– Elfogni! Nem menekülhet el!

Ez volt az utolsó utasítás ellene, amit hallott. Fájdalmas volt minden lépés, amit csak megtett. Egyszer csak a sárba rogyott, perceken belül körbevették.

– Hiába az ellenállás Tükhe.

– Csak tegye meg. – emelte fel a tekintetét a nála jóval termetesebb férfira, egy titánra.

Megragadta Tükhét, aki belefért a markába, felemelte, majd, mintha egy megmaradt apró kis ételdarabka lenne, hanyagul hajította a szájába és nyelte le a szerencse istennőjét. Tükhe volt az utolsó, akit aznap éjjel megevett a visszatért Kronosz. Senki sem tudta, ki szabadíthatta ki, ám ezáltal az összes isten és istennő, aki szembe szállt vagy elmenekült előle, mint sem, hogy behódoljon neki, felfalta.

Tíz évvel később fejét föld felé fordítva ballagott előre, hátán súlyos zsákot cipelve egészen a néhai Zeusz templomig, amely mostanra a titánok és titaniszok uralták a sok szörny védelme alatt. Plota jól tudta mi vár rá, vagy egy küklopsz falja fel, vagy a Medusza újabb szoba dísze lesz. Ahogy belépett a templomba levették hátáról a zsákot és letérdelve várta, hogy utolsó percei miben végződnek.

– Plota, egy cselédlány a legtávolabbi király udvarából. – jelentett Athene, aki csak Artemisz miatt szegődött Kronosz mellé.

– Uram, semmi haszna egy cselédlánynak. A küklopszok rég ettek, dobja közéjük. – szólalt fel elsőként Arész, aki mindenből első helyen volt, melyet a többi istenség nem értett.

– Ez a lány tökéletes vízöntő lenne az új szökőkút tetején, hadd dermesszem kővé. – nyájaskodott Medusza.

Plota nem törődött a sorsával, mivel erre tanították abban a pár hétben, mielőtt elindult volna, vagyis annak tűnt, ám a lány megremegett.

– Nem mondták mi vár, amint belépsz eme helyre?! – szólt rá Apollón mérgesen.

Plota nem szólalt, hogy is tette volna, hisz egy támadás kiskorából annyira megrémisztette, hogy hangját azóta nem hallották. Legendákat suttogtak róla, a csengő hangról, mely éjjelente szállt, ő hozzá kötötték.

– A lány néma Apollón. Nem képes a beszédre.

– Ő hát kiről a mítosz szól? – hallatszott Kronosznak mély hangja.

– Igen Uram. Ehhez a lányhoz kötik a fájdalmas éjjeli csengő éneket.

Plota nem értette miről beszélhetnek, ám amit most fog tenni vele a titán, azt három évvel ezelőtt tette egy fiúval. Veszélyt lát benne, ezért saját maga nyeli le a lányt, s nem hagyja küklopszok vagy Medusza kezére, csakhogy arra nem számítottak, hogy Plota nem úgy ellenkezik, ahogy az ifjú. Mikor Kronosz felé nyúlt egy meglepő eset történt. Ott csapkodta szárnyait, kezében az a fegyver, melyet egykoron Kronosz használt apja, Uranosz ellen.

Elátkozták a lányt. Nem tett semmit mégis büntették, mint azt az ifjút.

– Athene, választ! Miért vannak szárnyai?!

– Átkozott, mint Phelteusz.

Ismét felcsendült az éjjeli hang és a lány körül lebegett. Arra utasította, hogy támadjon, de Plota nem mozdult. Csak nézett előre egyenesen Artemiszre. Kitért a felé lendülő kéz elől és a vadászat istennője előtt szállt le. Tudta, hogy vége, ezután a titán lenyeli, s többé nem látja a napvilágot. Meghajolt előtte, átadta a fegyvert, miközben várta végzetét.

– Uram, más belátásra jutottam. – kezdte el a szónoklatát hajolva Arész.

– Kérem, hadd szolgálhasson ez a lány. – törte meg a beszédét Artemisz, mire az isten haragra gyúlt.

– Themisz mérlege dönt.

– Ez a lány engem illet!

A mérleg az íjat mutatta nehezebbnek, a lány sora eldőlt. Artemiszt, a vadászat istennőjét szolgálta ezentúl, ám bármi gyanús mozdulat és Kronosz gyomrában végzi a többi áruló istenség mellett. Teltek a napok, hetek, hónapok. Plota mindent megtett, amit Artemisz kért tőle. Titokban többször is szabadulni próbált a szárnyaitól, ám azok másnapra mindig begyógyultak. Egy nap vadászatra indult és összefutott Meduszával, akinek majdnem sikerült kővé dermesztenie, ha egy ismeretlen fiatal nem jelent volna meg. Az istennő, a történtek fejében, többé nem küldte el vadászni, hanem maga mellett tartotta.

Ismét eljött az idő, újabb leány érkezett zokogva. Plota átérezte a fájdalmát. A leány Medusza áldozatául esett. Ezen a gyűlésen észrevett egy fiút, Arész mögött. Ő volt az, aki megmentette, Phelteusz, ám vakon. Ahogy ment az idő, az itt töltött szolgasága alatt három ifjú és két leány a küklopszok vacsorája lett. Ám ők már idősebbek voltak.

Egyre többször találkozott titokban Phelteusszal, míg végül egymásba szerettek. Nem tudtak Afroditéhez imádkozni, mivel őt magát is elnyelte Kronosz, ahogy Eroszt.

A vak és a néma. Gondolták a titánok és a titaniszok miközben álltak előttük. Vége most mindennek vége olyat tettünk, melyet nem szabad.

– Gyermek van eme lánynak a szíve alatt, Uram! Veszélyes! – dühöngött Arész.

– Nincs senki, hogy megvédjen titeket. – undorodott Apollón, míg Artemisz lemondóan elfordult, mely fájdalmas volt Plota számára. Néma zokogással rogyott a földre, Phelteusz pedig eléje állt, ahogy Kronosz felállt a hatalmas trónszékből. Arész is elfordult levette a kezét az egyik legerősebb katonájáról. A vak ifjú termete megnőtt az istenek méretére. Ez volt az ő átka, megragadta a sarlót és lecsapott vele.

– Arész, ne!

A háború istene felfedte magát azzal, hogy Kronosz segítségére sietett. Kardját előrántva harcolt Phelteusz ellen. Plota kitárta szárnyait és ő maga is szembeszállt az istennel és a titánnal. Ahogy hozzáért keze a sarlóhoz visszatért a hangja, és férjének látása, de nem törték meg az átkot. Az ifjú rémülten hátrált, ahogy meglátta felesége szárnyait.

– Erinüssz!

Kezéből kiesett a sarló a döbbenetségtől. Plota, hite miatt, undort látott a szemében, s fájdalmában óriásnak nevezte, felszállt a levegőbe és próbált kijutni a kápolnából, ám Kronosz elkapta. Hiába kapálózott nem szabadult a szorításból. A titán már készült lenyelni őt, ám ekkor hirtelen fájdalom hasított a hátába, eleresztve a lányt, Artemisz felé lendítette a karját, akit eltalált és a templom falának esve oly annyira beverte a fejét, hogy azonnal eszméletét vesztette. Az összes behódolt istenség elképedt ennek láttán.

Ez volt az ár. Gyengültek amiatt, hogy csatlakoztak Arészhoz és Kronoszhoz. Plota erőtlenül zuhant a föld felé. Phelteusz időben elkapta őt és ölelte magához szorosan.

– Mentsd meg őket... – suttogta gyengén.

Phelteusz felüvöltött a fájdalomtól. Elvesztette, akit legjobban szeretett, legalábbis azt hitte. Hirtelen hatalmas fény kerekedett. Heliosz és Szelené jelent meg előtte. A gyermek nem volt igaz, Athene szórt a lányra egy másik átkot, amelyet kikényszerítettek belőle. Plota, úgymint Artemisz elájult. Mielőtt a két istenség elszökhetett volna Apollón elfogta őket. Közeledett számukra is a fogság, ám Phelteusz meggyőzte a zene istenét, hogy szálljon szembe a titánnal. Apollón visszanyerte ezzel az erejét. Példáját követte Artemisz Athene, Demeter, Perszephoné, Hermész és Hesztia is.

–Hogy merészeltek ellenszegülni?! – üvöltött Arész és támadni kezdett.

Phelteusz feleségét védve kimenekítette a szentélyből és annak udvarából. Plota szárnya Kronosz szorítása alatt eltört és vérezni kezdett, ahogy Arész kardjától Phelteusz karja. Egy edényben összegyűjtött elegendő összekevert vért és ellátta a sebesüléseiket. Medusza és a küklopszok támadásba lendültek több Gorgoval, hárpiával együtt. Már azt hitte elvesztek. Ekkor kidőlt a fal és Demeter Hermésszel együtt felvették a harcot a szörnyekkel.

– Keverjétek össze Medusza egy kígyójának mérgét, egy küklopsz vérét és egy hárpia három tollát a véretekkel.

Így is tettek, ám ahhoz, hogy Kronosszal meg tudják itatni a közelébe kellett, hogy kerüljenek. Plota férje ellenére is, a tálat takarva, lépett a titán elé, aki Apollónt készült lenyelni. A lány cserélni akart az istennel, de annyira dühös volt a titán, hogy megragadta és egyszerre falta fel őket.

– Nem! Plota!

Az utolsó szavak, amiket férjétől hallott mielőtt a titán bendőjében végezte volna. A többi és olümposzi istenek hiába szólongatták, nem tudott válaszolni. Hangját ismét elvesztette, s lassan eszméletét is. Nem tudta kiönteni a tál tartalmát. Héra pajzzsal látta el a lányt, amellyel megóvta. Plota hallotta Héra hangját, ahogy közölte Zeusszal az ébredését. Nagy nehezen kinyitotta a szemét, körbenézett. Látta, hogy Arész is mellettük van. Kronosz hibásnak találta, ezért falta fel őt is. A nő sírva hallgatta végig férje, Phelteusz vesztét. Medusza kővé változtatta a fiatalt.

Erisz lépett elébb és mérgesen vetette a lánynak, hogy az erejét küldte rájuk, mégsem voltak képesek legyőzni Kronoszt. Ő volt a viszály istennője, aki megátkozta őket. Hirtelen morajlást hallottak és Plota észrevette a mellette kifolyt tál tartalmát. Hamarosan ismét a külvilágban volt az összes istennel és istennővel együtt. Az istenségek együttes erővel visszazárták a titánokat és titaniszokat Kronosszal együtt a Tartaroszba.

– Megvagy! – Medusza Plota arcát megragadva erőszakkal maga felé fordította, és dermesztette. Ekkor hátulról Athene levágta a fejét, amely a porba hullott. Az istenségek szomorúan nézték a szoborrá vált párost. Zeusz Gaia segítségét kérte. Gaia látta, hogyan segítették Kronosz száműzetésében az istenségeket, azt tanácsolta, hogy vigyék őket Sztüxhöz és vizét öntsék a szobrokra.

– Hádész, fivérem...

– Később beszélsz vele. – fogta meg Zeusz vállát Héra.

Hádész Perszephonéval együtt elvitték Plotat és Phelteuszt a Sztüxhöz. Ahogy rájuk öntötték a folyó vizét nemcsak visszaváltoztak, hanem az átkok is lekerültek róluk. Már azt gondolták életüket vesztették, mikor elmondták mi is történt. Visszatérve otthonukba Hérának áldozták fel egy-egy tárgyukat, hogy házasságot tudjanak kötni.

Minden a megszokott rendjébe tért. A küklopszok miatt elvesztett halandók családjait kisegítették és a Medusza által szoborrá változtatottakat az ők és Perszephoné kérésére Hádész őket is meglocsolta a Sztüx vizével. Arész megkapta a büntetését, így szolgálnia kellett tíz teljes évig Plotat és Phelteuszt. A két hős boldogan élt tovább házasságban, amíg újabb átok nem érkezett.

Ez a történet a Múzsa könyvben is megtalálható.