A hősruhák szinte minden fizikai behatásnak ellenálltak, a gonoszok találataitól kezdve a nem túl nagy zuhanásokig, ütésekig, becsapódásokig - azonban egy másik szuperhős támadása ellen még ezek sem nyújtottak kellő védelmet.

Katica és Macska számos sebből véreztek, a lány pedig nem tudta mozgatni jobb kezét, ahogy magával Halálfejjel harcoltak a Montparnasse-torony tetején, izzó narancsszín égbolt alatt. Az akumatizált egy magát Fényhozónak nevező, tűznyalábokat dobáló lány volt, akinek elege lett a novemberi hidegből és sötétből, így elhatározta, hogy forró nyári délutánt varázsol a fagyos párizsi éjszaka helyett. A két hős úgy vélte, hogy rövid úton belül elintézik, azonban kisvártatva Halálfej is megjelent a színen, felborítva terveiket; nyilván nem akart semmit a véletlenre bízni.

A várost ködbe vonta az őrült ütemben párolgó víz, a fel-feltámadó szél pedig hamut sodort magával. Katica és Macska szinte végig csak védekezésre kényszerült; Halálfej ellen kevés esélyük volt, a tűznyalábokat pedig nem térítették el fegyvereik. Egyre szorongatottabb helyzetben voltak, erejük mindinkább alábbhagyott.

- Macska, fedezz! - kiáltotta Katica, miközben beugrott egy szellőzőrendszer mögé. Fekete Macska egyszerre vette föl a harcot mindkét ellenféllel; a gonoszt félreütötte botjával, majd Halálfej ellen indult. Halálos táncba kezdtek a tetőn, támadva és ütéseket hárítva, azonban nem volt kérdéses, hogy a fiú csak ideig-óráig tudja tartani magát ellenük. Katica szíve elszorult, ahogy meghallotta a fájdalmas kiáltásokat és csonttörő ütéseket.

- Szerencsetalizmán! - dobta fel bal kezével a jojót. Egy pöttyös hósapka esett le az égből, de mielőtt elkapta volna, elbotlott és a földre esett. Fényhozó résen volt, elkapta a talizmánt és felrepült, tűzgömböket lőve a tető irányába.

- Nee! - kiáltotta a lány, félregurulva a támadások elől. - Macska, vissza kell vonuljunk! Most!

A fiú utolsó próbálkozásként az akumatizált felé dobta botját, és bár eltalálta, az nem engedte el zsákmányát. A következő pillanatban Halálfej lerohanta a fegyver nélkül maradt Macskát és kegyetlen támadást intézett ellene, izzó sebeket tépve testén, a fiú pedig nemsokára súlyos sebesülten a mélybe zuhant.

- Cicus, neee! - Katica gondolkodás nélkül utána ugrott, a jojóval lassítva saját esését.

A fiú élettelenül feküdt az aszfalton; a vöröses félhomályban is látszott, hogy mennyire rossz állapotban van. - Mondj valamit! Macska! - Katica megpróbálta kitapintani pulzusát, de nem érzékelt semmilyen életjelt. - Cicus, ne hagyj itt!

Érte áldozta fel magát. És mostmár vissza sem tudja hozni.

Fülbevalója jelzett. Tudta, hogy menekülnie kell, de nem hagyhatta ott társát.

Súlyos lépteket hallott, és a fájdalomtól lebénulva nézte, ahogy Halálfej kilép a kavargó hamuból, kezét nyújtva a talizmánokért.

---

Marinette sikoltva, zihálva ült fel az ágyában, levegőért kapkodva. Hosszú percekbe telt, amíg megnyugodott. Nem ez volt az első rémálma - az ilyenek lassan már hozzátartoztak szuperhős-hivatásához - bár nyugtalanul konstatálta, hogy az utóbbi egy-két hétben különösen intenzívekké és nyomasztókká váltak a rossz álmok.

Egy ideig hallgatózott, de a házban is, az utcán is csend volt, az ablakon túl pedig csak sötét, csillagos eget látott. Úgy tetszett, szülei nem hallották meg a kiáltást, mint előző éjszaka. Még Tikki sem jött, mint máskor, hogy megnyugtassa, de Marinette nem is akarta zavarni őt.

Valahogy nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy valami rossz dolog történt Macskával, vagy pedig hamarosan történni fog. Érezte, ahogy homlokán és hátán végigfolyik az izzadtság, mintha még mindig a lángoló narancsszín égbolt alatt lenne.

Visszahanyatlott a párnák közé, majd tapogatózni kezdett az ágy melletti polcon, amíg meg nem találta telefonját. 1 óra 19 perc, olvasta le a képernyőről. A listából kikereste Fekete Macskát, majd rányomott a Hívás gombra. A fiú ötlete volt - egy néhány hónappal korábbi akuma-támadás után, amelyet ő átaludt - hogy készítsenek egy-egy külön titkos telefonszámot, melyeken keresztül szükség esetén civilben is kommunikálhatnak, anélkül, hogy elárulnák személyazonosságukat.

A telefon többször kicsengett, és Marinette már le akarta tenni, amikor meghallotta a fiú álmos hangját. - Katica? - szólt bele társa, majd hangja aggódóvá vált. - Mi a gond, hölgyem?

Marinette megkönnyebbülten sóhajtott. - Semmi, csak... volt egy rossz álmom. - Teste ismét megrázkódott, ahogy elméjébe tolultak a rémképek.

- Jól vagyok. Minden rendben - nyugtatta meg a fiú.

Marinette elmosolyodott. - Hé, nem is mondtam el, miről szólt az álom. - Ennyire jól ismeri őt Macska?

- Igen de... ki tudtam találni - jött a felelet. A háttérben valami morgolódás hallatszott, nyilván Plagg méltatlankodása. - Veled minden rendben?

- Persze - válaszolta a lány, bár még mindig remegett az izgalomtól. - Bocs, hogy zavartalak. - Elképzelte, ahogy ismeretlen barátja álmosan fekszik az ágyában, meleg takarók alatt, valahol Párizsban. Talán egy régi ház manzárdján, ódon bútorokkal berendezett helyiségben. Talán egy villa holdfény által bevilágított szobájában, a falakon sportautók és autóversenyzők posztereivel. Vagy ami valószínűbb, katicás poszterekkel. És főként biztonságban. - Aludj jól, Cicus.

- Várj. Találkozunk negyedóra múlva a... Place des Ternes-en, a Lorraine-épület tetején.

- Hogy micsoda? Macska, most...

A macska már megszakította a hívást.

- Ezt nem hiszem el. Buta cica - fújta ki a levegőt Marinette. Vissza akarta hívni, de aztán meggondolta magát: igen, mindennél jobban vágyott arra, hogy lássa őt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben. Hogy átöleljék egymást a novemberi csillagok alatt.

Pizsamában, mezítláb mászott ki az erkélyre, majd kiejtette a varázsszavakat, amelyek hatására megjelent a testéhez simuló piros öltözék. Kivetette jojóját és megindult a Ternes tér felé.

Fekete Macska már várta - sőt, nem csak várta, hanem egyik magas kémény mellett otthonos kuckót rendezett be takarókból és párnákból, mellette pedig egy kis asztalon két gőzölgő pohár volt. Katica el sem tudta képzelni, hogy volt ideje a fiúnak ilyen rövid idő alatt összehozni az egészet. Elpirulva ült le melléje. - Cicus, nem kellett volna...

- Sss, dehogynem - nyomott Macska a hősnő kezébe egy pohár jázmin aromájú forrócsokit.

- Köszi, de...

- Csak nem hagyhatom, hogy Párizs legnagyszerűbb szuperhőse nyugtalan vagy szomorú legyen - kacsintott a srác.

Katica érezte, hogy elönti a forróság, ahogy belenézett a csillogó zöld szemekbe. Elfészkelődött a takarók között, hátát a meleget árasztó kéménynek vetve, majd belekortyolt a fenséges italba. Az álomképek kezdtek szertefoszlani, helyüket átvette a megkönnyebbülés, hogy mindketten biztonságban vannak.

Egy ideig csendben ültek egymás mellett. Végül Katica letette az üres poharat, majd társáéra nézett. - Te tejet iszol?

- A csokoládé mérgező a macskák számára. Saját káromon tapasztaltam meg egyszer. Szerencsére túléltem.

- Jajj, szegény cicus. - A lány nem tudta visszatartani a nevetését.

- Nevess csak - sértődött meg a cicus.

- Csak olyan érdekes, hogy mindig újabb macskás vonásokat fedezek fel benned. Bár az összes közül eddig a dorombolás tetszik legjobban.

- Ohh, jó hogy ezt is tudom - derült fel Macska.

Katica megsimogatta a fiú állát, mire ő minden igyekezete ellenére önkéntelenül is dorombolni kezdett. Mindketten nevettek. A lány imádta ezeket a pillanatokat, amelyeket harc vagy bármilyen kötelezettség nélkül töltöttek egymással, élvezve a meghitt alkalmakat egy olyan társsal, aki tökéletesen tudta, hogy mekkora terhet és felelősséget visel a másik, és milyen áldozatokat kell hozzon nap mint nap.

Macskára nézett. A fiú az eget kémlelte, melyet narancsosra festett Párizs milliónyi fénye. Katica is felnézett, attól tartva, hogy valóra válhat a rémálma, és megjelennek az izzó tűzgömbök - de az éjszaka csendes és nyugodt volt. Ilyen későn már az Eiffel-torony fényeit is eloltották, így csak az építmény fekete sziluettje rajzolódott ki a láthatáron.

- Időnként szeretnék kimenni vidékre, hogy lássam az összes csillagot az éjszakai égbolton - szólalt meg végül Macska. - Itt, a városban túl nagy a fény. Kiskoromban az volt egyik kedvenc foglalatosságom, hogy nyári éjjeleken csillagképeket próbáltam felfedezni.

- De vagány - mondta a lány, közelebb húzódva társához.

Az felbátorodva folytatta. - Az a fényes ott a Cassiopeia, mellette a Perseus... az pedig ott a Nagy Medve...

- A melyik?

- Látod azt a hét fényes csillagot? Jobb oldalt az a halványabb az orra, lefelé pedig a lábai...

- Most elképzelem, hogy úgy néz ki egy medve - kuncogott Katica. Már szinte el is felejtette hogy fél órával azelőtt még rémálmok foglya volt, és elvarázsolva nézte a csillagokat, mintha csak most látná őket először.

Ez volt a különbség egy lány és egy fiú barát között: Alya például vigasztalta, bátorította, és vele együtt siránkozott volna; Macska viszont kirángatta az éj közepén a szabadba, hogy egy tetőn ülve és forrócsokit szürcsölve csillagképeket mutasson neki. Elnézte társa rakoncátlan fürtjeit, melyekbe bele-belekapott a feltámadó hideg szél, és a fénylő zöld szemeket. Vajon milyen lehet zöld cicaszemeken keresztül látni a világot? Vagy borostyán, vagy szürke...

Akár csak a múltkori filmezéskor, ismét tudatosult benne, hogy Macska nem közömbös számára. Hogy az utóbbi időben mind jobban vonzódik hozzá, mind jobban élvezi a társaságát. Ha nem lenne ott Adrien, akkor...

- Héé, te nem is figyelsz! - vette észre Macska.

Katica bűntudatosan elkapta a tekintetét. - Figyelek csak... - Most mit mondjon? Hogy kezd beleesni?

- A... rémálom miatt aggódsz még mindig?

- Igen - hagyta rá a hősnő. Ahogy kimondta, olyan intenzíven rohanták meg ismét az álomképek, hogy beleremegett. - Nagyon rossz álmaim vannak már vagy két hete - folytatta akaratlanul.

- Két hete? - kérdezte Macska újonnan támadt érdeklődéssel.

A lány bólintott, majd hozzábújt társához és fejét a vállára helyezte, szemeit szorosan lehunyva. Érezte, ahogy Macska összerezzen - nem voltak ilyen közvetlenséghez szokva - de néhány másodperc múlva a fiú Katica köré fonta karját és szorosan magához ölelte, másik kezével pedig elrendezte a takarókat kettőjükön.

Egy ideig csak élvezték egymás biztonságot adó jelenlétét, szavak nélkül is megértve egymást, majd Macska megszólalt. - Ha beszélni szeretnél róla, akkor hallgatlak.

Katica egy ideig latolgatta a dolgot, majd úgy döntött, elmeséli az esti álmot. Végül is kettejükről szólt, és talán nem fogja annyira nyomasztani, miután megosztotta valakivel. - Egy akumatizálttal harcoltunk, Fényhozónak hívták, és tűzbe borította Párizst. De Halálfej is ott volt, és alig volt esélyünk ellene, mind több sebet szereztünk. A szerencsetalizmán egy hósapka volt, de a gonosz elkapta... te pedig... te pedig... - Nem tudta folytatni.

Macska megütközve nézett rá, mintha kísértetet látott volna. Katica félénken viszonozta a pillantást. Csak nehogy önmagát kezdje hibáztatni, amiért...

- Marinette? - szólalt meg végül a fiú.

- Micsoda? - A hősnő szíve kihagyott egy ütemet, homlokát kiverte a hideg verejték. Elárulta volna magát? Hogyan és mikor?

- Hogy is nem vettem észre ennyi idő alatt. Mikor ugyanolyan fantasztikus vagy civilként is, mint szuperhősként...

A lány elhúzódott társától. - Miről beszélsz? Miből gondolod, hogy ismersz?

- Te most szóról szóra az én álmomat mondtad el - mondta Macska, miközben képtelen volt levenni a szemét a lányról. - És tudod, van egy legenda, hogy akik ketten egy álomfogó alatt alszanak, azok utána mindig ugyanazokat fogják álmodni.

- Egy micsoda alatt? Mi ketten, együtt, hol? - Próbált visszaemlékezni, milyen helyeken járt; fejében egymást kergették a gondolatok.

- Olyan két hete, Ninónál, mikor filmeztünk.

- Dehát én akkor... - Katica szíve őrült iramban kezdett verni. - Adrien? Igazán te vagy az?

- Eltaláltad, hercegnőm. - A fiú macskásan vigyorgott, szemei olyan fénylően ragyogtak, mint a drágakövek.

Katica egy sikkantással a karjaiba vetette magát; mindketten hanyatt estek a párnákból készített fészekbe. - Cicus... Adrien... - Szeméből örömkönnyek kezdtek folyni. - Annyira boldog vagyok...

- Komolyan? - kérdezte félénken Macska. - Nem ábrándultál ki? Nem haragszol rám?

- Adrien... én szeretlek. Már a suli első napjától kezdve. Az utóbbi időben pedig Macskaként is kezdtem érezni irántad valamit. És most legvadabb vágyaim váltak valóra.

A fiú olyan szorosan ölelte át, hogy Katica alig kapott levegőt. - Nekem is, Marinette. Szívem hölgye ugyanaz, mint a legjobb barátom, akiért mindent megtennék.

Katica szóhoz sem tudott jutni a rátörő érzelmektől. Csak reménykedni tudott, hogy ez nem egy álom, amely mindjárt szertefoszlik. - És én annyiszor elutasítottalak téged... annyira bánt...

Felültek, még mindig átölelve egymást. - Rég volt, igaz se volt - dorombolta Macska. - Az a fontos, hogy mi következik ezután. - Szemeik egymásba mélyedtek, arca csak egy hajszálnyira volt Katicáétól.

Hogy mi következik ezután... Katica félve gondolt a jövőre. Mi lesz most, hogy lelepleződtek egymás előtt? Mi lesz, ha továbbra is ostromolni fogják őket a rémálmok?

De aztán úgy döntött, ráér később is elmélkedni ezeken. Lehunyta szemét, hagyva hogy ajka rátaláljon a fiúéra, és gyöngéd, félénk csókban egyesüljenek.

A csillagok összesúgtak fejük fölött.

folyt. köv.