7. "Buli"

A következő hét szinte elrepült, szerintem még nem is telt el ilyen gyorsasággal egy hetem a suliban. Szombat volt, én pedig a szobámban ültem.

-Mit vegyek fel? -vontam magam kérdőre kétségbeesetten, mert nekem mindig mindent az utolsó pillanatra kell hagyni.

Már éppen elvetettem az ötletet, hogy én bárhova megyek JiMin-nel, amikor hangos kopogás - dörömbölés - csapta meg fülem.

Válaszomat meg sem várva rontott be szobámba az illető, aki mint később kiderült, BonHwa volt.
Homlokát ráncolva pillantott hol rám, hol pedig rózsaszín karórájára, amit még Kook-tól kapott valamikor.

-Te meg mégis mikor akarsz elkezdeni készülődni?

Már készülődök, ha ez nem tűnt volna neki fel...

-Nem tudom, hogy mit vegyek fel. - fakadtam ki, majd drámaian az ágyra estem.

Nővérkém minden egyes mozdulatomat megrökönyödve figyelte, s amikor már megelégelte önsajnálkodásomat, rámdobott egy piros ruhát.
Meglepődve vettem kezeim közé az anyagot, hogy szemügyre vehessem. Egyszerű pántnélküli egyberuha volt, a derekánál egy csillogó övvel szűkítve.

-Még Kookie-tól kaptam a szülinapomra tavaly, de nem tetszett. Gondoltam, most jól jönne neked. Meg nekem amúgy sem áll jól a piros.

Örömömben a nyakába ugrottam, hiszen ha ő nem segít, akkor búcsút inthettem volna az estének.

-Köszönöm. - mondtam neki meghatódottan.

-Nehogy sírj már. Ez csak egy ruha. - nevetett rajtam kínosan - Inkább menj készülődni.

Tanácsát megfogadva léptem el tőle, majd kezdtem el öltözködni. Felvettem a ruhát és begöndörítettem egyenes hajamat, arcomra pedig felvittem egy kevés sminket. Gyomrom fel-le liftezett az izgatottságtól, szívem pedig majd' kiugrott helyéről, amikor csengetést hallottam. Vettem egy mély levegőt, azután az ajtóhoz siettem. Amint ajtót nyitottam, pánikom egyből elillant, helyette nyugalom járta át testem.

-Szia Kook. - mosolyogtam a fiúra, aki természetesen akkor is hatalmas mosollyal köszönt vissza, ám amikor meglátta a ruhám, arcáról eltűnt a jókedv.

Hirtelen nem értettem a reakcióját, de miután eszembe jutott, hogy mégis milyen anyagot viselek, megértettem.
"Még Kookie-tól kaptam a szülinapomra tavaly, de nem tetszett." -visszhangoztak fejemben nővérem szavai.

-Tudnom kellett volna, hogy nem szeret pirosat hordani. - húzta keserű mosolyra ajkait -De neked jól áll, és legalább használja valaki. Egyébként, hová mész?

Beinvitáltam a lakásba, majd csuktam volna az ajtót, amikor...

-Szia Su! - hallottam meg JiMin hangját az ajtó túloldaláról, amit majdnem sikeresen az említett személyre csuktam.

Ezaz Su, jól kezded az estét...

-Szia JiMin! - köszöntem vissza, enyhe pírrel az arcomon.

A fiú egy fekete szettet viselt, bőrkabáttal és fekete sportcipővel. Mellette úgy fogok festeni, mint egy krumpli.

-Indulhatunk? - kérdezte, balkezét a hajába simítva.

Bólintva felkaptam a piros oldaltáskámat, amibe belepakoltam a szükségesebb dolgaimat, majd kissé nyugtalanul, de kiléptem a házból, s elindultunk a... hova is?

-JiMin?

-Igen?

-Kinek a bulijára megyünk?

-Kim SeokJin, nagyon jó fej. Már egész régóta ismerjük egymást és elég gyakran tart ehhez hasonló "összejöveteleket". Általában meghív pár embert a suliból, utána a meghívott emberek is hívnak pár barátot és így tovább. A végén pedig alig fér el a társaság, de nem igazán zavarja őket. A lényeg, hogy jól érezhetik magukat. Remélem, neked is jó élmény lesz.

Útközben még beszélgettünk pár dologról, de ahogy közeledtünk Jin háza felé, úgy kezdtünk inkább elhalkulni. Már hallottuk a dübörgő zenét, s láttuk a tömeg fiatalt, akik nevetgélve mentek be az ajtón. Mi sem tétováztunk, beléptünk a házba. Nem tudom, hogy akkor mire számítottam, de nem pont arra, ami bent fogadott; a hangfalak maximum hangerőn ontották magukból a már-már fülsüketítő dallamot, az alkohol szaga azonnal megcsapott, ami tudatomra adta; ez már nem babazsúr. JiMin mellettem mosolyogva intett vissza a köszöngető társaságnak, én pedig... hát, kerestem az ismerős arcokat, de nem találtam egyet sem.

-Hozok valamit inni, addig ülj le valahová. - fordult felém a fiú, majd már ott sem volt.

Pislogva foglaltam helyet az egyik fehér bőrkanapén, amin rajtam kívül még ketten ültek. Egy idő után már untam a várakozást, ezért úgy döntöttem, hogy jobban szétnézek a házban. Felállás közben majdnem ráborítottam a mellettem ülő lányra az asztalon lévő italt, de sűrű meghajlás kíseretében elhagytam a nappalit.
Először egy folyosóra tévedtem, amit rengeteg kép díszített. Ennek a Jin srácnak igazán izgalmas eléte lehet. A világ szinte minden táján járt már - legalábbis, a képekből ez látszik. Tovább indulva a hátsó kijárathoz jutottam, ami a kertbe nyílt. Gondoltam, jót fog tenni egy kis friss levegő, mivel a fejem kissé fájt már a zenétől, szóval nem törődve a bent bulizó tömeggel, kiléptem a lakásból.
Találtam is egy hintaágyat, amire levetettem magamat.

Valamiért, jobbra számítottam. Nagyon unalmas...

Egész nyugodtan ringatóztam a puha anyagon, amikor hangos nevetések ütötték meg füleimet. Oldalra pillanva láttam, hogy két fiú az, akik már jól felöntöttek a garatra. Egy pillanat erejéig elbambultam, de hirtelen valaki a hajamat megragadva erősen hátrarántott, le, a hideg fűre. Az ismeretlen erőszakosan számra helyezte óriás kezeit, majd ajkaival a nyakamnak esett. Kezeimmel erőteljesen ütlegeltem a felettem tornyosuló alakot, ám próbálkozásom mit sem ért. Szememből kicsordult az első könnycsepp, már a feladás küszöbén álltam. Még egyszer, reménykedve gyomorszájon térdeltem, ami miatt összegörnyedve borult mellém. Kihasználva a helyzetet gyorsan felálltam, majd befutottam a házba, ahol bezárkóztam a mosdóba. Táskámból elővettem a telefonomat, kis hezitálás után pedig tárcsáztam Kook-ot.

-Vedd fel, kérlek! - sziszegtem fogaim között.

-Szia! - szólt bele fáradt hangon.
-Szia. Értem tudnál jönni? - kezdtem újra sírásba. Úgy szégyelltem magam.
-Hol vagy?
-Valamilyen végzős Kim SeokJin házában. Tudod hol van? - kérdeztem reménykedve.
-Pár perc és ott vagyok. Addig indulj el lassan.

Letéve a telefont, próbáltam összeszedni magam. Félve kiléptem a helyiségből, s ahogy ezt megtettem, azonnal az ajtó felé vettem az irányt. Kezemet a kilincsre helyeztem, hátranézve pedig JiMin kereső tekintete épp találkozott az enyémmel.
Sietve kitártam az ajtót, majd öles léptekkel kezdtem minnél távolabb kerülni a helytől.

-Várj! - kiáltott utánam JiMin, de rá sem nézve haldtam tovább.

A fiú nem adta fel egykönnyen, a csuklómat megragadva fordított magával szembe.

-Mi történt?

Válaszolni sem volt időm, ugyanis egy autó parkolt le, közvetlen mellettünk, amiből egy dühös JeongGuk szállt ki.

-Azonnal vedd le a mocskos kezeidet róla!

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top