*Su szemszöge*

–Aranyos vagy. -közölte velem Kook, nekem pedig már a piros minden árnyalatát felvette az arcom színe.

Miért.mond.ilyet?
Teljesen összezavar.

Hirtelen villámlott egy nagyot.

–Úgy látszik, hogy ma... Itt kell aludnod. -adta tudatomra. –Nem engedlek haza, ilyen viharban.

Némán bólintottam.

–Mivel csak egy hálószoba van, ezért aludhatsz ott. Én majd elleszek itt a kanapén.

–Rendben. És köszönöm. -néztem rá hálásan, amiért nem dob ki az utcára, a szakadó esőben.

Kook féloldalas mosollyal az arcán válaszolt.

–Ugyan, ez természetes. Szeretnél beszélgetni? Elég magányos szoktam lenni egyedül, szóval most kihasználnám, hogy van társaságom. -helyezkedett el a nappali közepén lévő kanapén, majd megpaskolta magamellett az anyagot.

Lassan odalépkedtem és leültem, persze tartva a tisztes távolságot.
Pár pillanatig csend telepedett a szobára, de a mellettem ülő hamar megtörte azt.

–Szerintem, túl sokat tanulsz.

Hogy... mi?

–Igen, jól hallottad. Túlterheled az agyadat azzal a sok... izével. -kezdett el rajzolgatni a levegőbe, gondolom valamilyen függvénytáblázatra célozhatott.

–Nem értem. Ha tanulok, akkor az a baj, ha pedig semmit, akkor meg az. -vágtam értetlen fejet.

Kook közelebb csúszott hozzám.

–Én nem azt mondtam, hogy ne tanulj. De... Te olyan más vagy. Egy tizenéves lány szerelemre vágyik, nem matekegyenletekre.

–Honnan tudod, hogy engem nem az egyenletek tesznek boldoggá? -kérdeztem kimérten, de azután mindketten elnevettük magunkat.

JeongGuk tudta, hogy sosem szerettem a matekot és nem is voltam jó belőle.

–Oké, oké. -hagytam abba a nevetést. –De ez még nem azt jelenti, hogy csak a szerelem tehet boldoggá. Itt vagy Te. Nem vagyok beléd szerelmes, mégis... boldog vagyok, ha veled lehetek.

*Írói szemszög*

–Nem vagyok beléd szerelmes, mégis... boldog vagyok, ha veled lehetek. -Su száján csak úgy jöttek a szavak, elkapta az őszinteségi roham.

JeongGuk arcára ráfagyott a mosoly. Mégközelebb ült a lányhoz, aki bár próbált hátrálni, ám a kanapé vége megakadályozta tettében.

–Annyira szeretem az illatodat.Olyan...ismerős. -szippantott egyet a levegőbe a fiú.

Su hitetlenkedve és fülig pirulva megcsapkodta JeongGuk karját, aki nevetve visszadőlt a helyére.

Ráhozta a frászt.

–Egyébként, tényleg szeretem az illatodat. Mármint, ami nem az én tusfürdőmé.

–Öhm... Köszi? -kérdezte mosolyogva. –Bocsi, de nem mindennap vallják be az emberek, hogy titokban szagolgatnak.

És Su-nak sikerült az, ami talán még egy lánynak sem rajta kívül.
Zavarbahozta Kook-ot.

–Izé... Nézünk filmet? -terelte a fiú gyorsan a témát, bízva abban, hogy a mosolygó lány hamar elfelejti azt, amit nemrég ejtett ki száján.

Su izgatottan bólintott.

–Horrort! -pattogott a kanapén, mint egy gumilabda.

Megkönnyebbülve bekapcsolta az egyik legjobbnak ígérkező filmet, majd visszaült, közvetlen Su mellé.

A két test, szinte egymáshoz simult.

–Megint szaglászni akarsz? -viccelődött a lány.

Kook lehajtott fejjel, gondolkodni kezdett. Egy idő után viszont arra lett figyelmes, hogy valami, vagyis inkább valaki feje a vállán helyezkedik el.

Oldalrapillantva látta, hogy Su igen érdekesnek találhatta a filmet, ugyanis elaludt rajta.
A fiú feljebbhúzta kettőjükön a takarót.

Azon az estén, JeongGuk addig nézte a lány arcát, míg őt is el nem nyelte az álom.