- Mi a baj El? Napok óta olyan szótlan vagy... – kezdte Rasha aggódó arccal. Idegesen legyintettem. Valóban egyre rosszabb volt a hangulatom. Szörnyen idegesített, hogy nem értettem semmit abból, ami folyt körülöttem. Már vagy négy napja ugyanaz járt a fejemben.

Azt gondolnátok, a Szörnyről beszélek. Ami azt illeti, persze az is sokszor eszembe jutott. De egy idő után feladtam az elmélkedést, hogy mi a franc lehet az. Nem. Igazából Thálián agyaltam.

Mindig, mikor a lányra néztem, izzadt a tenyerem, elvörösödtem (bár ez halvány, nehezen elszíneződő bőrömnek köszönhetően nem látszott annyira), és a gyomromban egy furcsa érzést tapasztaltam. Mintha nem is tudom... Beszorult volna oda egy csapat hangya.

Azelőtt még sosem voltam szerelmes, így nem ismertem föl a jeleket, amiket jó lett volna még akkor kiküszöbölni... Na de majd meglátjátok. Visszatérve a történethez, elég zaklatott állapotban voltam, amire mégegy lapáttal rátett a Szörny.

Már annyira északon voltunk, hogy nem akartunk továbbmenni. Semmit sem találtunk. Jobb híján mezei szörnyeket öldöstünk, de mindenkit megőrjített ez a tehetetlenség.

Aznap este Artemisz nagy bejelentéssel állt elő.

- Figyeljetek Vadászok! Döntésre jutottunk. Nem találhatjuk meg azt a lényt ekkora csapattal. Ezért Thália és én kiválasztottunk húsz Vadászt, akik velünk jönnek. A többiek visszatérnek a Félvér táborba.

A bejelentést izgatott morgás fogadta. Az istennő egy legyintéssel elhallgattatta őket és folytatta.

- A csapat tagjai a következők: Kim Youn Li, Erica Latier, Aurora Jackson, Rasha Fant, Lucy Wall-Raymund, Amelia Watson, Yvonne Mejers, Anne Harrison, Lily Sander, Sarah McCall, Elaine Todd, Amanda Nox, Mimione McKanzie, Zennaya Halt, Sophia de Gardum, Bonnie Taryet, Sonya Glayson, Hannah Paige és mi ketten – mutatott magára és Tháliára.

- Igen! – szorította meg Rasha a kezemet. Csillogó szemekkel néztem rá.

- A döntés végleges. Most menjetek vacsorázni. Akik velünk tartanak, tíz perc múlva jöjjenek a sátramhoz.

Ezzel a végszóval lelépett a rögtönzött emelvényről és elment. Úgy láttam, helyettese még mondani akart volna valamit, de bosszúsan visszanyelte.

Mindenki szerette Artemisz beszédeit. Rövid, lényegretörő, nem túlcifrázott. Hiába, a vadonban nincs helye szófordulatoknak meg cifrázott hasonlatoknak. Csak a tények vannak, és ennyi.

- Sajnos Amelia is jön, de az legyen a legkisebb bajunk – Rasha tökre fel lett dobva a "kiválasztása" miatt. Én is nagyon örültem, de volt egy probléma: Thália is jön.

Nem mintha nem örülnék neki, hogy közel lehetek hozzá (ez nagyon félreérthető... Szedd már össze magad El!), de azért mégis kínos lesz. Valahogy félek ettől. De a legjobb az egészben, hogy mégcsak nem is tudok elrejtőzni a többiek között, sőt, valószínűleg maximum három- négy sátrat viszünk... Igen, nagyon jó lesz, mondhatom.

🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙

- Akkor pontosan merre is megyünk? – kérdezte a Sonya nevű lány tíz perccel később. Artemisz elővett egy darab papírt meg egy ceruzát, és rajzolni kezdett.

- Ez az erdő – rajzolt egy alaktalan amőbaszerűséget – és mi kábé itt vagyunk – rajzolt egy X -et a papír egyik pontjára. Húzott még négy vonalat az égtájok irányába is.

- Itt vannak a hegyek. (Tüskés valamik az erdő nyugati részén.) Errefelé meg a város. (Egy kis satírozás délkeleten.) Ez volt az előző táborunk, ahol felfedeztük a halott Kimérát. (Kis köröcske.) És így jöttünk – húzott szagatott vonalat az X és a kör között.

- Így a Kiméra... – szedte el tőle helyettese a ceruzát, és pontvonalat rajzolt.

- Igen – vette vissza az istennő a cerkát. – És mi erre megyünk – mutatott észak felé.

- Aha – ráncolta a homlokát Lily.

- Van kérdés, nincs. Holnap hajnalban indulunk. Nyomás aludni – tapsolt Thália.

🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙🏹🌙