Amikor minden virágba borul, az ember szíve is kinyílik.
Egy hosszú, fehér hideg után a színek bimbók módjára hajtanak ki.
Egy apró hétköznapi csoda, a szürke mindennapokban.
Ez mind mára megszokott és furcsa mód vált unalmassá számukra.
Pedig a hideg, nyomasztó táj után, minden életre kel, és felébred
Ahogy a város is hirtelen lendül bele az élet kellemesebb részébe.

Párizs sem volt ez alól kivétel. Ott is bezsongott a nagy ember tömeg.
Mindenki nyüzsgő buborék volt a város pezsgős üvegében.
Valahogy az emberek mindig erre emlékeztettek, mikor az utcára léptek.
Mind csak a célját figyelve sétált, haladt, hogy az üveg száját elérje.
Az arany napsugarak adták hozzá a kellemes hátteret,
És az egészet megkoronázta az élet sanyarú hangulata.

Ahogy figyeltem az ébredő várost, csak arra az egyetlen lényre tudtam gondolni.
Az én vörös, fekete pöttyös Katicámra, aki minden pillanatban a porba rombolt.
Hirtelen jelent meg mellettem a kis kwami barátom, aki erejét kölcsön adja,
-Jó reggelt, Adrien! Mondd csak hol a sajtom? Már nagyon éhes vagyok.
-Neked is jó reggelt Plagg, a sajt a helyén van, ott a táskában.
Amint kifejtettem ezeket a számon már lebegett is a céljához.

Valahol boldoggá tett, hogy a kis haspók ma ilyen figyelmes volt.
Édesapám amúgy sem lesz elérhető, lévén hatalmas divattervező.
Senki nem tudja, de jó előre dolgozik a showk előtt,
Mivel az apám szeret a témákon sokat ülni, hogy meglelje a megfelelőt.
Ezért most pár napig nem is lesz a városban,
Ami igazán nem is lomboz le annyira.

Az sokkal jobban aggasztott, hogy a mai nap nem jelent meg Marinette.
Hogy honnan jött ez a furcsa, remegő érzéseket kiváltó aggódás? Rejtélyes.
Ami viszont megrentett, hogy Alya, a mindig pörgő blogerina, ma néma volt.
A drága Nino pedig gyilkolni is tudott volna a szemével, ez pedig sokkoló.
A kedvem pedig egyre inkább süllyedt, hogy már a béka alja is tűnő kincs lehetett.
A nap végére semmi mást nem akartam, csak haza jutni, lehetőleg egyben!

Az iskola előtt vártam, hogy felvegyen az ingyen taxi,
Mikor egy apró test landolt pontosan az orrom előtt,
Érdekes lilás-fekete jelmezben, édesen göndör hajjal,
Azonnal feltűnt, hogy valami itt eget rengető.
-Adrien! - mosolyodott el édesen, akár egy angyali nő.
-Marinette? - döbbentem le teljesen, hiszen a hangja nem tömeg gyártmány.
Mosolya még szélesebb lett, ahogy közelebb hajolt és azt éreztem, bajban a hazám.

-Feladtam a józan eszem, hogy most itt legyek, veled.
Pedig nekem nem kéne a szívemmel foglalkozni, hercegem.
-Mégis miről beszélsz? Olyan furcsa vagy most, Marinette!
Mi ez a jelmez egyáltalán rajtad? Nem túl megnyerő neked.
-Pedig csak a te kedvedért bújtam ebbe a jelmezbe,
Hogy felhívjalak egy hosszú-hosszú keringőre!

Itt már kapcsolnom kellett volna, hogy mi is a nagy probléma,
De csak akkor vettem teljesen az adást, mikor már elért a támadás.
Elkapta a karom és egy laza mozdulattal küldött a földre.
Ez amúgy morbid mód teljesen lenyűgözött, nem hittem, hogy ilyen szenvedélyes.
-Eljött érted BlackBug, személyesen, hogy veled legyen.
Hiszen nekem csak ez a vágyam maradt mára, kedvesem!

Minden egyéb gondolat kiszakadt a fejemből,
Mikor a neve elhangzott ajkairól, kész égés!
Úgy éreztem, hogy a világom összetört.
Hiszen bug, mint LadyBugom! Az enyém!
Egy hang nem jött ki a torkomon, de azt tudtam, hogy az érzés a mellkasomban megöl.
-Plagg, karmokat ki - nem volt ez több, puszta sóhajtásnál, mégis legördült a kő...

Aztán ez a furcsa pillanat, a délibáb, futó csókkal illetett.
Ugyanis előttem állt a nagy Gorilla, hogy haza vigyen.
-Adrien, minden rendben? - jelent meg a benga mellett Nathalie.
Arcán semmi érzelem nem volt leolvasható, mégis éreztem, hogy aggódik.
Ez puszta kötelesség volt a részéről, vagy valódi érzés?
Azt hiszem sose fogom megtudni, de talán nem is érdekel.

-Minden a legnagyobb rendben! Köszönöm, csak elfáradtam.
Hosszú volt a nap, nem akarok mást, csak otthon bezuhanni az ágyba.
-Ez esetben induljunk máris! Apád nem akarja, hogy bajod essen. -
A mosoly az arcomon elhalványult, de senki nem vette ezt észre.
Pedig a szívem felszínén hatalmas seb tátongott,
Ezt pedig senki nem akarta tudomásul venni se most,
Sem pedig soha. Mert én csak egy tökéletes idol vagyok.
A nap modellje, az év üdvöskéje, de rendes tinédzser!?
Ugyanmár! Ez mind badarság és képtelenség. Egyszerű képzelet.

Az én pezsgős üvegem soha nem fog kidurranni.
Örökké csak a felszín alatt fog a dugó tartani.
-Menjünk haza - ültem be a kocsiba valahol csalódottan.
De azt hiszem, ez a buborék már megszokta, hogy egy rabszolga.
Kivéve mikor a fekete ruhám rám simul és eltakar.
Mert akkor az vagyok aki lenni akarok, a Fekete Macska!
Remélem egyszer Katica is belátja, hogy a szerelmem valódi.
Amint ez megtörténik, az én Akumám is köddé válik, akár a többi.