Június 4. Péntek

-Miért őt választottad?

- Brontët?-kérdeztem vissza, felmutatva a kezembe tartott Üvöltő szeleket.

-Neem-rázta meg a raszta tincseit.-Neményit.

-Mi? Mi az, hogy választottam? És ki helyett?-csodálkoztam.

-Cortez-szólt halkan.

-Nem értem.

-Tudod, miről beszélek!-nézett mélyen a szemembe.

-Nem, Ricsi, nem tudom. Azt tudom-túrtam idegesen a hajamba-,hogy hetek óta tudomást sem vesztek rólam, holott nem csináltam semmit. Dave-vel összevesztem, oké, de veled például nem!Erre te is levegőnek nézel, holott azt hittem, barátok vagyunk. Úgy látszik, komolyan elvesztette a jelentőségét ez a szó...

-Ren, nekem nincs veled semmi bajom. De Neményit nem bírom elviselni.

-Miért kéne elviselned?-tártam szét a karom.

-Mert ha együtt jártok, akkor el kell.

-De nem járunk!-vágtam rá-

-Mi van?

-Jól hallottad!-erősítettem meg, és álltam a tekintetét.

-Szakítottatok?-csodálkozott.

-Sose jártunk!

-De megcsókolt, nem?-kérdezte furán, mire kínosan elnevettem magam.

-Miért,Cortez nem?-kérdeztem vissza, mire Ricsi elkapta a fejét, és a földet kezdte bámulni. Naná, hogy tudott róla.-Erről ennyit! Egyébként-ráztam meg a fejem dühösen-rá van írva a homlokomra, hogy csak úgy meglehet csókolni? Mert amúgy nem-közöltem sértetten, és rájöttem, nincs mese, feslett nő lettem. Pff. 

A szülők álma egy Arnold típusú fiú a lányuknak. A lányok álma azonban mindig egy Cortez-féle srác. Ez van, az élet nem fair, és rengeteg a mazochista.

Június 11. Péntek

-Jó nyarat, igazgatóhelyettes asszony. Megölelhetem?-állt fel Zsolti, és széttárta a karját. 

Óvatosan kiemeltem belőle egy ezüstláncot,  amin egy gyűrű lógott medál helyett.

-Mi az?-tápászkodott fel Kinga.

-Fogalmam sincs-nézegettem az ékszert. 

-Mutasd, mi van még benne-vette el tőlem Kinga a borítékot, aztán kihúzott belőle egy lapot.-Bon Voyage. Csak ennyi. Alá sincs írva-rázta a fejét.-felismered az írást? Mert én nem-dobta vissza hozzám a papírt, ami leesett a földre. Lehajoltam, hogy felvegyem, és a kézírást meglátva boldogan elmosolyodtam. 

-Na, kitől van? Neményi? Cortez?  Az az emós haverod? Renáta! Szólalj már meg!-ordított rám Kinga, én pedig csak mosolyogva az asztalom feletti tükörbe néztem, és feltettem a láncot, aztán letöröltem az arcom, és sóhajtva próbáltam rájönni, hogy pontosan mit érzek.