Az akuma egy Karen nevű turistát szállt meg. Először a hotelszobával voltak gondok, majd az idegesítette fel a nőt, hogy senki sem tud angolul, az éttermek kora délután zárva vannak, a múzeumokban pedig nem szabad szelfibotot használni. Tökéletes akuma-alapanyag egy Párizst pusztító szörny létrehozásához.

A harc igazán nehéznek bizonyult. Katica és Fekete Macska hosszú ideig vállvetve küzdöttek, és sokszor majdnem a gonosz hatása alá kerültek, de összeszokott párosként harcoltak, és minden alkalommal sikerült megmentsék egymást. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg felfedezték, miben van az akuma, és hogyan tudják megszerezni a tárgyat, majd kiűzni a pillangót.

Fáradtan álltak a Louvre udvarán. Katica meg sem bírt állni a lábán; Macskának dőlt, aki védelmezőn átölelte. Előttük a visszaváltozott nő zavartan tápászkodott fel. - Nagyon sajnálom... nem is tudom mi ütött belém. Elnézést...

- Ne aggódjon, megtörténik. Van itt ez a szupergonosz, és... hát ilyeneket szokott tenni.

- Hallottam róla, de nem vettem komolyan. Ha tudtam volna, hogy tényleg létezik, nem is jöttem volna Párizsba. Mentem volna valami normális helyre.

- Azért nem olyan vészes - mosolygott rá Katica. - Mi mindig megvédjük a várost. Még sosem maradtunk alul.

- Ti ketten egy pár vagytok, ugye? - A nő inkább kijelentette, mint kérdezte ezt.

A lány kibontakozott az ölelésből és hátralépett. - Nem, dehogyis - tiltakozott gyorsan.

- Hát azt nehezemre esik elhinni.

- Pedig igen. Csak bajtársak vagyunk - szögezte le Katica, szúrós pillantást vetve Macskára, mielőtt az bármit is mondhatott volna.

- Na ne mondd. Azért nem vagyok vak. Azok a tekintetek, azok a szoros testi kontaktusok? Az a szexuális feszültség, ami végig belőletek árad a harc alatt?

- Micsodaaa? - Katica elpirult. A munkájukat végezték, és annyi. - Semmi sincs köztünk.

- Hm. Ha tényleg úgy van, akkor nagy kár. Olyan aranyosak vagytok együtt. Na mindegy, köszönöm mégegyszer. Viszlát.

- Nincs mit! - hajolt meg Macska. - Élvezze a párizsi látogatását!

- Ez fura volt - sütötte le a szemét Katica, miután a turista odébbállt és a bámészkodók elkezdtek szétszéledni.

- Szerintem pont nem volt az - vigyorgott a srác. - Még a vadidegenek is rögtön látják, hogy mi ketten egymásnak vagyunk teremtve. Te vagy az egyetlen, aki nem.

- Álmodozz csak, Cicus. - bökte meg a hősnő a fiú orrát. Fülbevalója negyedszerre jelzett. - Mennünk kell. Találkozunk az esti őrjáraton.

---

Marinette-nek egész nap az járt az eszében, amit a nő mondott - és tudta, hogy végső soron igaza volt. Az idő folytán a kép szuperhős mind közelebb került egymáshoz, koreográfiájukban egyre több volt az érzékiség, de ez valahogy soha nem tűnt fel nekik. Sőt, a párizsiaknak sem rebbent szemük a munkájuk fizikai aspektusa láttán, az állandó flörtölés és incselkedés hallatán. De egy külföldi, aki most csöppent a városba, rögtön nevükön nevezte a dolgokat.

A lány be kellett ismerje, hogy Fekete Macskára már régóta nem csak úgy gondol, mint egy társra. Akarta, kívánta, vágyott rá, fantáziált róla. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy lemondott volna Adrienről: a szőke félisten volt az, akivel elképzelte a jövőjét, a felnőtt életét, a családjának alapítását. Ám a fülledt nyári éjszakákon, amikor álmodozva feküdt az ágyában és keze combjai közé tévedt, cicafüles hőstársának izmos, ruganyos teste lebegett a szemei előtt. Számtalanszor elképzelte, ahogyan egy mindent eldöntő csata után egy eldugott tetőtérben gyengéden megszabadítják egymást ruháiktól. Elképzelte, hogy a jojó madzagjával körbefonva zuhantak, mint az első találkozásukon, de ezúttal mindketten meztelenül...

Sóhajtva felkelt az ágyból. Kint már sötét volt; ideje az esti őrjáratra indulni. A háztetőre kilépve ellenőrizte a jojó kijelzőjén, hol van társa. Nyugati irányban, a Diadalívhez közeli egyik sugárúton fedezte fel a cicamancs jelet; valószínűleg a fiú már megunta a várakozást, és nélküle indult el.

Egy magas bérház tetején érte utol. Macska hátranézett, ahogy Katica nem sokkal mögötte landolt a tetőn.

- Hölgyem? Már azt hittem, hogy ez is egyike lesz a magányos estéknek.

- Bocs, Cicus... - Ahogy társa zöld szemeibe nézett, a lányt ismét megrohanták az érzelmek és a fantázia-képek.

- Minden rendben? - pillantott rá aggódóan Macska, majd miután sejteni kezdte, hogy Katica miért van zavarban, átkarolta és közel húzta őt magához, olyan közel, hogy orruk csaknem érintette egymást. - Vagy talán arra gondolsz, amit a nő mondott a délután?

Katica bólintott, majd bezárta az ajkaik között levő távolságot, félénk csókot váltva a fiúval.

Macska szomjasan viszonozta a csókot, belesűrítve évek óta tartó minden vágyódását. A hősnő felbátorodva a fiú dereka köré fonta lábait, közel húzva őt magához. Keze a szőke hajat simogatta miközben ajkaik összeértek, és azon morfondírozott, miért nem kerítettek erre sort már sokkal korábban.

- Akarlak, Cicus - sóhajtotta, miután hosszú percek után elváltak ajkaik. A vörös kesztyűk a macskacsengőt babrálták, próbálván szétnyitni a fekete öltözéket.

- Én is akarlak - lehelte a cicus. - De valami alkalmasabb helyet kellene keresnünk. - Az enyhén lejtős bádogtető nem volt a legjobb helyszín meghitt együttlétekre.

Katica néhány másodpercig gondolkodott. A titkolt azonosságuk számos dolgot megnehezített, hiába volt az övéké az egész város. Végül támadt egy ötlete. - Tudom, hova menjünk. Gyere. - Karon ragadta Macskát és nyaktörő sebességgel megindult vele keleti irányba. - Van egy jó barátnőm, aki most éppen nincs Párizsban, és mondta, hogy nyugodtan használhatom a szobáját, ha szuperhősként bármikor szükségem van rá.

- Az... - Hallotta, hogy a srác nagyot nyel. - Az... ilyen dolgokra is?

- Aha - nyugtatta meg, majd megállt egy tetőn. - Meg is érkeztünk.

- Itt? Dehát ez Marinette-ék háza!

Katica szíve kihagyott egy ütemet. Hát persze, a fiú ismeri Marinette-et; többször járt nála, küldetésektől kezdve Valentin-napi szomorkodásig. Csak nehogy most leleplezze magát...

- Nem is tudtam, hogy ismered őt - nézett rá Macska.

- Hát... egyszer odaadtam neki az egér talizmánt... kell emlékezz, ott voltál...

Mielőtt Macska további kérdéseket tett volna fel, Katica óvatosan felnyitotta a csapóajtót majd kézen fogta a tétovázó fiút, azonban elvétette a lépést és bezuhant a szobába, maga után rántva társát.

- Uff - nyögött fel, ahogy az ágyra esett, ahonnan alig negyed órával azelőtt kelt föl. Hátára fordult, és próbálta kivenni a körvonalakat a homályba burkolt helyiségben. - Bocs, Cicus. Jól vagy? - Reménykedett, hogy a szülei nem hallották meg a zajt.

- Úristen - lihegte Macska. - Mi lett volna, ha Marinette itt van az ágyban?

- Mondtam, hogy nincs Párizsban.

- És ha rosszul tudod?

- Cicus, már ennyire sem bízol bennem? - mondta szemrehányó hangon a lány, majd a mellette fekvő sráchoz simult és megcsókolta. Remélte, hogy ezzel sikerül végre elterelnie társa gondolatait.

Ajkaik félénken találkoztak, utána mind bátrabban kezdték felfedezni egymásét. Néhány hosszú másodperc múltán Katica érezte, ahogy Macska légzése lelassul és izmai ellazulnak. Az ő szíve viszont összevissza vert. A fiú, aki eddig csak pusztán a barátja és a bajtársa volt, most itt van vele egy ágyban, és ki tudja, miket tartogat ez az éjszaka...

Miután elváltak ajkaik, Katica felkönyökölt és társára nézett. A sötétben csak a zölden világító szemeket látta. Olyan ismerősek voltak, és mégis annyi titok rejtőzött bennük.

- Gyönyörű vagy - szólalt meg végül Macska.

A hősnő felnevetett. - Azt sem tudod, hogyan nézek ki a maszk alatt.

- Én nem a maszkba vagyok szerelmes, hanem a lányba, aki mögötte van - válaszolta a fiú, kesztyűs kezeivel végigsimítva társa arcán. - Tudom, hogy a maszk mögött is gyönyörű vagy. Számomra tökéletes vagy.

- Nem vagyok az - fordult el Katica. - Túl nagyra tartasz, piedesztálra emelsz. A valóságban csak egy ügyetlen senki vagyok, és nincs bennem semmi különleges...

Folytatta volna, de bajtársa forró leheletét érezte a halántékán, aztán puha ajkait a fülcimpáján. Lehunyta a szemét és felsóhajtott.

Macska karmai gyengéden végigszántották a vörös anyagot, minek következtében a hősruha felső része engedelmesen szétfoszlott, meztelenül hagyva Katica felsőtestét. A fiú a hátára fektette partnerét, a puszik pedig lennebb vándoroltak, először a kulccsontra, majd a mellekre. Mikor az érdes cicanyelv végigszántotta az ágaskodó mellbimbókat, a hősnő összerándult, mintha áramütés érte volna. Felnyögött, izmai megfeszültek.

A srác megállt a kényeztetésben és feltérdelt. - Minden rendben, hölgyem? Túl gyors vagyok?

- Nem... nem... ne hagyd abba - könyörgött a lány. Felkorbácsolta a tudat, hogy legtitkosabb vágyai ezen az estén végre valóra válhatnak.

Érezte, ahogy Macska végighúzza mancsát a lábain, karmaival lefejtve a pöttyös ruha maradék részeit is, aztán lágyan végigpuszilgatja a lábujjakat, a talpat, a bokát, a térdhajlatot, közeledve a combok belső oldalához. Tudta, hogy Macska tökéletesen lát a sötétben, ő viszont nem láttott semmit; olyan volt, mintha bekötött szemmel lenne kiszolgáltatva a másik kényének-kedvének egy ismeretlen helyen.

Egyre szaporábban kapkodta a levegőt, majd összerándult, ahogy a fiú ujjbegye végigfutott meztelen punciján, alig érintve bőrét. Szinte öntudatlanul nyíltak szét a combjai, minden szemérmességét feladva, teljesen partnerére bízva magát. Bal kezével a szőke tincsekbe túrt, a jobbal ágaskodó mellbimbóját izgatta.

A srác ujjai egyre merészebben fedezték fel nőiességét; a nagyajkakat érintve folytatták a simogatást, a kisajkak pedig maguktól, vágyakozva tárultak fel. Macska finom csókokat lehelt az érzékeny bőrre, majd nyelve rátalált a megduzzadt csiklóra, és kényeztetni kezdte. Katica remegéseiből hamar ráérzett arra, hogy mi az, amit a lány szeretne.

A hősnő érezte, ahogy az ujjak tétován a kisajkak közé nyúlnak, majd egyre mélyebben hatolnak benne, közben a cicanyelv ide-oda siklik a csiklón. Hamarosan végigfutott rajta a megsemmisülés a lábujjaitól a feje tetejéig, ajkát egy hangos nyögés hagyta el, combjai összezáródtak a fiú fején ahogy a kéj újabb és újabb hullámokban tört rá.

A remegés csillapodtával ernyedten feküdt az összegyűrt ágyneműn, miközben erőt gyűjtött a folytatáshoz. - Folytassuk, Cicus. Készen állok. - Ki akart próbálni mindent, át akarta szeretkezni az éjszakát, fel akarta fedezni hőstársával az együttlét minden örömét. - Cicus?

Nehézkesen kinyitotta szemeit, és megpróbálta kivenni a sötétbe burkolózott tárgyak körvonalait.

Egyedül volt a szobában.

Valami megbökte az arcát. - Indulnunk kell őrjáratra! Macska már biztos vár!

Marinette sóhajtott, próbálva szabadulni a szertefoszló fantázia hatása alól. - Tikki... szerinted kellene engedjek Macska közeledésének? Olyan régóta vágyom egy együttlétre, de... úgy érzem, mintha ezzel megcsalnám Adrient... annak ellenére, hogy nem is járunk...

- Kövesd a vágyaidat, annyit mondok. Nem fogod megbánni.

Marinette felült. - Hát jól van... megpróbálom. - Talán ma este mégis sikerül megtörnie a jeget. - Tikki, pöttyöket fel!