A kocsi ajtaja szépen lassan kinyílt és kiszállt belőle egy kicsi, molett szemüveges férfi.

   - Jonghyun, mégis mi a fenét képzelsz te magadról?!! Csak úgy ott hagyod a stábot, te pernahajder!!! - fortyogott a dühtől. - Most velem jössz és a kis szuka is! - csak úgy fröcsögtek a szavak a szájából.
Megragadta, majd betuszkolta őket az autójárműbe. Egész úton meg állás nélkül Jonghyun-nal pörölt.
   - Azt hittem te értelmes vagy! - folytatta még a stúdióban is.
   - Jól van már, itt vagyok nem? Megcsináljuk a felvételt és ennyi. - forgatta a szemeit.
Megfogta a nála magasabb Jonghyun gallérját és lehúzta, hogy egy szintbe kerüljenek.
   - Nem csak erről van szó. - vitte mélyebbre a hangját. - Bárki megláthatott az utcán "Azzal"! - biccentett a fejével Kirára utalva.
   - Először is a neve Kira. Másodszor meg nem volt ott senki. - szabadította ki magát a szorításból.
   - Ezt én is nagyon remélem... - hangja fagyos lett. - Most pedig csináld meg a klippet. A menedzser ki ment a stúdióból fel Kirához a felvevő terembe. A lány az üveg mögül figyelte, ahogy Jonghyun mindent kizárva teljes szenvedéllyel énekel, táncol és pózol. Ámulatából a menedzser érces hangja zökentette ki.
   - Hogy hívnak kislány?
   - Lee Kia Ra, de csak tessék Kirának szólítani. - próbált kedvesen mosolyogni.
   - Nos Kira.. - nyomta meg a nevét gúnyosan. - Ne várj sokat ettől a kapcsolattól. Amint látod ő egy csillag, egy ékkő. Ő az embereknek a Nap, ami fényt hoz az életükbe. Szóval fordítok, ha még nem vetted a lapot. Csak játszadozik az átlagos emberekkel. Élvezd ki, hogy most te vagy porondon. - mosolyogva élvezte, ahogy bele tipor a lány lelkébe.

Majd, mint aki jól végezte a dolgát, fogta magát és le ment Jonghyun-hoz. Kira arcán eluralkodott a kétségbeesés. Csak mereven nézett az üvegen keresztül Jonghyun-ra.

Ő észre vette a lány tekintetét magán és nagy vigyorral, oda integetett neki.

   Amíg valamit beszélgettek ketten lent, Kira szépen lassan elkezdett hátrálni az ajtó irányába. A menedzser szavai beleégtek a szívébe. Úgy érezte, hogy mintha a mellkasára egy mázsa súly zuhant volna, amit nem tud lerakni, ezért a könnyeivel magába roskadva nem bírt tovább bent maradni az épületben. Muszáj volt ki mennie a friss levegőre vagy különben ott helyben összeesett volna. Jonghyun egy kis idő múlva végigpásztázta az üveglap egész felületét, de mikor nem találta Kirát félelem ragadta el.
   - Oké majd legközelebb jobban figyelek. Most mennem kell.! - lökött oda egy sablon dumát és már futott is végig az összes helységen. Amikor nem találta sehol, kirohant az épület elé, ekkor megpillantotta, hogy ott ül a buszmegállóban. Sietve lerohant elé, leguggolt, hogy a szemébe tudjon nézni a begubózott Kirának. Kezeit a lány térdére helyezte, ezzel tartva meg az  egyensúlyát.
   - Egésznap táncoltam és még miattad is futnom kell. Elkényeztetlek. - mondta lihegve egy huncut mosollyal.
Kira csak üveges tekintettel nézte szótlanul a bozontos, izzadság cseppekkel teli sztárt.

Jonghyun érezte, hogy valami nincs rendben, így adott a feje búbjára egy puszit, majd az ölébe rakta és szorosan magához ölelte.
   - Aludj ma nálam. - szólt lágy és megnyugtató hangon.
Kira csak bólintott egyet, nem igazán tudta, mit is gondoljon. Az agya csak a menedzser szavain jártak.
                    Másnap hajnal:
   Jonghyun édesdeden aludt, míg Kira csak maga elé meredt karjai közt. Egy percre se tudta lehunyni a szemeit az éjszaka. A szíve azt súgta, ne higgyen a menedzsernek, az esze viszont befogadta a súlyos szavakat és úgy értelmezte, hogy van bennük realitás. Hirtelen elkezdett rezegni a telefon az éjjeli szekrényen. Jonghyun résnyire kinyitotta a szemeit és az órára emelte tekintetét, ami hajnali négyet mutatott. Hangos nyöszörgések közepette végül felvette a készüléket.
   - Jonghyun azonnal gyere be az irodámba! És hozd magaddal a kis nőcskédet is! - olyan hangosan üvöltött, hogy még Kira is értette minden egyes szavát.
   - Mi van? Még is miért? - húzta fel mérgesen a szemöldökét.
   - Majd ha ide dugod a beled megtudod! - csapta rá a telefont.
Jonghyun nehézkesen lehúzta magáról a takarót. Nyomott egy puszit Kira arcára, majd bele súgta rekedtes hangon a fülébe.
   - Be kell mennünk a menedzserhez. - cirógatta kedvesen.
Kira úgy tett, mintha most kellene fel, majd bólintott egyet. Felvettek valami göncöt majd elindultak.
                          Az irodában:
   Amikor beléptek Choi menedzser csak tördelte a ceruzákat. Egy szót sem szólt, csak feléjük fordította a laptopot. Egy kép volt kettőjükről és hozzá egy cikk, hogy vajon ki hódította meg Jonghyun szívét.
   - Megmondtam, hogy baj lesz!.. De sebaj.. Ebből még hasznot húzhatunk. - csikorgatta a fogait. - Mivel nem látszik a képen ki ez a lány, bárkit be állíthatunk a helyére. Mondjuk valaki jó híreset. - vigyorgott az ötlete hallatán.
   - Na álljon meg a menet! Ezt, azonnal verd ki a fejedből! - háborodott fel Jonghyun.
   - Pedig kulcsfontosságú lenne a karriered szempontjából, hogy több rajongód lehessen. Ez egy nagyon jó lehetőség.
   - Szó sem lehet róla! - rácsapott az asztalra felháborodottan. - Csak ő kell nekem! - erei megdagadtak az idegtől.
   - Csak hallgasd meg, amit mondok.
   - Ne is folytasd! - vágott közbe.
Rámarkolt Kira kezére, majd kiviharzott vele. Feldultan beszállt a kocsiba.
   - Szállj be! - tárta ki Kira előtt az ajtót. - Most haza viszlek!
   - Oké... - nem mert ellenkezni, hisz érezte a levegőben a dühöt.
                Eközben az irodában:
   Choi felfújt arccal csapkodta az asztalát.
   - Az a kis fruska!!! El kell tüntetnem a képből..! - gondolkozott hangosan. Majd eszébe jutott valami, vagy inkább valaki, ugyanis egy nevet tárcsázott a mobilján.
   - Hong meg kell keresned egy lány teljes aktáját. - vicsorgott.
   - Ki az illető? - szólt bele egy ismerősen csengő férfi hang.
   - Lee Kia Ra.