Sarah Evans

A feszültség jól érezhetővé vált közöttünk. Testünk megfeszült szánkat össze préseltük a levegőt pedig szaggatottan vettük.

-Mikor jutottunk ide?-idegesen dörzsölte meg halántékát.

-Talán akkor amikor minden szó nélkül többé nem kerestél és teljesen kizártál az életedből.-hisztérikusan léptem közelebb,könnyeim csípték a szememet karjaim pedig fáradtan ernyedtek el mellettem.

-Én zártalak ki téged? Nekem lett volna rád szükségem és nem voltál mellettem!-kiabálásba torkollott hangon és heves gesztikulálással kísért cselekedettbe kezdett.

-Szerinted nekem nem volt szükségem rád teljesen besokalltam!-arcomat elkaptam róla és nyugtatás gyanánt a földet pásztáztam.

-Anya vissza jött.-hirtelen néztem rá ismét annyi különbséggel ,hogy a döbbenettől nyelni sem tudtam.

-Én nem tudtam.-ott akartam mellette állni és segíteni neki mert olyan dologgal kellett szembe néznie ami kihatott az egész életére.

És én még is magára hagytam.

-Hát persze ,hogy nem tudtad.-hitetlenkedve rázta meg arcát majd nézett egyenesen a szemembe.-Ahogyan azt sem ,hogy Conor apja az akivel össze állt anyám.

Fulladva vettem a levegőt a pánik teljesen eluralkodott rajtam. Nem kaptam levegőt és hiába vettem mély levegőt semmi nem használt. Torkomra kaptam kezemet szemeimet pedig az égre vezettem.

-Sarah?-pillanatok alatt termett előttem arcáról pedig a félelem tisztán leolvashatóvá vált.

Két tenyere közé fogta arcomat és úgy hajolt közelebb. Egymás szemeiben vesztünk el a harag és a szerelem egyvelege vezérelte minden akaratunk elleni tettünket. Ajkai érzése álom töredéke ként hatott rám. Minden porcikám intenzíven adott választ érintésére. Engedélykérését a megszokottnál is hamarabb engedtem meg de ebből már nem volt menekvésem mert elvesztem William Miller-ben. Nyelveink szenvedélyesen élveztek ki minden pillanatot még is lassabb tempóban haladtunk mert ez nem a vágyról szólt hanem a külön eltöltött hónapjainkról.

Arról ,hogy nem voltunk egymás mellett arról,hogy mások karjaiba futottunk.

Arról,hogy szeretjük egymást és szükségünk van egymásra.

Félve távolodtam el tőle még is hálásan néztem rá. Ugyan is levegővételem normalizálódott és a pánikrohamom eltűnt.

-Köszönöm.-halványan biccentett és csak álltunk egymással szemben mert nem tudtuk mit kéne tennünk.

Feszengve éreztem magamat ahogyan pedig egyre csak jobban gondolkodtam tisztábbá vált számomra mit is kell cselekednem.

-Nekem most el kell mennem.-semmit nem tudtam megfejteni még is úgy éreztem mind ketten megkönnyebbültünk.

-Rendben.-rekedtes hangjából semmi jóra nem következtettem.

Dacosan indultam el helyenként lassabban de ahogyan nagyobb távolság szabadult fel köztem és William között futásnak eredtem. Könnyeimet utukra engedtem és csak mentem addig ameddig el nem értem oda ahol most helyem van.

Hevesen kopogtam ,és toporogtam egy helyben.

-Sarah szia hát te?-az a nő állt velem szembe akit most a legkevésbé is szeretnék látni.

Tisztává vált számomra miért is volt annyira ismerős. Hát persze ugyan az a sötét hajszín igéző barna szemek ívelt arc és gyönyörű ezer wattos mosoly.

-Conort szeretném látni.-rideg voltam mert nem bírtam még csak a szemébe se nézni.

-Egy pillanat és szólok neki.-furcsán méregetett de végül eltűnt az ajtó takarásából.

Lélekben próbáltam magamat felkészíteni arra a lépésre amit most meg fogok lépni. Nem volt bennem miatta keserűség vagy szégyen érzet mert tudom,hogy ez a helyes döntés.

-Rögtön jön.-olyan őszintén látszik rajta ,hogy boldog és ezt nem sajnálom tőle csak szimplán bánt hogy milyen áron.

-Tudja William csodálatos fiú és egy örök életen keresztül bánhatja,hogy csak úgy elhagyta.-ijedten nézett rám szinte láttam ahogyan rögtönzött magyarázkodásba kezdene de erre már nem jutott ideje és amúgy sem lett volna semmi értelme.

-Szia kicsi!-derűsen lépett közelebb hozzám de én csak intettem neki és odébb sétáltam.

-Conor te tudtad ,hogy a nevelőanyád William anyja?-csalódottan meredtem rá.

-Sarah én megmagyarázom.-elé tettem tenyeremet ezzel megkímélni magamat.

-Végig hazudtál és még csak el se mondtad miért vagytok ilyen ellenségesek egymással. - undorodott egy részem az egész családjától azt hittem én vertem át egész idáig de tévedtem mert végig ő játszott velem.

-Ezt félre érted engedd meg kérlek és mindent elmondok.-könyörgésével a szememben csak mélyebbre ásta magát.

-Semmi szükség nincs rá mert már semmi nem változtat azon,hogy köztünk mindennek vége.