljes mértékben őszinte volt.

– Charles – kezdtem, amikor már hosszú percek óta ültem csendben, figyelve, ahogy ő idegesen nyújtózkodik a helyén. – Miért nem mondod el neki, mi van a fejedben? Miért nem vagy képes egyszerűen megnyílni neki az érzéseidről ?

Bár tudtam, hogy Niki nincs itt, és nem hallhatja, valahogy mégis úgy éreztem, mintha egy feszültség lenne közöttünk, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Charles minden egyes szava, mozdulata, ahogyan elkerüli a beszélgetést, engem egyre inkább dühíteni kezdett.

Charles rám nézett, és megpróbálta elkerülni a szemkontaktust. Az egész testtartása meg feszült, és úgy tűnt, hogy a kérdésem elől próbál menekülni.

– Nem egyszerű, Lewis – felelte, de hangjában már éreztem a fáradtságot és az idegességet. – Nem akarom össze zavarni őt. És azt sem akarom, hogy többet ártsak neki. Túl sok már a zűr, és én nem akarom még jobban össze kuszálni az érzéseit.

– De ezzel csak elcseszed a dolgokat, Charles! – emeltem meg a hangom, már egy kicsit idegesebben, mint szerettem volna. – Tudod jól, hogy Niki érzései irántad nem csupán barátság. Ha te is így érzel, akkor miért nem mondod el neki? Miért vársz mindig? Honnan tudhatod, hogy nem fogsz még többet bántani, ha nem cselekszel most? Ha mindig csak vársz, akkor mi történik?

Charles szemeibe egy pillanatra fájdalom jelent meg. Láthattam, hogy megpróbálja megemészteni a szavaimat, de valahogy még mindig nem tudott választ adni. A válasza megint csak az volt, hogy elkerülje a kérdést.

– Azt mondod, könnyű lenne? – mondta végül halkan, és egy sóhajjal mégiscsak megpróbálta kifejezni, hogy mennyire nehéz ez számára. – Hogy lehet valakinek azt mondani, hogy szerelmes belé, ha azt sem tudod, hogy mit érzel pontosan? Nem akarom, hogy egy pillanatnyi döntés miatt össze zúzzam őt. És mi van, ha tévedek? Mi van, ha a barátságunk miatt nem tudunk többet egymásnak adni?

Mély lélegzetet vettem, próbálva visszafogni a felgyülemlett feszültséget. Rájöttem, hogy Charles most nem csak Niki érzéseitől félt, hanem saját magától is. Az ő legnagyobb félelme nem az volt, hogy Niki meg bántódik, hanem hogy ő maga is elveszíti a barátját, ha rosszul dönt.

– Ha tényleg szeretnéd őt, akkor miért nem kockáztatod meg? – próbáltam nyugtatóan beszélni. – Miért hagyod, hogy a félelem irányítson? Az élet nem működik úgy, hogy mindig biztosra menjünk. A szeretet nem várhat örökké.

Charles el fordította a fejét, és a szemeit lehunyta. Képzelem, hogy ezúttal nem csak a szavak miatt volt, hanem az egész helyzet miatt is, ami egyre inkább fájdalmasabbá vált számára. Túl sokáig tűrt, és most kezdte érezni, hogy valami nagyon fontos dolgot kell végre megtennie. Vagy megnyílik, vagy örökre el veszti, ami közte és Niki között lehet.

– Mi van, ha elveszítem őt? – mondta suttogva, mintha saját magától is félt volna. – Mi van, ha nem vagyok elég jó számára?

A hangja remegett, és láttam, hogy mennyire zűrzavaros az elméje. Tökéletesen megértettem őt. A saját félelmei tartották vissza attól, hogy meg nyíljon, és elmondja, amit igazán érez.

– Ha te nem cselekszel, akkor őt el veszítheted, de ne csak úgy tűrj, hogy minden a félelmeiden alapuljon. Niki nem várhat örökké, Charles. Most vagy soha.

A csend egy pillanatra mindent elnyelt. Charles a vállát meg rázva próbálta megingatni a szavait, de már nem tudta elkerülni a választ.

– Igen, tudom – mondta végül egy kis szünet után, miközben felállt és elindult az ablakhoz. – De nem tudom, hogy mi lesz, Lewis. Féltem, hogy ha kimondom, akkor mindent tönkreteszek.

De én nem hagyhattam, hogy ez így maradjon. Tudtam, hogy amíg Charles nem lesz őszinte, addig mindkettejüknek fájni fog.

– Ne félj, Charles – mondtam neki. – Tudd, hogy nem csak neked lesz nehéz. De ha ezt most nem teszed meg, akkor később már nem lesz lehetőség.