Fekete Macska egyedül járőrözött a csípős november végi estén. Ezen a napon Katicán lett volna a sor, de a lány felhívta, hogy be szeretne fejezni valami munkát, és Macska gondolkodás nélkül elvállalta helyette a járőr-feladatot. Ennyit bármikor kész volt megtenni szíve hölgyéért - különösen most, hogy megtudták egymás civil kilétét, és Katica, azaz Marinette is viszonozta érzelmeit.

Egy hete lepleződtek le egymás előtt, és azóta Adrien a fellegekben járt. Civilként is, szuperhősként is egy párt alkottak, de kapcsolatukat titokban tartották mind a város, mint barátaik előtt (bár osztálytársaik lehet, hogy gyanították, mivel Marinette már nem viselkedett olyan megilletődötten a fiú közelében). Egyrészt így nagyobb biztonságban érezték magukat, másrészt még ők maguk sem nagyon tudták, hogyan kezeljék ezt az új helyzetet.

Macska átugrott a következő tetőre, bal kezében tartott botjával lendítve magán. Ami azt illeti, nem volt a legjobb formában; délután Adrienként gördeszkázni ment a République-ra és elesett, alaposan lehorzsolva jobb könyökét. Apjának nem árulta el, mert valószínűnek tartotta, hogy hosszú időre el lesz tiltva attól, hogy bárhova is elmehessen barátaival, így csak csendben szenvedett. A hősruha valamennyire enyhített a fájdalmon, elviselhetővé téve azt.

Telefonja hirtelen szólni kezdett. Macska elvétette a landolást és végigvágódott a tetőn, majdnem legurulva a szélén, keményen megütve sebesült könyökét. - Miaúúú - nyögött fel, ahogy karját tűzként öntötte el a fájdalom.

Kellett néhány pillanat, amíg össze tudta szedni magát. Végül felült és hátát egy kéménynek vetette. Hőstelefonja még mindig szólt, így a képernyőre pillantott, majd fogadta a hívást.

- Cicus? - szólt bele Marinette a kommunikátorba, felmérve a helyzetet. - Azt hittem, járőrözöl, de látom, hogy csak ülsz egy tetőn és álmodozol.

- Nem, én...

- Gondolom, rólam? - kacsintott Marinette.

- Ööö...

- Akkor nyilván nem lesz ellenedre, hogy meglátogass. Van egy meglepetésem a számodra.

- Most? - szólt bele Macska sután a telefonba, de Marinette már bontotta a vonalat.

Látogatás. Meglepetés. A fiú izgalommal eltelve állt föl, majd a 21. kerület felé vette az irányt. Mióta megtudta bogárkája civil kilétét, többször is elképzelte, hogy Macskaként meglátogatja a lányt tetőszobájában, de mindmáig nem nyílt erre alkalom.

Marinette-ék házához érve halkan bezörgetett a tetőajtón. Várt egy kis ideig, de mivel bentről nem hallott semmit, hangosabban kopogtatott. - Igen! - hallatszott végül a válasz.

Macska felnyitotta az ajtót és lenézett. A lány pizsamában ült az asztalánál, az utolsó simításokat végezve valamilyen világoskék színű tárgyon. A szuperhős leereszkedett a nyíláson, de sebesült jobb karja nem bírta el a súlyát és egy kiáltással az alatta levő ágyra zuhant.

- Cicus? - hallatszott Marinette hangja lentről, majd pillanatok múlva feltűnt a hálóhelyhez vezető létra tetején. - Mi történt? Nem vagy formában?

- De... minden rendben - ült fel a cicus, miközben igyekezett szenvtelen képet vágni.

A lány árgus szemekkel mérte végig. - Ki vele, mi történt?

Macska nem akarta feleslegesen nyugtalanítani osztálytársát, így nem akart mondani semmit; de ugyanakkor meghatotta a kék szemekben tükröződő aggodalom, így úgy döntött, hogy bevallja kalandját. - Elvágódtam a délután deszkázás közben. Semmi komoly.

- Lássam.

- Karmokat be - sóhajtotta beletörődötten Adrien, majd miután hősruhája leolvadt róla, felhúzta ingujját és levette az általa készített hevenyészett kötést a karjáról.

Marinette megcsóválta a fejét a csúnya horzsolások láttán, majd rövid távollét után fertőtlenítővel és kötszerekkel tért vissza. - Komolyan, már civilként is olyan felelőtlen vagy, mint macskaként. Miért nem használtál könyökvédőt? Sokkal rosszabbul is járhattál volna.

- Hát... aúúúú - szisszent fel a szőkeség, ahogy osztálytársa fertőtleníteni kezdte a sebeket, annak ellenére, hogy fel volt készülve a fájdalomra. Összeszorította fogait és próbált nem felkiáltani. Ugyanakkor elégedetten könyvelte el, hogy Marinette már nem viselkedik olyan tartózkodóan vele szemben, mint lelepleződésük előtt, hanem úgy viszonyul hozzá, mint szuperhős-formájukban. Örvendett a dolognak.

- Min somolyogsz? - húzta össze a szemöldökét a lány, miközben kötést tett Adrien karjára.

- Ééén? Semmin - vágott ártatlan képet a srác. - Köszi szépen. Megmentetted az életemet.

- Csak ígérd meg, hogy jobban vigyázol magadra, rendben?

- Megpróbálom - mondta nem túl meggyőzően Adrien, majd felállt. - Karmokat ki!

- Hé, miért nem maradsz civilben? - kérdezte meghökkenten Marinette, ahogy a fekete mez egy zöld villanással újra beborította a fiú testét.

- Így kevésbé fáj a seb. Meg ha bejönnek a szüleid, Macska jelenlétét könnyebb kimagyarázni, mint Adrienét.

- Na de...

- Talán macska-formában nem vagy annyira oda értem? Pedig dorombolni is tudok.

Marinette átölelte a fiút és lábujjhegyre állva hosszú csókot nyomott az ajkaira. - Ez választ ad a kérdésedre? - Mielőtt a fiú reagálhatott volna, megfordult és lesietett a létrán. - Gyere.

A srác lángoló arccal követte osztálytársát a tervezőasztalához. A lány kiemelt az összevisszaságból egy zöld-fehér színű, közepes méretű tárgyat és felmutatta. - Íme.

- Ez... egy álomfogó.

- A tiéd. Neked készítettem.

- Nekem? - kerekedtek el a fiú cicaszemei. Óvatosan átvette, vigyázva, hogy karmaival meg ne sértse a filigrán művet. A fehér és zöld fonalakból készített keretet és laza hálót zöld és fekete tollak díszítették.

- Ki másnak? Mióta mondtad, hogy állandóan rémálmaid vannak, csak azon gondolkodtam, hogyan tudnék segíteni.

- Oh. Köszönöm. - Macska meghatódva ölelte át Marinette-et. Azóta furdalta a lelkiismeret, mióta megtudta, hogy a lány is rosszakat álmodik, mégpedig miatta. Most végre mindketten megszabadulhatnak a nyomasztó képektől. Feltéve, ha valóban működik a dolog. - De... biztos vagy benne, hogy használ?

- Mindent úgy szereztem be és készítettem, ahogy egy régi leírásban találtam. De igazad van, nem tudom, hogy működik-e. - A lány néhány pillanatig fontolgatta a dolgot, majd kibontakozott az ölelésből. - Tudod mit, próbáljuk ki.

- Próbáljuk? Hogyan?

- Alszunk alatta. - Marinette kikapta az álomfogót a fiú mancsából, majd felsietett a hálóhelyhez vezető létrán.

- Alszunk? Együtt?

- Aha. - A lány az ágy fölé erősítette a tárgyat. - Talán ez lenne az első eset? - vágta el az ellenkezés fonalát.

- Hát... - Való igaz, hogy többször elnyomta őket az álom, mikor szuperhősökként megpihentek egy tetőn fárasztó küldetések után, vállaikat egymásnak vetve. És Ninonál civilként, pár héttel ezelőtt. De ez most mégis más.

- Jössz már?

Macska kényszerítette magát, hogy megmozduljon, majd megindult felfelé a létrán.

- Csak néhány óra alvás, hogy lássuk, használ-e - tájékoztatta Marinette. - Ne reménykedj másban.

Néhány perc múlva már feketeség borította a szobát. Macska elnézte a mennyezeten játszó árnyékokat, majd óvatosan jobb oldalára fordult, vigyázva, hogy ne feküdjön fájó karjára. Marinette békésen aludt mellette. A sötétségben nem tudta kivenni vonásait, de hallotta lélegzését és érezte a hajából áradó levendula-illatot. A lány, akit mindig is csodált, de voltaképpen csak nemrég ismert fel. Aki mindig ott volt, hogy bárkin segítsen. Bajtársa jóban-rosszban. És egy napon talán gyermekeinek az anyja.

Lehunyta a szemeit, és engedte, hogy elméjét elragadja az öntudatlanság örvénye. Hosszú idő óta most először elkerülték a rémálmok.