- Ezzel nincs vége madárkám. Innen nem mész ki élve. - kuncogott fel ördögien az ájult test felett és finoman végig simogatta az állánál.

                          Eközben:

    Jonghyun-t felsegítette a földről őrzője és felmutatta hüvelykujját a közönség felé, hogy minden rendben van. A vendégség hangos sóhalytások közepette megkönnyebbült. Choi arcáról azonban lerít, hogy eme cselekedete igazán felbosszantotta. Egy pillanat erejéig tekintetük összefort és erre Choi megrázogatta a kezén elhelyezkedő aranyórát, figyelmeztetése jeleképpen. Jonghyun hasa görcsbe rándult. Nagyot nyelt idegességében, de bólintott egyet, hogy megértette az utalást.
    - Folytassuk kérem. - nyögte ki végül, de a hangjában annyi fájdalom hallatszott, hogy azoknak akik tudják az igazságot, mindnek összeszorult a szíve.

    A pap hát bele kezdett volna harmadjára is, már éppen vette a levegőt, amikor hirtelen Park elkezdett körözni mutatóujjával és egy csapat fegyveres rendőr önzönlött be a ceremóniára.
    - Fel a kezekkel! - ordibáltak, miközben mindenkire fegyvert fogtak.

     A közönség riadva pattant fel ülőhelyéről és sikongatások kavalkádja töltötte be a termet. Mindenkin eluralkodott a pánik és a zűrzavar hatalmas lett. Choi arca elfehéredett a meglepődöttségtől. A teste megmerevedett félelmében, mint egy kőszobor. Csak abból lehetett tudni, hogy élőlény, mivel elkezdett izzadni és zihálni tehetetlenségében. Jonghyun őre is rémült tekintettel figyelte az eseményeket. A pillanatnyi megtorpanását, ki is használta. Hirtelen erőt gyűjtött és hasba rúgta fogva tartóját, majd egy jobb egyenessel képen törölte. A fickó a fájdalomtól össze rogyott. Az arcán felszakadt a bőr az ütés erősségétől.     Természetesen Choi többi embere sem tétlenkedett. Fegyvert ragadtak ők is és tüzet nyitottak a rendőrökre. Na ekkor kezdődött el az igazi tébojultság. Az emberek fejvesztve menekültek ki az épületből a golyó zápor kellős közepén. Az embereinek fele Hae Ra-t mentette a másik pedig Choi felé igyekezett, egy kettő el is jutott hozzá, de ekkor akcióba lépett Park ügynök és felvette velük a harcot. Mikor a közelébe értek, védekezően maga elé helyezte a kezeit, ezzel hatástalanítva az ütéseiket. Az egyiknek elkapta a karját, kicsavarta azt és az ember hátához szorította. A másik azonban már neki is akart újból rontani, de Park másik kezével előkapta fegyverét és lábon lőtte az illetőt, de ez az idő épp elég volt Choi-nak, hogy elszaladjon. Jonghyun viszont a szeme sarkában látta a menekülő memedzsert és míg Park viaskodott, utána eredt. Hatalmas tempót véve iramodott a nyomába. Nem is sok időbe telt, míg utolérte a molettebb férfit. Azzal a lendülettel rá vetette magát és a földre taszította. Mindkettőnek a teste csak úgy csattant a betonon, de Jonghyun nem tétovázott. Át fordította maga felé, úgy hogy a hátára érkezzen és jó mélyen bele nézett a szemébe. Már éppen szólásra nyitotta volna a száját, hogy mentse a helyzetét, de Jonghyun arcon ütötte jobbról, ezután balról és ezt a láncsort így folytatta eszeveszettül.

     A harag teljesen elöntötte az elméjét és átjárta az összes porcikáját. Egyszerűen nem bírta abba hagyni, fájdalmat akart okozni neki, azért amit tett. Nem szólt semmit csak ütötte addig, míg a férfi vére beborította az öklét. Ekkor viszont hirtelen valaki vissza fogta a kezét még a következő ütés előtt.
    - Fejezd be! Még a végén megölöd! - csattant fel mérgesen Park, miközben próbálta lefogni a férfit.

Szemeiben a megdöbbenés látszott.
  Jonghyun amikor rájött, hogy nincs esélye a rendőrrel szembe, izmai elernyedtek. A fiatal nyomozó felsegítette a földről, már éppen vezette volna el a földön fekvőtől, amikor hirtelen vissza fordult és még egy utolsót belerúgott teljes erejével.    A menedzser összegörnyedt a fájdalomtól, hangos nyikkanások közepette. A gyomorba érkező rúgás miatt a teste kiadta azt, ami éppen a gyomrában volt, de leginkább csak vért öklendezett fel. Szörnyen nézett ki. Szemei bedagadtak, arcát beborította a piros folyadék az ütésektől.
    - Azt mondtam hagyd békén! - állt elé. - Ha meghal sosem fogjuk megtudni, hogy hol van Kyra! - ezek a szavak észhez térítették.
Azzal a lendülettel Choi-ra pillantott, aki egy véres mosoly közepedte, nehézkesen elérte az óráján lévő gombot.

    - Ne!! - de már késő volt, benyomta a kis kiálló pöcköt.
Jonghyun szíve elkezdett szúrni és még az sem kizárt, hogy egy jó darabig megállt. Kezeivel akaratlanul is oda kapott mellkasához, ahol megszorongatta az ingjének anyagát.  Szervezetének a motorja megszakadni látszott, amikor tudatosult benne, hogy az akit szeret miatta fog meghalni. A teste nem bírta el ezt a súlyt és ezért térdre rogyott.

Park azonban mozgósította magát. A hajánál fogva felemelte Choi fejét, akinek a széles mosolya még mindig elterült az arcán.
    - Hol a lány? - kérdezte kicsit sem kedvesen, de erre csak szélesedett a vicsora olyannyira, hogy látszódott a véres fogsora, mire hangosan felnevetett.
    - Mond meg azonnal! - próbált rá fenyegetően hatni.
    - Már úgy is mindegy neki. - bár tudta, hogy most szorult helyzetbe került, még is élvezte, hogy még mindig életek felett dönthet. Gúnyos vigyora levakarhatatlan volt.

                         Eközben:

     Kyra fogva tartójának csipogója hangos visításba kezdett, bezengve az egész helyiséget. Egyből értette mi a dolga. Likvidálni a ki tűzött személyt. Kyra erre a szörnyen éles hangra felébredt és hatalmas borzongást váltott ki benne. Valahogy érezte, hogy baj lesz és ezt mégjobban megerősitette, amikor furcsán neki álltak suttogni a katonák egymás között. Már így is gyorsan kalapált a szíve, de mikor a férfiak beléptek a szobába, már a nyakában is érezte a lüktetését. A szíve mélyén tudta, hogy most ezek az utolsó percei. A sírás folytogatta, hogy soha többé nem láthatja Jonghyun-t, de csak azért se adta meg azt az örömöt nekik, hogy könnybe lábadt arccal lássák. Össze szorította az álkapcsát és egy önelégült mosolyt eröltetett az arcára, hisz tudta, hogy Choi-t így is úgy is elfogják kapni. Úgy gondolta, bár ezt a csatát most elfogja veszíteni, de a háborút ő nyeri majd.

    A katonák vezetője egy elvetemült mosoly kíséretében sétált felé, miközben egy vadász késsel piszkálgatta a körmét.

Kyrában olyan érzést váltott ki, mint aki arra készül, hogy elevenen megnyúzza a zsákmányát. Mikor oda ért, legugolt a széken megkötözött lány elé és olyannyira közel hajolt hozzá amennyire csak tudott. Teljesen az arcába mászott, de Kyra csak rezzenéstelen arccal nézett vissza.
  - Tudod, most legszívesebben a magamévá tennélek. - Mivel Kyra csak egy inget viselt, így játszi könnyedséggel fért oda a lány intim részeihez. - De azt a parancsot kaptam, hogy öljelek meg. -  lelkifurdalás nélkül  mondta ki ezeket a rémes szavakat, de még az volt a legszőrnyűbb, hogy ettől ő boldog volt. - De még azért játszunk egy jó darabig, még mielőtt végleg kimulnál.   - rápillantott a társaira, akik szintén elmosolyodtak. - Azt fogod majd kívánni, bárcsak megöltelek volna egyből, kis Galambom. - nyomott egy puszit az arcára, de ekkor a recés kés belemart egyből a húsába.

Ui. : Bocsánat, hogy csak ilyen későn tudtam részt írni, csak elutaztam, de remélem megérte ennyit várni rá Dorinda1999
     Chanyeollieparkchan
Remélem mindenkinek tetszik ez a rész❤️❤️😘. Most kezdődik csak az igazi izgalom!!