A történetet a mozifilm egyik jelenete ihlette (fegyveres harc a tetőn), és kisebb spoilereket tartalmazhat.

---

- Készen állsz? - kérdezte Macska, könnyedén pörgetve botját jobb kezében. A zöld cicaszemekben kihívás csillant meg. Azon alkalmak egyike volt, mikor szuperhősként töltött idejüket nem a gonoszok legyőzése vagy a párizsi polgárok segítése foglalta le, hanem tudásuk és csapatmunkájuk jobbítására összpontosíthattak.

- Bármikor - válaszolta Katica; tartása egyszerre volt laza és feszült. Fegyvertelenül állt ellenfelével szemben: ez a harcmodor emberfeletti reflexeit, mozgékonyságát és gyors gondolkodását volt hivatott próbára tenni és a mostaninál is tovább fejleszteni.

Fekete Macska előrevetődött, fegyvere kiszámított pontossággal szelte keresztbe a levegőt, Katica azonban ruganyos mozdulattal lépett ki a macskabot hatósugarából. Szíve hevesen vert, ahogy éppen csak elkerülte a csapást. Tudta, hogy nem veheti fel a versenyt Fekete Macska erejével, ezért gyorsaságára és beidegződéseire hagyatkozott, mozgása kecses és fürge volt, mindig egy lépéssel elkerülve a veszélyt. Közelebb táncolt és egy repülőrúgással próbálta meglepni a fiút, azonban Macska oldalra ugrott, fegyverével pedig eltalálta Katicát. Aggodalom söpört végig rajta, de mikor látta, hogy társának semmi baja sincs, újult erővel támadott.

A vérükben volt a versengés. Minden alkalommal meg akarták mutatni a másiknak, hogy jobbak, erősebbek, ügyesebbek - legyen az harc, akadályfutás, száguldás a háztetőkön, versenyzés a város által nekik ajándékozott autókkal, vagy pedig egyike az általuk kitalált szuperhős-sportoknak. Fu mester szerint ez volt a legbiztosabb mód arra, hogy a lehető legnagyobb léptekkel fejlődjenek és erősödjenek. Számukra azonban az edzések nem győzelemről vagy tanulásról szóltak, hanem sokkal inkább önfeledt, gyermeki szórakozásról, amihez a szuperhős-karrier új és izgalmas távlatokat nyitott meg. Gondtalanul, könnyedén játszottak, a közöttük levő harmónia magától értetődőnek tűnt. Ezekben a pillanatokban átjárta őket a felszabadultság ritka érzése, a világ terhe pedig lehullott róluk.

Katica a földre vetette magát egy újabb, szinte kivédhetetlen támadás elől. - Hé, nem ér megváltoztatni a bot hosszát! - méltatlankodott. Oldalra gurult, majd felszökkent és kecses mozdulattal hárított. Ösztönei vezérelték, teste teljes harmóniában volt elméjével. Feszülten figyelt ellenfelére, érzékei élesen látták előre a másik mozdulatait.

A macskabot fémes hanggal szelte a levegőt, hipnotikus mintákat rajzolva az éjszaka homályába, mintegy a fiú testének és akaratának meghosszabbításaként. Katica mozdulatai viszont könnyedek és dinamikusak voltak, teste fürge és szédületesen hajlékony, hárításai pedig folyékonyan alakultak át meglepetésszerű támadásokká, amelyek nem egyszer rendkívüli próbára tették társa védekezését.

- Cicus, annyira kiszámítható vagy, mint egy lézerfényt kergető macska - nevetett, miközben átugrott az alacsonyan elsuhanó macskabot fölött.

- Csak hagylak megszusszanni, bogár. Több technikát ismerek, mint rajtad a pöttyök száma!

A fiú önbizalma nem csökkent, és nem kételkedett abban, hogy le tudja győzni a fegyvertelen lányt. Egy mesteri támadássorozattal egy széles kémény felé szorította, vigyázva hogy nehogy átlépje a szuperhős-ruha által adott védelem határait; Katica pedig hamarosan nem tehetett mást, mint védekezzen. Egy vetődés után megpróbálkozott egy rúgással, azonban ellenfele hárította és előre lépett; mozdulataik veszélyesen közel hozták őket egymáshoz. A következő pillanatban a lánynak nem volt hova hátráljon; háta a kémény oldalának szorult.

Tekintetük összeakadt, a közöttük levő feszültség kézzelfogható volt. Macska tekintete Katica ajkaira villant, a cicaszemekben érzelmek kavarogtak. - Feladod, bogár?

A lány szíve hevesen vert, és alig tudott ellenállni az ösztönös vágynak, hogy közel húzza és megcsókolja társát. A fiú is valami ilyenre várt, teste ellazult, Katica azonban ekkor egy játékos mosollyal oldalra vetődött, majd biztonságos távolságba táncolt. - Szép próbálkozás, cicus - nevetett. - De nem olyan könnyű engem elfogni.

Macska arcán csodálat és csalódás keveredett. - Mindig egy lépéssel előbbre vagy, nem?

Katica kacsintott, szemeiben játékosság csillogott. - Tudod azt jól.

Mérkőzésük folytatódott, a fiú azonban előnyben volt; erejét és fegyverét még társa mozgékonysága és gyors reakciói sem tudták ellensúlyozni. Katicabogár egyre jobban fáradt az intenzív gyakorlattól, és egyre inkább úgy tűnt, hogy Macska csak játszadozik vele.

A tető széle felé szorult, de ahogy Macska meglendítette botját egy mindent eldöntő támadáshoz, Katica a levegőbe ugrott és akrobatikusan átszaltózott fölötte. A fiú megfordult, de a pöttyös egy tökéletesen időzített alacsony rúgással kisöpörte ellenfele lábait. Macska elesett, botja kicsúszott a kezéből és kirepült a tető széle fölött.

Oldalra bukfencezett, majd felállt és Katica felé vetődött, ösztönszerűen váltva át fegyvertelen harcmodorra; mozgása, rugalmassága vonzó és rejtélyes macskaszerűséget sugallt. Katica kitért egy ütés elől, teste szinte súlytalanul mozgott, majd egy villámgyors rúgással válaszolt, amit a fiú könnyedén elkerült. Testük az erő és mozgékonyság táncában áramlott, egy végletekig összehangolt szimfóniában.

Mozdulataik óvatosabbak, puhábbak lettek minden alkalommal, amikor testközelbe kerültek, és a tető mintha összezsugorodott volna körülöttük, egy bensőséges helyet alkotva számukra. Szívük nem csak a harctól, hanem a felkavart érzelmektől is összevissza vert; a mostani összecsapás más volt, mint az eddigi baráti mérkőzések. Katica szíve kihagyott egy ütemet, ahogy centiméterekre került a fiútól, testük pedig felületesen súrolta egymást.

A fiú egymás után indította a támadásokat, Katica pedig ismét védekezésre kényszerült, azonban ezúttal nem hagyta magát sarokba szorítani. Felugrott a levegőbe, oldalra csavarta testét, lábai pedig keményen találkoztak ellenfele vállával és oldalával, felhasználva az ellenfél lendületét ahhoz, hogy kibillentse egyensúlyából.

Macska elesett, Katica pedig megragadta az alkalmat és egy akrobatikus mozdulattal rajta landolt, majd karjait a fiú törzse köré fonta hogy az ne tudjon szabadulni. Forróság öntötte el, amint szorosan egymáshoz simultak, és érezte a másik testének melegét és gyors, kissé egyenetlen szívverését amely versenyre kelt az övének ritmusával.

- Feladod, cicus?

A fiú szabadulni próbált, majd feladta. - Aha. Te győztél.

Katica talpra ugrott, ajkán győztes mosoly játszott, ahogy kezét nyújtotta ellenfelének.

Fekete Macska felült és zavartan megsimogatta a tarkóját. - Sokkal jobb voltál, mint én, bogár.

A lány kuncogott, kesztyűs ujjai szorosan fonódtak a fiú mancsára, ahogy felsegítette. - Annyira nem voltam jobb. Csak te voltál kissé elbizakodott és figyelmetlen.

Macska játékosan kacsintott. - Nem tehetek róla. Te vagy rám ilyen hatással.

Katica torka kiszáradt ahogy elragadte a zöld cicaszemek örvénye. A közöttük levő energia megváltozott; a kezdeti intenzív, de barátságos versengés valami komolyabbnak adta át a helyét. Kezük nem engedte el egymásét, a levegő pedig feszültséggel telt meg, tele ki nem mondott érzelmekkel.

A fiú ellágyult tekintete mélyen fúródott a lányéba. A világ megszűnt körülöttük, ahogy egymással szemben álltak a háztetőn. Lélegzetük összekeveredett, a közöttük levő távolság pedig nemlétezővé csökkent.

Aztán, mintha némán megegyeztek volna, ajkuk gyengéden érintette egymásét. Katica rádöbbent, hogy hetek óta vágyott erre.

- Azt hiszem, ebben a körben mindketten győztesek vagyunk - mondta Macska, miután elváltak ajkaik. Szívükben kavarogtak az érzelmek, és tudták, hogy éppen szuperhős-küldetésük egyik legfontosabb pillanatát élték át.

Katica arcát lágy pír öntötte el. - Azt hiszem, igen - rebegte alig hallhatóan.

Hosszú ideig néztek egymás szemébe, szavak nélkül is megértve egymást. Végül a lány törte meg a csendet. - Mennem kell, Cicus - dadogta.

Ne menj! akarta mondani Macska, de nem akarta megrongálni ezt az új, törékeny köteléket. Némán búcsút intett, amint az kivetette jojóját hogy eltűnjön a magas bérházak rengetegében.

- Ki vagy te, Katica? - nézett álmodozva távolodó társa után, aki végzetesen foglyul ejtette szívét.