Igen, ez egy olyan fanfic, amelyben Adrien mellőzve érzi magát és lemond a macskagyűrűről, aztán végül visszakapja. Tudom, hogy már ezernyi ilyen fanficet írtak, de a most leadott Kuro Neko olyan fájdalmas volt, hogy én is meg akartam írni a magam verzióját. Elég nagy utat bejárt a Ladynoir dinamika a korábbi évadok "Cicus, számomra mindig te leszel a legfontosabb, ne hagyj el soha, nélküled nem tudok létezni" és a 4. évad "sicc innen, nem akarlak látni, keresek helyetted egy normális macskát" hozzáállása között. És a végén még Macska kér elnézést. Nem is ragozom tovább, gondolom mindenki azt gondolja, amit én.

---

- Csodálatos katicabogár! - dobta fel a hősnő utolsó erejével a szerencsetalizmánt, de az ezernyi pillangó rajzását már nem látta. Forgott körülötte a világ, szeme előtt minden összefolyt, jobb karját nem érezte; ha Páncélos nem kapta volna el, biztosan leszédült volna a Trocadéro tetejéről.

Kellett néhány másodperc, hogy összeszedje magát és körülnézzen, de még mindig nem volt ereje felállni. Azonban tudta, hogy még ilyen állapotban is össze kell tartsa a csapatot. - Szép volt - nyújtotta öklét, és mindenki pacsizott vele, azonban nem tudták elrejteni az aggodalmat a szemükből. Még sohasem voltak ilyen közel az elbukáshoz, és mindegyiküknek ugyanaz járt a fejében: vajon legközelebb is sikerül visszaverni Árnyszárny támadását, vagy ez lesz a kaland vége számukra - és a világ számára?

A hősök visszaadták talizmánjaikat és útnak indultak, csak Rena Rouge maradt Katica mellett. - Megcsináltuk - próbált lelket önteni pöttyös ruhás társába.

- Macska... - sóhajtotta a hősnő, felhúzott térdén nyugtatva állát. Akkor kezdődtek a gondok, mikor úgy egy héttel ezelőtt Fekete Macska otthagyta a csapatot. Az első napokban a feszült, elfoglalt Katica még megkönnyebbültséget is érzett, hogy a fiú hülye viccei és baromkodásai nem vonják el a figyelmét a fontos feladatokról, azonban hamarosan marcangolni kezdte a hiányérzet hűséges társa iránt. És azóta minden rosszabbul és rosszabbul ment; alig tudtak megbirkózni az egykoron könnyűnek tetsző küldetésekkel. - Macska, gyere vissza.

Többször is azt kívánta, bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok. Többször is megpróbálta kifaggatni Plagget a fiú hollétéről, vagy megkérni hogy vigye vissza a talizmánt, de a kwami mindannyiszor csak valami olyant morgott, hogy egy macskának is van önérzete.

Fülbevalója harmadszorra jelzett. - Gyere, hazaviszlek - mondta Rena Rouge. - Ebben az állapotban jobb, ha nem indulsz el egyedül.

Katica csak bólintott és engedte, hogy a rókalány felnyalábolja és gyors szökkenésekkel az otthona felé induljon vele. A ház tetejére érve Rena Rouge óvatosan felnyitotta a csapóajtót és lenézett, majd mikor látta hogy üres a szoba, lemászott a létrán és lesegítette Katicát is. Visszaváltoztak civil formájukba, Marinette pedig lerogyott a kanapéra. - Nem tudom, meddig tudjuk ezt így folytatni - nyögte. Jobb karja és oldala tele volt zúzódásokkal; nem ez volt az első eset a héten, mikor a szuperhős-ruha ellenére sebeket szerzett.

- Badarság. Eddig mindig sikerült, ezután is fog. Számíthatsz rám, és Páncélosra, és mindenki másra. Mi mindig segíteni fogunk neked - bátorította Alya, miközben körülnézett barátnője szobájában. A falat Adrien divatfotói mellett Fekete Macskás képek és poszterek foglalták el. A megszeppent kwamik egyenként merészkedtek elő. Tikki fáradtan ült le Plagg mellé a dolgozóasztal egyik napsütötte fényfoltjára, a fekete kwami pedig gyengéden átölelte.

- Nem - rázta meg a fejét Marinette. - Nélküle nem tudok Katica lenni, és ez sosem volt nyilvánvalóbb, mint most. Ő nem egy segítő volt, hanem egy társ. Aki mindig lelket öntött belém, aki mindig felvidított, aki bármit megtett volna értem. Aki az egyetlen stabil pont volt a szuperhős-életemben.

És ennek ellenére - vagy talán pont emiatt - Katica készpénznek vette, hogy Macska mindig ott lesz mellette. Időközben aztán annyira beszippantotta az őrzői munka, az új talizmánok kipróbálása, Alya beavatása, az iskolai tanulmányok, hogy akaratlanul is mind távolabb lökte magától társát, kihagyta mindenből, semmibe vette érzelmeit. Míg aztán, úgy egy héttel ezelőtt észrevette az eldobott macskagyűrűt egy tetőn.

- Mi is bármit megteszünk érted - nyugtatta meg Alya, átölelve barátnőjét. - Lehet hogy most rosszabb passzban vagyunk, de elmúlik ez is, és hamarosan ismét könnyen vesszük az akadályokat.

- Nem is tudom - rázta meg a fejét szipogva Marinette. - A múltkor Macskával könnyen legyőztük Sötét Lovagot. Ma pedig nyolc hőssel voltunk ellene, és alig úsztuk meg a legrosszabb kimenetelt. Pedig mindenki a legjobbat nyújtotta, és minden tőle telhetőt megtett.

- Ha valódi Őrző lenne, vagy legalább gondolkodna egy kicsit, akkor rájönne, hogy miért ekkora gond Macska hiánya - morogta a sütkérező Plagg Tikkinek.

- Naa, ne legyél ilyen kemény vele - mondta a piros lény, megsimítva fekete társa fülecskéjét. - Inkább mondd el neki.

- Mrrrr. Mondd el te.

A két tini tanácstalanul nézett a kwamikra. - Mi van?

- Szóval... - kezdte Tikki - a fekete macska talizmán balszerencsét hoz. De nem a hordozójára, hanem elsősorban az ellenfelekre. Fekete Macska volt mindig az, aki a jelenlétével letompította az ellenség erejét, ügyességét, képességeit. Még akkor is, ha kiütötték, vagy elbarmolta a dolgokat. Jól érzitek, hogy nélküle nem tudtok boldogulni.

Plagg kelletlenül bólintott. Alya Marinettere nézett. - Ki kell nevezz egy másik Fekete Macskát. Gyorsan.

- Nem. Nekem nem másik kell. Nekem az én cicusom kell.

- Figyelj, csajszi, muszáj. Nem folytathatjuk így, Párizsnak védelemre van szüksége, és Őrzőként tiéd a felelősség. Csak ideiglenesen, oké? Aztán meglátjuk, mi lesz utána.

- És mégis kit? Kinek tudnám adni a talizmánt? Ráadásul az egyik legerősebbet? Már minden barátunknak adtam, akikben megbízhatok.

- Komolyan? És mi van például... Adriennel? Benne nem bízol meg?

- Adriennel?! Hova gondolsz? Őt védelmeznem kell; nem tehetem ki veszélynek, rémületnek, stressznek. Amúgy sem lenne ideje és kedve ilyen munkára a zsúfolt programja és a szigorú apja miatt. Meg hogy is tudnék a feladatokra összpontosítani, ha Adrien ott van mellettem?

- Csajszi... te is tudod, hogy ezek nem kifogások. És azt is tudod, hogy Adrienben sokkal jobban megbízhatsz, mint bárki másban. Komoly, okos, ügyes, na és kizárt dolog hogy flörtöljön veled.

- Hát... nem is tudom. - Marinette Plaggre nézett, de a kwami csak rosszallóan bámulta őt.

---

Adrien morózusan nézte a tévében, ahogy Katicáék Sötét Lovag ellen harcolnak. Próbált szurkolni nekik, próbált büszkeséget érezni, mint bármelyik párizsi polgár, de lelkében csak üresség lakozott. Talán elhamarkodottan döntött, mikor lemondott a gyűrűről - de ugyanakkor tudta, hogy választása logikus volt. Érezte, hogy már csak nyűg a többiek számára, hogy hibáival veszélyezteti a küldetéseket, hogy Katicát kellemetlen helyzetekbe hozza. Érezte, hogy már nem méltó a bizalomra. Talán sosem volt méltó.

Néha el kell engedni azt, akit szeretünk. Ideje volt visszalépni és átadni helyét valaki jobbnak, annak ellenére, hogy a szuperhős-munka és Katica társasága volt napjai fénypontja.

Nem nézte végig a közvetítést, másik adóra kapcsolt, aztán megint másikra, hátha leköti valami. Végül bekötötte a konzolját és elindított egy játékot, de abban sem lelt örömet. Távolba néző szemei előtt csak fényes és árnyékos foltokat látott, mígnem egy fura vörös folt a szeme sarkában magára vonta figyelmét.

Eltelt néhány másodperc, amíg a fiú összpontosítani tudott, és meglepetten látta, hogy a nagy ablakban Katicabogár áll és bebocsátásra vár. Adrien felállt és kinyitotta az ablakot. - Katicabogár? Minden rendben? - Próbált vidámnak, meglepettnek látszani, de beszéde egykedvűen hangzott.

- Bocsánat, hogy így rádtörtem. - A hősnő elfogadta Adrien segítő kezét és belépett a szobába. - Egy nagy szívességet szeretnék kérni.

- Persze, mondd.

- Gondolom, láttad, hogy az akuma-támadások mind veszélyesebbek, és mind nehezebben tudunk megbirkózni velük. És... és a partnerem, Fekete Macska már egy hete hiányzik.

- Igen, valahol azt olvastam, hogy megsebesült.

- Ami azt illeti, Fekete Macska... lemondott. Nekem pedig szükségem van egy új társra, mert nem tudok nélküle boldogulni.

Adrien próbált valami érzelmet kiolvasni a kék szemekből, szerette volna azt hinni, hogy egykori partnere hiányolja őt. - Azt akarod, hogy én legyek a macska talizmán hordozója?

- Igen... nem... vagyis... szóval igen, de nem véglegesen.

- Miért én? - kérdezte gyanakvóan a lányt. Nem hitte, hogy Katica megtudta kilétét... de valószínűtlen volt, hogy egész Párizsból pont őt szemelte ki.

- Egyszer már találkoztunk, emlékszel? - magyarázta a hősnő. - Mikor odaadtam neked a kígyó talizmánt.

- Amivel levitézlettem. Ne is juttasd eszembe.

- Amivel húszezer alkalommal megmentetted az életemet. Más tíz vagy tizenöt alkalom után feladta volna. Keresve sem találnék elszántabb társat.

A fiú bólintott. Katica ezt beleegyezésnek vette, és kihúzta a macskagyűrűt a jojóból. - Adrien, itt van a fekete macska talizmánja, amely felruház téged a pusztítás erejével. Használd a jó érdekében, amíg Őrzőként vissza nem kérem tőled. - Átnyújtotta a talizmánt.

- Köszönöm... köszönöm a bizalmat, Katicabogár.

Kintről csörömpölés és zaj hallatszott, valószínűleg néhány autó ütközött össze. - Bocs, most mennem kell segíteni. A kwamid mindent el fog mondani a használatáról. - A hősnő kiugrott az ablakon és eltűnt a közeli házak mögött.

Adrien felvette a gyűrűt, Plagg pedig kirepült a talizmánból és a fiúra vetette magát. - Kölyök! Mondtam, hogy nem fogsz megszabadulni tőlem, de nem hitted.

A fiú nevetve vakarta meg a kismacska állát, Plagg pedig most először eltűrte. - Te győzted meg, igaz?

- Dehogyis. A kisróka ajánlotta neki. Én nem méltóztattam szóba állni vele.

Adrien sóhajtott. - Plagg... de már átbeszéltük egyszer ezt. Nincs szüksége rám, és nem bízik meg bennem.

- Hogy micsoda? Megbízott benned annyira, hogy neked adja a két legerősebb talizmán egyikét.

- Pont ez az. Adriennek adta a talizmánt. Fekete Macskának sosem adott volna. Ha megjelenek előtte Fekete Macskaként, ugyanúgy el fog lökni, mint a múltkor.

Plagg vállat vont. - Válassz más kinézetet, más nevet. Káoszkölyök, Mefisztó, Éjmancs, Adri-cica, vagy valami hasonló. Nem azt mondtad mindig, hogy szeretnéd, ha Adrienként is ismerne? Nesze, itt az alkalom.

- De... de én nem így képzeltem el azt.

- Nincs sok választásod. És ez egy esély, hogy újrakezdd.

Adrien gondterhelten nézte a fekete gyűrűt.

---

Az első nagyobb csatára mindjárt azon az estén sor került. Összeszokott párosként dolgoztak, és bár Katica végig feszélyezve volt, hogy szőke hercege mellett harcol, megkönnyebbülten könyvelte el, hogy a fekete hős társaságában ugyanolyan könnyen veszi az akadályokat mint régen. Egykori önbizalma és ereje kezdett visszatérni, de ugyanakkor ürességet érzett: partnere komolyan, kimérten, szakképzetten viselkedett, és a harc egyáltalán nem olyan volt, mint amikor bátor, játékos, közvetlen, odaadó Cicusa volt az oldalán. Ha lehet, most még jobban hiányolta régi társát, mint azelőtt.

Adrien is szenvedett. Fájt, ahogy Katica hálálkodik olyan tettekért, megdicséri olyan dolgokért, amiket régi hős-formájában ezerszer megtett érte, a lány pedig természetesnek vette. Fájt, hogy Katica mással (oké, önmagával, de akkor is) helyettesítette, ahelyett, hogy kapcsolatba próbált volna lépni vele. De valahogy nem tudott haragudni társára. Ahogy a lány elcsigázottan, fáradtan harcolt a félig lerombolt Párizs közepén, fiatal vállain az egész világ súlyával, nem tudott mást mint csodálatot érezni iránta, és magában fogadkozott, hogy mindenáron megvédelmezi. Megfogadta, hogy ezúttal méltó lesz a bizalmára.

- Szép volt - pacsiztak félénken, miután legyőzték a szörnyet. - Fantasztikus voltál - mondták egyszerre egymásnak, mindketten elpirulva.

Talizmánjaik utolsó előttit jeleztek, így gyorsan elváltak és ellenkező irányokba indultak a végső leszámolásnak helyet adó futballpályáról. Adrien az utolsó másodpercekben ugrott be az ablakán, aztán már vissza is változott civil formájába.

- Lám, nem olyan rossz ez a második esély - jegyezte meg bölcsen Plagg, miközben a sajtos fiók felé vette az irányt.

- Hát... még mindig nem tudom, mit gondoljak - ült le Adrien az ágyára, meggyújtva az éjjeliszekrény lámpáját. - Ez nem olyan, mint régen.

- Azért jobb, mint a semmi, nem? - hallotta a hangot a fiók felől. - Majd csak megszokod.

Katica ekkor jelent meg a nyitott ablakban; bepillantott a szobába, majd átlépett a párkányon. - Köszönöm, hogy a társam voltál - indult a fiú felé mosolyogva.

Adrien felállt az ágyról és szembefordult a hősnővel. - Örvendek, hogy segíthettem - mondta, miközben zavartan csavargatta a gyűrűt. - Gondolom, a talizmánért jöttél?

- Igen - sütötte le a szemét Katica. - Sajnálom, de... nem volt jó ötlet, hogy odaadjam.

Adrien elszontyolodott. - Rosszul teljesítettem, igaz? - Szóval semmi sem elég jó Katicának? Szíve sajgott, de próbált úrrá lenni elkeseredésén.

- Nem, nem arról van szó. Nagyon jó partner voltál, és fogalmam sincs, mit tettem volna nélküled. De... - A lány hangja elcsuklott.

- Akkor... mi a baj? Tudok segíteni?

Katica ekkor már nem tartotta vissza könnyeit. - Macska... Fekete Macska volt a legjobb társ, akit csak kívánhattam volna. Ő mindig ott volt mellettem, mindent megtett értem, mindig kivette a részét mindenből. Én pedig ezt természetesnek vettem; nem törődtem vele, nem vettem figyelembe az érzéseit.

- Katica... - Adrien nem tudta, mint mondjon. Tucatnyi dolog volt, amit mondani szeretett volna, de félt, hogy leleplezi magát.

- Ellöktem magamtól. Nem akartam... igen, kihagytam dolgokból, de csak azért, mert védelmezni akartam őt, mert nem akartam elveszíteni, mert számomra ő volt a legfontosabb... és nem vettem észre, hogy közben pont emiatt veszítem el.

Adrien átölelte a lányt, és gyengéden tartotta rázkodó testét, amíg egy kicsit megnyugodott. Utálta magát, hogy ilyen válságot okozott. Eredetileg azt hitte, hogy a csapatnak és Katicának tesz szolgálatot azzal, ha visszalép.

- És ezért nem hagyhatom nálad a gyűrűt - folytatta Katica. - Hátha... hátha visszatér.

- Szerinted vissza fog?

A lány kibontakozott az ölelésből. - Egyszer már történt ilyesmi, és reménykedem, hogy megint visszatalálunk egymáshoz.

Adrien gondolkodott egy kis ideig. - Hát igen. Ki hagyna magára egy olyan fantasztikus hőst, mint te vagy?

A lány halványan elmosolyodott.

- És addig is itt vagyunk neked mi - bátorította a fiú.

A hősnő megint elkomorodott. - Az nem ugyanaz. Macska nélkül én nem tudok Katica lenni. Mindig lelket öntött belém, mindig erőt meríthettem a bátorságából és az önbizalmából. - Ismét könnyezni kezdett. - Annyira hiányzik. A mosolya, a viccei, minden. Ahogy szavak nélkül is megértettük egymást. Ahogy mindent megtettünk egymásért. Ahogy együtt néztük a naplementét az Eiffel toronyról egy őrjárat vagy egy hosszú harc után. Nemcsak a társam volt, hanem a legjobb barátom. És erre csak most jöttem rá, amikor már elveszítettem.

Adrien ujjaival felemelte Katica állát és belefúrta tekintetét a kék szemekbe. - Nem veszítetted el.

- Gondolod?

- Biztosra veszem, hogy te is nagyon hiányzol neki.

A lány arcát pír öntötte el.

- Miért nem beszéled meg vele a dolgokat?

Katica megrázta a fejét. - Itt van a gond. Semmit sem tudok a civil énjéről. Nem tudunk kapcsolatba lépni egymással.

- És ha megkéred Plagget, hogy vigye el neki a talizmánt? Ő kell tudja, hol lakik.

- Próbáltam már, de haragszik rám. - A hősnő esdeklően nézett a kwamira. - Plagg?

- Hsssz.

- Elvinnéd neki? Kérlek.

A kismacska Adrienre nézett és alig észrevehetően kacsintott. - Ne máár. Nagyon messze lakik - nyávogta. - Mi vagyok én, gyűrűkihordó? Megadom a címét, vidd el te.

- Tudod, hogy nem tudhatom a kilétét. Csak így biztonságos. Mondd meg neki, hogy holnap naplementekor találkozunk az Eiffel-tornyon, a szokásos helyünkön. Már ha megbocsát...

- Hát... ha az Őrző parancsolja, megteszem... de nem garantálok semmit. - A kwami szenvedő arccal átvette a talizmánt, majd eltűnt.

- Köszönöm még egyszer, Adrien - mondta Katica. - Mindent.

- Igazán nincs mit. Én köszönöm a bizalmat.

A lány indulni készült, de Adrien megállította. - És...

- Igen?

- Hidd el, hogy Fekete Macska tud vigyázni magára. Nem kell védelmezd őt semmitől, nem kell kizárd őt minden dologból. Én mindig úgy hittem, hogy ti ketten egyenrangúak vagytok. Nem kell mindent a saját válladra vegyél, ő ott van hogy segítsen, hogy támogasson; de ez csak akkor fog menni, ha megbízol benne.

- Úgy lesz - fogadkozott Katica, és ezúttal komolyan gondolta.