Már órák óta vándorolt a sűrű erdőben. Egyre jobban idegeskedett, hogy nem talál ki és nem látja ismét hosszú ideig a szüleit. Nem figyelte a lépteit és egy kiáltás után a szakadékba zuhant volna, ha egy erős kéz nem ragadja meg a karját.

– Mit keresel itt? – húzta fel.

– Eltévedtem.

– Kiútat keresel, igaz? Gyere velem.

– Elfáradtam, és azt hiszem, kiment a bokám.

– Ne aggódj – jelent meg az idegen mögött egy hintó.

– Oh.

– Ha szabad kérdeznem, hogy neveznek?

– Proserpina.

– Pluto.

Pluto hintojával kevesebb, mint egy óra alatt kiértek az erdő szélére. A férfi tovább nem ment, s búcsúzás nélkül távozott. Proserpina értetlenül nézett utána, de ideje sürgette, ezért tovább sietett, ahogy csak a bokája engedte.
Estére érte el a célhelyszínét, ahol aggódva várták.

– Proserpina! Végre visszaértél!

– Sajnálom, anyám. Eltévedtem egy erdőben.

– Örülök, hogy még az éj előtt kijutottál onnan. Gyere, Jupiter vár ránk.

– Megyek anyám.

Jupiter aggódva fogadta őket, de látva a lányt megnyugodott. Megmutatta az új szobáját és emlékeztette a közelgő tárgyalásra, ahogy Cerest is.

*******************************************

Az alvilágban már nagyban ment a megbeszélés, mikor a király megérkezett. Fáradtan ült le a trónjára és hallgatta végig a panaszokat. Egyszer csak Nox jelent meg.

– Nox, miben lehetek szolgálatára?

– Hamarosan kezdődik a tárgyalás. Tán elfelejtette?

– Úgy tűnik, kiment a fejemből. Köszönöm, hogy emlékeztetett rá.

– Siessen, a kapu nem marad sokáig nyitva.

Valóban sietnie kellett. Épphogy át tudott menni a kapun. Megigazította a ruháját, és ment át a hatalmas kétszárnyú ajtón.

– Végre megérkeztél.

– Sajnálom, ám nincs nyugodt percem az alvilágban, Jupiter – ült le a fekete márvány székre.

– Mercurius.

– Több titánt is láttak az öbölnél. Emellett Saturnus kiszabadítását tervezik.

– Nem szeretnél mondani valamit, Pluto?

– Pluto? – motyogta maga elé halkan Proserpina.

– Nem kell aggódnod Jupiter. Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen.

– Nem bízok benne.

– Te bízol bárkiben, Ceres?

– Sol látott téged velük együtt az öbölben!

– Elmondanád, mit mondtam? – fordult Sol felé.

– Semmit.

– Szóval, Ceres?

– Lefizetted?!

– Ceres, ez már túlzás.

– Tán az ő pártját fogod, Pax?

– Ne feledje anyám, ő a béke istennője – szólt közbe Proserpina.

Ceres már rámordult volna lányára, ám meglátta Pluto tekintetében a kíváncsiságot.

– Megmondtam, akkor maradhatsz, ha csendben leszel.

– Ugyan, Ceres.

– Nem a te lányod, Minerva!

– Ha így folytatod, ismét elszökik tőled és nem tér vissza.

– Hogy mondtad?! – állt fel Ceres és fenyegetően emelte a kezét Pluto felé.

– A lányod lába sérült igaz?

– Igaz, de hon...

– Időben találtam rá, mielőtt a sietségében egy szakadékba zuhant volna.

– Hogyan?!

– Nem szöktem meg! – viharzott ki Proserpina.

– Kinyitották a kaput. Mennem kell.

– Pluto!

Hiába szólt utána Jupiter a férfi már rég átlépett az alvilágba.

***********************************************************

Ceres mérgesen lépett ki a tárgyaló teremből és magára hagyta a lányát. Nem tudta elhinni, hogy Pluto segítette ki az erdőből a lányát, aki elhallgatta előle ezt az apróságot.
Proserpina dühös volt az alvilág istenére, amiért elárulta. Igazából a szökése után tért vissza. Szabadságot akart és világot látni. Egyedül.
Diana sietett utána és elhívta egy vadászatra. Mivel az istennő több napra tervezte a vadászatot, Proserpina beleegyezett és sikerült Jupitert is rávennie, hogy elengedje. Ceres nem volt boldog emiatt, de már messze jártak.

– Sajnálom, Proserpina.

– Nem a te hibád, Diana.

– Biztos, hogy errefelé akarsz menni?

– Nem érdekel, hogy az ő erdeje vagy sem! Itt akarok vadászni, nem máshol!

– Rendben.

Már három napja vándoroltak, mikor elérték azt a bizonyos öblöt. Egy szikla mögé bújva meglátták, ahogy Pluto a titánokhoz lép.

– Hogy döntöttél, Dis?

– Bármilyen hízelgő az ajánlat, a Tartaroszba nem léphettek be!

– Rosszul döntöttél.

Ahogy kimondta a vezér titán, egy kard fúródott Pluto oldalába. Az isten egy fájdalmas kiáltás után a földre rogyott. Lebénulva terült el a homokban üres tekintettel nézett előre.

– Minerva, Apolló.

– Mit keresnek itt? Mi történt Plutoval?

– Proserpina, el kell tűnnőd innen és jelenteni Jupiternek.

– Ugyan, hova a sietség, Diana?

– Pax.

– Sol.

**************************************************

Egy sötét helyen tért magához. Nem emlékezett túl sok mindenre. Láncok voltak rajta.

– Végre felébredtél – ragadta meg a karját Sol és egy másik helyiségbe rángatta.

Proserpina elszörnyedt. Saturnus állt előtte. A Tartaroszban voltak. Kettejük között pedig Pluto feküdt. A hely, ahol megszúrták eltűnt, mintha nem is lett volna ott. A hatalmas titán lehajolt a férfiért, de Proserpina nem hagyta, hogy hozzáérjen. Ahogy ereje bírta odébb hurcolta egy szűkebb nyílásba. Diana hangját hallotta meg.

– Csatlakozz, Proserpina!

– Te is. Diana... miért?

– Csatlakozz hozzánk és szabad lehetsz. Nem lesz folyton Ceres a nyomodban. Odamehetsz, ahová csak akarsz.

– Mi lesz vele?

– Jó helyre kerül. Nem fog bántódása esni.

– Nem!

– Hibát követsz el!

Berobbant a szűk nyílás, Proserpina az erejét használva egy másik helyre teleportálta magukat. Meglepetésére Pluto hintoja megjelent előtte. Felfektette a férfit és kettőt rántva a köteleken elindult.

*****************************************************

Az Olümposzon az istenségek vesztésre álltak a titánokkal szembeni harcban. Mialatt Proserpináékat a Tartaroszba vitték megtámadták Jupiteréket.

– Hol van Proserpina?!

– Anyám! – hallatszott az ordítás.

A hang felé fordlva meglátták a lányt az alvilág istenének fogatán.
Nem sokkal mögötte egy hatalmas kéz jelent meg. Ceres felsikított, amellyel kizökkentette lányát és az egyik oszlopnak csapódtak egy találat után.
Az istenségek vesztettek. Néhányan haraggal néztek a megjelenőkre. Diana, Minerva, Sol, Pax és Apolló semleges tekintettel figyelték őket. A roncsokat és meglátták, hogy Proserpina és Pluto ismét eltűntek.
Jupiter és Juno trónján ültek, de mindketten aludtak. Nem volt egy sérülés sem rajtuk.

– Unatkozom!

– Nyugodj meg, Discordia.

– De Somnus! – nyafogott az istennő. – Már a helyükön vannak!

– Igen, de még meg kell várnunk az éjjelt.

– Szólj, mikor megérkeztek – tűnt el Discordia.

Három titán rátámadt volna Somnusra, de egy védő varázslat visszataszította őket. Saturnus egytől-egyig lenyelte a további ellenállókat. Kivéve Somnust, Plutot és Proserpinát.
Hamarosan az egész helyet sötétség lepte el. Somnus értesítette Discordiát, aki egyből ott is termett.

– Anyám. Apám.

– Jó munkát végeztél, Somnus.

– Csak ő?!

– Az utasításban itt kellett volna mindkettőtöknek megvárnia minket.

– Nox. Add át őket! – hallották meg Saturnus hangját.

– Sajnálom, nem tehetjük, Saturnus.

– Erebos? – kezdett magához térni Pluto.

– Somnus.

– Sajnálom...

– Várjon!

– Még Proserpina is? – mérgedt be Discordia, majd elmosolyodott. – Ebből hatalmas káosz lesz!

Proserpina kétségbeesetten nézett körül a terembe anyját keresve, de sehol sem látta. Könnyek törtek utat, és hirtelen minden remegni kezdett körülötte. A védő fal is szilánkokra omlott, amely által a titánok újra támadtak.
Saturnus utasítására az áruló istenségek harcolni kezdtek a két ősistenséggel és gyermekeikkel. Pluto feloldotta Somnus varázslatát és megragadva Proserpina karját félrehúzta a feléjük zuhanó törmelék elől. A lány túl közel került a harcot figyeli férfihez. A karok, amik átfogták védelmezők és erősek voltak, míg a tekintetében a magány látszott. Az istennő érezte, hogy az isten szíve is oly erősen dobog, mint sajátja.

– Segítenünk kell.

– Látod a vezér titán sisakján virító ékkövet?

– Igen.

– Azzal irányítja Solt, Dianát, Minervát, Paxot és Apollót. Elterelem a figyelmüket, hogy megszerezhesd.

– Nem megy... Nekem nem olyan erős az erőm, mint anyámnak vagy neked.

– Te okoztad mindezt az erőddel. Meg tudod csinálni, Proserpina. Csak bízz magadban és bennem!

Proserpina arcán halvány pír jelent meg, ahogy az elszánt szemekbe nézett, ám egy bólintás után elkezdte Pluto tervét. A férfi erejét használva megidézte az Fúriákat, akik a titánokra támadtak. Nox és Erebos sötétséget idéztek, hogy a látótávolságukat csökkentsék.
Proserpina már épp levette volna a vezérről a sisakot, mikor Saturnus megragadta. Sikoltása kizökkentette Plutot, amelyet az egyik titán kihasznált és fogságba ejtette.

– Vége van, Pluto. Ha csatlakozol, a tavasz istennője elkerüli a büntetést.

– Pax, te a béke istennője lennél igaz? Nézz körül! Minden csak nem béke!

– Rosszul látod, Dis.

– Ez az egész már unalmassá vált – állt fel Discordia Juno trónjáról. – Anyám.

– Te következel, Discordia.

– Végre.

Discordia a kezeit a törmelék felé tartotta és elmormogva egy igét mindegyiket felemelte és az ellenfél felé küldte. A titánok hiába találtak el sokat egyre több törmelék repkedett összevissza a teremben. Saturnus kénytelen volt elengedni Proserpinát, mikor az egyik oszlop repült felé. Az istennő ekkor az erejét használva több indát növesztett a vezér köré és azok segítségével sikeresen megszerezte az ékkövet.

Az első gondolata, hogy nem elég erős, ám eszébe jutott, amit az alvilág istene mondott.

– Nem! – dobta félre az oszlopot Saturnus és Proserpina felé nyúlt, hogy elnyelje, ám nem volt elég gyors.

A varázslat megtört és az istenségek kisebb fejhasogatással magukhoz tértek. Rémülten fogták fel a történéseket, de volt még bátorságuk, hogy szembe szálljanak a titán hordával.
Proserpina Plutohoz sietett, akit végül elengedett a fogva tartója a törmelékek miatt. Túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy harcoljon. A lány úgy döntött mellette marad.

– Ezzel vége, Saturnus – adta meg a kegyelemdöfést Discordia.

Az istenségeket sorra öklendezte ki magából a hatalmas titán, majd Nox és Erebos visszaküldték őt a Tartarosba a többi titánnal együtt. Ceres egyből lányához rohan félrelökve az alvilág istenét. Már-már zokogva szorította magához, mikor Proserpina eltávolodott tőle. Egy váratlan bejelentést tett, melyet Pluto válasza sem könnyített.

– Hogyan?! Soha!

– A lányod már felnőtt, Ceres.

– Nem fogom hagyni, hogy bárkihez is hozzámenjen!

– Eldöntöttem, anyám!

– Ideje lesz visszamennünk.

– Hogy érti ez Pluto? – értetlenkedett Minerva

– Korábban Proserpina lent járt és négy gránátalma magot evett meg – szólt közbe Jupiter. – Megegyeztem Plutoval, hogy hat hónapra visszajöhessen.

– Hogyan?! – dühöngött Ceres és erejével mindent elsorvaszott.

– Ceres!

– Csak akkor fog újra termés nőni, ha ő visszaadja a lányomat!

– Rég eldöntetett, mi lesz azzal, aki eszik az alvilági ételből. Az év nagy részében veled lesz.

– Így igaz, anyám – bólogatott Proserpina.

– Legyen – adta be a derekát Ceres és visszaadta az életet a növényeknek. – Remélem, boldog leszel.

Proserpina átölelte az anyját, s végül a Nox által megnyitott kapun Plutoval együtt átléptek.
Azóta Proserpina a tavasz istennője és az alvilág királynéja.

Ez a történet a Múzsa könyvben is megtalálható.