Mi értelme van a szerelemnek? Kérdezem én. Szerintem semmi! Szeretsz valakit végre teljes szívedből, erre kiderül, hogy az a személy nem vonzódik a te nemedhez, helyette a sajátjához. Evvel csak egy a baj..pont akkor eszméltem fel, hogy szeretem, Han Jisung-ot!

-

Lee Minho húga vagyok, Lee Mingyeong. A Stray Kids a családom, velük nőttem fel úgymond. Minho-val 4 év van köztünk...amikor ő bekerült a Stray Kids-be 19 éves volt, én már 15. Állandóan a fiúkkal lógtam, mert utáltam egyedül lenni. A szüleink mindig a bátyámmal dicsekedtek mindenkinek, velem senkinek se soha. Hiszen mit is értem el? Talán azt, hogy hármasokkal végig bukdácsoltam a 9.-ig, mást se tettem le az asztalra. Nem zavart sose az, hogy mindenki a tesómmal volt megáldva, mivel én is nagyra tartom, büszke voltam rá, illetve hálás is, amiért eljutott idáig.

Általa ismertem meg a Stray Kids-et ugyebár. Chan oppa mindenben segített, támogatott, ha valami miniatűr dolgot elértem, megölelgetett. Changbin oppa állandóan megnevettetet, megtanított főzni (Minho-nak nem volt ideje rá). Hyunjin oppa megszeretette velem a művészeteket, így jöttem rá, hogy szobrász akarok lenni. Felix oppa mindig megmosolyogtatott, mintha fénylene a jókedvűségtől, habár meg is értem, egy olyan fiú mellett, mint Hyunjin (aki teljes szívéből szeret), én is boldog lennék, eszméletlenül. Seungmin oppa beszólásait soha nem felejtem el, megtanította nekem, hogyan vágjak vissza a gengsztereknek. I.N oppa alig 1 évvel idősebb nálam, de igazából szerintem én vigyáztam inkább rá, mint ő rám, szinte ikrekké váltunk. És Jisung oppa-nak mit köszönhetek? Azokat a pillanatokat, amikor vele lehettem~ akkor voltam a legvidámabb.

Amikor nem értettem a fizikát, mindig hozzáfordultam. Ezerszer viccesebben el tudta magyarázni, végig nevettünk. Ha őszinte akarok lenni, amikor vele voltam, akkor szinte mindig röhögtünk. Soha nem felejtem el azokat a kuncogásaidat, vigyoraidat, elpirulásaidat, amiket a társaságomban csináltál. Soha nem felejtem azokat az estéket el, amikor az adott album előtt meghallgathattam a zenéket, és már fejből vágtam őket a megjelenés napjakor. Soha nem felejtem el a pizsipartiainkat, amikor otthonról átmentem hétköznaponként is néha, viszont te soha nem voltál rám dühös emiatt, mint Minho, aki alig bírta ki, hogy ne szidjon le. Soha nem felejtem el azokat az estéket, amikor a lelki problémáimat meséltem el neked, te pedig csodás tanácsokat adtál, amik elfogadásával máris jobban lettem. Soha nem felejtem el azta napot, amikor a suliból mentem haza, de eleredt az eső, így eláztam, mire odaértem a dorm-hoz...nagyon aggódtál, hoztál pokrócot, kakaót, mindent, mintha vártál volna. Soha nem felejtem el azt, amikor először közösítettek ki egy baráti körből, mert az öleléseid sokkal többet segítettek nekem, mint hinnéd! Soha nem felejtem azt el, mikor egy srác rám akart mászni, én pedig nem tudtam megszökni, így csak egy nevet tudtam kinyögni...Han Jisung...te pedig ott teremtél~ a fiút lelökted rólam, engem pedig biztató ölelésekkel láttál el. Soha nem felejtem azt el, amikor az emberek ki akartak használni Minho miatt, mert te megtanítottál rá Jisung, hogy nem szabad bedőlnöm nekik! Megannyi dolog van, amit csakis neked köszönhetek...mivel hálálhatnám ezt meg?...

2020-ban 18 éves lettem. A világ legnagyobb partiját megrendezték nekem, meghívtak mindenkit, mint például Hannah-t, Chan húgát, illetve az öccsét is, Lucas-t; Felix-nek mind a két lánytesóját, Olivia-t, illetve Rachel-t is; ezenfelül még a barátaimat is a suliból. Rengetegen voltunk, életem egyik legjobb bulija volt, ha nem a legeslegjobb!!! Mindenkitől kaptam ajándékot, tőled Jisung egy óriási plüssmacit, aminek a hasára ez volt ráírva: ,,Soha ne felejtsd el, hogy tökéletes vagy!" Azóta, amióta megkaptam, bármikor ránézek, elbőgöm magam. Csak azért, mert tökéletesnek gondol/gondolt Jis, ez nálam olyan mennyiségű vidámsággal ér fel, hogy szavakba nem tudom önteni!

2021-ben igazán híressé váltak, elkezdtek ,,kamaszodni" így 20 felett...ideje volt már! A shipperek száma egyre magasabbra nőtt, óriási hírnevet hozott az is nekik. A Minsung volt a legnépszerűbb, mindenki szerint együtt voltak...ha ránéztem erre a szóra azt jutott eszembe, hogy én meg Jisung. Ekkor zúgtam bele igazán Jisung-ba...a csodás táncába, az álomszerű rap-jébe, a fantasztikus dalszövegeibe, az álomszép hangjába, a produceri énjébe, és leginkább mindenegyes porcikájába!

Tipikus fangirl-nek tűnhettem mindegyik koncertjükön, mivel majdnem mindegyikre elmentem, már amelyik Koreában volt, külföldre csak Japánba mentem, Amerikába, vagy Európába sosem.
Az előadásaik közben tényleg egyszerű rajongó voltam. Lightstick volt a kezemben, Jisungie photocard, quokka skzoo plüss, ilyesmik; mindig voltak nálam, kötelezőek egy koncertre! A többi stay is ilyesfajta dolgokkal volt felszerelve! A barátaim is sokszor jöttek velem, legtöbbször Olivia-val, Felix tesójával mentem ezekre az előadásokra, ő egyébként Chan biased, így teljesen megvoltunk egymás mellett, hogy egyikünk sincs oda a másik tesójáért. Olivia nagyon bírja Minho-t, de valahogy ő nincs olyan jó kapcsolatban a fiúkkal, mint én...

2022...a fiúk világszerte híresek lettek, nagyon! Az Oddinary című albumokkal nyitották meg az évet, és tökéletes lett az egész! Az összes zenét rengetegszer hallgattam meg. Sung-gal keveset tudtam talizni, a többiekkel is, valahogy állandóan elfoglaltak voltak. Felfogtam...nem én vagyok a legfontosabb, és ez így is van jól!
Egyszer viszont átmentem...a Muddy Water-t dúdolva. Az ajtó kinyitódott azonnal, amint kopogtam. Jeongin oppa nyitott ajtót. Viccesen köszöntöttük egymást, majd beengedett. Beszélgettünk kicsit, aztán lejött Minho...meglepődött, hogy ott vagyok, nem számított rám. Ekkor Sungie is előbújt. Öleléssel köszöntöttük egymást, mint mindig. Ekkor a bátyám megszólalt.
- Beszélhetek veled, Mingyeong?
- Persze, Minho! - bólintottam.
- Gyere a szobámba, ha majd mindenkinek köszöntél!
- Okés!
- Várlak!
Ahogy a tesóm kívánta, mindenkinek köszöntem. Jisung kérdezgetett, hogy hogy megy a suli utolsó éve, illetve, hogy mi lesz utána. Büszkén meséltem neki a szobrászati vágyaimat, melyeket Hyunjin álmodott meg. Örömmel fogadta, mosolyogva tudta le, hogy miféle szándékaim vannak a jövőben.

Amikor evvel megvoltam, elbúcsúztam a srácoktól, majd elindultam Minho szobája felé. Az ajtó tárva nyitva volt. A bátyám az ágyán csücsült törökülésben, valamin nagyon elgondolkodva. Amint meglátott, integetve fogadott.
- Hello!
- Szia! Naaa...miről szeretnél beszélni? - mosolyogtam rá.
- Azt hiszem, tetszik az egyik tag...
- TE MOST VICCELSZ VELEM?? AAAA!!!
- Nyugalom...nem mondom el, ki!
- Rendben, akkor ne mondd, ahogy jónak érzed, majd elmondod, ha akarod! - biccentettem felé.
- Rendben, köszi, Mingyeong! - mosolyodott el.
- Semmiség, tiszteletben tartom a döntésedet, ahogy azt kell!

Ezután kimentem a szobájából, elköszöntem (megint) mindenkitől, majd távoztam a házikóból.

Júniusban kijött a Circus album, avval együtt a Your Eyes MV, amin többször is sírtam.
• Hyunjin oppa, ahogy fogat mosott, meg szívecskét rajzolt a párával teli tükörre~
• Chan oppa. ahogy csinálja a zenéket, veszi fel a kis részeit, szerkeszti azokat~
• Seungmin oppa, ahogy a kisasztalnál kávézgatott, illetve olvasgatott~
• Felix oppa, ahogy a saját palacsintáit megmutatja, a kis séf~
• Jeongin oppa, ahogy tereget, meg mosolyog~
• Changbin oppa, ahogy nagyban grillezik~
• Minho oppa, ahogy próbálja értelmezni, hogy működik egy arcmaszk, és egy ágyból mosolyog vissza ,,rám"~
• és végül Jisung oppa, ahogy eszi a popcorn-t, PS-en játszik, a ,,hajamat" teszi tönkre, vagy ,,puszil meg"~
(eszembe jutnak a pizsamapartijaink, megint)
Rengetegszer sírtam ezen az MV-n, és bármikor meglátom, elkezdek bőgni.

Az idő gyorsan telt, eszméletlenül. Elérkeztünk az októberhez. Jisung már 22 éves volt, én 20, Minho majdnem 24. A Case 143 kijött, mindenki odavolt érte, természetesen én is. A 3racha-t annyiszor hallgattam meg, hogy csodálom, hogy nem tiltottak még le túl sokszori hallgatásért. Másik kedvencem lett a Give Me Your TMI, a Super Board, illetve a Taste. Ezeket is csomószor hallgattam meg, fejből fújtam a szövegét mindegyiknek.
Az új albumuk miatt gondoltam meglepem őket avval, hogy átmegyek gratulálni, meg el akartam mondani azt is, hogy felvettek az egyetemre!

Október 21-ére esett az a csodás péntek, mikor is átmentem. Kopogtam, senki nem nyitott ajtót. Még egyszer kopogtam, semmi. A csengő pedig elromlott, így azt se tudtam használni. A kilincset megfogtam, és kinyitottam, be sem volt zárva az ajtó. Az egész házban sötétség volt, kivéve az emeleten, onnan némi fény tükröződött vissza az előszoba tükörre. Halkan felbaktattam, és követtem a minimális fény irányát. Minho szobájába vezetett. Az ajtó résnyire volt csak nyitva. Benéztem...bárcsak ne tettem volna. Minho oppa Jisung oppa előtt állt, magához húzta a fiatalabbikat, és megcsókolta, a másik viszonozta. Szenvedélyes csókolózásba kezdtek. A szememben könnyek milliói csúsztak le, miközben láttam, hogy az általam kedvelt fiú, illetve a bátyám, akire eszméletlenül büszke voltam, éppen egymással csókolóztak. Tökéletesek, nem? Nem bírtam továbbnézni, elindultam lefele a lépcsőn, továbbra is nagyon halkan.
Az ajtóból éppen a maradék 6 tag lépett ki, akik furcsállva figyeltek engem.
- Hát te? - kérdezte Seungmin oppa.
- Most...megyek!
- Mingyeong - ragadta meg a karomat Chan oppa. - Mondd el, mi a baj?
- Se-semmi, ideje mennem!
- Mingyeong... - suttogta halkan a nevemet Felix oppa, miközben én már el is indultam kifelé a dorm-ból.

Könnyeim továbbra is szaporán folytak le az arcomon. Az eső is eleredt persze, esernyőt nem vittem magammal. Sírva folytattam lassan battyogva az utamat hazafele. Ekkor valaki megfogta a vállamat.
- Nem akarom, hogy elázz! - ajándékozott meg egy biztató mosollyal Jeongin oppa. Esernyőt húzott elő, és felénk rakta. - Hazakísérhetlek?
- Ha szeretnél - vontam meg a vállamat.
Együtt elsétáltunk a buszmegállóba. Megvártuk, míg jön egy, arra pedig felszálltunk, ekkor megint rám nézett érdeklődve Innie oppa.
- Miért sírtál? - kérdezte aggódva.
- Én...én...csak...én csak...
- Nem akarod vagy nem tudod elmondani?
- Leginkább mindkettő - húztam el a számat.
- Mit láthattál, ami ennyire sokkolt? Hmm...Minho szobájában a kupi? Na ugye? Attól én is sírnék, de azért nem ennyire...
- Tudod, oppa...tényleg Minho oppa szobájában láttam valamit...
- Gondolom nem a kupit - vigyorodott el.
- Nem - nevettem egy aprót.
- Ha mosolyogsz, akkor 10000x szebb vagy - pirult el.
- Jeongin oppa... - nevettem, majd megjelent előttem a 30 perccel ezelőtti jelenet... - Tudod, láttam Minho oppa-t.
- És? - kíváncsiskodott.
- Jisung oppa-val!
- Mit csináltak? - furcsállta az egészet a fiú.
- Cs-csó-csókolóztak... - nyögtem ki.
- Oh...
- Ez a megálló, ahol leszállok, szia, Jeongin oppa! - intettem neki szomorúan, majd kiugrottam a buszból.

I.N oppa a buszban maradt, ment tovább...sajnálom, oppa, de most nem tudtam volna neked kiönteni a szívemet~
Hazasétáltam. Otthon anya és apa már aludtak, nagyokat szuszogva.
Ettem egy kicsit, aztán a szobámba mentem. 9 óra is elmúlt, így érthető, hogy a szüleim már aludtak. A telefonom néha-néha megrezgett.
Üzenetet kapott a következő névjegyektől:
- Lixieee oppa💛🐤
- Hyunjinnie oppa💙🦫
- Jeonginnie oppa🧡🦊
- Chan oppa🤍🐺
- Seungminnie oppa🩵🐶
- Changbinnie oppa🩷🐷
- Minho brooo🐰🐰🐰
- Az én kis Quokka-m❤️‍🔥

Jis is írt?? Megnyitottam.

- Az én kis Quokka-m❤️‍🔥

Mingyeong...
Jól vagy??
Miért rohantál el???
Most ért haza I.N
Mindent elmondott
Azért futottál, mert láttad, ahogy Minho-val csókolózunk?
Sajnálom...nem kellett volna engednem neki!
Tudod, testvéreként egy ilyet átélni borzasztó lehet...
Sajnálom!!!!

Nem ezért sírtam, Jisung oppa...

Ahhh
Akkor jól vagy, Princess
Azt hittük, van valami, ami miatt nem írsz
Szóvallll
Miért sírtál??

Ha én azt elmondanám...

Ne már, Mingyeong
Mondd el!!!

Nem chat-en kéne ezt megbeszélnünk!
Ez nem olyan téma!

Nem válaszolt...

*10 perccel később*
Kopogást hallottam...a szobámban...kopogást???
Felálltam, mert megijedtem. Kint zuhogott még mindig az eső, ezért még furább volt. Ablakom felől jött a zaj, ezért odamentem. Egy ázott Jisung...kinyitottam rögtön az ablakot.
- Kösz - nevetgélt, miközben bemászott.
- Te hogy-hogy itt? - néztem rá komolyan.
- Azt mondtad, hogy ez nem chat-téma, szóval idejöttem! - kuncogott.
- Ember...10 óra van. - világosítottam fel.
- Nem baj - túrt a hajába. - Na mesélj...min sírtál? - támaszkodott neki a falamnak.
- Elmondta Jeongin oppa, nem? - fordultam hátra.
- De igen, viszont attól függetlenül még mindig nem értem!
- Jis oppa...én...én...
- Mi az??? - vett egy mély lélegzetet.
- Én...szeretlek! - nyögtem ki suttogva.
- KO-KOMOLYAN?? - lepődött meg nagyon.
- Igen, és emiatt!
- Sajnálom, Mingyeong...de...
- Tudom, Minho-t szereted!
- Ez azért nem ilyen egyszerű, ellenben ez így van...sajnos...sajnálom tényleg, nem akartalak megbántani, meg semmi...
- Már mindegy, nem, Jisung oppa? - kérdeztem nevetve...kínomban nevettem, mivel sírni nem akartam, így ez maradt.
- Ez nem vicces...Jobb, ha megyek! - tudta le ennyivel. Az ablakot kinyitotta, és kimászott rajta.

Ahogy ő elment, a szívem is elment vele. Összetört, milliónyi darabra...az ágyamba bekuckóztam, és elaludtam...

2023-at írunk már...semmi különös nincs velem. Azóta nem voltam szerelmes, nem is leszek. Ahogy említettem Jisung oppa a szívemet is magával vitte azon az őszi éjjelen. Nem beszéltem azóta vele, sem pedig a bátyámmal, meg egyik taggal sem. Nem is hallgattam a zenéjüket. Nem vagyok depressziós, illetve semmi ilyesmi. Túl tettem magam Jis oppa-n, viszont nem leszek szerelmes többé, ezt eldöntöttem. Túl sok fájdalommal jár! Hónapokig beszélni alig tudtam azután az incidens után, ám végre megy! A szobrász egyetemre járok Seoul-ban. A professzorok nagyon jók, a csoporttársaim kedvesek.
~Úgy érzem, én csak egy tipikus macskás néni leszek a gyerekek számára úgy 40 év múlva~

Köszönöm, ha elolvastad életem első oneshot-át...majdnem 2100 szó lett! :)
Remélem tetszett nektek!
(Tudom, kissé talán spontán, és teljesen igaza is van annak, aki szerint az, hiszen az egészet a mai napon, november 18-án találtam ki, és írtam le!)