Marinette számára december 24-e volt talán az év legzsúfoltabb napja. A pékségbe rengeteg megrendelés érkezett, és hajnaltól késő délutánig kellett segédkezzen; ezen felül pedig időt szakítson olyan dolgokra, mint például szobájának rendbeszedése, a Macskának szánt ajándék befejezése, vagy éppen egy akumatizált legyőzése, aki mézeskalács-emberekké változtatta a párizsiakat (komolyan, Halálfejtől még ma sem kapott szabadnapot). Este következett a karácsonyfa feldíszítése, családi programok, vacsora, majd az ajándékok kibontása; utána pedig nagyapjával együtt elment a Saint Xavier templomba az éjféli misére (Marinette nem volt olyan vallásos, mint öregapja, aki például minden reggel elment a rorátéra, de azért a karácsonyi éjféli misét nem hagyta ki). Közben havazni kezdett, és a délután még sáros, latyakos várost estére már fehér hótakaró borította.

A lány éjjel fél kettőkor ért vissza a szobájába, alvásról azonban szó sem lehetett, ugyanis kettőre beszélt meg egy rövid őrjáratot Fekete Macskával, ami után majd átadják egymásnak ajándékaikat. Izgatottan várta a pillanatot; a szenteste nem lenne teljes anélkül, hogy ne találkozna bajtársával, akivel élete elválaszthatatlanul összefonódott az utóbbi több, mint egy évben.

Sokat morfondírozott, hogy milyen ajándékot adjon neki, hiszen fogalma sem volt arról, hogy civil énje miket kedvel. Minek örülnek a kamasz srácok? Autómodellek és hasonlók... nem, nem úgy képzelte el az álarc mögötti fiút, mint aki maketteket gyűjt. Sporteszköz... passz. Könyv... passz (szoktak egyáltalán a fiúk olvasni?) Plüssállat... uhh, az már igazán nem illik hozzá (Adrient tökéletesen el tudta képzelni, ahogy egy óriás plüssoroszlánnal alszik az ágyában, de Macskáról nem hitte, hogy értékelni fogja). Végül úgy döntött, hogy biztosra megy, és egy meleg kötött pulcsit készített, fehér-szürke alapon fekete cicamancsokkal (valahogy az volt a megérzése, hogy civilben a fiú a világos színeket részesíti előnyben).

Most kivette a pulcsit a ládából, betette vízhatlan Umbro hátizsákjába, majd felmászott a létrán és megpróbálta kinyitni a tetőajtót, de a rárakódott hótól és jégtől meg sem bírta mozdítani. Rövid kínlódás után feladta, majd visszaereszkedve átváltozott Katicává, a fagyott hótakaró pedig már képtelen volt ellenállni a szupererőnek és nagy recsegéssel felnyílt. A piros ruhás hősnő magára kapta a hátizsákot, majd kilépett a háztetőre és gondosan visszacsukta maga mögött az ajtót. A friss hótakaró alatt pihenő éjjeli Párizs csendes és kihalt volt, csak a szél süvített néhány eltévedt hópelyhet kergetve.

Elővette jojóját, hogy megnézze, hol van társa. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megpillantsa a térképen a cicamancsot, a Place Vendôme közepén. Katica elmosolyodott. Stílusos. A Place Vendôme volt ilyenkor Párizs legszebb tere, két nagy karácsonyfával, égőfüzérekkel, vásárfiát kínáló bódékkal (bár azok ilyen későn nyilván már bezártak), hamisítatlan ünnepi hangulattal.

Hangtalanul elrugaszkodott és a tér felé vette az irányt. Alatta némán pihent a fények városa fehér sugárútjaival és kivilágított fenyőivel. Számos ablakban látott színes égőket, néhány helyen még ezen a késői órán is világosság volt, és Katica elképzelte, ahogy az emberek ajándékaiknak örvendenek családjaik körében, és legalább egy éjszakára elfeledhetik a rémisztő, heti szintű akuma-támadások ostromait.

Egy kecses szaltóval érkezett le a Place Vendôme-ra; lábai a hóba süppedtek. Hosszasan gyönyörködött a karácsonyfákban és a feldíszített Napóleon-oszlopban, majd megindult a tér közepe felé, közben fürkésző szemeivel Macskát kereste. Társa nem volt sehol, és a hóban sem voltak friss nyomok. Talán már odébb is állt?

Elő akarta venni jojó-telefonját, de ebben a pillanatban egy hógolyó találta el, ő pedig zsibbadt arccal tántorodott hátra. - Mi a... - kiáltott fel. Alaposan körülnézett, de egy lelket sem látott a téren, sem a bérházak ablakaiban vagy tetőin.

Egy másik hógolyó érkezett valahonnan fentről, mely elől hiábavalóan próbált elhajolni, és hanyatesett a hóban. Ekkor pillantotta meg a fekete árnyat és két világító zöld szemet a Napóleon-oszlop tetején. - Rossz cica - szűrte a fogai között. - Adok én neked! - ordította. - Így kell üdvözölni Párizs hősét?

- Miau? - Egy újabb támadás volt a válasz. Katica hiába volt felkészülve, nem tudott időben félreugrani, és a lövedék a vállán csattant. Jól céloz, el kell ismerni. Fontolgatta, hogy ő is készít pár hógolyót, de végül úgy döntött, hogy rövidre zárja a dolgot: kivetette jojóját, mely Macska köré tekeredett, majd maga felé rántotta. A fiú nagy ívben átrepült a tér fölött, de mivel botjával megpróbálta megváltoztatni irányát, végül az egyik karácsonyfában kötött ki.

A csörömpölésre több ablakban is fény gyúlt. - Mi folyik ott? - ordította valaki. - Barbár huligánok! Mit csináltok azzal a fával? Hívom a rendőröket!

Macska sebesen lekászálódott és Katicával együtt bevetette magát egy mellékutcába. Meg-megcsúszva rohantak a havas úton, és csak akkor álltak meg lélegzetet venni, mikor már jóval maguk mögött hagyták a teret.

- Mostmár barbár huligánok is vagyunk! - vihogott Katica.

- Meg kellett volna várjuk, hogy kijöjjön a rendőr. Kíváncsi vagyok, mit tett volna - toldotta hozzá Macska.

A következő utcasarkon befordulva kiértek a Concorde-ra, onnan pedig felfelé indultak a Champs-Élysées-en. A karácsonyi időszakban ez volt a város leginkább látványos része; minden egyes fát villanyégők díszítettek, varázslatos jelleget kölcsönözve a széles éjszakai sugárútnak, Katica és Macska pedig nem tudott betelni a látvánnyal, ahogy a kihalt, hóborította út közepén kézenfogva gyalogoltak a Diadalív irányába. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy így látták a várost; az ünnepi fényeket már közel egy hónapja feltették, és az elmúlt hetekben minden esti őrjáraton gyönyörködtek bennük, újabb és újabb élményekkel gazdagodva (egyik éjszakán korcsolyázni mentek az Eiffel-torony jégpályáján, egy másikon megnézték a karácsonyi vásárt, egyszer pedig egy kis téren rábukkantak egy fára, melyet csupa katicás-macskás gömb díszített). Ez az éjszaka azonban más volt. Meghitt és békés, mintha egy mesébe csöppentek volna.

- Hogy telt a karácsony, hölgyem? Gondolom, minden a legnagyobb rendben volt?

- Aha, köszi. Annyira jó, mikor mindenki eljön, együtt éneklünk a karácsonyfa körül, együtt bontjuk az ajándékokat... nálunk az ünnep elsősorban a családról szól.

- Szóval azért egyeztél bele ma egy őrjáratba, mert hamarosan én is családtag leszek? - kacsintott Macska.

- Álmodozz csak, cicus - fricskázta meg Katica a fiú orrát. - És neked? Hogy telt?

A feketeruhás elkomorodott. - Hát... semmi különös. Apámnak nem jelent sokat az ünnep. Ami azt illeti, nem is láttam őt a mai napon. Persze a külsőségek megvannak, de...

- Sajnálom - mondta a lány megállva és társa felé fordulva. A fiú korábbi elejtett megjegyzéseiből már összerakta, hogy nem éppen idilli családi környezetben él, de sosem akarta firtatni a dolgokat, mivel nem részletezhették civil életüket. - De azért gondolom voltak kellemes pillanataid...

- Mint például ez - ölelte magához Macska a lányt. - Tudod, hogy a napjaim fénypontja, mikor együtt vagyunk.

Katica viszonozta az ölelést és a fiú vállára hajtotta fejét. Igen, bármilyen megterhelő és feszült is, a szuperhős-létet ő sem adta volna semmiért, és nem tudott volna más társat elképzelni magának.

Az egyik távolabbi fa alatt mozgást észlelt - talán egy késői járókelő, talán egy riporter - és biztos volt benne, hogy holnap az újságok címoldalán lesz a havazásban, ünnepi fényekben ölelkező hőspáros, de valahogy nem érdekelte.

- Akkor folytassuk az őrjáratot, vagy mi is ez - bontakozott ki végül a fiú karjaiból, majd gyors tempóban továbbindultak a Diadalív felé, aztán bevetették magukat a mellékutcákba. Hangtalanul száguldottak háztetőkön és tereken keresztül, érintve a központ főbb pontjait, de semmi rendkívülit nem észleltek, így végül Macska javaslatára megálltak a Place des Abbesses-en, melyet egy különösen szép karácsonyfa uralt.

- Következhet az ajándékbontás? - vigyorgott a fiú, majd leporolva a havat egy helyről, kivett egy lapos csomagot a fa alól, melyet nyilván korábban készített oda. - Ez az én ajándékom számodra, hölgyem.

- Köszi - pirult el Katica, majd észbekapott, hogy tulajdonképpen ezért találkozott Macskával. Zavartan vette le hátizsákját, hogy kivegye a neki készített csomagot. - Ez meg a tiéd, Cicus.

Macska meghatódottan vette át a csomatot, majd körülnézett. - Gyerünk be ide! - A tér közepén, a fa mellett egy faházikó állt, ahol esténként a Télapó fogadta a kisebb gyermekeket, hogy mesét mondjon nekik, meghallgassa kívánságaikat, vagy csak hogy szüleik lefényképezzék őket. Most sötét és elhagyatott volt. A srác könnyedén kinyitotta az ajtót, majd éjjeli látásával megkereste a villanykapcsolót és a következő pillanatban hangulatos világítás árasztotta el a helyiséget. A berendezés egy szán alakú kanapéból állt, mely fölött fagyöngyök voltak; a kunyhó többi részét egy kisebb karácsonyfa és egy elektromos kandalló foglalta el. Az egész szoba nyugalmat és meghittséget árasztott.

Katica örömmel látta, hogy a fiú arca felderül, ahogy kibontja az ajándékot. - Hú, ez vagány. Komolyan, nagyon tetszik. Köszönöm.

- Egyedi darab, úgy vigyázz rá.

- Ezt... ezt te készítetted?

- Aha.

Macskának leesett az álla. - Nem is tudtam, hogy ehhez is értesz. És nem is tudom, mivel érdemeltem ezt ki.

- Azzal, hogy te vagy a legjobb bajtárs, akit csak kívánhat az ember. - Katica leült a fiú mellé és puszit nyomott az arcára, amitől a fiú még jobban elvörösödött.

- Felpróbálhatom?

- Inkább majd miután visszaváltozol. Ha valaki meglát ebben az öltözékben, és aztán a civil énedet ugyanebben, lelepleződhetsz.

- Jogos - ismerte el Macska. - Így csak egyedül előtted lepleződhetek majd le, ha valahol meglátsz majd az utcán.

- Hát elméletileg igen. De Párizs olyan nagy, hogy szerintem ennek nulla az esélye - kuncogott Katica, majd bontani kezdte saját ajándékát. A Macska által készített csomagban egy díszes kötésű könyv volt. Andersen összes meséi - olvasta az első oldalon, alatta pedig a dedikáció: Te és én a világért, te és én a világ ellen. - Szerintem imádni fogom ezt - mondta, belelapozva a könyvbe, megcsodálva az illusztrációkat. Nem is tudta, mikor olvasott utoljára mesét, vagy egyáltalán valamit.

- Én nagyon szeretem ezeket - mosolyodott el a srác. - Sokat keresgéltem, amíg kaptam egy olyan kötetet, melyben változatlan a szöveg. A legtöbb új kiadás át van dolgozva, cukormázzal és happy enddel.

- És melyik a kedvenced, Cicus? - nézte meg Katica a tartalomjegyzéket.

- A Hókirálynő. Édesanyám minden karácsonykor felolvasta nekem, mikor kicsi voltam.

Katicának rémlett, hogy miről szól a mese; egy lány elmegy a világ végére, hogy megmentse játszótársát. Kikereste a tartalomjegyzékben, majd a történethez lapozott. - Felolvashatom neked?

- M... megtennéd? Komolyan?

- Persze - mondta, a fiú felé fordulva. - Sőt, ha arra kerülne sor, elmennék a Hókirálynőhöz, hogy visszahozzalak téged - tette hozzá akaratlanul.

Elpirulva néztek egymás szemébe, miközben arcuk csak néhány centire volt egymástól a fagyöngyök alatt.

---

Szóval itt van az én karácsonyi tárgyú Miraculous fanficem. Gondolom már rengeteg ilyent írtak, de azért megírtam a magam vattacukros változatát is. ^^

Boldog ünnepeket és békés 2022-t mindenkinek! :3