Suhantunk a levegőben,repültünk a házak felett,de egyszer csak elértük a házunkat.Szó szerint beestünk az ablakomon.Ahogy beérkeztünk az ablakon,Norbert azonnal visszaváltozott. Ledöbbentem.Teljesen elállt a szavam.Norbert annyira hasonlított Adrienre,amennyire csak lehet,egy-két különbséggel: Haja sötétszőkén virított,valamint magasabb is volt .Szeme ugyanolyan gyönyörű fűzöld volt,mint szerelmemé,de valahogynekem Adriené mindig csillogóbb és szebb marad.Mihelyt Adrien is átváltozott,megölelték egymást.Hosszan,jó szorosan.Még most is ölelgetnék egymást,ha nem szólal meg Norbert:

-És benned kit tisztelhetek,kedves Katicabogár?-mondta fülig érő vigyorral az arcán.

-Hé!Hagyd őt békén!-tiltakozott kisfiúsan Adrien.

-És miért is?-kérdezte a bátyja.

-Mert ő a menyasszonyom,azért!-felelte diadalmasan Adrien.

Norbert csak bámult maga elé értetlenül,majd rámnézett,de csak megrántottam a vállam,majd majd megszólaltam:

-Ő...bocsi,de a vita tárgya is megszólalhatna esetleg?-kérdeztem kínos nevetéseim közt.-Be szeretnék mutatkozni,de előbb:Tikki,pöttyöket le!-Norbert mosolyogva nézte végig átváltozásomat.Folytattam:-Üdvözöllek,Norbert,a nevem Marinette Dupain-Cheng.

-Most még!-nevetett Adrien.

-Háthh,i-i-igen-mondtam kissé zavartan,de boldogan.

-Örülök Marinette. De el kell mondanom valamit-mondta Norbert-én már tudtam ki vagy.

-De hogy?Honnan?-kérdeztem.

-Azt majd az én kis öcsikém elárulja,igaz,Adrien?

Adrien csak nyelt egyet.