Pár héttel később:
   Ahogy egyre csak teltek a hetek, annál valótlanabbnak tűnt, hogy Kira, valaha is találkozott volna Jonghyun-nal. Már kezdte elfogadni, hogy ez csak egy álom volt csupán.

   Egyik este Kira jött le az egyetem lépcsőjén a vasútállomásra tartva. Felszállt a buszra és szokásához, híven leült a leghátsó ülésre. Elővett egy mappát, amiben a kottáit tartotta. Úgy tervezte elkezdi memorizálni a verseny darabjait az utazás alatt. Elkezdte lapozgatni a papír tömeget, de egy csomót nem talált közötte. Mégegyszer végig pörgette, hátha csak nem vette észre, de nem lett meg.
   - Ne, ne, ne! - mondta kétségbe esetten. - Hol lehetsz? Itt kell lennie valahol! - mérgelődve kutatta, amikor hirtelen eszébe jutott valami.

- Várjunk csak! Ajj... Nem hiszem el! Ott hagytam a zongorán!!
Gyors bedobálta a cuccait a táskájába és kifordúlt az ülésről. A következő megállónál leszállt és szélsebesen rohant vissza az iskolába. Felszaladt a terembe ahol délután gyakorolt. Megállt az ajtó félfának támaszkodva, hogy szusszanjon egyet. Megnyugodva vette észre, hogy ott vannak, ahol hagyta és szépen gondosan elrakta a kottákat, majd letörölte a homlokán csordogáló verejték cseppeket. Rápillantott a kezén lévő karórára.
   - Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek! - nyőgött fel. - Hogy tudtam lekésni az utolsó vonatomat!

   Csüggedten elkezdett lebattyogni a lépcső sorokon és nem más mint Jun várt rá az utolsó lépcsőfokon.
   - Jobban kellett volna figyelned! Most, hogy fogsz haza menni? - kérdezte aggódva.

Kira előszőr alig bírt bármit is kinyőgni a döbbenettől.
   - Még nem tudom. - szólt végül halkan.
   - Nyugodj meg. - válaszolt a lehető leglágyabban Jun. - Gyere aludj nálunk. - a hangja bár kedvesen csengett, Kira még is hátborzongatónak találta. Egyből felmerült a gondolat, hogy ez nem lenne valami túl jó ötlet a fiú érzéseinek tudatában.
   - Nem, nem kell. Majd megoldom én, mint mindig, de azért köszi. - Kira ezzel a lendülettel elrohant mellette, de még visszakiabált. - Vigyázz magadra Jun!

   Szépen visszasétált a buszmegállóba és leült a padra. Egy bő fél óra múlva már magába roskadva kémlelte az utcasarkot, hátha meglátja a remény két fényszóróját, azonban kizökkentette hirtelen valami. Egy vízcsepp hullott az arcára és nem sokkal utána követte őt a barátai is.
   - Hogyne! Még valamit? Ezután jön hózápor vagy jégeső!? - káromkodott nagyban.

   Morcosan ült tovább a szakadó esőben dideregve. Már szinte teljesen átfagyott, elkékült a szája, mire egyszer csak a sarkon befordúlt egy fekete Ford Mustang Shelby Gt 500-as és a lány előtt egy hatalmasat fékezett. Kira kicsit megrémült, mikor elkezdett kinyilni az anyós ülésnél az ajtó. De félelmét idegesség váltotta fel, amikor megpillantotta Jonghyun-t.
   - Szállj be! - balra felkunkorodott kacéran a szája csücske.

   - Anyu azt mondta, ne szálljak be idegenek mellé. - válaszolt gúnyos mosollyal.
   - Hmm hát jó.
Jonghyun kiszállt az autóból és oda sétált a lányhoz. Lehúzta magáról a dzsekijét és rá borította. Ezután alányúlt a térde alá, megfogta a derekát és felkapta a karjaiba.
   - Hát ha nem jössz, kénytelen vagyok elrabolni! - szólt csábos mosollyal. Kira a döbbenettől nem tudott mást csinálni, csak pislogni és elhidegült arca életre lelt. Finoman betette az ülésre, majd ő is gyors behuppant mellé. Feltekerte a fűtést, bepöccintette a motort és elindultak. Eközben Jun az iskola ablakából nézte végig az eseményeket. Rá harapott az alsó ajkára, ökölbe szorította a kezét, és mérgében beleütött a falba.
   - Ezt nem fogom elfelejteni, Kira.

                      
                       A kocsiban:

   Kira az egész úton rá se mert nézni a fiúra. Mereven ült felhúzott lábakkal, maga elé bámulva. Arra eszmélt rá, hogy megállt a kocsi. Jonghyun kipattant a vezető ülésről és kinyitotta Kirának az ajtót.
   - Hol vagyunk?
   - Ssss ! Ne kérdezősködj, csak gyere. - nyújtotta felé a kezét egy olyan csábos nézéssel, hogy azt visszautasítani nem lehetett.
Kira kicsit viszakozva, de belecsúsztatta vékony kezét a férfias tenyérbe. Bementek az épületbe, ahol a bejáratnál egy inas féleség állt.
   - Tessék Jonghyun Úr, a kulcsai.- nyújtotta át.
   - Köszi. - kivette a kezéből és már rántotta is magával a lányt a lépcsősorok felé. Kira már kezdte nagyon elszégyelni magát a személyzet előtt, de Jonghyun nem eresztette el egy pillanatra se. Úgy fogta mintha az élete múlna rajta.

   Amikor felértek, kitárta az ajtót. A bejáratnál Jonghyun kibújt a cipőjéből, ezért Kira is gyorsan utánozta. Átvezette a nappalin a hálószobába és le ültette az ágyra. Rá rakott a fejére egy törölközőt.
   - Addig töröld meg magad ezzel míg megcsinálom a fürdővizedet.
   - Mit? - pirult el.
   - Nem akarom, hogy megfázz. De ha gondolod más módszerrel is felmelegíthetlek. - szája ismét a bal felé kezdett kunkorodni.
   - Hú ha! Valaki most nagyon nagy fiúnak hiszi magát. - húzta fel a szemöldökét.
Jonghyun nevetve elindúlt a fürdőszobába.

   Kira miközben törölgette magát, szemei körbe-körbe cikáztak mindent szemügyre véve. Szíve minden egyes pillantásra nagyobbat dobbant.
   - Itt vagyok. Tényleg itt vagyok Jonghyun házában. - álmodozott.