-Meddig akarsz még aludni? - sóhajtott mellettem egy nagyot valaki, majd végigsimított arcomon, ami éreztem, hogy egyre csak forrósodik. - Hiányzol nagyon. Annyira szeretlek, és úgy fáj, hogy nem mondhatom neked gyakrabban. Kérlek, csak gyógyulj meg minél hamarabb, inkább lennék lázas helyetted, csak ne kelljen így látnom. Soha többet nem lehetsz beteg, mert én nem bírom ki ezt a tehetetlenséget. Hallasz Jennie? - takargatott be, a hangja alapján Suga.

Jól estek a szavai. Jól esett nagyon, hogy így gondoskodik rólam, és örültem, hogy hallottam a tiszta, őszinte gondolatait, érzéseit felém. Habár nagyon gyenge voltam, és válaszolni nem tudtam volna, szemeimet óvatosan kinyitottam. Az első dolog amit megláttam, az a koromfekete haja volt, feje a tenyerébe volt temetve. Valahogy jeleznem kellett neki, hogy ébren vagyok, így nehezen, mintha ólomból lett volna, de megemeltem a kezem, épp csak annyira, hogy elérjem térdét. Érintésemre azonnal felkapta a fejét, és boldogan hajolt felém.

-Istenem, csak felkeltél? - borult rám óvatosan, egy meleg, szeretetteljes ölelésbe vonva. - Annyira aggódtam, két napja alszol, és hiába mondta az orvos, hogy pihenned kell, azt hittem, valami komolyabb bajod van. Soha többet nem lehetsz beteg, megígéred? - nézett rám, majd segített kicsit feljebb ülni, mert az is nehezen ment.

-Ígérem. - suttogtam rekedtes hangon, mire megjelentek a többiek is.

-De megkönnyebbültem. - hunyta le a szemeit Jin. - Hogy érzed magad? Szeretnél valamit?

-Éhes vagyok. - mosolyogtam rá, ő pedig tarkóját vakargatva nézett a többiekre. - Mi a baj? - néztem körbe.

-Nem nagyon lehetne neked enni adni, mert a gyomrod még kicsit gyenge. Teát hozhatok...talán kekszet adhatok neked. - indult el a konyhába, én pedig kitárt karokkal fordultam Suga felé. Ő vette a lapot, és mellém ült, majd magához ölelt.

-Milyen orvosról hadováltál? - néztem rá.

-Tudod, mikor szóltunk apukádnak a betörésről, akkor ő azonnal eljött hozzánk, mert tudni akarta veled mi van. - kezdett bele Jungkook. - És te pont akkor lettél rosszul, amikor ő megérkezett. Mikor elájultál kocsiba pakolt, és eljött veled ide, mi pedig összeszedtük a fontos cuccokat, és követtünk. Ezt már gondolom olvastad a levélben, addig itt fogunk lakni. De valamelyik nap, mikor felkeltél, szerintem a lázad miatt, de úgy viselkedtél, mint egy elmebeteg. Szaladgáltál a házba, olyan dolgokat láttál, amit mi nem. Megijedtünk rendesen, azt hittük hogy megőrültél, vagy az emlékek valamit összetörtek benned. Nagyon beteg voltál, és akkor hívtunk hozzád egy megbízható orvost. Ő megvizsgált míg aludtál, azt mondta valami vírust kaptál el, emiatt gyengültél le ennyire, azt is mondta, nagyon sok pihenésre van szükséged, és mi pont tudunk rólad gondoskodni, az igazgató most nem enged minket sehova sem. Ez volt két napja, azóta ki voltál ütve rendesen.

-Már jobban vagyok. - mosolyodtam el. - Köszönöm hogy ennyit gondoskodtok rólam, és hogy így vigyáztok rám, meg sem érdemlem ahhoz képest, milyen voltam veletek a kezdetekben.

-Ugyan már, ez a legkevesebb. Szeretünk nagyon, te a csapat tagja vagy, a mi húgunk. - simogatta meg a fejemet Taehyung. Eközben Jin visszajött a teával, a forró bögrét a kezembe nyomta.

-És Jia? - jutott hirtelen eszembe legjobb barátnőm, viszont kérdésem után a levegő megfagyott. - Mi van vele? Hol van Jia?

-Izé...az a helyzet. - kezdte Jimin. - Ő már nincs itt...

-Ezt hogy érted? Mi az hogy nincs itt? - kérdeztem ingerülten, nem értettem, hogy most miről beszélnek. Suga hirtelen kivette a kezemből a bögrét, mert kezdett egyre jobban kicsúszni kezeim közül.

-A szülei hamarabb mentek ki Amerikába, és vitték magukkal. Jia elköltözött. - fejezte be Hobi. - De ne aggódj, tudja mi van veled, azt mondta, amint jól érzed magadat, vár skype-on, mert majd ő szeretne veled mindent megbeszélni.

-Jól érzed magad? - tette a homlokomra a kezét Jin. - Még mindig kicsit meleg, pihenned kell, mert vissza fogsz esni.

-Szeretnék beszélni vele. - mondtam, és tudták, innentől kezdve nem tudnak meggyőzni. - Megígérem maradok ülve, beveszem a gyógyszereket is, mindent megcsinálok, csak hadd beszéljek vele. - kérleltem őket, mire nehezen, de belementek.

-De maradsz ülve, iszod a teát, a takaró rajtad marad, és amint egy kicsit is rosszul vagy, elköszönsz és alszol. Értve vagyok? - fordult felém Jin, még mindig a háta mögé rakva a laptopot.

-Igen, igen. - mozgolódtam, mire végre megkaptam.

Sietve kapcsoltam be, és csatlakoztam rá a netre, amint pedig megláttam, hogy Jia online van, nem foglalkozva a szemem alatt húzódó karikákkal, meg a copfból kiesett tincsekkel, már hívtam is. Egy perc sem kellett, felvette, majd egymást bámultuk egy percig.

-Jennie...nagyon szarul festesz. - köszöntött, mire mindketten elnevettük magunkat. - Jól vagy? A bőröd sápadt és sötét karikás, az arcod beesett, biztos, hogy fogytál. Sajnálom, hogy nem volt alkalmam elköszönni tőled, de hirtelen jött ez a lehetőség, és bíztam benne, hogy meg fogod érteni.

-Persze. - bólogattam. - Örülök, hogy végül sikerült. Jobban vagyok, de nem kell félned, hét szempár figyeli még azt is, ahogyan levegőt veszek, szóval...

-Helyes, figyeljenek is, ha már otthagytalak rájuk. Holnap beszélünk rendben? Kicsit még fáradt vagyok. - ásított egyet a kamerába.

-Rendben. Köszönöm, hogy gondoltál rám. - küldtem neki egy puszit, amit viszonzott is, majd kikapcsolt. Most, hogy már nem volt kivel beszélnem, unatkozni kezdtem. Mivel a fiúk egyedül hagytak, és nem tudtam hogyan kellene őket behívnom, így minden erőmet összekapva sikítottam egyet. Türelmesen vártam, és talán egy percen belül szapora lábdobogás a ház különböző pontjai felől, az első személy aki megjelent, természetesen Suga volt.

-Mi baj? Rosszul vagy? Mi történt? - faggatott, én pedig vigyorogva fordultam körbe, és néztem az aggódó tekintetekbe.

-Hiányoztatok. - nevettem el magamat, majd tűrtem, hogy meghuzigálják gyengéden a hajamat, és mellém fészkeljék magukat. Nevetve karoltak át úgy ahogyan csak tudtak, majd vitázni kezdtek azon, mit kezdjünk most, hogy végre felébredtem.

Így ültünk azon a jó régi kanapén, amelyre anya mindig is annyira vigyázott, körülöttem a hét sráccal, akik fenekestől felforgatták az életemet.És nem bánom. Kicsit sem.