Percy Jackson fanfiction néhány eltéréssel.

******************

Másnap reggel a Nagyházban esés-kelés zaja ütötte meg Dionüszosz és Kheiron fülét. A nappaliba leérve, meglátták, ahogy Hádész egy virágcserépbe kapaszkodik, miközben a földön feküdt.

– Jól van, Hádész?

– Peeee... eor... persze... e – csukladozott az isten. – De... de... Ho.. ho... hol va... Prsz... phoné?

– Az alvilágban.

– Ho...zták ide... őt!

– Te is el tudsz menni érte! – morgott Mr. D.

– Thúl... me... szev... van!

– Ez így nem lesz jó. Jöjjön Hádész. Felvisszük a szobájába – ment oda hozzá Kheiron.

– Persz... Persze... nét... ak... ak... akarom! Ho... ho... vanl... lam... nyom... – borította magára a cserepet, mire a föld beleborult az arcába.

– Képzelődik is. Hihetetlen!

******************

Mindeközben az Athéné bungalóban már javában készülődtek az istennő gyermekei a gyakorlatokra. Néhányan egymást dobálták párnákkal, amik közül az egyik eltalálta Amarilliszt, aki félkómás fejjel nézett fel. Mindenki csendben figyelte őt, vagy megkérdezték, kér-e esetleg valamit? Amarillisz vizet és fejfájásra gyógyszert. Az éjszaka folyamán többször is a saját nevét hallotta, s egyszer leborult az ágyról, ami miatt beverte a fejét.

– Köszönöm – vette át a kért dolgokat.

– Mi a teljes neved, Amarillisz? – érdeklődött az egyikük.

– Nincs vezetéknevem. Nem... féltek? – kérdezte kissé félénken.

– Miért félnénk? – értetlenkedett Annabeth.

– Hadész miatt.

– Tőle igen, de tőled nem. Mesélnék magadról? – szólalt meg egy harmadik.

A leány elmosolyodott. Lassan megváltozott a véleménye a helyről. Érezte, hogy itt nem fogják bántani, mint az árvaházban. Elmesélte az ott történteket, hogy se az anyját, se az apját nem ismeri, mióta képes növényeket teremteni, s hogyan tervezett arról a helyről megszökni, mielőtt Hádész megjelent volna. Ha a szülei gondolt, mindig rátört a sírhatnék, ahogy most is. Elkezdett pityeregni, mire köré ültek, s vigasztalni kezdték. Nagy nehezen megnyugodott, bár hiába próbált volna szomorkodni, az athénések megakadályozták benne.

A nap többi részét azzal töltötték, hogy kiderítsék, miben jó Amarillisz. Arész gyermekeit megalázva forgatta a kardot, használta az íjat, és még a lándzsa használatához is értett, pedig akkor fogott először olyat a kezében. Olyannyira lefoglalta őt a többiekkel való edzés, hogy nem vette észre, már ebédidő van. Hádész nem jelent meg. A Nagyházban húzza a lóbőrt még jó sokáig, ahogy a táborozók lefordították Kheirón magyarázatát.

– Ennyire nagy hatással tud lenni az alkohol az istenekre? – gondolkozott Amarillisz.

– Zeusz eléggé megharagudott. Lehet, benne van a keze – mondta el véleményét két falat között Tyson.

– Az én hibámból – tette le a villáját a leány. – Hallgatnom kellett volna rád, Annabeth.

– Ne okold magad, amiatt, hogy nem tudtad, kik is állnak veled szemben. – próbálta nyugtatni a leányt.

– Ez az! Kezdődik! – ujjongott a legtöbb félvér a kürt hallatára.

– Mi történik? – rémült meg a hirtelen zajtól Amarillisz.

– Hamarosan indul a Zászló játék. Kheiron, elmondja a lényeget – világosította fel Percy.

A két csapat készenállt a mérkőzésre, már csak az újat kellett elhelyezni. Végül a piros csapatba került, akiknek a végére győzelmet hozott, ám baj is keletkezett. Amarillisz a felderítés közben azt az alakot vette észre, akit kiskorában éjszakánként az ablakból látott, s sikoly hagyta el a száját. Ismét a tövises virágokkal védte magát, amihez Poszeidón fia hozzáért, s azon nyomban elhagyták a színek a szemét. Úgy dőlt el, mint egy bábu. Pontban akkor szólalt meg ismét a kürt, ám senki sem ünnepelt. Amint lehetőségük adódott, mindkettőjüket a gyengélkedőre vitték, ám Amarilliszt képtelenek voltak higgadttá tenni Hádész nélkül. A nap folyamán nem volt több harc vagy annak gyakorlása, melynek sokan nem örültek.

******************

Tíz évvel korábban...

Miután az árvaház összes ablakában kihunyt a fény egy férfi lépett a palánta elé. Lehajolt, s anélkül, hogy a tövisekhez ért volna, kitépte a földből. Kissé oldalra döntötte a fejét, felnézett a harmadik emeletnek az utolsó szobájába. Sejtelmes mosolyra húzódott a szája.

– Ne aggódj kicsi Amarillisz, amint eljön az idő, megtudod.

Az alak megvárta, hogy a kicsi leányka kinézzen a szokásához híven, az ablakon. Még nagyobb mosolyra húzódott a szája, miután a kiszemeltje ismét megijedt tőle. Egy szempillantás alatt eltűnt az árvaház területéről és egy másik helyre érkezett.

– Megérkezett nagyuram egy újabbal?

– Pontosan Hekaté. – tette le az asztalra a növényeket.

– Tüphon, eddig egyik sem hatott!

– Ha nem próbáljuk ki ezt is, nem fogjuk megtudni, van-e hatása vagy nincs.

A nő csak a szemét forgatta, s már hozzá is fogott az inda nedvének elemzéséhez. Pár perccel később a nektár, amibe belecsepegtette átlátszóvá vált. Belemártott egy kést, amivel a terem másik végében megkötözött félistent megsebezte. Annak nem volt ideje felkiáltani a fájdalomra, mivel úgy dőlt el, mint egy fadarab. Tüphon elégedetten nézte végig, ám kivárta e megfelelő alkalmat a leány oldalukra állítására.

******************

Elégedetten figyelte a távolban eső-kelő Hádészt. Zeusz megkönnyítette a dolgát, ám hirtelen felbukkant Perszephoné, aki unottan forgatta a szemét részeg férjét látva. Hamarabb kellett véghezvinnie a tervét, ha azt akarta, hogy Amarillisz tőle tudja meg a szülei kilétét. Árnyékként követte a lányt, aki egyedül volt. Elérkezettnek látta, hogy ismét ráijesszen.

– Amarillisz – suttogta a hajadon nevét, s mikor odakapta a tekintetét, Tüphon egyenesen a szemébe nézett.

– Már csak várnom kell – figyelte, ahogy elvitték a két fiatalt.

A vacsora folyamán Athéné gyermekein, Annabethen, Tysonon és Groveren kívül mindenki mérgesen nézett végig Amarilliszen, miközben elhaladt mellettük. A leány teljesen magába fordult. A keze megremegett, elejtette a tálcát, majd elrohant a jégviskó felé. Nem tudta, hogy annak az alaknak a csapdájába fut, akit korábban látott.

******************

A Nagyházban Perszephoné már a negyedik üveg nektárt kényszerítette le Hádész torkán, mire a férfi már rendesen tudott beszélni.

– Perszephoné? – nézett rá kábult tekintettel. – Mit keresel itt?

– Többet ittál, mint kellett volna.

– Zeusz! – szorította ökölbe a kezeit az isten. – Hol van Amarillisz?!

A kérdéssel egyidőben lökte be az ajtót Grover és jelent meg a helyiségben Zeusz. Hádész legszívesebben ellátta volna az öccse baját, csakhogy ebben a járás okozta nehézség akadályozta meg, ám ez nem volt elég számára, a szatír elmondta, Amarillisz a, Hekaté által épített, erődhöz rohant, ahonnan nem jött ki csak a sikítását lehetett hallani. Egy hatalmas ordítás kíséretében változott át, lerombolva a fél házat.