Sarah Evans

Könyörögtem az időnek,hogy teljen lassabban. Képtelen lennék pontosan meg mondani ,hogy a pillangók sokaságát érzem vagy inkább az izgatottság félelme fészkelte be magát minden zugomba.

Ez az átkozott kopott fényét vesztett ajtóhoz szinte szárnyaltunk. A víz teljesen levert a bennem áramló adrenalin szüntelenül tombolta magát ereimben.

-Gyere menjünk a termünkbe.-Bethany a fejével balra mutatott biztatóan pedig még egy mosolyt is elejtett.

A táskám pántját intenzíven megmarkoltam a lábaim több helyen zsibbadtak az eszem pedig csak is egy fiú körül bolyongott.

Láttam már a termünk bejáratát alig pár méter és megúsztam. Mintha ólom súlyok könnyedén szakadtak volna le rólam. Fellélegeztem rögtön utánna pedig levegőért kapkodtam.

Úgy érzem megfulladok a látványától.

William Miller előttem állt teljes valóságban. Azoknak a barna szemeknek még ennyi idő elteltével is gyönyörű fényük van. A mindig kusza haja vonzotta ujjaimat csak is azért ,hogy elvesszenek benne. Az arca természetes pirossága édessé tette férfias külsejét,ajkai pedig mintha még most puhábbaknak tűnnének. Arca íve már már szemérmetlenül vonzotta a tekintetemet. A teste pedig maga volt a megtévesztés. Az elmúlt időben rengeteget izmosodott viszont még is mintha neki is azt látnám az összképen mint magamon.

A meggyötört szívfájdalmat.

Elvesztettem minden időérzékemet de még is a kivancsiságtól tompulni tudtam volna. Mennyi ideje nézhetjük egymást tétlenül?

Melankolikus érzés kapott el ahogyan arra gondoltam tavaly is hasonló képen néztük egymást.

Az az átkozott Amber.

Hangos csattanás hasított a szinte szikrázó levegőbe.

Egyenes Bethany-re néztük a lány egy uzsonnás dobozt vágott földhöz de az is lehet véletlenül lökte ki egy szemüveges megszeppent fiú kezei közül.

-Úgy sajnálom.-esedezve adta kezei köze a srácnak viszont ő annyira elveszett barátnőm látványába,hogy szerintem a nevét sem tudná meg mondani.

Késztetést éreztem még több pillantást lopni az én kisokosomtól.

"-És hol akarsz tanulni a fűbe kisokos?-meredtem rá flegmán.

-Nagyokos vannak padok is na haladjál.-a földre nyúlt a táskámért majd feldobta lazán a hátára az én kezemért akart nyúlni.,,

Azt hittem az az időszak lesz számomra nehéz ,hogy tévedhettem ekkorát?

William tekintete jegesen égetett lyukat lelkembe.

Kikerült és magamra hagyott mert többé már nem számíthattam rá.

Mintha ezer kis darabra hullottam volna úgy éreztem elernyedt testrészeim kezdik feladni.

-Sarah menjünk.-karomat erősen magához húzta így egy stabil támaszt adni számomra.

-Hogy lehetsz ennyire béna?-miért fáj ennyire mosolyogni?

-Inkább köszönd meg szerinted tényleg ennyire analfabéta lennék? Úgy éreztem itt minden porrá ég ha nem teszek valamit.-meglepő,hogy nem csak én éreztem így.

-Szegénynek most jössz egy uzsisdobozzal.-súlyomat a székre vetítettem.

Nevetése volt a mai napom fénypontja.

Az első nap végéhez értem mely valamilyen szinten felpezsdített. Még is idegesen kerestem a szememmel. Tudtam jól tudtam milyen mérgező hatással van rám csupán egy pillanat még is szomjaztam vágytam rá.

-Szia,ne haragudj de kitudnál segíteni hol találom O'Neill utcát?-magas termetű sportos alkattal rendelkezik , aranyló szőke fürtjei egyszerűen tökéletesen kiegészítik tengerkék szemeit.

-Persze pár utcára van innen.-pimasz mosolya élinkítően hatott szürke hangulatomra.

-Engedd meg,hogy bemutatkozzak Connor Brown.-kezein húzódó ereket bámultam miközben mosolyogva megráztam fejemet.

-Sarah Evans.-tekintete egy perce sem engedett szabadon.

-Életed legjobb társaságát nyerted meg.-kacér nevetése túlságosan emlékeztetett valakire.

Mennyire cselekszem most rosszul?