Thor késő délutántól kezdve fel-le járta a város utcáit, de egyszerűen nem találta sehol a kutyát. Körbe kérdezett mindenkit, hiába, mintha kámforrá vált volna. Éjszakára fel kellett függesztenie a keresést, ha eddig nem találta meg akkor este még kevésbé fogja.

Kis kavicsokat hajigált le a szirtről, amik a hullámzó vízbe pottyantak. Ezzel elszórakozott, amíg kavics került a keze alá. Viszont, amikor kifogyott szokásosan az emlékei mély tengerébe merült. Fuldoklott bennük, de nem akart a felszínre menekülni, hogy végre valahára fellélegezhessen.

Több óra is eltelt az éjszakából, amikor egyszer csak lihegés hangja csapta meg a fülét. Oldalra kapta a fejét, Loki hevesen zihált, látszott rajta, hogy szaladt valamiért. Thor azonnal pattant, és magához szorította a kutyát. Fekete szőre az ujjai közé simult, lihegése a fülébe kúszott.

- Odin szakállára, hol voltál Loki? - elhúzódott az állattól. Amint meglátta gazdája dühös arcát lecsapta füleit és oldalra billentette a fejét. - Na, ne nézz így rám! Egész nap utánad kutattam te eb ugató! - csapott a combjaira. - Meg sem érdemled ezt - kikotorta a dzsekije zsebéből a benne felejtett nyakörvet. Jól állt a fekete szőréhez a zöld alapon, aranyszínű díszítés. - Fess kutya lett belőled pajtás.

Elgondolkodott kicsit. Bármerre is járt szeretett állata, biztos nem kapott enni és inni. Általában nem szokta idő előtt elhagyni a szirtet, de nem gondolhat csak magára, miközben Loki valószínűleg éhezik.

- Na, jól van te betyár, csak sikerül engem lerángatnod.

Lebattyogtak vissza a házba, ahova Loki farok csóválva rontott be, egyenesen a tálkájához. A házigazda fejét ingatva kutatott a hűtőben valami kutya tápért. Kibontotta a máj szagú eledelt, és bele borította a kék tálba, Loki azonnal lecsapott rá.

- Egyél nyugodtan, én visszamegyek - megsimogatta a kutya hátát. Azt követően elindult a kijárat fele.

Már majdnem az ajtó előtt állt, amikor Loki elsuhant a lába mellett, és előtte termett. Thor sejtette, hogy ez is egy visszatartási kísérlet a részéről, ezért nézett elhúzott szájjal az előtte lecövekelt kutyájára. Kitárta az ajtót, majd egy könnyed mozdulattal átlépett rajta. Ám jött is utána hűségesen, tehát ugyanott tartottak.

Visszatértek a szirthez, Thor a hátát neki döntötte a sziklának, míg Loki mellé kucorgott. Puha bundás buksiját simogatta, miközben így szólt: Jó lenne, ha nem tűnnél el megint. Lejártam a lábam miattad.

És úgy lett, ahogy Thor szerette volna? Természetesen nem. Loki minduntalan eltűnt egész napokra, és csak este tért vissza. Minden éjjel visszatért a gazdájához, nem hagyta magára az önmarcangolásban.

Ez a szokása hónapokba nyúlt, idővel nem is tulajdonított neki nagy jelentőséget.

Egy bizonyos verőfényes délutáni napon az egész élete megváltozott. Thor a kanapé előtti asztalra a volt ráhajolva, és húzta a lóbőrt. Jelenleg egy könyv volt a párnája, amire annak rendje és módja szerint csorgatta rá a nyálát. Nem tartotta érdekesnek a történetet, de félbehagyni sem akarta közel a vége előtt, így teste döntött helyette, és felmondta a szolgálatot.

Sif talált rá, leült mellé, és a hátát kezdte el simogatni. Mocorgott és morgott, de nem ébredt meg, ezért áttért a tarkójára, amit finoman masszírozni kezdett.

Lassú mozdulatokkal emelte föl a fejét, meglátszott, hogy súly nehezedett a homlokára. Ködös tekintettel nézett kedvesére, és megdörzsölte a szemeit. Mikor kitisztult a látása az ölébe vette Sif -et, és helyet foglalt a kanapé sarkában.

- Mi szél hozott hozzám szerelmem - morgott a nyakába, Thor szinte elveszett a fekete hajzuhatagban.

- Nagy hírem van, és ajánlom, hogy örülj neki - cirógatta a férfi rövid barna haját, ami szőkén kezdett lenőni.

- Azt hiszem nincs választásom, miután megfenyegettél - bújt ki a takarásból, és a sötét barna szemekbe meredt. - Mi az a nagy hír?

Sif mosollyal az arcán fogta meg a hasát, úgy mondta: A gyermekünket várom.

Thor arcára fagyott a döbbenet, amikor eljutott a tudatáig, hogy egy kedvese az ő kis csodáját hordja a szíve alatt. Egy kis csoda belőle. Mikor magához tért egy szenvedélyes csókban részesítette szerelmét. Szorította őt, őket magához, az új családját. Úgy fog rájuk ügyelni, mint a szeme világára.

- Azonnal kerítek egy bábát - közölte csillogó felemás szemeivel. Felgyűrte a szürke póló alját, és Sif lapos hasára vezette nagy tenyerét. - Ugye te is szeretnéd tudni, hogy kishercegünk vagy hercegnőnk lesz.

- Menj bátran - simogatta Thor borostás arcát. - Hívd ide Brünnhilde -át is kérlek, szeretném, ha itt lenne.

- Hogyne, azonnal itt vagyunk - lerakta Sif -et az öléből, aztán már rohant is, miközben magára rángatta a bakancsát.

Úgy szedte a lábait, mintha üldöznék, bőrét csípte a hideg, de a forró vére és kalimpáló szíve felmelegítette őt. Először Brünnhilde -át szedte össze a városközpontból, aztán keresték fel együtt a bábaasszonyt.

Mind a nappaliban voltak, Sif a kanapén feküdt felhajtott pólóval, hogy látszódjon a hasa. Thor mellette ült a földön, és kedvese kezét fogta. Az idős asszony egy madzagra kötött ezüst érmét lógatott Sif fölött. Ha az érme jobbra-balra leng ki, akkor a gyermek fiú lesz, ha előre-hátra, akkor kislány várható. Azonban ez az eset eltérő jelenséget eredményezett. Az érme körbe-körbe lengett, amit nem mindenki értett.

- Ez most mit jelent? - kérdezte végül Brünnhilde.

Elrakta az asszony az érmét majd azt mondta: Nem egy gyermeket várnak... Hanem egyből kettőt. Egy kislányt és egy kisfiút.

- Duplán leszek apa - mondta Thor ledöbbenve.

- Egy nagy jó apa - vonta magához a férfit egy szerelmes csókra.

~ Csók a pecsét az ajakon, a boldogságért. ~