- Csing-cseng!! - szólt az öreg, de ismerős iskola csengő.
A diákok nyüzsögve jöttek ki a termekből, köztük a mi főhősünkkel is.
   -Hé, Kira! - a kiabálásra hátrafordult, de ekkor egy felé száguldó papírgalacsin homlokon találta. Gyorsan leguggolt és felvette.
   - Ez meg mi? - kérdezte értetlenül.

   - Jun küldi.
   - Jun? De még is...
   - Ja, de most léptem, bye-bye! - szólt közbe, ne hogy még a végén beszélgetést kezdeményezzen vele a lány. - Ja, majd el felejtettem! - perdült vissza egy pillanat erejéig. - Hae Ri azt üzeni, hogy jó turbékolást, te kis álszent! - köpött egyet a lány mellé, majd egy mozdulattal hátat fordított és pökhendien elsétált.

   Hát ez lennék én. Az iskola középpontja, természetesen nem jó értelemben. Csupán az a személy vagyok, aki mindig bajba kerül a nagy szája miatt és akin mindenki átgázol, ha tud. Az utóbbiak közé tartozik Hae Ri is. Jun az ő nagy szerelme és persze, pont engem ölelt meg tegnap, így kereszttűzbe keveredtem, ismét. Természetesen az is közre játszik, hogy mindketten énekesek vagyunk, így a konfliktus alapjáraton köztünk volt már, hiszen versenyszellem mindenkiben szunnyad. Nem tudom, hogy jobb vagyok-e, de az biztos, hogy kitartóbb és céltudatosabb. A legáhitatobb vágyam, hogy híres énekes legyek. Tudom elcsépelt, de ez az álmom és kitartóan ragaszkodok hozzá gyerek korom óta. Most csak az a fontos nekem, hogy ezt elérjem. Na de, térjünk is vissza a jelenbe.

   Kira hatalmas kíváncsisággal hajtogatta ki a papírgalacsint.

''Szia Kira!
Azt szeretném mondani, hogy jó lenne, ha ma tudnánk találkozni suli után a parkban.
Kérlek gyere, nagyon fontos lenne nekem.
Jun! :) ''

   - Na ne! Valahogy sejtem mit szeretne. - kámpicsorodott el, de ekkor hirtelen kiszedte a legjobb barátnője, a kezéből.
   - Oh, nocsak! Csak nem egy szerelmes levél? - heccelte Kirát, mivel látta, hogy igencsak savanyú arcot vág.
   - Nem! Csak Jun kért találkozót. - vágott vissza zavarában, majd a füle mögé tűrt egy kósza fekete hajtincset.
   - Szerintem szerelmet fog vallani. - kacsintott egyet.
   - Haj.. Sajnos én is erre tippelek. - konyult le a feje.
   - Húha ez egy nagyon komor tekintet. Nemet fogsz neki mondani? - faggatta izgatottan.
   - Hát... Igen. Hiszen nem szeretem. Meg amúgy is, most inkább a tanulmányaimra szeretnék koncentrálni. - biggyesztette le az alsó ajkát, mint egy kisgyerek.
   - Kár. Pedig Jun nagyon jó parti. - csücsörítette össze a száját, mint ha őt csókolgatná.

   - Myung, te neked tetszik? - értetlenkedett.
   - Mond meg neki az igazat. Így legalább ha összetörik a szíve, majd megvigasztalom a karjaimban. - kacsintott egyet majd vidáman el szökkent.
   - Mint ha ez olyan könnyű lenne. - sóhajtott egy hatalmasat.

           Az iskola kapujában:
  
   Kira ott állt az ajtó előtti oszlop mögött. A szembe lévő park padjára tekintgetett félve, ahol Jun ült. Kedvelte a fiút, de mivel úgy érezte, hogy sosem lehet több, így úgy érezte vissza kell utasítania. Idegességében a körmét rágta, de végül nagy nehezen össze szedte a bátorságát, majd kipördült az oszlop árnyékából és lazán oda sétált. A pad mögött arcára egy láthatatlan vigyorgó maszkot húzott, mint ha kicsit sem aggódna. Oda lopózott a fiú mögé, kezeivel befogta a szemeit és mélyebb hangon megszólalt.
   - Na kivagyok?
   - Hát lássuk... Ő... Csak nem Kira?
   - Nem talált.
   - Ó bocsánat én azt hittem....
   - Nyugi, nyugi én vagyok az, csak szívatlak. - vigyorgott egyet, majd átugrotta a padot és le ült a fiú mellé.

    - Ez gonosz volt. Most megsértődtem... - duzzogott.

   - Hát jó, akkor elmentem. - válaszolta nyugodtan és fel akart pattanni.
   - Ne! - ragadta meg a karját és azonnal visszarántotta.
   - Jól van, jól van, nyugi. - rámosolygott szépen. - Na, de mit szeretnél mondani?
   - Hát tudod ez egy olyan dolog, amit személyesen szerettem volna elmondani. - hangja elmélyült, majd vett egy igen csak nagy lélegzetet és belevágott. Látszott rajta, hogy keresi a legmegfelelőbb szavakat. - Tudod, mindnél többet tudtam meg rólad, annál jobban elvarázsoltál. Különleges személynek tartalak, akit teljes szívből szerethetek.
   - Ha? - bár számított erre, még is csak ennyit tudott hirtelen kinyögni.

   - Nem kell most rögtön válaszolnod. Van időd én várok. - úgy érezte még nem készült fel, hogy választ kapjon a vallomására, így gyorsan el akart menekülni. - Vigyázz magadra. - megfogta a lány vállát, rámarkolt a bizalom jeleként, majd csak simán elsétált.
Kira még fel sem fogta az eseményeket igazán, de a fiú már el is illant.

   A lány még nézett utána egy darabig, azonban végül csüggedten elindult magába merengve a buszmegállóba. Az első buszra felszállt, ami meg állt előtte, nem törődve azzal, hogy mégis hová viszi. Talán már a második kört mehette, amikor hangos sikítozások kizökkentették gondolataiból. Az ajtók már majdnem záródtak, amikor egy férfi ugrott fel. Éppen, hogy nem csukta oda a sofőr. Hátra rohant a leghátsó üléshez, ahol Kira tartózkodott éppen és mellé vetődött a belső ülésre. Felrántotta magára a kapucniát, meg a napszemüvegét.

Kira vetett egy pillantást a jövevényre, hogy ki is szegődött le mellé, de aztán érdektelenül visszafordult a másik irányba. Amikor, viszont ráeszmélt, hogy ki is foglalt helyet mellette, hirtelen visszakapta a fejét és a szemei kiguvadtak.
   - Jonghyun?...