- Jonghyun...?

Még mielőtt kimondhatta volna a teljes nevét, Jonghyun a kezével, egy gyors mozdulattal betapasztotta a száját. Mutaóujját ajkai elé helyezte és a fülébe súgta.
   - Pszt.!!
Kira heves bólogatásba kezdett, így a férfi elengedte. Zavarában a lábai közé kulcsota a kezeit. Annyira félt, hogy nem mert rá nézni se. Nem igazán tudta, hogy hogyan is kezelje ezt a helyzetet, így csak csendben ült, mintha ott sem lett volna. A következő megállóban a férfi kiperdült mellőle és sietve leszállt. Kira gyorsan a hátsó ablakhoz fordult, hogy még egy utolsó pillantást vethessen a sztárra.

    A fejlemények után, csak jóval később eszmélt rá, hogy már kitudja hányadik kört megy a busszal. Ekkor ránézett a telefonja kijelzőjére és látta, hogy kettő órája már haza kellett volna érnie. Kizökkent a rózsaszín ködböl és haza vágtatott, amilyen gyorsan csak tudott. Amint haza ért, felviharzott a szobájába és bezárkózott. Azonnal az ágyra vetette magát, de a gondolatai csak Jonghyun-on jártak. Annyira hihetetlen volt számára ez az egész. Arról álmodozott bárcsak láthatná újra, de hamar meggyőzte magát arról, hogy ez úgy sem fog bekövetkezni, hisz ez is csak a véletlen műve volt.

   - Ááá.. Nem tudok aludni.. - nyomta bele a fejét a párnájába.

        Másnap reggel 06:00-kor:
   Zzzzz...- rezgett a telefon.
   - Neeee! Már is reggel van? - dünnyögve kinyomta az ébresztőt. - alig aludtam valamit. - nyafogott még keservesebben.
Nagy nehezen kikászálódott az ágyából, majd sietve elkészült és elindult az iskolába táskás szemekkel. Amikor az iskola kapuja elé ért, meglepődve nézte, hogy zárva van.
   - Várjunk csak! - kikapta a mobilját a táskájából és megnézte a dátumot. - Neee!... De.. Hiszen ma szombat van!!.. - ordította fennhangon, mire a járókelők szúrós szemekkel illették. Erre a lány csak zavartan mosolyogni kezdet, majd meghajolt, hogy ki fejezze a bocsánat kérését. - Pff.. Na mindegy, akkor bemegyek a hangszerboltba. Úgy is kell egy új zongora. - gondolta magában, hogy előnyt kovácsol a balszerencséjéből.

   Egy bő óra alatt oda ért a zene butikhoz. Besétált az üzletbe és körbenézett. A szeme megakadt egy vadi új Bösendorfer zongorán.
   - Bámulatos! - pásztázta végig a szemeit rajta. - Elnézést Uram, kipróbálhatnám?
   - Persze, csak tessék, Kedvesem!
Leült végig simította az ujjait a zongora billentyűzetén és bele kezdett egy Mozart dalba. A dallam hallatára a gitár sorból, egy fiatalember lépett elő. Pár percig figyelemmel követte az éneket és a kíséretet, de aztán nem bírt magával. Belekezdett hát ő is a gitározásba és pár akkorddal kísérte a továbbiakban.

A váratlan fordulatra a lány megszeppent és abba hagyta a játékot. Lassan oda fordította a fejét, hogy lássa ki az, aki belekontárkodott az énekébe.
   - Jonghy..? - ismét befogta a száját.
   - Te lány, már másodjára csinálod ezt velem. Gyere gyorsan! - kezét Kira száján tartva kisasszézott vele az üzlet melletti sikátorba. Megbizonyosodott, hogy nincs-e valaki a közelben.
   - Most elengedlek. - Kira mély lélegzetet vett és azon nyomban haragosan fel csattant.
   - Majdnem megfulladtam!

   - Ha nem kiabálnád folyton a nevem, nem lenne ez! - válaszolt vissza villámszerűen.
   - Tehetek én róla, hogy mindig a semmiből mögém sompolyogsz?
   - Ha tudom, hogy így fogsz kiabálni, inkább pillanatragasztóval kellett volna össze ragasztanom a szád, Kisanyám.
   - Pökhendi egy ember vagy, mit ne mondjak!
   - Hogy mi van? Még is, kinek hiszed magad, hogy így hívj? - kapta fel a vizet.
   - És te? Attól még, hogy sztár vagy, ugyan olyan ember vagy, mint én. - pimaszkodott tovább.

   - Ch!..

- mivel erre nem tudott vissza vágni, hagyott egy kis szünetet és elterelte a témát. - Amúgy, mióta tanulsz énekelni?
   - Úgy 5 éve.
   - Gyönyörű hangja van. - gondolta magában. - Értem.

   Öt perc némaság követte az eseményeket.
   - Ő basszus mi a fenét mondjak.. - töprengett magában. - Öm... Nem lenne kedved megnézni a várost? - kérdezte lehajtott fejjel, félre nézve Kira.
   - Hmm.. Addig nem lehet míg..... nincsen sapkám, napszemüvegem és pulcsim. Ja meg neked is! Van a közelben egy bolt, mindig ott veszek cuccokat. Kövess! - biccentett a fejével.

   Hallgatagon lépkedett Jonghyun nyomában, mire egyszer csak neki koppant a homloka a férfi hátának.
   - Itt várj meg! - utasította mosolyogva.

   - Ch.. Kb 10 perce ismerem és már parancsolgat. - motyogott maga elé.
Várt egy ideig, míg egyszer csak Jonghyun mögésettenkedett és rá akasztott a fejére egy pandás pulcsinak a kapucniát. Kira ilyedten megfordult.
   - Húzd fel! - noszogatta egy hatalmas mosoly kíséretében.
Jonghyun pulcsijának hátulján megtalálható volt ugyan az a pandás logó és egy fekete napszemüveg takarta el sötét barna szemeit.
   - Mit szeretnél megnézi? - pattant ki elé Kira mosolyogva.

   - Én tudjam? Te ajánlottad fel, hogy megmutatsz valamit. Szóval hajrá! - kacsintott rá egyet.

De azután hirtelen Kira háta mögött meglátott egy csomó újságírót.
   - Jó de.... - hirtelen Jonghyun magához rántotta, szorosan átkarolta és homlokát feje búbjára hajtotta.
   - Dödöm! Dödöm! Dödöm! - a lány szívverése, egyre csak dübörgött. Pupillái kitágultak, lélegzete pedig elakadt. Nem jutott vér az agyába, annyira megilletődött. A gondolatai csak akörül forogtak, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Ahogy beszívta a férfi illatát egy pillanatra bebódult tőle. Oly szorosan fogta, hogy a lányt átjárta a testének melege és ettől a szíve csak még gyorsabban kalapált.