"-De nekem nem az kell, hogy barátként szeressen, hanem az, hogy szerelmileg!- napköziben ültünk, a tanár nem foglalkozott azzal, hogy mi mit csinálunk, a telefonját nyomkodta. Tél volt. Nap szerint: December ötödike. 
-De Abigél, ő nem szeret szerelmileg- guggolt le hozzám a sarokba Noémi.
- Na szóval, kedves osztály, mivel mostmár nem esik az eső, levonulunk az udvarra!- jelentette be a tesitanár ünnepélyesen.- Pakoljátok fel a székeket, utána lemegyünk.

Lepakoltam a tető alá egy padhoz.
-Figyelj Abigél, lépj túl rajta!-tanácsolta Vivi.
-Mi történt?- ment oda hozzánk Arián.
-Abigélnek szerelmi bánata van- nézett fel rá Vivien
-Ki miatt?- ráncolta a szemöldökét a fiú.
-Máté...- sóhajtotta barátnőm.
Ekkor ordítás hallatszódott, és én mégjobban elkezdtem zokogni
-SOHA NEM FOGLAK SZERETNI TE HISZTIS PICSA!- üvöltötte Máté a kockakő túl oldaláról. Arián leült velem szembe, és figyelt.
-Meg tudjuk valahogy nyugtatni?- nézett rá Vivire. Barátnőm sajnálkozva megrázta a fejét.
-Egyenlőre annyi elég neki, hogy mellette állunk.- szólalt meg egy kis idő után."

"Azóta már jó sok idő eltelt. Túl léptem rajta. Vagyis úgy gondoltam, hogy túl léptem, ezért szerelmet vallottam valaki másnak, üzenetben, egy másik országból. Dátum szerint: 2024. 08.01.
Pontos idő: 13:21.
Még azon a napon összejöttünk Dáviddal. Sok balhé volt az osztálytársai miatt, amiatt, mert megpróbbálta kideríteni ki mit érez iránta, és ezt olyan formába tette, mintha ő is szeretné őket. Hogy megcsalna engem... Sokszor szívatott, volt, hogy egy hétig nem reagált. Mivel ő máshol lakott, alig-alig találkoztunk néha."

"Elkezdtem piszkálni egy srácot a másik osztályból. Úgy érzem, hogy... hogy belémszeretett. De ebben még nem vagyok biztos, de ha igen, akkor nem akarom senkinek össze törni a szívét szóval..."

"A fürdőszoba ajtajának lapulva beszélgettem az érzéseimről Vivivel.
-Abigél, azt ne mondd, hogy még mindig szereted Mátét- állt meg a mozdulat közben. Az első válaszom az lett volna, hogy nem tudom, hogy mit érzek, és ki iránt, és hogyan, de végül azt nyögtem ki, hogy nem. És hitt nekem. Ő sem látta át a hazugságot. Néha úgy szeretném, hogy amikor azt mondom, hogy jól vagyok, akkor valaki megöleljen, és megmondja nekem, hogy; tudom, hogy nem vagy jól"

És így érkeztünk el a jelenbe. Ahol már nem tudom, hogy kit szeretek, kit gyűlölök, és nem tudok normálisan aludni, a gondolatok szét csavarják a fejem. Könnyek szöknek a szemembe éjszakánként, és Máté monogrammja a csuklómba vésve sem segített azon, hogy megtaláljam a válaszokat. Nem tudom eldönteni, hogy mit érzek, és nem akarok senkinek sem csalódást okozni. De valahogy... Minden reggel, amikor felveszem az álarcom, arra gondolok, hogy ha így is depisnek hívnak, akkor mit gondolnának rólam ha nem lenne rajtam az álarc, ami a műmosolyt, és a mű vidámságot hordozza magával. És Máté sem tudja, hogy én mit érzek igazából. Azt mondja, hogy depis geci, meg hogy öljem meg magamat. Azt viszont nem tudja, hogy miatta lettem az, aki vagyok. Nem tudja, hogy hány vágás van a kezemen MIATTA. Hisz sosem mutattam meg neki. Nem mutattam meg, mert úgysem értené meg. Csak egyszer cserélnék vele helyet. Akkor megnézném, hogy mit csinálna a helyemben. Én is megnézném, hogy én mit csinálnék a helyében. Megtanulnám, hogy kell egoistáskodni, az egyszer biztos. Hisz Máté hogy is mondjam... Nem a... Nem a legszerényebb fajta. De akkor is... Elegem van abból, hogy senki sem látja át azt az álarcot, amit én minden reggel felveszek, nem látja meg a műmosolyom! Egyetlen egy dolgot vesznek észre; azt, hogy sírtam. De néha még azt sem sikerül észrevenni, pedig elég egyértelmű a vörös arcomat látva. Elérkeztünk egy újabb naphoz, amikor nem kell felvennem az álarcot, amit úgy védek, hogy össze ne törjék. Viszont most is elszomorít a dátum. December 01.
 Két nap múlva lesz egy éve, hogy az az egosita nagyképű balfasz elutasított, ma pedig az a nap van, ahol már négy hónapja együtt vagyok Dáviddal.

Köszi hogyha eddig végig olvastad!