Késő éjjel ébredt, amikor a csillagok teljes pompájukban ragyogtak a hold mellett. Thor nehezen akart kikászálódni szerelme mellől, de hívta őt a kinti sötétség, ami minduntalan felverte az álmaiból. Sif háttal fordulva aludt neki, így könnyen kibújhatott, és felöltözhetett a tegnap széthajigált ruháiba.

A mindent átható tengeri szél belekapott Thor szürke dzsekijébe, ami alá beférkőzött az esti hideg, azonban nem húzta magán össze az anyagot. A csípős hideg, a zabolázatlan szél és a kifürkészhetetlen sötét, ezekről mindig az öccse jutott eszébe, akit nem becsült meg. Csontig hatoló hideggel bűntette magát ezért a bűnéért. Felgyalogolt a legmagasabb pontra, ami a városka közelében volt. Tökéletes kilátást engedett a vad tengerre, ami éjjel feltajtékzik, és ostromolja a hegyoldalt. Tündökölt az ég hatalmas igazgyöngye a tenger habokon. Gyönyörű látvány, de Thor nem emiatt a valóságos festmény miatt járt fel. Arra emlékeztette, amikor az utolsó beszélgetésük volt az apjukkal. Ezért is cipelt föl egy termetes sziklát a partról, még az idetelepedésük elején. Annak a sziklának dőlve ücsörgött felhúzott lábakkal.

Minden éjjel, azon a szent helyen juttatja eszébe minden egyes hibáját, és hagyja, hogy tovább marcangolják. Azok az emlékek javarészt Lokihoz köthetőek, minden vesztesége közül őt siratta a legjobban. Odin és Frigga is a szeme előtt haltak meg, ennek fényében mégsem hullajtott egy könnycseppet sem. Ezzel szemben Loki háromszor halt meg, és háromszor gyászolta meg. Erős volt a testvéri kötelék közöttük, bármi is történt a múltban.

Egészen addig maradt kint, míg kibukkant a Nap a tengerből.

"Hidd el testvér. Felragyog, majd a mi napunk"

Leporolta magát, és visszasétált a házba. Volt, aki várt rá otthon, ez újfent megmelengette a szívét. Bekukkantott a szobába, boldogan nyugtázta, hogy Sif még ugyanolyan békésen alszik, mint amikor elment. Hamarosan a Nap megébreszti, ezért a konyhába ment reggelit készíteni.

Gusztusosan sistergett a szalonna az egyik serpenyőben, amíg egy másikban omlettek készültek. Paradicsom és uborka szeletek kíséretében rakta tányérokra a sülteket. Hozzájuk csapott még két bögre kávét is, majd elindult a megrakott tálcával a kezében, és konyharuhával a vállán.

Befeküdt Sif mögé, átölelte, puszikkal az arcán és duruzsoló suttogással kezdte ébresztgetni.

Mocorgott kicsit, aztán a férfi felé fordult, és ráemelte sötétbarna szemeit. - Jó reggelt szerelmem - nyomott egy lágy csókot Thor ajkaira.

- Jó reggelt kedvesem, láttam békés álmaid voltak. - Megkereste Sif selymes kezét a paplan alatt, amire nyomott egy kézcsókot, és ráfűzte ujjait.

- Igen, szerencsére megtanultál nem horkolni - csipkelődött kora reggel.

- Vagy talán még attól is elvetted az energiámat, hogy horkoljak - mosolygott szélesen.

- A te hibád volt... Miért vagy ruhában? - szabadon maradt kezével Thor pólója alá nyúlt, cirógatta azokat a tökéletes kockáit.

- Azért mert nem vagyunk egyedül a házban, és dolgom volt a konyhában.

Sif szája tátva maradt, amikor a megrakott tálca az ölébe került. - Ezeket te készítetted? Ki tanított rá?

- Senki, magamtól tanultam. - Kivett egy lepedőt a szekrényből, amit kedvese csupasz hátára terített, hogy ne fázzon. Reggeli után elmentek együtt zuhanyozni - ami egy egészen kicsikét tovább tartott a kelleténél.

Míg Thor a konyhában mosogatott, addig Sif feltérképezte a nappalit. Korgék nem, olyan rég mentek el, szóval ezt nyugodt körülmények között tehette meg. Az első, amit megnézett az a mellkasáig érő könyvespolc volt, tele midgárdi olvasmányokkal. Egyet leszámítva, az asgardi nyelven íródott. Viseltes példány volt, ez meglátszott a kopott borítóján és a meggyűrődött lapokon. A könyv felnyitása után azonnal egy kézzel írott mondat díszelgett az első lapon.

- Hogy került ez a könyv hozzád? - állt oda Thor mellé felmutatva a könyvet.

A keze megakadt a tányér törölgetése közben. Mikor utoljára vette kézbe azt a könyvet eléggé rossz dolgok történtek. Letette a porcelánt, és felitatta a nedvességet az ujjairól, mielőtt megfogta volna a kötet. - Ezt a könyvtáros hozta el egy maroknyi másik könyvvel együtt. Úgy gondolta nálam a helye.

Kővé dermedten szemezett az arany színezésű címmel: Mágiák és igék könyve. Aztán felnyitotta, az ujjai hegyével simogatta végig az odaírt szöveget: Loki Odinson tulajdona!

- Sajnálom, hogy elvesztetted őt, de ideje elengedned Thor. Megtérten mulat a Valhallában atyátokkal, gondolj erre. - Sif vigasztalási kísérlete falba ütközött.

- Ha velem egyenrangúan állok hozzá, nem kellett volna hova megtérnie - mondta, miközben arra a bizonyos lapra meredt.

"Sosem akartam a trónt! Csak egyenlő akartam lenni veled!"

- Bármit is mondott, mindig igaza lett - folytatta, de inkább magának, mintsem az előtte álló nőnek.

"Ma vagy holnap. Száz év semmiség. Egy szempillantás."

Thor torkában feszülő gombóc keletkezett, felemás szemeit könnyek csípték. A környezete reagált az labilis hangulatára, lámpák villantak föl pedig nem voltak áram alatt.

- Mikor Sakaaron akart maradni, vitatkoznom kellett volna vele, nem hogy támogatni.

"Talán jobb lesz, ha többé nem látjuk egymást."

Elpattantak a villanykörték, a ház tetejét verte a hírtelen leszakadó eső.

- Miért nem öleltem meg, amikor volt rá alkalmam. - Kicsordult egy könnye, ami egyenesen a könyvre hullott.

"Itt vagyok."

Kint már fák ágai szakadtak le, hajók életveszélyesen imbolyogtak a vehemens víz felszínén, partokat árasztott el a felcsapott áramlat.

Sif kitépte Thor kezéből a könyvet, aztán arcon fröcskölte egy pohár vízzel, hogy észhez térjen.

- Szerelmem, nyugodj meg - fogta meg a riadt, átázott arcát. - Rám figyelj, rendben? Csak rám, nincs semmi baj.

A kinti kedélyek csitulni látszódtak, lassan eloszlanak a fekete felhők, velük együtt az emlékek is.

- Sajnálom, én nem akartam. Nem akartam...

- Tudom - letette a könyvet a pultra, és magához vonta szerelmét -, semmi baj, megértem. Mindenki megérti, mennyire szenvedsz, nem hibáztatunk.

Több percig is ott állhattak a konyhában, míg Thor torkából eltűnt a csomó és helyre állt a ritmusos légzése.

- Thor! - rontott be a bejárati ajtón Korg. - Gyere gyorsan, baj van! - azzal el is indult visszafelé.

Sietve magára rángatott egy szürke csizmát, és már rohant a barátja után. Azonnal látta mi is történt, az egyik csónakot felkapta az imént feltámadt szél, és a vele szembekerülő ház tetejébe csapódott. Behorpadt a tetőszerkezet, törött csempe darabok hevertek a ház körül.

- Le kell szednünk, segíts! - adta ki a parancsot Brünnhilde. Mindketten felugrottak a csónak két oldalára, szinte teljesen bele épült a házba. Megragadták, és együttes erővel kitépték, azt követően pedig a földre hajították.

- Sajnálom Brünnhilde, megint kibuktam idő előtt - hajtotta le a fejét elszégyellve magát.

- Héj, nem kell mentegetőznöd. Ha valaki, én tudom, milyen szüntelenül gyászolni - fogta meg Thor vállát, mire ő a nőre emelte a tekintetét. - Megértjük, és egy szavunk sem lehet azok után, hogy megmentetted az életünket.

- Nem én voltam, hanem Loki - vágta rá azonnal. - Ha nem hozza el azt a hajót, mind ott halunk meg.

"A megmentőtök eljött!"

- Menj, és szellőztesd ki a fejed.

- Előre félek mi lesz a következő évforduló éjszakáján.

Thor megfogadta a valkűr tanácsát, nem mintha nem szellőzne eleget minden éjjel a feje. Bokáig mocskosodott sárral és koszos vízzel, ahogy rezzenéstelen arccal átgázolt a tócsákon. Az egyiknél azonban felfigyelt egy kitüremkedő szőrpamacsra, ami a víz közepén feküdt az oldalán. Thor egyből ott termett a kutya mellett, leguggolt hozzá, és a fejére vezette hatalmas kezét. Ennek hatására az állat magához tért.

- Szia pajtás. Ne aggódj, haza viszlek magammal. - Felemelte a fekete szőrű kutyát, aki felnyüszített, amikor a széles vállára hajtotta fejét.

Sif is a házon kívül tartózkodott, hogy segítsen, akinek csak tud.

Otthon megtörölgette és enni adott neki. Etetés után jöhetett a fürdetés, amit a kutyák valamiért nem szeretnek. Ez a példány azonban más volt, nyugodtan tűrte, hogy Thor háromszor is megsikálja és lemossa. Utolsó alkalommal viszont már nem bírt magával, ahogy volt, megrázta magát. Mindenre került a fehér habból, a csempére, a polcokra, a tükörre, még Thor arcát is telibe találta.

Amikor körbenézett egy, olyan dolog történt, ami három hosszú éve egyszer sem. Nevetett. Kitört belőle a harsány nevetés, és ezt egy utcáról hozott kóbor kutya váltotta ki belőle.

- Nem tudom elhinni, hogy ezt ki tudtad hozni belőlem pajtás. - Megtörölgette magát egy tiszta törölközővel, amit aztán az ölébe tett. - Tudod ezért a különleges tettért egy különleges név jár - simogatta az állat fejét, aki érdeklődéssel hallgatta a férfit. - Egy számomra nagyon különleges személyről nevezlek el.