Niki szemszöge

Az autóban ülve éreztem, ahogy a motor dübörög körülöttem, a szívem pedig olyan gyorsan vert, mintha már most végigszáguldottam volna a teljes versenytávot. A pole pozícióból indulni mindig különleges érzés, de most, a sérüléseim után, ez még inkább annak tűnt. Az elmúlt napok eseményei egyre csak visszhangoztak a fejemben – a baleset, a kórház, Max viselkedése – de mindezt félre kellett tennem. Itt és most csak egy dolog számított: megmutatni, hogy képes vagyok győzni.

Ahogy a piros lámpák egyenként kialudtak, a reflexeim azonnal működésbe léptek. Tökéletes rajtot vettem, és az autóval kilőttem az egyenesbe. Az adrenalinszintem az egekben volt, és minden egyes kanyarba pontosan úgy fordultam be, ahogy előre megterveztem. Hallottam a rádióban a mérnököm hangját, ahogy információkat adott a mögöttem lévőkről, de ez most szinte háttérzaj volt.

A verseny alatt egy pillanatra sem hagytam lankadni a figyelmemet. Charles folyamatosan mögöttem volt, a tükörből láttam, hogy próbál nyomást gyakorolni, de az autóm tökéletesen működött. Carlos néhány kanyarral lemaradtabb volt, de ő is kitartóan jött mögöttünk. Tudtam, hogy ha hibázom, ők azonnal kihasználják, de nem engedtem, hogy ez megtörténjen.

Az utolsó körre érve szinte már éreztem a győzelem ízét. Az izmaim fájtak, a koncentrációm kezdett megfeszülni, de nem hagytam, hogy ez kizökkentsen. Mikor áthaladtam a célvonalon, a csapatom örömrivalgása szinte túlharsogta az autóm zaját. Első lettem. Én, Niki Sainz, az első Forma–1-es versenyemen győztem.

Amikor kiszálltam az autóból, a paddockban az emberek tapsoltak és gratuláltak. Charles és Carlos is odajöttek hozzám, mindketten széles mosollyal az arcukon. Charles átkarolt, és őszintén gratulált:

– Tudtam, hogy meg tudod csinálni, Niki! Ez elképesztő volt!

Carlos is odalépett, és egy hatalmas ölelést adott:

– Büszke vagyok rád, húgi. Ez nem semmi teljesítmény volt.

Az ünneplés este is folytatódott. A csapat egy elegáns étterembe vitt minket, ahol mindenki a győzelmet ünnepelte. Nem szoktam alkoholt inni, de most úgy éreztem, megérdemlek egy pohár pezsgőt. A gond csak az volt, hogy nem álltam meg egynél.

Ahogy az este előrehaladt, éreztem, hogy a fejem kezd kissé kótyagos lenni. A mozdulataim lassabbak lettek, és valószínűleg az arcomon is látszott, hogy nem vagyok teljesen józan. Charles egy idő után észrevette, hogy már nehezen állok a lábamon, és odalépett hozzám.

– Niki, azt hiszem, ideje hazamenni – mondta mosolyogva, miközben a kezét a vállamra tette.

– Nem akarok… még maradni akarok – motyogtam, de a szavaim kissé összefolytak.

Charles nem hagyta magát meggyőzni. Gyengéden átkarolt, és segített kijutni az étteremből. A hotelbe visszaérve még mindig kicsit szédültem, de Charles végig mellettem volt, támogatott.

Charles szemszöge

Ahogy Niki a hotel szobája ajtaja előtt állt, kicsit bizonytalanul keresve a kulcsot a táskájában, rájöttem, hogy jobban kell rá figyelnem. Nem volt teljesen részeg, de látszott rajta, hogy az alkohol hatása alatt áll.

– Hadd segítsek – mondtam, miközben kivettem a kulcsot a kezéből, és kinyitottam az ajtót.

A szobában letettem a táskáját az ágy mellé, és leültettem a kanapéra.

– Köszönöm, Charles – mondta halkan, miközben rám nézett. A szemei kicsit fáradtak voltak, de mosolygott. – Te mindig itt vagy nekem.

– Ez természetes, Niki – válaszoltam, miközben leültem mellé. – Sosem hagynám, hogy egyedül legyél, különösen nem egy ilyen nap után.

Egy pillanatig csak csendben ültünk egymás mellett. Éreztem, hogy valami megváltozott közöttünk, mintha a kapcsolatunk egy új szintre lépett volna. Niki felém fordult, és rám nézett.

– Tudod, Charles, néha úgy érzem, hogy te jobban ismersz engem, mint bárki más.

– Mert törődöm veled – mondtam őszintén.

Egy pillanatra elhallgattunk, de a csend most nem volt kellemetlen. Inkább egyfajta megnyugvás és biztonság érzése lengte be a szobát. Ahogy ránéztem, láttam, hogy a szemei lassan lecsukódnak.

– Feküdj le, Niki. Holnap hosszú napunk lesz – mondtam, miközben óvatosan segítettem neki lefeküdni az ágyba.

– Jó éjt, Charles – suttogta, mielőtt elaludt volna.

Ahogy ott ültem mellette, és néztem, ahogy békésen alszik, éreztem, hogy valami új és különleges alakul ki közöttünk. Nem csak a versenyzés kötött össze minket, hanem valami sokkal mélyebb. És bár még mindig barátok voltunk, tudtam, hogy ez csak idő kérdése.

Ahogy csendben ültem az ágy szélén, és néztem Nikit, hallottam, hogy valaki finoman kopogtat az ajtón. Felálltam, és óvatosan kinyitottam, hogy ne ébresszem fel őt. A folyosón Lewis állt, kissé meglepett arckifejezéssel, kezében egy üveg ásványvízzel.

– Szia, Charles. Láttam, hogy el hoztad Nikit az étteremből. Gondoltam, benézek, hogy minden rendben van-e – mondta barátságosan, miközben belépett a szobába.

– Igen, kicsit többet ivott, mint kellett volna – válaszoltam egy halvány mosollyal. – De most már alszik.

Lewis körbe nézett a szobában, majd halk léptekkel közelebb lépett az ágyhoz, ahol Niki békésen szunyokált. A mosolya elmélyült, amikor meglátta őt.

– Tudod, Charles, lenyűgöző látni, hogy mennyire támogatjátok őt. Fiatal, tehetséges, és szerintem egy kis útmutatásra van szüksége.

Bólintottam, és vissza ültem az ágy szélére, miközben Lewis letelepedett a kanapé szélére.

– Niki különleges – mondtam őszintén. – Még soha nem láttam senkit, aki ennyire kitartó és elszánt lenne. A sérülése ellenére is versenyezni akart ma, és láthattad, hogy milyen fantasztikusan teljesített.

– Az biztos – értett egyet Lewis. – De ne felejtsd el, Charles, hogy az őszinte támogatás néha nem elég. Meg kell találnod a módját, hogy segíts neki megtalálni az egyensúlyt a versenyzés és a saját egészsége között.

Lewis tanácsai mindig bölcsek voltak, és tudtam, hogy igaza van. Egy pillanatig csendben ültünk, miközben a figyelmem újra Nikire terelődött.

– Charles – szólalt meg Lewis halkabban –, nem tudom nem észrevenni, hogy neked sokkal többet jelent Niki, mint egy egyszerű csapattárs vagy barát.

Ez a megjegyzés teljesen váratlanul ért, és hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Végül őszinte választ adtam:

– Igazad van. Valóban sokat jelent nekem, de még nem akarom össze zavarni őt. Fontos, hogy most a versenyzésre koncentráljon, és arra, hogy beilleszkedjen ebbe a világba.

Lewis elmosolyodott, és bólintott.

– Bölcs döntés. De ne várj túl sokáig, Charles. Az idő gyorsabban telik, mint hinnéd.

Egy utolsó pillantást vetett Nikire, majd felállt.

– Ha bármi kell, csak hívj – mondta, miközben az ajtóhoz lépett. – Jó éjt, barátom.

– Jó éjt, Lewis – köszöntem, miközben be csuktam mögötte az ajtót.

Ahogy vissza ültem az ágy mellé, és Nikire néztem, láttam, hogy alvás közben felém fordult. Az arca békés volt, és a keze véletlenül a kezemhez ért. Egy pillanatra meg dermedtem, majd finoman meg szorítottam az ujjait, hogy érezze, itt vagyok.

A szívem hevesen vert, de nem mozdultam. Csak néztem őt, és azon gondolkodtam, hogy mi lesz a következő lépés. Éreztem, hogy valami változóban van, valami, ami megváltoztathatja mindkettőnk életét.

Az éjszaka csendje lassan körül ölelt minket, és ahogy a szemeim kezdtek le csukódni, egy dolgot tudtam biztosan: bármi is történjen, én mindig ott leszek Niki mellett.