Niki szemszög

Az ébresztőóra éles csörgése szinte megégette a dobhártyámat. Az éjjel alig aludtam valamit. A gondolataim körbe-körbe jártak a tegnapi nap eseményei körül. Max szavai, a fogadás, amit elveszítettem, és az a kínos helyzet, amikor Lewis rajtakapta Maxet a szobámban. Minden egyes részlet újra és újra lejátszódott a fejemben.

Ahogy felkeltem, éreztem, hogy a testem ólom súlyú, a szem héjaim alig akartak nyitva maradni. Tudtam, hogy fontos csapat megbeszélés vár ránk reggel, de a gondolat, hogy szembe nézzek Charlesal és Carlosal, csak tovább nyomasztott. Charles különösen… még mindig éreztem a haragját, amikor utoljára beszéltünk.

Gyorsan össze kaptam magam, felvettem egy egyszerű, piros Ferrari-logós pólót és egy farmernadrágot, majd elindultam a csapat szobába. Ahogy beléptem, rögtön megláttam Charles-t. Már ott ült, hátradőlve a székében, a kezében jegyzetfüzettel. Amint megpillantott, összeszűkült szemmel nézett rám.

– Jó reggelt – köszöntem halkan, de ő csak egy bólintással válaszolt.

Leültem az egyik székbe, kicsit távolabb tőle. Carlos még nem érkezett meg, így a szoba csendje szinte fojtogató volt. Éreztem Charles tekintetét magamon, és tudtam, hogy alig várja, hogy megszólaljon.

– Aludtál egyáltalán? – kérdezte végül hideg hangon, de a hangjából nem az aggodalom áradt, inkább az ítélkezés.

– Nem sokat – feleltem halkan, és lesütöttem a szemem.

– Gondoltam – mondta, és a jegyzetfüzetére pillantott, mintha nem is akarna velem beszélni. A szavai azonban folytatódtak. – Tudod, Niki, nem értem, miért csináltad ezt az egészet. Milyen ostoba ötlet volt belemenni egy fogadásba Maxszel?

A szavai élesebbek voltak, mint bármelyik késtől vártam volna.

– Nem volt jó ötlet, de… – kezdtem, de félbeszakított.

– De mi? – csattant fel. – Maxről van szó! Ő mindenre képes, hogy előnybe kerüljön. Te pedig pont beleléptél a csapdájába.

Fájt, hogy így beszél velem, de nem tudtam mit mondani. Igaza volt, még ha nem is akartam elismerni.

– Sajnálom… – suttogtam végül.

Charles gúnyosan felnevetett.

– Sajnálod? Ez mind, amit mondani tudsz? Mi lesz a következő lépésed, Niki? Hagyod, hogy Max még jobban kihasználjon?

A szavai mély sebet ejtettek rajtam. Úgy éreztem, hogy minden haragját rám zúdítja, és bár részben megértettem, miért, mégis igazságtalannak éreztem. Nem válaszoltam, csak le sütöttem a szemem, és próbáltam összeszedni magam.

A megbeszélés végéig nem szóltam többet. Alig tudtam koncentrálni arra, amit mondtak, és amikor végre vége lett, azonnal kimentem a teremből.

Az ebédlőbe tartottam, de amikor megláttam a svédasztalt, az étvágyam teljesen elment. Egy kis salátát tettem a tányéromra, de még abból is alig ettem pár falatot. Az asztalnál ülve azon gondolkodtam, vajon hogyan tudnám rendbe hozni ezt az egészet.

Charles szemszög

Amikor reggel megláttam Nikit belépni a megbeszélésre, az első, amit észrevettem rajta, hogy mennyire fáradt. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, és a mozdulatai lassúak voltak, mintha alig lenne ereje.

De ahelyett, hogy aggódnék érte, csak a harag dolgozott bennem. Még mindig dühös voltam rá a fogadás miatt, amit Maxszel kötött. Nem tudtam felfogni, hogy lehetett ennyire felelőtlen.

– Aludtál egyáltalán? – kérdeztem, bár a hangom hidegebb volt, mint terveztem.

– Nem sokat – válaszolta halkan, és lesütötte a szemét.

A válasza csak tovább dühített. Hogy lehet valaki ennyire meggondolatlan? Nem bírtam magamban tartani a gondolataimat.

– Tudod, Niki, nem értem, miért csináltad ezt az egészet – kezdtem, és szinte hallottam a saját hangomból csöpögő ítéletet. – Milyen ostoba ötlet volt belemenni egy fogadásba Maxszel?

Nem akartam ennyire keményen fogalmazni, de ahogy kimondtam, már késő volt visszavonni. Láttam, hogy Niki próbál válaszolni, de csak még jobban felbosszantott.

– Sajnálom… – mondta végül halkan.

Ez csak olaj volt a tűzre.

– Sajnálod? Ez mind, amit mondani tudsz? – vágtam vissza. – Mi lesz a következő lépésed, Niki? Hagyod, hogy Max még jobban kihasználjon?

Ahogy kimondtam, azonnal megbántam. Láttam az arcán, hogy a szavaim mennyire fájtak neki, de nem tudtam visszavonni őket. Egyikünk sem szólalt meg a megbeszélés végéig.

Mikor vége lett, csak néztem, ahogy Niki gyorsan kisétál a teremből. Egy pillanatra meg akartam állítani, hogy bocsánatot kérjek, de nem tettem. Nem tudtam, hogyan fejezzem ki magam anélkül, hogy még jobban összezavarjam.

Később az ebédnél megláttam őt az egyik asztalnál ülni. Alig evett valamit, és a tekintete szomorúan révedt a semmibe. Összeszorult a szívem, ahogy néztem. Tudtam, hogy bántottam őt, és ez fájt.

„Beszélnem kell vele” – döntöttem el magamban. Nem hagyhatom, hogy így érezze magát miattam.

De ahogy közeledtem hozzá, valamiért megtorpantam. Talán attól féltem, hogy még rosszabbá teszem a helyzetet. Talán attól, hogy ő nem akar majd meghallgatni.

Mégis tudtam, hogy ezt nem hagyhatom ennyiben. El kell mondanom neki, hogy bár haragszom, még mindig számíthat rám.

Carlos szemszög

Miután Niki elhagyta a csapat megbeszélést, és nem szólt senkihez, úgy döntöttem, hogy követem őt. Nem tudtam, mi történik vele, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Miután elhagytam a teret, Charles a falnak támaszkodott, és úgy nézett rám, mint aki valamit elmondani készül.

– Carlos, egy pillanatra beszélnünk kell – kezdte, és az arcán egyértelműen látszott, hogy feszült.

– Mi történt, Charles? – kérdeztem, és próbáltam megérteni, mi járhat a fejében.

– Mi a franc volt ez reggel? – mordult fel. – Azt hittem, hogy Niki már tisztában van vele, hogy Max nem barát, hogy nem kéne versenyeznie vele, de ő teljesen bele lépett ebbe a szituációba.

– Tudom – válaszoltam halkan, de a szívemben valami összeszorult. – De ő a húgom, és a saját döntéseit hozza. Nem tudom megmondani neki, hogy mit csináljon.

Charles felém fordult, és még idegesebbé vált.

– Akkor miért hagytad, hogy bele menjen ebbe a fogadásba , Carlos? – kérdezte ingerülten. – Ez nem valami, amibe bele kéne menni. Ha valami baja lesz, hogyan fogod ezt elviselni?

A szavaival nagyon megérintett. Charles sosem volt olyan, mint Max, aki mindig a saját céljait hajszolta, függetlenül a következményektől. Charles mindig is aggodalmaskodot mások miatt, és most a húgom miatt volt aggódik. De én is a családjához tartoztam, és ha valami történt volna vele, az nekem is fájt volna.

– Nem könnyű, Charles – válaszoltam végül. – De ő az én húgom. Ő dönt. Nem fogom megmondani neki, hogy mit csináljon. Megpróbáltam megértetni vele, hogy mi van, de úgy tűnik, nem hallgatott rám.

A feszültség elviselhetetlen lett. Charles a homlokát ráncolta, és láttam, hogy dühös.

– Ha nem tudod őt megvédeni, én meg fogom – mondta, és elindult.

Nehéz volt nézni, hogy Charles ennyire frusztrált, de tudtam, hogy próbálja a legjobbat adni, hogy megvédje Nikit. Őszintén szólva, én is próbáltam, de nem mindig könnyű.

Ahogy elindult, valami belső érzés azt súgta, hogy még beszélnünk kell. De ahogy elment, úgy éreztem, hogy talán egyedül kell meg oldanom ezt az egészet.

Ahogy Charles elment, elindultam én is a folyosón, hogy megnézzem, mi van Nikivel. Mert ő az, akit most segítenem kell.

Niki szemszög

Még mindig zavaros fejjel jártam a hotel folyosóján. Az agyamat valami nyomasztó érzés bénított le. Mi történik körülöttem? Miért érzem azt, hogy minden, amit teszek, rossz döntés?

Mire a folyosó végéhez értem, már láttam, hogy Carlos közeledik felém. Az arca komoly volt, és valószínűleg megérezte, hogy valami nincs rendben.

– Hé, Niki, elmondod végre, mi van? – kérdezte, és már a hangjában ott volt a testvérei iránti aggodalom.

Megpróbáltam mosolyogni, de tudtam, hogy látszik rajtam, hogy valami nincs rendben.

– Semmi, igazán – válaszoltam, de a válaszom nem tűnt őszintének.

Carlos nem hagyta ennyiben.

– Tudod, hogy nem tudsz hazudni nekem – mondta, és egy kicsit közelebb lépett. – Mi a baj?

Ekkor a szívem összeszorult.

– Miért kell, hogy mindig mindenki döntéseit kritizálják, Carlos? – mondtam végül. – Nem akarom, hogy mindenki olyan legyen, mint te vagy Charles. Próbálom jól csinálni a dolgokat, és mégis úgy érzem, hogy mindenki csak le akar húzni!

Carlos arca el komorult, és láttam, hogy sajnálja, amit mondtam.

– Niki, én csak segíteni akarok. Nem mondom, hogy jól csináltad, de te vagy az én húgom, és én mindig melletted leszek. De úgy érzem, hogy nem érted meg, hogy nem mindenki jóindulatú körülötted – mondta halkan, és elgondolkodott egy pillanatra. – Max nem az, akinek mutatja magát.

– Tudom, Carlos – suttogtam, és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben.

Carlos egy pillanatra elhallgatott, majd végül hozzám lépett, és át fogott.

– Ne hagyd, hogy bárki miatt el bizonytalanodj – mondta, miközben finoman meg ölelt. – Ha szükséged van rám, mindig itt leszek.

Miközben ott álltunk, éreztem, hogy az én családom mindig mellettem lesz, bármi is történjen.

Carlos szemszög

Miután végre sikerült egy kicsit meg nyugtatnom Nikit, és biztosítottam arról, hogy bármi történik, mindig ott leszek, úgy döntöttem, hogy egyedül hagyom őt egy kicsit. Az érzés, hogy Charles még mindig dühös volt, az én szívemet is nyomta. De éreztem, hogy most a hugomra van szükség, és nem akartam, hogy a veszekedés folytatódjon.

Azonban még nem fejeződtek be a dolgok. Tudtam, hogy Charles és én is beszélnünk kell. De most nem voltak jó pillanataim. Azt kellett volna tennem, amit megígértem, és ne hagyjam, hogy a dolgok ki csússzanak a kezünkből.

Niki szemszöge

Miután Carlos elengedett, és egy kicsit megnyugodtam a szavai után, úgy éreztem, hogy most már nem tudom tovább titkolni azt, ami az este történt. Hiába próbáltam mindent elrejteni, valami a szívemben sürgetett, hogy végre megosszam a történteket.

Ahogy Carlos előtt álltam, és ő kedvesen mosolygott rám, valami hirtelen kibukott belőlem.

– Carlos… – kezdtem el remegő hangon. – Az este Max… – Egy pillanatra elhallgattam, és lenéztem a földre. – Max azt mondta, hogy ha ő nyer a versenyen, bármit kérhet tőlem. És… megcsókolt… engem.

Carlos szemei elkerekedtek, és az arca megkeményedett, mintha egy súlyos titkot hallott volna. Az egész testét úgy láttam, mintha egy pillanat alatt átjárta volna a düh és az aggodalom.

– Mi? – kérdezte mély hangon, de az aggodalom egyértelműen tükröződött a szemében. – Max megcsókolt téged? Hogy merte?

A keze a levegőben megdermedt, mintha mindent el akart volna mondani, de nem találta a szavakat.

Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben, és bár próbáltam erősnek maradni, egyszerűen nem bírtam tovább titkolni.

– Carlos, nem akartam, hogy így alakuljon, de annyira ideges voltam, és nem tudtam, mit csináljak. Max végig próbált manipulálni, és nem tudtam ellenállni… – mondtam, miközben egy könnycsepp végig folyt az arcomon.

Carlos szó nélkül lépett hozzám, és úgy ölelt át, mintha a világ összes fájdalma a vállán lenne. Az ölelésével egy pillanatra megnyugodtam, és éreztem, hogy ott van nekem, hogy meg védjen.

– Ne aggódj, Niki. Nem foglak hagyni, hogy bárki bántson – mondta halkan, miközben finoman megszorította a karjaimat. – Max nem fogja megúszni, amit tett. Én mindent megteszek, hogy meg védjelek.

Ahogy ott álltunk, és Carlos szavai valahogy elnyomták bennem a fájdalmat, egy kicsit megnyugodtam. Úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és valaki mindig mellettem lesz, bármi is történik.

Carlos szemszög

Amikor Niki elmondta, hogy mi történt Maxal, a szívem összeszorult. Az a férfi nemcsak, hogy a húgomat manipulálta, de még meg is csókolta. Éreztem, hogy valami belső düh ébredt fel bennem, de próbáltam kontrollálni magam.

– Niki, soha nem szabadna egyedül hagynod, hogy bárki is így bánjon veled. Én itt vagyok, és mindig is itt leszek – mondtam, miközben szorosan át öleltem őt.

Éreztem, hogy Niki meg könnyebbül, amikor elmondta, hogy mit érez. De abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a legfontosabb dolgom most már az, hogy meg védjem őt, bármi történjék is.

Maxnak nem lesz könnyű dolga velem, ha még egyszer próbálkozik.

Aztán egy hosszú csend következett, miközben ott álltunk, és Niki enyhén megnyugodott a karjaim között. Nem tudtam, mi fog történni, de biztos voltam benne, hogy bármi is jöjjön, nem fogom hagyni, hogy bárki meg bántsa a húgomat.