Kira nem hallott mást, csak a szívében buzgó adrenalint, ami már lassan kitörni készült. Teljesen lemerevedett. Bár a fotósok, már több perce elmentek, csak állt ott, mint egy cövek, levegőt nem mert venni.

De egyszer csak a némaságot, Kira hasának moraja törte meg. A lány idegesen oda kapott a pocakjához. Jonghyun próbálta nem el nevetni magát. Kezét a szája elé tette, hogy próbálja gátolni kacaját, és félre nézve megkérdezte:

   - Khöm... Együnk valamit? - kuncogott halkan.
   - Nem dehogy! Nem kell. - de a hasa ismét ellent mondott.
   - Na ne most játszd meg magad, hogy úri lány vagy. Na gyere szépen. - finoman megmarkolta a kézfejét és elkezdte húzni az utca elején lévő árushoz.
   - Két doboz mézes sütit legyen szíves, Asszonyom!
   - Örömmel kedveském! - a néni olyan gyorsan telepakolta dobozokat, mintha csak egésznap energia italt ivott volna.

   Ezután leültek a stand előtti padra.
   - Vigyázz mert még csak most sültek ki. - Kira lábára helyezte a doboz süteményt és az övének jó ízüen neki látott.
Kira rápillantott és szemeit, akarata ellenére sem tudta levenni a férfiról. Jonghyun érezte, hogy a lány szemei már egy ideje rajta pihen, így viszonozta a pillantást és tekintetük találkozott. Kira zavarában elpirult és gyors bekapott egy jó pár sütit.
   - Sszz... Ez forró! - csordult ki még a könnye is. - Haa!! - csapkodott a kezeivel a szája előtt, mintha ez segítene rajta.
Jonghyun jóízűen felkacagott egy hatalmasat.

   - Én meg mondtam, de te már a kezdetektől nem hallgattál rám! - vigyorgott.
   - Ch!! - fintorgott rá válaszként.

Jonghyun erre csak még harsányabban nevetett. Kira elfordult és dúrcás arccal tömte magába a sütiket. Jonghyun nevetgélve megfogta a lány selymes arcát és magafelé fordította. Egy ideig nem csinált mást, csak bámulta.
   - Mi van? - kérdezte Kira arrogánsan.

Erre Jonghyun még közelebb hajolt, hogy már az orruk szinte majdnem össze ért. Kira izgatottságában csak a szemeit forgatta össze-vissza, de az se segített rajta, mert érezte, hogy az arca egyre csak vörösödik. Jonghyun elővett egy zsebkendőt és letörölte Kira arcáról a sütiből maradt morzsákat. A lány csak  kérdő pillantásokat vetett a férfira. Nem erre számított. Jonghyunnak viszont a látványra, csak felkunkorodott balra a szája széle.
   - Mintha egy óvodással lennék.
   - Hogy mi van? - pattant fel és sértődötten összecsücsörítette a száját összeráncolt homlokkal.

   - Na gyere játszuk le! - egy hirtelen mozdulattal Jonghyun válla felé eresztette az öklét. Ő persze számított erre, így könnyedén megfogta a kezét. Kira megpróbálta kiráncigálni azt, de mikor nem sikerült a másik kezével próbálta eltalálni. Jonghyun megragadta a bal csuklójánál is. Felpattant ő is a padról, majd egy pár másodpercig egymás szemében merengtek, mire egyszer csak magához rántotta úgy, hogy a mellkasuk finoman egymáshoz simult. Keresztűl csavarta Kira kezeit a dereka köré és masszívan tartotta a háta mögött. Megpróbált ficánkolni, hogy ki szabaduljon a fogságból, de ez esélytelen volt.
   - Eressz el! - mérgelődött.
   - Ugyan miért tenném?  Önvédelemből tettem. - mondta önelégülten.

   - Mert ha nem engedsz el, akkor ki kiabálom a nevedet a torkom szakadtából.
   - Te lány, meg ne próbáld! - szólt rémülten.

   Kira vett egy mély levegőt a kiabáláshoz és az első pár betűknek sikerült is kijönnie-e a hangszallagjain, amikor Jonghyun ijedtében ajkait a lányéhoz tapasztotta, ezzel meghiúsítva, hogy a többi betű elhagyhassa a száját. Kira arca megtellt élettel. Hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, úgy magával ragadta ez a pillanat. A szíve úgy dübörgött a mellkasában, mint még soha. Csak meredten bámult előre, hatalmasra nyílt szemekkel. Jonghyun telt ajkait szépen lágyan elhúzta és fekete szemei csak ragyogtak. Érzékien vesztek el egymás tekintetében a külvilágot kizárva. De ahogy a mondásban is van: "Egyszer minden véget ér" ahogy sajnos ez a pillanat is, mivel váratlanul elkezdte egy férfi ráncigálni Jonghyun-t, miközben végig a telefonjába beszélt.
   - Igen megtaláltam ezt a pernahajdert! Ne izgulj a forgatás miatt! - lecsapta a telefont. - És te most velem jössz! - elkezdte egy kisbuszhoz ráncigálni, amin egy nagy Shinee felirat ékeskedett.

   Kira, még mindig ugyan azzal az arckifejezéssel bámulta, az egyre távolodó arcokat.

Jonghyun néha-néha vissza pillantott bánatosan, de bele kellett törődnie, hogy nincs más választása, mint sem a férfival tartani. Kira még egy jó darabig ott állt értetlenkedve és csak bámult a semmibe. Még mindig érezte rajta a melegséget, amit a férfi ajkai okoztak. Az agya nem tudott másra gondolni, csakis az imént történtekre, de végül összeszedte magát annyira, hogy magába zárkózottan elsétált a buszmegálló felé. Gondolatai csak a csókon jártak. Kezeit akaratlanul is a szájához érintette, hiszen, még most sem hitte el, hogy ez meg történt. Az egész olyannak tűnt, mintha csak halucinálta volna.