*Su szemszöge*

–Hahó! Ébresztő! -szólogatott egy számomra nagyon ismerős lány hang.

Szemeimet kinyitva, néztem körül a lehűlt szobában. A nővéremet véltem felfedezni, ahogyan előttem vadul kalimpált kezeivel.

–Csakhogy felkeltél! Tudod te, hogy Anya mennyire aggódott érted? És... Hé, kelj fel te is! -lökdöste meg a mellettem lévő fiút, én pedig amint realizáltam a helyzetet, azonnal kimásztam onnan. –Te meg igazán szólhattál volna! -intézte szavait a kómás Kook-nak, aki szerintem azt sem tudta éppen, hogy fiú-e vagy lány.

–Jó reggelt. -köszönt nyugodtan, miután nyújtózkodott egyet. Miután megdörzsölte szemeit, enyhén mérgesen válaszolt nővéremnek–Sajnálom, de talán jobb lett volna, ha hazaküldöm a tomboló viharban?

BonHwa arca láthatóan megenyhült.

–Oké, igazad van. -sóhajtott -De akkor is, szólhattál volna. -csókolta szájon a fiút.

–Hwa, autóval jöttél? -kérdeztem sietősen, mert kezdtem úgy érezni, hogy csak felesleges harmadik vagyok köztük.

–Igen. Menj csak, mindjárt megyek én is.

Még utoljára megköszöntem Kook-nak a tegnapit, majd a ruháival együtt kiléptem a lakásból és beültem a kocsiba.

***

Az ágyamon fekve próbáltam agyalni az irodalom feladaton, több-kevesebb sikerrel.
Egyedül nem fog menni... -jött elő a pesszimista énem, majd egy újabb papírzsebkendőért nyúltam. Sajnos, a tegnapi elázás nem tett jót.

–Su! Lejönnél egy kicsit? -kiabált a földszintről anya, kellően hangosan.

Gyorsan lesiettem a konyhába, ahol segíteni kellett elmosogatni és rendberakni egy kicsit a konyhát.
Az egyik tálat raktam a többi közé, amikor csengettek az ajtón.
Gyorsan megtöröltem a kezemet egy konyharuhában, majd mentem is ajtót nyitni. Tízes skálán egy nyolcas mértékű meglepetés ért, a bejárat előtt álló személy miatt.

–Szia JiMin! -köszöntem a fiúnak. –Gyere beljebb.

-Szia! Csak azért jöttem, hogy meghívjalak az egyik végzős barátom bulijára, ami szombaton lesz. Azt mondta, vigyünk magunkkal valakit... és én téged vinnélek. -mondta egy olyan mosollyal az arcán, amit még sosem láttam azelőtt. De aranyos!

Magamban elkezdtem sorolni az érveket, hogy miért mondjak nemet, de...

-Persze, hogy elmegyek veled. -böktem ki végül, ami nem csak az előttem álló fiút, de engem is meglepett.

Talán, kicsit jobban át kellett volna látnom a dolgokon. Vagyis.... nem hitted volna, hogy ilyen könnyű lesz, igaz JiMin?

─────────────────────
Sziasztok! Elsősorban szeretnék elnézést kérni, hogy volt egy kisebb kimaradásom és, hogy egy ilyen 'semmilyen' részt hoztam nektek.
Másodszor, pedig mostanában kezdek egyre jobban visszarázódni az írásba, szóval ha minden jól megy, felrakok egy újabb történetet, de még nem 100%.